Mundruczó Kornél

címke rss

Mundruczó Kornél: A filmkészítést forgatás közben tanultam meg

Az [origo] Társalgójának vendége volt  Mundruczó Kornél filmrendező és alkotótársa, Petrányi Viktória.  Az egyik legfiatalabb, mégis talán a legfoglalkoztatottabb magyar rendező fellebentette a fátylat legújabb filmje, a Szép napok című alkotás kulisszatitkairól. A kérdezők bepillantást nyerhettek a fiatal rendező magánéletébe is, kiderült, hogy Kornél eredetileg színésznek készült, és legnagyobb szerelme a fotózás.

"Nem kívánom megkönnyíteni a közönség dolgát!" - beszélgetés Mundruczó Kornéllal

Film2004.04.02, 17:00

Mundruczó Kornél színész-rendezőé volt az egyik legerősebb pályakezdés az utóbbi években. 2000-ben első nagyjátékfilme a Nincsen nekem vágyam semmi elnyerte a legjobb első filmért járó díjat a Filmszemlén, rá egy évre az Aftát pedig a legjobb kisjátékfilmnek választották. A nemzetközi mustrákon, fesztiválokon szintén elismerték munkáit.

"Ez egy melodráma 2000-ben" - Mundruczó Kornél chat-sajtótájékoztatója

Film2004.04.02, 17:32

A romániai magyar Mundruczó Kornél színésznek indult, de már második éve a Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. Harmadik filmje, a Nincsen nekem vágyam semmi rögtön egy szakmai megmérettetésen debütált, az idei Magyar Filmszemlén, ahol elnyerte a legjobb első film díját, június végén pedig levetítették az V. Meleg és Leszbikus Fesztivál nyitónapján. Nem véletlenül, hiszen a film a homoszexuális prostituáltak a mozinézők elől eddig zárt világára nyit rá, miközben két, vidékről a fővárosba följáró barát, egy lány és egy jómódú pesti ügyvéd szerelmi négyszöge kuszálódik tragédiává. A "rizikós" témaválasztású filmet szeptemmber ...

Ez már nem az a Johanna

Film2005.04.21, 16:20

Egy terepszemle végeztével sikerült utolérnünk Mundruczó Kornélt, a Cannes-ba tartó Johanna rendezőjét. Az operafilm egyik producere után most a rendezőt kérdezte a filmhu arról, hogy mit jelent a cannes-i meghívás, hogy áll a Delta előkészítése és mire jó a színházban tett kirándulás.

Két magyarnak drukkolhatunk Cannes-ban

Film2005.04.22, 16:26

Két hazai alkotás is helyet kapott a cannes-i filmfesztivál programjában. Mundruczó Kornél rendhagyó Jeanne D'Arc története és Kenyeres Bálint rövidfilmje képviseli Magyarországot a májusi rendezvényen.

Aki duplázik Cannes-ban

Film2005.05.03, 13:47

Az idei cannes-i filmfesztiválon két magyar film vesz részt: Kenyeres Bálint és Mundruczó Kornél alkotása. Hol az egyik, hol a másik film kapcsán meg szokták említeni az operatőr, Erdély Mátyás nevét is, de az valamiért még senkinek sem tűnt fel, hogy mindkettőt ő fényképezte. Az [origo] filmklub most leleplezi az "összekötő kapcsot".

Lélektani gengszterfilm nyert az edinburgh-i filmfesztiválon

Film2005.08.30, 12:07

A vasárnapi díjátadóval véget ért az 59. edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál. A Tsotsi című dél-afrikai film zsebelte be a fesztivál mindkét fődíját: a zsűri által a legjobb új filmnek megítélt elismerést és a közönségdíjat is.

Az ösztönök doktora

Film2005.11.17, 01:17

Mundruczó Kornél operafilmje a szexualitás erejével gyógyító, ex-drogos Johannáról a fiatal rendező eddigi legsikerültebb alkotása. Nem kell tőle megijedni, opera-analfabéták is élvezhetik, de a hivatásos zenész véleménye szerint kortárs operaként is megállja a helyét.

Rendezői változatok

Film2006.02.03, 19:38

A Filmszemlén nagyjátékfilmmel jelentkező rendezők közül, a fesztivál sürgés-forgásában tizenhármat sikerült letámadnunk villámkérdéseinkkel. Miniinterjúinkból kiderül, hogy melyikük, mit változtatna a filmjén, ha lehetne, kik azok a rendezők, akik az ő példaképeik, milyen filmterveket dédelgetnek legmerészebb álmaikban és mit isznak szívesen, amikor épp nem dolgoznak.

Versenyfesztivál lesz idén a Titanic

Film2006.03.09, 12:16

Március 30-ától április 9-éig kerül megrendezésre a 13. Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivál. Az idén először versenyfesztiválként működő rendezvény során több mint ötven filmet mutatnak be, köztük a Pusher 3 című dán drogfilmet, a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz rendezőjének legújabb alkotását, és Mundruczó Kornél kedvenc orosz filmjét is.

Előző
Következő