műkincs

címke rss

David Bowie nagyobb műgyűjtő volt, mint rocksztár!

She2016.11.15, 12:16

David Bowie igazi "szívgyűjtő" volt - legalábbis én így nevezem azokat, akik nem pénzügyi befektetésként vásárolnak műtárgyakat, hanem csak és kizárólag azért, mert megfogta őket valami az adott alkotásban. Bowie esetébn ez még jóízéléssel és szakértelemmel is párosult!

Értékes műkincseket mentettek ki a romok közül a földrengés után

Nagyvilág2016.09.03, 01:04

Több értékes műkincset sikerült kimenteni a romok közül az augusztus 24-ei földrengés által romba döntött Amatrice közép-olaszországi városban és környékén - jelentette be pénteken az olasz kulturális minisztérium.

Kilencmilliárdnyi festményt loptak el egy lakásból

Kultúra2016.03.14, 17:51

A hatóságok eddig igyekeztek titokban tartani az esetet.

Nyolc ember áll bíróság elé a Tutanhamon-maszk miatt

Nagyvilág2016.01.24, 20:50

Nyolc ember, köztük az Egyiptom Múzeum korábbi igazgatója áll bíróság elé a Tutanhamon-maszk megrongálása miatt. A világhírű maszk szakállát 2014-ben törték le, aztán epoxival ragasztották vissza a 3300 éves műkincsre.

Kiadhatja az állam Bruegel Keresztelő Szent Jánosát

Kultúra2016.01.20, 16:53

Kiadhatja az állam idősebb Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című képét az örökösöknek, amennyiben az igénylők az örökösi minőségüket a jogszabályoknak megfelelően támasztják alá – írja közleményében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lopott műkincseket kerestek Lagzi Lajcsi birtokán

Life.hu2015.12.03, 07:47

Ahogy a Life.hu is megírta , kedden rendőrök tucatjai lepték el Lagzi Lajcsi birtokát, az első információk szerint lopott autók miatt. A legújabb hírek szerint azonban műkincseket is kerestek.

Egy Leonardo lehet a brit képhamisító főműve

Archívum2015.11.30, 11:21

Nagy-Britannia leghírhedtebb műtárgyhamisítója azt állítja, ő rajzolta az 1980-as években azt a női arcképet, amelyet Leonardo da Vincinek tulajdonítanak, és hogy a rajz nem a milánói herceg lányát, hanem egy boltoni áruházi pénztárost ábrázol.

Itália szerelmesei adakozzatok!

Travelo2017.10.18, 14:18

Itália szerelmeseinek felajánlásait várja egy új kezdeményezés, amely a közösségi finanszírozás eszközével is szeretne hozzájárulni Olaszország pusztuló műemlékeinek megmentéséhez. Bárki bármekkora összeget adományozhat, bárhol is legyen a világban.

Kiderült, ki vette meg a világ legdrágább szobrát

Kultúra2015.06.10, 10:28

A világ legdrágábban elkelt szobrát, Alberto Giacometti A mutató ember című alkotását Steven Cohen amerikai milliárdos befektető és műgyűjtő vette meg Christie's májusi aukcióján.

Meglepő helyen találtak rá a 170 milliós műtárgyra

Kultúra2015.06.10, 10:37

Egyszerűen rossz polcra tették az értékes nyomatokat a bostoni közkönyvtárban. 

Újra összeállhat a Munkácsy-trilógia

Itthon2015.01.28, 21:29

Kanadában járt Baán László, hogy érdemi ajánlatot tegyen a Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című képre, ami a Hamilton Galéria tulajdonában van. Ezzel újra összeállhat Debrecenben a Munkácsy-trilógia.

Az érzelmek torzítják az antik könyvek árát

Archívum2014.12.11, 06:17

Megéri régi könyveket és irományokat befektetési céllal vásárolni? A 35 év feletti, tehetősebb férfiak egy része szerint igen, de úgy tűnik, hogy tévednek.

Három páratlan műkincs az Aquincumi Múzeumban

Travelo2017.10.04, 11:44

A belvárosban, Óbudán és Csepelen építkezéseken találták a fantasztikus leleteket, most bárki megnézheti őket.

Vége a mézesheteknek: George Clooney neje, Amal már Athénban tárgyal

Life.hu2014.10.14, 11:13

George Clooney felesége, aki Amal Clooneyra változtatta a nevét, a nászút után már újra munkába állt: most épp a görög kormányt segíti az úgynevezett Elgin-márványok visszaszerzésében.

Börtönbe megy a kaposvári műkincskereskedő

Itthon2014.09.02, 09:37

Letöltendő börtönt kaphat, ráadásul a közügyektől is eltilthatják, és még 61 millió forintját is elkobozhatják annak a kaposvári galériatulajdonosnak, aki kortárs művészeket bízott meg azzal, hogy mások mellett Benczúr Gyula stílusában készítsenek képeket. Ezeket persze eredetiként adta volna el.   

Hogyan tűnhet el egy kép egy múzeumból?

Kultúra2014.05.31, 13:03

Egy hónap elteltével is rejtély, hogyan kelhetett lába két értékes képnek a debreceni MODEM raktárából. A műtárgyakhoz ugyanis rendszerint még a múzeumok dolgozói sem férhetnek hozzá, a műkincsek szállítására pedig különösen szigorú szabályok vonatkoznak. 

Csak úgy röpködnek a milliók Győzikénél

Archívum2014.05.30, 13:41

Bár az Édes élet adásait többnyire figyelemmel követjük, az alábbi sztorinak az előzményét képtelenek voltunk felidézni. Így nem is teljesen értjük, mi történik, de a különösen szórakoztató videót szerettük volna megmutatni nektek is. 

Kikerülnek Németországból konzervek mögé dugott remekművek

Nagyvilág2014.05.07, 16:02

Külföldi művészeti intézményhez kerülhet Cornelius Gurlitt német műgyűjtő gyűjteménye. Gurlitt kedden hunyt el, de az elmúlt hónapokban végrendeletet készíttetett a feltehetően náci harácsolásból is származó műkincsekről.

Meghalt a konzervek mögött Picassót dugdosó műgyűjtő

Nagyvilág2014.05.06, 19:08

Meghalt Cornelius Gurlitt német műgyűjtő, akinek müncheni lakásában 2012 februárjában felbecsülhetetlen értékű, részben kétes eredetű, vélelmezhetően náci harácsolásból is származó műgyűjteményt találtak.

Elloptak egy Csontváry-képet Debrecenből

Kultúra2014.04.24, 17:35

Több mint 100 millió forintot ér az a két mű, amelyet elloptak a debreceni MODEM-ből. A Csontváry- és a Nemes-Lampérth-kép már több mint két hete eltűnt, de a lopást nem hozták nyilvánosságra.

Százmilliárdos ellenőrizetlen pénzköltés a jegybanknál

Gazdaság2014.04.17, 11:07

Százmilliárdos nagyságrendű pénzt költhet el a jegybank úgy, hogy azt még a saját felügyelőbizottsága sem látja át. Az Index szerint 1,2 milliárd forintot szánnak például egy antik hegedűre, amelyet Lajkó Félix használhatna, holott a hangszert meghirdető aukciósház csak 50-60 millió forintra teszi az értékét.

Fogalma sem volt, milyen értékes kép lóg a konyhájában

Nagyvilág2014.04.02, 13:41

Paul Gauguin és Pierre Bonnard festők egy-egy, még a hetvenes években Londonban ellopott képét találta meg az olasz rendőrség. A festmények egy torinói munkás konyhájában lógtak. 

Pintér Sándor lett a lopott francia térképek megmentője

Itthon2014.02.25, 16:47

Hat magyar arra állt össze, hogy franciaországi könyvtárakból kikölcsönzött régi atlaszokból metszeteket, térképeket vágjanak ki, majd a feketepiacon eladják őket. A magyar hatóságok egy közúti ellenőrzésen találták meg véletlenül a 70 milliót érő metszeteket, amelyeket aztán Pintér Sándor  személyesen adott vissza a franciáknak.

Jól állna a cégnek egy Caravaggio

Archívum2013.11.29, 11:48

Egy Monet az irodában? Egy Picasso a tárgyalóban? Egy Helmut Newton a munkahelyi ebédlőben? Evidens módon emelné az üzleti presztízsünket – válságos időkben azonban enyhén szólva luxusnak tűnik erre allokálni.

Visszakapja a kincsek egy részét a nyolcvanéves német

Nagyvilág2013.11.19, 21:39

Visszakapja jogosan birtokolt képeit Cornelius Gurlitt, akinek müncheni lakásában 1406 festményt, grafikát és nyomatot, köztük feltehetően a náci diktatúra idején zsidóktól rabolt műkincseket találtak. 

Nem adja át önként az évszázad kincseit a nyolcvanéves gyűjtő

Nagyvilág2013.11.17, 16:28

Először szólalt meg a nyilvánosan Cornelius Gurlitt, akinek a müncheni lakásán 1400 műtárgyból álló gyűjteményt találtak. Önként nem hajlandó megválni a gyűjteménytől, és nem érti a felhajtást. 

Konzervdobozok mögött lapultak az évszázad kincsei

Nagyvilág2013.11.15, 19:13

Mintha mi sem történt volna, úgy járkál továbbra is bevásárolni Cornelius Gurlitt. A nyolcvanéves férfi a lakásában konzervdobozok mögé dugva évtizedeken át rejtegetett Picasso-, Matisse-, Chagall-festményeket, és még 1400 másik műalkotást, amelyet valaha a nácik harácsoltak össze. Az évszázad műkincsfogása egymilliárd eurót ér.

Visszaadja a jogtalanul elvett műkincseket az állam

Itthon2013.10.18, 20:13

A II. világháború után begyűjtött műkincsek egy részét nem jogszerűen vették állami tulajdonba. Aki bizonyítani tudja, hogy az övé egy műkincs, ingyen visszakapja.

99 évet kaphat a műkincscsaló

Nagyvilág2013.09.18, 10:39

Több mint 60 hamis festményt adott el egy amerikai nő galériáknak, amiért akár 99 éves börtönt is kaphat. A képeket egy kínai férfi készítette, Mark Rothko- és Jackson Pollock-képekként árulták. 

Óvatlan turista törte le Gábriel arkangyal ujját

Nagyvilág2013.08.06, 20:58

Egy firenzei turista meg akarta mérni, hogy életnagyságú-e az angyal keze, de olyan ügyetlenül nyúlt a szoborhoz, hogy a kisujja a kezében maradt. 

Nem ül tovább az állam mások műtárgyain

Itthon2013.04.16, 14:31

Leltárt készít a kormány azokról a műtárgyakról, amelyeket valaha valaki letétbe helyezett a múzeumokban, de nincsenek állami tulajdonban. A műtárgyakat vissza fogják szolgáltatni a jogos tulajdonosaiknak, mert azokat azért bízták az államra, hogy őrizze őket, nem pedig azért, hogy elkobozza - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Hiába kínálgatja Szaddám bronzülepét az élelmes veterán

Nagyvilág2013.04.09, 15:58

Szaddám Huszein egykori bagdadi szobrának egy darabját kínálja eladásra már évek óta egy brit veterán. Nigel Ely tíz éve szerzett egy darabot - a fenekét - az akkor ledöntött szoborból. Most az iraki kormánnyal vitázik, amely vissza szeretné kapni a becsesnek vélt töredéket.

Elfeledett műkincsre bukkantak a Ritzben

Nagyvilág2013.01.23, 18:50

Több százezer eurót érő festményre bukkantak a párizsi Ritz Hotelben. Az 1647-ből származő műalkotás száz éve függött észrevétlenül Coco Chanel egykori lakosztályának falán.

Folytatódik Amerikában a Herzog-per

Nagyvilág2013.01.23, 19:37

Meghallgatta szerdán a Herzog-perben érintett feleket az az illetékes amerikai bíróság, amely azt hivatott eldönteni, lefolytatható-e egyáltalán a Herzog-örökösök magyar állam ellen indított pere az Egyesült Államokban.

Egymillió font értékű tetoválás van Kate Moss hátsóján

Life.hu2012.11.19, 16:28

Mindig is tudtuk, hogy Kate Moss teste sokat ér. A szupermodell karrierje kezdete óta több mint 48 millió fontot keresett. Most azonban kiderült, hogy a bőrén egy 1 millió fontot érő tetoválást visel.

Nem fért be a lopott kép a csomagtartóba

Nagyvilág2012.11.12, 16:13

A dél-afrikai rendőrség a nyomában van annak a bandának, amelyik a Pretoriai Művészeti Múzeumból 2 millió dollár értékű festményt rabolt el vasárnap.

Két perc alatt rámolták ki a rotterdami múzeumot

Nagyvilág2012.10.23, 17:46

Két perc kellett ahhoz a betörőknek, hogy kirámolják a rotterdami Kunsthal Múzeumot. Hét nagyon értékes festménnyel távoztak. A villámgyors rablás a múlt hétfőn éjjel történt, a hátsó ajtón jutottak be és ki a tolvajok. Ez volt az elmúlt évek egyik legnagyobb műkincslopása.

Leonardo munkájának mondják a fiatal Mona Lisát

Kultúra2012.09.28, 11:40

Egy svájci alapítvány azt állítja, bizonyítékot talált arra, hogy Leonardo da Vinci a Mona Lisa előtt megfestette a mű egy korábbi verzióját. A kérdéses festmény 1913 óta ismert, de az utóbbi negyven évben egy bank trezorjában feküdt. Most bemutatták.

Az ajtót támasztották ki a milliókat érő kerámiával

Nagyvilág2012.09.17, 19:52

Ajtókitámasztónak használtak jó ideig az Egyesült Államokban egy kínai kerámiát, amely végül 1,3 millió dollárért, vagyis nagyjából 280 millió forintért kelt el egy árverésen.

Megtalálták Claudel ellopott Rodin-mellszobrát

Archívum2012.06.25, 12:16

A 287 millió forint értékű szobrot 1999-ben lopták el egy francia múzeumból, most pedig egy nagyszabású rendőri akciónak köszönhetően szerezték vissza egy régiségkereskedőtől, aki éppen teherautójára akarta pakolni Lyon mellett.

Hitler-szignós kép került elő Szegeden

Itthon2012.06.18, 20:27

A rendőrnyomozók több festményt, köztük egy Adolf Hitler aláírásával ellátott képet foglaltak le Szegeden. Azt egyelőre nem tudni, hogy a képek hamisak vagy eredetiek.

Megtalálták az ellopott Szinyei-képet is

Itthon2012.05.01, 10:44

A hetvenmillió forint értékű Vadregényes táj című képet egy pesterzsébeti lakásban találták meg a rendőrök. Továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott képet, Kádár Béla festményét.

Befalazták az ellopott Csontváryt

Itthon2012.04.30, 12:18

Nem tudták a tolvajok, hogy mennyire értékes a még márciusban ellopott Csontváry-festmény, ezért falazták be egy VIII. kerületi lakásban. Egyikük elfogása után a társa megpróbálta elégetni a Szerelmesek találkozása című festményt, de nem járt sikerrel.

Meglett az ellopott százmilliós Csontváry

Itthon2012.04.29, 10:24

Egy budapesti lakásban találták meg a rendőrök azt a Csontváry-képet, amelyet még március 15-én loptak el ismeretlenek. Az ügyben két embert őrizetbe is vettek. Az ellopott kép annak idején rekordáron, 230 millió forintért kelt el.

Nem vihetik el a Nemzeti Galéria képeit a végrehajtók

Kultúra2012.04.18, 16:17

Nem akaszthatnak le a végrehajtók csak úgy egy Munkácsyt vagy Szinyei Merse-képet a Magyar Nemzeti Galéria faláról, még akkor sem, ha a múzeum évek óta nem rendezte a tartozásait. A műkincsek a nemzeti vagyon részét képezi, törvény védi őket. 

Ellopták a legdrágább magyar festményt

Itthon2012.03.24, 14:33

Március 15-én több más értékes műtárggyal együtt ellopták Csontváry Kosztka Tivadar "Szerelmesek találkozása" című képét egy magángyűjtőtől. A kép tulajdonosa 2006 decemberében 230 millió forintot fizetett a festményért.

Hitler festménygyűjteményéből kerültek elő képek egy cseh kolostorból

Nagyvilág2012.02.24, 19:33

Adolf Hitler magángyűjteményébe tartozó festmények kerültek elő egy cseh kolostorból. A hét kép mintegy 2 millió eurót ér.