MTK

címke rss

Az MTK 1964-ben már búcsúztatta a Celticet

Sport2003.08.08, 11:32

39 évvel ezelőtt, 1964 áprilisában egymásnak feszült a magyar és a skót labdarúgás egy-egy reprezentánsa, hogy eldöntse, melyik csapat jut a Kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjébe. Az MTK akkor földöntúlinak tűnő bravúrt végrehajtva dolgozta le a Celtickel szemben Glasgow-ban összeszedett 0-3-as hátrányát, és 4-3-as összesítéssel búcsúztatta a katolikusokat.

Újpesten már pontot szereznének Keneseiék

Sport2003.08.07, 18:26

Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.

Welton Silva megtalálta góllövő cipőjét

Sport2003.08.03, 15:51

Három meccsből három győzelemmel kezdte az MTK futballcsapata a 2003-2004-es idényt: ebből kettőt a bajnokságban, egyet a BL selejtezőjében arattak Egervári Sándor mesteredző tanítványai. Talán a szombati, zalaegerszegi 1-3 a legértékesebb ezek közül, hiszen mégiscsak a 2002-es bajnokot fektette két vállra idegenben a Hungária körúti alakulat. A csapat legjobbja ezúttal is - miként a Sopron, majd a HJK Helsinki ellen - Welton Carlos Silva, a 25 éves brazil center volt. Welton egy gólt rúgott - korábban a Sopronnak is egyet, a HJK-nak pedig kettőt -, s még legalább három másikat szerezhetett volna.

A Pécs fölényesen verte a Békéscsabát

Sport2003.08.03, 21:32

A labdarúgó Arany Ászok Liga második fordulójának zárómérkőzésén a Pécs hazai pályán könnyed győzelmet aratott a Békéscsaba ellen. Az újonc csapat sikerével feljött az MTK mögé a második helyre a tabellán. 

Győzelemmel hangolt az MTK Helsinkire

Sport2003.08.02, 22:30

Sima győzelemmel melegített az MTK együttese a szerdán Helsinkiben sorra kerülő BL-selejtező visszavágójára. Egervári Sándor nagyszerű formát mutató csapata idegenben verte 3-1-re a 2002-es bajnok ZTE együttesét.

ZTE-MTK rangadóval folytatódik az AÁL

Sport2003.08.01, 13:46

A négynapos első forduló után a második kör péntektől vasárnapig tart a labdarúgó Arany Ászok Ligában. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót szombaton Zalaegerszegen játsszák, ahol a 2002-es bajnok ZTE ellenfele az új szezont győzelmekkel kezdő címvédő MTK lesz.

Welton Silva élete gólját lőtte a HJK ellen

Sport2003.07.31, 15:42

Welton Silva, az MTK brazil centere egyéves Hungária körúti tartózkodása legeredményesebb meccsét tudhatja maga mögött: szerdán két gólt lőtt a HJK Helsinki elleni, 3-1-es hazai győzelemmel végződött Bajnokok Ligája-selejtezőn. A dél-amerikai csatár korábban sohasem szerzett még két gólt az MTK színeiben, nem csoda, hogy még csütörtök délután is alig bírt örömével.

Pintér Attila senkitől sem fél

Sport2003.07.24, 18:34

Javában készül a Sopron együttese a bajnok MTK elleni bajnoki nyitányra. Pintér Attila, a soproniak 38 éves trénere szeretne ponttal vagy pontokkal távozni a Hidegkuti-stadionból.

Finn erőfutball vár az MTK-ra

Sport2003.07.24, 16:31

Szerdán a finn bajnok, a HJK Helsinki vár az MTK-ra a Bajnokok Ligája selejtezőjének első, budapesti mérkőzésén. A vendégek soraiban két magyar labdarúgó szerepel, ráadásul a 37 éves egykori válogatott kapus, Babócsy András, valamint a hajdani ezüstcipős újpesti csatár fia, ifjabb Fekete László is játszott az MTK-ban.

Bognár György: Nem sikkasztottam

Sport2003.07.21, 19:34

A MATÁV Futball Sportszolgáltató Kft. hétfőn feljelentette a július 11-én menesztett Bognárt Györgyöt, mert a volt klubigazgató nem kezdte meg az általa okozott kár megtérítésére vonatkozó részletfizetést. Az egykor 50-szeres válogatott labdarúgó, az MTK és a Sopron korábbi edzője még a jogi lépés előtt reagált a sikkasztási vádakra, illetve elmondta történetét.