MTVA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- Duna TV
- szórakozás
- közmédia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Teljes csőd lett Hadházy vonulása
Hiába voltak szánalmasan kevesen az ellenzéki tüntetésen, Hadházy Ákos még ezt is tudta fokozni (pontosabban alulmúlni) azzal, hogy meghirdette: az MTVA Kunigunda utcai székháza elé vonul, úgymond blokád alá vonni. Mindent felülmúló kudarc lett a vége: nagyjából nyolcan érkeztek meg.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- MTVA
- Címkefelhő »
Végjátékba fordul holnap a Csak színház és más semmi
Utolsó évadához ért az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Csak színház és más semmi című sorozat. A negyedik és egyben befejező évadot március 2-tól nyolc héten keresztül szombat esténként láthatják a nézők.
Elutasították a köztévénél botrányt okozó ellenzéki képviselők panaszát
A Legfőbb Ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt az országgyűlési képviselők jogi képviselői által bejelentett panaszokat elutasította - olvasható az ügyészség szerdai közleményében. Korábban a Központi Nyomozó Főügyészség is hasonlóan tett, így került a legfőbb ügyészi szervezethez az ügy.
- címkék:
- ügyészség
- ellenzék
- MTVA
- Címkefelhő »
Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába
A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül.
- címkék:
- Virtuózok
- Duna TV
- MTVA
- Címkefelhő »
Összecsap Oláh Gergő, Pápai Joci, Antal Timi A Dalban
Négy dal már biztosan szerepel A Dal 2019 döntőjében, hozzájuk csatlakozik a szombati, második elődöntőből újabb négy produkció.
Így forgott a Csak színház és más semmi - képek
Különleges adással jön a 11 éves Család-barát
A Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát idén február 4-én ünnepli 11. születésnapját.
Nyomoz az ügyészség az ellenzéki képviselők MTVA-s randalírozása miatt
A Központi Nyomozó Főügyészség elbírálta az MTVA székháznál történt események miatt tett feljelentéseket és megállapította, hogy az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítják. Hiába volt az ellenzéki hiszti, randalírozás és hazudozás, az ügyészség a saját szemének hitt és nem az anarchistáknak.
Az MTVA kiáll a dolgozói mellett
Papp Dániel megbízott vezérigazgató az MTVA dolgozóinak eljuttatott körlevélben elnézést kért, amiért két országgyűlési képviselő sajnálatra méltó módon újabb törvénysértéssel tarkított akcióba kezdett az MTVA épületében, és közölte, a közmédia kiáll valamennyi dolgozója mellett.
Szél és Hadházy ismét politikai nyomásgyakorlásra használta képviselői igazolványát
Közös közleményt adott ki az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., amelyben azt írják, joggal való visszaélés az, amit az LMP-ből kilépett képviselők megvalósítanak a közmédia épületeinél. Egyúttal arra szólították fel őket, tartsák be a jogszabályokat. A közmédia jogsértést elszenvedő munkatársai nem hagyják annyiban a politikusok sértegetését, büntetőfeljelentést tesznek az ügyben