MTV
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
88 milliót fizetett idén az MTV A Tévé ügyvédjéért
Az MTV közlése szerint idén bő 88 millió forintot fizetett A Tévé ügyvédjé-ért, közel 11 milliót az A la carte-ért.
Megmentené a Nap-keltét egy MSZP-s vezető
Mindenképpen lépnie kell az MSZP-nek a Nap-kelte című reggeli tévéműsor megszünetése miatt - mondta az [origo]-nak Simon Gábor, a párt választmányi elnöke. A politikus szerint a köztévé menedzsmentje azért mondhatta fel a külső gyártótól megrendelt műsort, mert már a következő kormány érdekeit próbálja kielégíteni. A Nap-kelte érdekében tett lépésekről Simon szerint Lendvai Ildikó pártelnöknek kellene döntenie, ő azonban egyelőre a tévéalapítvány kuratóriumára vár.
Lakat T. nélkül, Semjénnel indult az MTV új reggeli műsora
A Nap-kelte helyén mától az MTV új, reggeli műsora, a Ma reggel látható. Az első adás jelentősebb bakik nélkül lezajlott, a néző nem láthatta kapkodás, improvizáció jeleit, a korábban a Nap-keltében is dolgozó Süveges Gergő pedig megfelelő rutinnal vezette a műsort. Nem voltak igazán komoly húzónevek, de a KDNP elnöke, Semjén Zsolt is megjelent a stúdióban, ami azért érdekes, mert pártja és a Fidesz az elmúlt három évben bojkottálta a Nap-kelté-t.
Semjénnel debütál a Nap-kelte utódműsora
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke lesz a Magyar Televízió Nap-kelte helyett indított Ma reggel című új műsorának egyik első vendége. A Nap-keltét 2006 ősze óta bojkottálják a Fidesz és a KDNP politikusai.
- címkék:
- Semjén Zsolt
- Nap-kelte
- MTV
- Címkefelhő »
Nem adták le a Nap-kelte szellemadását
Nem került adásba, mégis felvették a Nap-kelte szombati adását az Angol utcai stúdióban. A szellemadás csak az interneten látható, az MTV dokumentumfilmet adott helyette, miután pénteken szerződést bontott a reggeli műsor készítőivel. Gyárfás Tamás producer a Népszabadság szerint nem fogadja el a döntést.
- címkék:
- Gyárfás Tamás
- Nap-kelte
- MTV
- Címkefelhő »
Juszt László jogi útra viszi az ügyét
Nem csak a Nap-kelte tűnik el az MTV-ről, A Tévé ügyvédje sem indul el ősszel: Juszt László lapunknak elmondta, megteszi a szükséges jogi lépeseket. Baló György műsora nem indul el, de Szombathy Pál sem tér vissza az A la carte-tal, őt nem is értesítették hivatalosan az MTV-től.
A Pogány Madonnával emlékezik az MTV
Bujtor István halála miatt műsorváltozás lesz a Magyar Televízióban és a Duna tévében. A kereskedelmi csatornák híradóikban és magazinműsoraikban emlékeznek meg a színészről.
Nem tett le a focivébé közvetítéséről az MTV
A Magyar Televízió nem tett le arról, hogy közvetítse 2010-ben a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit. A keddi Népszabadság szerint a közszolgálati televízió belső köreiben már biztos váltásról, vagyis arról beszélnek, hogy az RTL Klub veszi meg a közvetítési jogot.
- címkék:
- foci
- foci-vb
- sportközvetítés
- MTV
- Címkefelhő »
Lepasszolhatja a focivébét az MTV
A Magyar Televízió kuratóriuma a jövő héten dönthet arról, hogy a köztelevízió megtartja-e vagy továbbadja a jövő évi labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogát.
- címkék:
- foci
- foci-vb
- MTV
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Szulák napi műsort kapott az MTV-n
Szulák Andrea 6 órai tea címmel napi, beszélgetős műsorral jelentkezik az MTV-n.
Felfüggesztettet kaptak az MTV-székház ostromlói
Egy és két év közötti felfüggesztett börtönt kapott csütörötkön hat ember, akik részt vettek az MTV-székház 2006-os ostromában. A székházostrom miatt még 29 ember ellen folyik eljárás.
- címkék:
- kékfény
- székházostrom
- MTV
- Címkefelhő »
Jön a francia Jóbarátok
A Magyar Televízió szeptember 21-től vetíti a Párizsi jóbarátok című sorozatot.
- címkék:
- tévésorozat
- krimi
- MTV
- Címkefelhő »
Más sztárok az MTV-n
Új szórakoztató műsort indít a Magyar Televízió szeptember 21-én, hétfőn 21.25 órától az m1-en.
Megújul a Luxor, az Ötöslottó és a Joker sorsolása
Új formában jelentkezik szombatonként a Luxor, az Ötöslottó és a Joker sorsolása: új időpontban, egy adásban látható az m1-en.
- címkék:
- szerencsejáték
- Luxor
- Ötöslottó
- MTV
- Címkefelhő »
Felfüggesztett börtönt kért az ügyész az MTV ostromlóira
Felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyész hat vádlottra az MTV-székház ostroma miatt indult perben. Az ügyben csütörtökön hirdet ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
- címkék:
- bírósági tárgyalás
- MTV
- Címkefelhő »
A szegény ember Rómája
Keddtől péntekig láthatjuk a Pompei című történelmi minisorozatot az m2-n.
Az MTV tagadja, hogy szerződéseket bontott volna
Nem lesz Beugró, se Csináljuk a fesztivált, se Tűzvonalban, alig készül új, szórakoztató műsor - de az MTV sajtóosztálya szerint nem bontotta fel külsős szerződéseit a csatorna. Ami biztos, hogy jelentős költségcsökkentésre készül a Magyar Televízió, mivel eredménytelenül zárult a 2,45 milliárdos beruházási hitelére kiírt közbeszerzés. Több beszállító várja a korábban leadott számlái után járó kifizetéseket, de olyan is van, aki eleve nem is szerződött az MTV-vel, attól tartva, hogy nem jut pénzéhez.
- címkék:
- tévéipar
- MTV
- Címkefelhő »
Heti hetekkel nyomták le Vágót
Az RTL nem akart esélyt adni a tőle a riválishoz átigazolt Vágónak, hogy jól rajtoljon: a Heti hetes szereplőit ültette a Vacsoracsata asztalaihoz. A Barátok közt mindent vitt, a Celebműszak első hetében nem volt jelentős ellenfél.
Visszatér A szólás szabadsága
Szeptember 6-án, vasárnap újra indul A szólás szabadsága, az MTV heti hírháttérműsora. Az 50 perces magazin megújult grafikával, HD minőségben, 16:9-es képarányban készül.
- címkék:
- hírműsor
- A szólás szabadsága
- MTV
- Címkefelhő »
Régi kedvelt, magyar sorozat az MTV-n
Szeptember 5-től újra láthatjuk a nyolcvanas évek egyik magyar sorozatát, a Nyolc évszak-ot.
- címkék:
- tévésorozat
- retró
- MTV
- Címkefelhő »
2009 ősze a tévében: rekordév után visszafogottság
Fábry tényleg beül Vágó székébe szeptember közepétől, utóbbi viszont hétfőtől a TV2-n jelentkezik egy új kvízzel. A Viasat3 sorozatokban és valóságshow-kban hisz, az MTV pedig sportol és igyekszik óvatosan költeni. A gazdasági válság érződik a magyar tévécsatornáknál is, visszaesett a saját gyártású műsorok száma.
BL-nézettség: ősszel lesz a tavasz
Itthon igazán jó tévés nézettséget csak magyar mérkőzéssel lehet elérni a Bajnokok Ligájában, állítottuk tegnap, és ennek igazolására közöljük a legutóbbi idény néhány BL-összecsapásának számait. Mint látható, logikusan tavasszal van nagyobb érdeklődés, de idén ősszel lehet jobb a nézettség - persze inkább a DVSC meccsein.
Eltűnik a Beugró az MTV-ről is
Hányattatatott sorsú műsor a Beugró, hiszen előbb a TV2-nek nem kellett, majd az MTV vette át, de itt sem marad tovább. A műsor, amit nem ciki szeretni, információink szerint a Cool tévére kerülhet - ha megegyeznek.
A TV2-n idén sem lesz tűzijáték
A közszolgálati tévék egésznapos programmal készülnek augusztus 20-ra, a tűzijáték köré pedig az RTL Klub is kerekít egy show-t. A TV2 - tavalyi döntéséhez híven - idén sem közvetíti az eseményt.
Történelmi sorozat indul az m2-n
Augusztus 17-től láthatjuk a Magyar Televízióban a Petőfi című sorozatot, amely - nem nehéz kitalálni - Petőfi Sándor életét eleveníti fel.
Sportdömping az MTV-n
A hétvégén három világbajnokságot is élőben közvetít a Magyar Televízió valamelyik csatornája.
- címkék:
- sport
- sportközvetítés
- MTV
- Címkefelhő »
Jávor Pálra emlékezik több csatorna
Ötven éve halt meg az egyik legnagyobb magyar sármőr, a Magyar Televízió és a Duna TV is tematikus napot tart az emlékére.
Fogott rajtunk az Átok - forgat az MTV
A Magyar Televízió számára készül jelenleg az Átok című négyrészes minisorozat, melyet rendezőként a legutóbbi filmszemle fődíjasa, Mátyássy Áron jegyez, a főszerepben pedig Bánsági Ildikót láthatjuk majd. A tizennyolc forgatási napból egyre mi is ellátogattunk: sikerült mindkét művészt megszólaltatnunk, sőt egy másik szereplővel, Pálfi Katalinnal és a széria producerével, Fodor Gergellyel is váltottunk pár szót. Riport az Átok helyszínéül szolgáló Balatonfüredről.
Kalandfilmsorozat indult az MTV-n
A Magyar Televízió kettes csatornája a héten kezdte el vetíteni a Fehér Agyar című ifjúsági kalandfilmsorozatot.
- címkék:
- Jack London
- kalandsorozat
- MTV
- Címkefelhő »
Ismét megy az első magyar sorozat
Az m1 hétfőtől újra adja A Tenkes kapitányá-t, amely az első magyar tévésorozat volt.
- címkék:
- tévésorozat
- A Tenkes kapitánya
- MTV
- Címkefelhő »
Végleg elköltözött az MTV
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke átadta a Szabadság tér 17. kulcsát Michael Tippinnek, az ingatlan tulajdonosának, miután aláírták a hivatalos dokumentumokat.
- címkék:
- tévéipar
- MTV
- Címkefelhő »
A Szomszédok utat tört a melegeknek
Oli úrra a Szomszédok-ból a legtöbben nyilván úgy emlékeznek, mint vicces színfoltra egy ma már amúgy is megmosolyogtató sorozatban. Ám Oli úr tévétörténelmet is írt: ő volt az első meleg karakter a magyar televíziózás történetében. A figuráról kiötlője, Horváth Ádám és megszemélyesítője, Bajor Imre mesélt az [origo]-nak.
- címkék:
- Bajor Imre
- Horváth Ádám
- meleg
- Szomszédok
- MTV
- Címkefelhő »
Az új Tévémaci füvet szív, és nőkkel bújik ágyba
Elkészült a Music TV promóciós klipje, melyben Tévémaci - modern nevén Tívimaci - reinkarnációja aranyból készült pisztollyal lövi szét a tévét, whiskyvel öblöget, majd ágyba bújik két macinővel. A közszolgálati csatorna sajtóosztálya szerint az, hogy a maci imitációját használja fel a zenetévé, épp azt bizonyítja, hogy Magyarországon továbbra is a Magyar Televízió az igazi MTV.
Profitált a TV2 az RTL Klub elsötétítéséből
Az elmúlt hetet nézettségben, nem jelentős előnnyel az RTL Klub nyerte a TV2 előtt. Hétfőn a mérések szerint 81 ezer készülék mutatott az RTL Fókusz-a helyett sötét képernyőt, ekkor sokan mentek át a TV2-re. A Forma-1 igen nézett volt, ahogy azt megszokhattuk.
Rendhagyó útifilmsorozat indult
Vasárnap egy különös útifilmsorozat indult a Magyar Televízió kettes csatornáján, kilenc epizód még hátravan.
- címkék:
- útifilmek
- MTV
- Címkefelhő »
Másképp szórakoztatna ősztől az m1, m2
Fesztiváloznak nyáron és szeretnének ősszel is, terveznek sok színdarabot és koncertet: nem feltétlenül Aradszkyt és Kordát léptetik fel, hanem inkább fiatal, reményteli formációkat mutatnak be. Beugró is lesz, várhatóan. Rákérdeztünk arra, hogy miért kap sok pénzt a Géniusz, és miért nem folytatódhat a Tűzvonalban - az MTV szerint az anyagi lehetőségek olyan szinten korlátozottak, hogy nem lehetett vállalni a negyedik évadot.
- címkék:
- tévésorozat
- színház
- tévéipar
- koncertfilm
- MTV
- Címkefelhő »
Klasszikus ifjúsági sorozat az MTV-n
A Magyar Televízió július 13-tól újra leadja Az öreg bánya titka című, ma már klasszikusnak számító ifjúsági sorozatot.
Gundel Takácsot hívja a TV2
Az MTV-hez való távozása után nem volt jó viszonya a csatornával, de most részben visszatérhet a Bajnokok Ligája miatt.
Új krimi forog Alföldivel, Stohl Andrással, Erdélyi Tímeával
Holnaptól forgatják a Géniusz, az alkimista című magyar misztikus krimit, melynek rendezője és forgatókönyvírója a Tűzvonalban két alkotója, Soós Péter és Fonyódi Tibor, producere Rosta Mária. A szereplők közt van Tenki Réka, Simon Boglárka, Erdélyi Tímea, Alföldi Róbert, László Zsolt, Feke Pál, Stohl András.
Két hétre leállt Az Este
A közszolgálati televízió költözése miatt szünetel az MTV Az Este című műsora.
- címkék:
- Az Este
- hírműsor
- MTV
- Címkefelhő »
VOLT Fesztivál az MTV-n
A Kultúrház különkiadásokkal jelentkezik a legnagyobb nyári fesztiválokról, így a VOLT után a Balaton Soundról és a Sziget Fesztiválról is.
Elköltözött az MTV Híradója
Vasárnap közvetítették utoljára a Szabadság téri székházból a Magyar Televízió Híradó-ját.
- címkék:
- hírműsor
- MTV
- Címkefelhő »
Feljelentés lehet több MTV-s műsor miatt
Három nagyobb műsor körül vannak gondok: az MTV kuratóriuma több százmilliós szerződésekben talált kivetnivalót, ezért feljelentést tesz a rendőrségen.
27 tévéfilmet és sorozatot támogat az MMK
Televíziós filmek és sorozatok támogatásáról döntött a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kuratóriuma: az MMK és négy országos televízió támogatásával kiírt pályázat eredményeként 18 önálló film és 9 sorozat készülhet 2009-2010-ben.
Nincs veszélyben a Beugró
A szándék megvan, szerződés még nincs, de nagyon valószínű, hogy nem maradunk őszre Beugró nélkül.
- címkék:
- Beugró
- MTV
- Címkefelhő »
Venni vagy bérelni: nincs recept
Az elmúlt hónapokban többször nagy feltűnést keltett egy-egy állami pénzből működő cég vagy intézmény székházeladása, egyszersmind bérelt irodába költözése. Az első ránézésre pazarlónak tűnő döntések apropóján ingatlanszakértőket kérdeztünk arról, vajon gazdaságilag igazolható lehet-e ez a gyakorlat. Vagyonfelélés, vagy racionalizálás? Összeállításunkból ugyanakkor az is kiderül, hogy van ellenpélda is.
Tévézés a napernyő alól
Nyáron logikusan kevesebbet tévéznek az emberek, mint egy hervasztó, őszi estén, így a televíziók sem törik össze magukat a nézők kegyeiért. Főleg ismétlések, filmek várhatóak a csatornákon, de azért minden tévé tartogat két-három sorozatpremiert vagy új realityt nyárra - és persze futball is lesz.
Filmes magazint indít az MTV
Vasárnaptól új magazinműsort láthatunk az m1-en, amely az aktuális mozipremierekkel, készülő filmekkel foglalkozik.
- címkék:
- magazinműsor
- MTV
- Címkefelhő »
Rámászott a TV2 az RTL Klubra
Célcsoportban és teljes lakosságban is közelített a TV2 a riválisához az elmúlt héten. A 112 - Az életmentők nem tudja megismételni a Cobra 11 kissé érthetetlen sikereit, a Nemzeti vágta "sztárfutamát" pedig tíz tévézőből négy nézte.
- címkék:
- nézettség
- MTV
- RTL Klub
- TV2
- Címkefelhő »
2,8 millióan néztek bele az MTV választási műsorába
A Magyar Televízió este 7 és éjfél közti, Európa választ 2009 című adásaiba összesen 2,8 millió néző kapcsolódott be.