műemlékvédelem

címke rss

Felmászott Pompejiben egy épület tetejére egy turista, mert szelfizni akart

[origo] utazás2020.08.18, 12:15

A világörökség részét képező Pompeji egyik legmagasabb épületének tetejére mászott fel egy turista, hogy szelfit készítsen. A nápolyi műemlékvédelmi hatóság eljárást indított az ismeretlen nő ellen, akire akár 3000 eurós (egymillió forintos) pénzbüntetést is kiszabhatnak.

Nagy veszélybe került a Lánchíd

Itthon2020.07.25, 11:56

Több hónapnyi késedelem, semmittevés és hazug kormányra mutogatás után pénteken végre elindította a BKK igazgatósága a budapesti Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ettől azonban csak még rosszabb lett a helyzet. Az eljárás ugyanis egyrészt csak feltételes, vagyis bármikor megint visszavonhatják, így a felújítás 2021 tavaszára ígért elkezdését egyáltalán nem vehetjük biztosra. Másrészt a BKK igazgatósága megdöbbentő módon elutasította Wintermantel Zsolt fideszes tag azon javaslatát, hogy ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki és műemléki terveken. Nagy a veszélye annak, hogy ha lesz felújítás, akkor műemléki érrtékű ...

Draskovics Tibor kidobatná a Lánchíd több műemléki részét

Itthon2020.07.24, 19:09

Úgy írja ki a BKK a Lánchídra vonatkozó közbeszerzést, hogy bármilyen műemléki elemet el lehet tüntetni, le lehet bontani, mást lehet rakni a helyére. Ez azután derült ki, hogy a BKK igazgatósága nem fogadta el Wintermantel Zsolt volt újpesti polgármester, fideszes tag javaslatát arról, hogy ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki terveken. Gyurcsány Ferenc bizalmasa, korábbi minisztere, Draskovics Tibor, a BKK jelenlegi elnöke korábban azt mondta, rengeteg műemléki eleme van a Lánchídnak, amit szerinte ki lehet dobni.

Ókori mozaikpadlót találtak egy olasz szőlőbirtok alatt

Tudomány2020.05.27, 20:02

Egy ókori római villa mozaikpadlóját tárták fel egy olaszországi szőlőbirtokon.

Róma lecsap a turistákra

[origo] utazás2019.08.07, 13:08

Keddtől a rendőrök sípszóval zavarják el azokat, akik az olasz főváros központjában lévő híres 18. századi márványlépcsőkön meg akarnak pihenni.

Vasárnap óta nem közlekedik többé vonat a belgrádi főpályaudvarról

Travelo2018.07.03, 11:53

134 év után bezárták a szerb főváros központjában található főpályaudvart, így ezentúl egy külvárosi, a központ tehermentesítésére létrehozott pályaudvar lesz a végállomás.

Hamarosan elárasztják a világ egyik legrégibb települését

[origo] utazás2018.05.18, 09:42

Befejezéséhez közeledik Törökországban az Ilisu-gát megépítése, így hamarosan víz alá kerül egy 12 ezer éves város. A projekt azonban nem csak emiatt aggályos.

Műemlékvédelmi lottót vezet be Franciaország

Travelo2018.03.09, 13:27

A francia állam szokatlan módszert talált a rossz állapotban lévő műemlékek és közterek felújítására. Lottózásra buzdítják a műemlékvédelemre érzékeny helyieket és turistákat.

Még szebb lesz Magyarország egyik legpompásabb kastélya

[origo] utazás2015.10.03, 19:01

Mintegy másfél milliárd forintból hajtanak végre további fejlesztéseket a nádasdladányi Nádasdy-kastélyon. Eddig már ugyanennyit költött az állam a Fejér megyei projektre..

Asszír romokat pusztít az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.03.06, 10:47

Eldózerolja a Moszul közelében fekvő ősi Nimrúd régészeti parkjának asszír romjait az Iszlám Állam. A pusztítást csütörtökön kezdték katonai nehézgépekkel, és egyelőre nem tudni, mennyi kárt okoztak.

Gaz nőtte be Budapest titkos templomát

Itthon2014.09.05, 12:49

Kevesen tudnak Budapest rejtett, jobb sorsra érdemes templomáról a nyolcadik kerületben, pedig itt tartotta egykor eküvőjét Mikszáth Kálmán. A műemlék épület tornyát benőtte a gaz, elég egy erősebb széllökés, máris potyog róla a törmelék. Ma napközben iroda, esténként néha táncház otthona a vasbeton tömbökkel elcsúfított épület, amelynek állapotát a műemlékvédelem az Origo megkeresésére újra ellenőrzi.

A műemlékvédelem felszámolása

Vélemény2012.09.13, 15:32

A hazai műemlékvédelmet ortodox hozzáállás jellemezte. És állhatatosság. És magas szakmai színvonal. És a sok fárasztó, a szakmaiság-szakmaiatlanság határán mozgó vegzatúra összképe mégiscsak pozitívra kerekedett.

Utánanéz az ombudsman a KÖH megszüntetésének

Itthon2012.09.10, 14:39

Tájékoztatást kért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésének tervéről Szabó Máté ombudsman. A biztos azt szeretné megtudni a kormánytól, hogy miért szüntetik meg az intézményt, és hogyan fogják a jövőben védeni a műemlékeket.

Régi gipszek, új tervek - a Szépművészeti Román Csarnokában jártunk

Kultúra2011.03.16, 18:41

Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum négy évig tervezett föld alatti bővítését, Baán László főigazgató máris új tervekkel állt elő. Művészettörténeti korszakhatár szerint osztaná szét a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti újraegyesített anyagát, a modern festőket az új múzeumi negyedbe költöztetné. A 65 éve lezárt Román Csarnokban letört fejű, szomorú gipszangyalokkal találkoztunk.

Veszélyesen magas a vízállás Velencében

Nagyvilág2010.12.03, 14:32

Kockázatosan magasra, 140 centiméteresre nőtt a Velencét körülvevő lagúna vízszinje, ezért narancssárga riasztást rendeltek el. A város folyamatosan süllyed, ezért egy zsiliprendszerrel próbálják megóvni a tengertől.

Ráday Mihály: Velem senki nem beszélt a folytatásról

Tévé2010.10.31, 19:17

Az Unokáink sem fogják látni megmentéséért indított aláírásgyűjtéshez eddig tizenötezren csatlakoztak: a városvédő műsor harminc év után, minden különösebb magyarázat nélkül szűnt meg, a pontos okokat a készítő, Ráday Mihály sem ismeri. A műsorvezető az [origo]-nak a megmaradt, már leforgatott anyagokról és korábbi televíziós munkáiról is mesélt, valamint elárulta többek között, hogyan viszonyul a Ráday utcához, és hogy háromhónapos unokája számára mit őrizne meg Budapestből.

Bányászok rongálták meg a kínai nagy falat

Nagyvilág2009.11.11, 16:49

Egy bányatársaság ellen nyomoznak a nagy fal megrongálása miatt Kínában. A cég kutatómunkálatokat végzett a fal egyik legrégebbi, belső-mongóliai szakaszán, aminek során egy százméteres szakaszon megrongálták a műemléket. A felelősöket akár tíz év börtönre is ítélhetik.

Óriási kukorica miatt bukhatja világörökségi címét Szentpétervár

Nagyvilág2009.09.24, 13:49

Elvesztheti világörökségi státuszát Szentpétervár történelmi belvárosa, miután az önkormányzat engedélyt adott egy, a belvárost elcsúfító felhőkarcoló megépítésére. A Gazprom 400 méter magas, kukoricának csúfolt központja nem a városközpontban lesz, de mindenhonnan látni lehet majd: az épület terveit az UNESCO már 2007 óta kritizálja.

Hét embert gyanúsítanak a műemlék posztógyár lebontásával

Itthon2009.04.16, 11:19

Több mint egy év után lezárult a nyomozás a műemléki védelem alatt álló kőszegi posztógyár lebontásának ügyében. A rendőrség hét embert gyanúsított meg azzal, hogy tavaly márciusban, egyetlen éjszaka alatt teljesen lerombolták az épületet.

Előző
  • 1
Következő