MTK

címke rss

Illés kedden elkezdi a felkészülést

Sport2005.01.24, 15:34

A debreceni teremtorna döntőjén ugyan nem vesz részt, ám kedden elkezdi az edzéseket Illés Béla. Az MTK frontemberének ugyanis Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója extra szabadságot adott, mondván, a csapat legrutinosabb futballistának öthetes felkészülés is elég a tavaszi idény kezdetéig. Illés úgy tervezi, hogy a szezon végén befejezi aktív sportpályafutását, tavasszal pedig Szabó György rekordjának megdöntését tűzte ki maga elé.

Janicsék elkezdték a horror-programot

Sport2005.01.19, 13:46

Athénban a magyar olimpiai csapat legsikeresebbje volt a kajak-kenu válogatott, s a versenyzők közel fél évvel az ötkarikás játékok után immár az új idényre készülnek. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Janics Natasa, Kovács Katalin és Kolonics György Dunavarsányban együtt alapoznak a 2005-ös esztendőre, egyelőre még kajak és kenu nélkül.

Fiatalításba kezdett a Pécs futballcsapata

Sport2005.01.19, 06:47

Horváth Gyula és Bajusz Endre görögországi próbajátékon vesz részt, s amennyiben sikerül kiszerződniük, újabb rutinos játékosok távozhatnak Pécsről, őket pedig elsősorban fiatalokkal pótolhatja Nagy Tamás vezetőedző. A fiatal baranyai tréner az [origo] érdeklődésére elmondta, az újpesti Bergmann Balázs, Kovács Péter duó, valamint az MTK csatára, Lengyel Roland csatlakozhat a PMFC keretéhez.

Füziéknek fontos volt a teremsiker

Sport2005.01.18, 13:07

Ismét örömmel utaznak a debreceni döntőre az MTK futballistái, akik a tavalyi ezüstérem után jó eredményre és hangulatos tornára számítanak. Dr. Füzi Ákos, a kék-fehérek csapatkapitánya a vasárnapi budapesti sikerről és a tervekről beszélt.

Az MTK is ott lesz a terembajnokság döntőjében

Sport2005.01.16, 21:18

Az MTK nyerte az Arany Ászok teremlabdarúgó-bajnokság második, budapesti selejtezőjét, így biztos résztvevője a sorozat január 30-án, Debrecenben sorra kerülő fináléjának. A Papp László Sportarénában zajló eseményre mintegy 2000 szurkoló látogatott ki.

Halmai edzésbe állt, Illés még pihenhet

Archívum2005.01.05, 16:09

Szerdán megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra az MTK futballcsapata. Az első edzésen jelen volt a több műtéten is átesett Halmai Gábor, és a többiekkel együtt gyakorolt az ugyancsak hosszabb ideje sérült Czvitkovics Péter is, míg Illés Béla és a csapat légiósai később kapcsolódnak be a közös munkába. 

Németh Norbert konokul küzd a válogatottságért

Archívum2004.12.29, 15:05

A debreceni teremtornán Németh Norbertet választották a legjobb mezőnyjátékosnak, ám az MTK futballistája önkritikusan, igaz, örömmel fogadta az elismerést. A jövő esztendőtől pedig azt várja, hogy úgy fejeződjék be, ahogy az idei elkezdődött, azaz, válogatottsággal.

Fehér Csabáéknál járt az MTK pályaedzője

Archívum2004.12.14, 13:33

Honi edzőink elmúlt hetekben tett tanulmányútjai sorából a belga és holland csapatok sem maradtak ki. Lőrincz Emil, az MTK pályaedzője a holland pontvadászat listavezetőjénél, a PSV Eindhovennél vendégeskedett, míg Tóth Bálint, a Lombard FC Pápa szakvezetője a belga Standard Liege gárdájánál járt.

Fradi-Honvéd derbivel zárul a bajnoki fociősz

Sport2004.11.27, 15:54

A labdarúgó Arany Ászok Liga utolsó őszi fordulójában két fővárosi párharcra is sor kerül, a Ferencváros a Budapest Honvédot, míg a Vasas az MTK-t fogadja.

Kiütéses FTC-győzelem Zalaegerszegen

Sport2004.11.21, 15:16

Az Arany Ászok Liga 14. fordulójában a Debrecen pontokat hagyott Pécsett, mivel csak 1-1-es döntetlenre volt képes, az FTC pedig kihasználta a Loki botlását, fölényesen, 5-1-re győzött Zalaegerszegen. Meglepetésre a sereghajtó Békéscsaba győzni tudott Kaposvárott, a többi mérkőzésen a hazai csapatok domináltak, a Diósgyőr, a Honvéd és az MTK is otthon tartotta a három pontot a Sopron, a Pápa, illetve a Nyíregyháza ellenében.

Halmai a nyáron mégis visszatérne

Archívum2004.11.17, 15:57

Nehéz időszakon van túl Halmai Gábor, hiszen több mint egy hónapig kórházban feküdt, és miután az első térdműtétét követően fertőzést kapott, további négy alkalommal kellett a kés alá feküdnie. Az MTK labdarúgója a kálváriája után először beszélt optimistán a jövőjéről, immáron a pályára való visszatérését sem tartja elképzelhetetlennek, igaz, szerinte erre csak jövő nyáron kerülhet sor.

Sopronban és a Vasasnál a középmezőny a cél

Sport2004.11.12, 18:44

Két fordulóval az Arany Ászok Liga őszi szezonjának vége előtt mind a Sopron, mind a Vasas labdarúgócsapata a középmezőnyt vette célba. Tóth Mihály, a soproniak csatára hat pontot vár a Diósgyőr és a Fehérvár ellen, míg az angyalföldiek mestere, Egervári Sándor négy ponttal lenne elégedett a Fehérvár elleni idegenbeli és az MTK elleni hazai meccset követően.

A Loki kihasználta az FTC újabb botlását

Sport2004.11.10, 22:19

Remekeltek a vendégcsapatok az Arany Ászok Liga 13. - hétközi - fordulójában, hiszen az otthon játszó társulatok mindössze 7 pontot gyűjtöttek be a megszerezhető 24-ből. A Debrecen békéscsabai, az MTK kaposvári, a ZTE pápai és a Fehérvár nyíregyházi győzelme nem számít (bomba)meglepetésnek, arra azonban kevesen számítottak, hogy az Újpest 1-0-s vezetésről vereséget szenved a Honvédtól. A Ferencváros bár nem kapott ki, de a Pécs elleni 1-1-es Üllői úti döntetlen azt jelenti, hogy a második helyezett Lokit már csak egy pont választja el az éllovas zöld-fehérektől. A Sopron és a Vasas - a fővárosi nagyágyúkkal ellentétben - érvényesíteeni ...

Újpest-veréssel dobogós a ZTE

Sport2004.11.06, 20:51

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Nyíregyháza együttese a labdarúgó Arany Ászok Ligában, miután 12. forduló szombati játéknapján a nyírségiek 1-0-ra nyertek a nagy rivális Diósgyőr otthonában. A Zalaegerszeg szintén 1-0-ra verte az Újpestet, a Békéscsaba nagy meglepetésre pontot rabolt az MTK-tól, míg a Győr vesztett állásból fordított a Vasas ellen.

Dajka csak feltételekkel menne Csabára

Sport2004.11.05, 15:58

Az Arany Ászok Ligában szereplő Békéscsaba labdarúgócsapatának vezetősége menesztette Vágó Attila edzőt. Utódjaként Dajka Lászlót emlegetik, ám a Sopronból távozó tréner az MTK és Debrecen ellen még biztosan nem ül le a kispadra. Az Arany Ászok Liga 12. fordulójának slágermérkőzését Debrecenben rendezik, ahol a bajnok Ferencváros vendégszerepel.

Pontot vesztett az Újpest és az MTK

Sport2004.10.30, 20:48

Sem az Újpest, sem az MTK együttese nem tudta begyűjteni a papírforma alapján járó három pontot a labdarúgó-NB I 11. fordulójának szombati játéknapján: a Megyeri úton a Pécs, a Hungária körúton a Fehérvár ért el döntetlent. A Kaposvár hazai pályán kapott ki a Diósgyőrtől, míg a Győr ellen pontot mentő Nyíregyháza továbbra is nyeretlen.

Halmai nem lát reményt a visszatérésre

Sport2004.10.22, 12:15

Első térdműtétje után további három operációt hajtottak végre Halmai Gábor sérült lábán, és az MTK labdarúgója még mindig az Uzsoki kórházban van. Az egykori válogatott középpályás az [origo]-nak elmondta, élete legnehezebb időszakán van túl, és egyelőre nem foglalkozik a visszatéréssel, csupán teljesen egészséges szeretne lenni.

Mészöly mérges a kődobáló drukkerekre

Sport2004.10.19, 19:11

A vasárnapi, Ferencváros elleni rangadó idegi és fizikai fáradtságával és három játékosa - az eltiltott Tamási, Erős duó, valamint a sérült Feczesin - nélkül készül az Újpest az MTK elleni elmaradt bajnoki pótlására. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága nem hagyta szó nélkül a Fradi elleni rendbontást, így a klub a Szusza Ferenc-stadion két kapu mögötti szektorát december 31-ig köteles zárva tartani, ráadásul 600 ezer forint pénzbüntetést is be kell fizetnie a liga kasszájába.

Csak a Debrecen tudott idegenben győzni

Sport2004.10.16, 21:32

Az Arany Ászok Liga 9. fordulójában csak a Debrecen tudott győzni idegenben, a Loki Sopronból távozott háromgólos győzelemmel. A további mérkőzéseken a Fehérvár és a Vasas magabiztosan nyert a Diósgyőr, illetve a Pécs ellen, az MTK egy góllal bizonyult jobbnak a Győrnél, a Kaposvár a mesterhármast szerző Oláh vezérletével verte a Honvédot, Nyíregyházán és Békéscsabán pedig megosztoztak a pontokon a csapatok.

Ismerős légióst tesztel az Újpest

Sport2004.10.12, 20:45

Bár ezer néven ismert Európa futballpályáin, talán nem feledték el Magyarországon sem Jessyt. A keményfejű kameruni védő, aki megfordult a Ferencváros, a BKV és az MTK együttesében, az 1994-96-os évadban a Vasast erősítette, majd belgiumi kitérő után jelenleg Újpesten tréningezik.

Büntetővel nyert a Fradi a Fáy utcában

Sport2004.09.28, 15:44

A címvédő és listavezető Ferencváros idegenben csak egy büntetőből szerzett góllal tudta legyőzni az újonc Budapesti Vasast a labdarúgó Arany Ászok Liga 7. fordulójában. A hazaiak kispadján bajnoki mérkőzésen most debütált a kedden kinevezett új vezetőedző, Egervári Sándor. Az MTK Bori és Kanta találataival 2-0-ra verte a ZTE-t.

Továbbjutott az MK-ban az MTK és a Győr

Sport2004.09.21, 20:47

Az MTK és a Győr is bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé: kedden a fővárosi csapat fölényesen, öt góllal verte az NB III-as Magyargéc együttesét, míg a Győr egy góllal bizonyult jobbnak az NB II-es Celldömölknél.

Kaposváron elvesztette veretlenségét a Fradi

Sport2004.09.11, 22:43

Az NB I ötödik fordulójában elszenvedte első vereségét az FTC, miután 2-1-re kikapott az újonc Kaposvártól. Békéscsabán négy gól született az utolsó tíz percben és a lila-fehérek végül döntetleneztek a Sopronnal. Az MTK magabiztosan verte a Debrecent, a Győr egy góllal bizonyult jobbnak a Honvédnál, a Fehérvár FC-re keresztelt Videoton is győzelemmel ünnepelte a névváltoztatást, a Pápa pedig vendégként hozta el a három pontot Nyíregyházáról.

Halmai a műtét után dönt a folytatásról

Archívum2004.09.06, 15:46

Az operációtól és az azt követő rehabilitációs kezelésektől teszi függővé Halmai Gábor, hogy folytatja-e a labdarúgást, vagy befejezi karrierjét. Az MTK középpályásának térdét csütörtökön műtik meg.

Garami József az ötszázadik bajnokiján ült a kispadon

Sport2004.08.23, 10:28

Gyengébb játékkal, de győzelemmel köszöntötték az MTK játékosai Garami József vezetőedzőt abból az alkalomból, hogy a rutinos mester a Pápa ellen (1-0) 500. alkalommal ült élvonalbeli mérkőzésen a kispadon. A mesteredzőnek a kezdés előtt Sándor Károly, a kék-fehérek legendás csatára nyújtott át ajándékot, mint ahogy a publikum is hosszú percekig ünnepelte a szakvezetőt. Garami Józseffel a találkozóról, a jövőről, de egy kicsit a múltról is beszélgettünk.

Bognár György: Hétvégén megkezdjük a pontgyűjtést

Sport2004.08.20, 08:49

A Honvéd hároméves szerződést kötött Bognár Györggyel, és a kispestiek új vezetőedzője szerint két éven belül ütőképes csapatot lehet kialakítani a Bozsik-stadionban. Az egykori válogatott futballistával a Honvéd bajnoki és UEFA-kupa reményeiről is beszélgettünk kispesti bemutatkozását követően.

Káténak nem ment a bunyó

Sport2004.08.16, 18:47

Az olimpia boksztornájának rajtja előtt a 48 kilós Bedák Pál mellett a 60 kg vb- és Eb-bronzérmesét, 2000 junior világbajnokát, Káté Gyulát tartották a magyar vezetők a legvalószínűbb éremesélyesnek. Már mindenki úgy kalkulált, hogy az MTK könnyűsúlyú kiválósága előbb hétfőn megveri a dél-koreai Baik Jong-subot, majd a nyolc közé jutásért a mongol Munkhot, s utána vagy a bolgár Sztilianov, vagy a török Ajdin Szelcsuk - régi mumusa - lehet az ellenfele az elődöntőbe jutásért. Sajnos azonban most már nincs szükség a legcsekélyebb matektudásra sem, Káté ugyanis már a legelső akadályon elbukott.

Németh Norbertnek jól jön a halasztott bajnoki

Archívum2004.08.10, 16:02

Örültek az MTK-nál, hogy nyáron sikerült megszerezniük Győrből Németh Norbertet, hiszen a válogatott középpályás már korábban is bizonyította képességeit. A bajnoki rajtra azonban még nem nevezték a fiatal futballistát, ám Németh elmondta, két-három hét múlva már szeretné beverekedni magát a kék-fehérek kezdőcsapatába.

Kanta József Illéséknek hálás

Archívum2004.08.09, 15:16

Szép góllal és technikás futballal mutatkozott be az élvonalban Kanta József. Az MTK fiatal labdarúgója látványos szabadrúgásból szerezte élete első NB I-es találatát, ráadásul testvérével, Szabolccsal első ízben szerepelhetett első osztályú mérkőzésen a kék-fehérek felnőttcsapatában.

Az MTK kezdte a legsimábban a bajnokságot

Sport2004.08.08, 14:20

Az UEFA-kupa selejtezőjére készülő csapatok közül az Újpest győzött Fehérváron, a Kispest viszont hazai pályán kikapott a Debrecentől az Arany Ászok Liga nyitófordulójában. A Nyíregyháza és a Békéscsaba nem bírt egymással, az újoncok gólgazdag csatáját a Kaposvár nyerte a Vasas ellen, a Zalaegerszeg egy góllal volt jobb a Pécsnél, a Pápa kettővel a Diósgyőrnél, míg a legfölényesebb győzelemet az MTK aratta a Sopron felett. A meccsekkel együtt a nézőtéri balhék is elkezdődtek: Fehérváron három embert és két kutyát megkéseltek, Kispesten a válogatott menedzsere került veszélybe.

Keleti rangadóval rajtol a 103. focibajnokság

Archívum2004.08.06, 16:30

Az eseményekben gazdag holtidény után szombaton a Nyíregyháza-Békéscsaba találkozóval elkezdődik a 103. magyar labdarúgó-bajnokság, immáron 16 csapattal. A bajnok Ferencváros vasárnap, Győrött lép pályára, a találkozó érdekessége, hogy az FTC-nevelésű testvérpár, Vincze Ottó és Gábor ezúttal nevelőcsapata ellen lép pályára. Illés Béla utolsó idényét kezdi meg az MTK-ban.

Csatárhiány az MTK-nál

Archívum2004.08.05, 15:49

Garami József új csapatot épít az MTK-nál, ezért a Hungária körúton idén nem fogalmaztak meg konkrét elvárásokat a bajnoki helyezést illetően. A mesteredző [origo]-nak adott interjújában elmondta, a Bodajkról visszatért fiatalokat fokozatosan szeretné beépíteni az együttesbe, a fél évi szombathelyi kitérő után visszatért Illés Bélára pedig kezdőként, mégpedig a csatársorban számít a Sopron elleni első bajnokin.

Torghelle Sándor a Crystal Palace-hoz igazolt

Sport2004.07.20, 17:31

Hétfő este Torghelle Sándor, az MTK támadója négyéves szerződést írt alá az angol Premiership újoncához, a Crystal Palace-hoz. A válogatott csatárt korábban a holland Rodával is szóba hozták, ám Torghelle végül a londoni csapat ajánlatát fogadta el. 

Mohamed Aida számolja a napokat

Sport2004.07.20, 12:31

Az atlantai olimpia női tőr egyéni döntőjében nyolcadik volt, négy évvel ezelőtt Sydneyben hetedik, de Athénba nem a hatodik helyért megy Mohamed Aida. Az MTK vb-ezüstérmes vívónője bevallotta: ha érem nélkül jönne haza a görög fővárosból, akkor bizony nagyon csalódott lenne.

Ferenczi nem a pénz miatt választotta a Vasast

Sport2004.07.15, 15:20

Garami József, az MTK vezetőedzője és Mészöly Géza, az Újpest szakvezetője is erősen számított ősszel Ferenczi István játékára, ám a válogatott labdarúgó végül a Vasast választotta.

Rooneyt látják Torghellében a CP-fanatikusok

Sport2004.07.15, 17:30

Szerda este Király Gábor játékát a Crusaders elleni edzőmérkőzésen élesben is megtekinthette a Crystal Palace trénere, Iain Dowie, aki az eddigi négy igazoláson kívül még további hármat tervez az augusztusban kezdődő idény kezdetéig. Nem kizárt, hogy ezek közül ketten magyar játékosok lesznek, ám egyelőre még sem a magyar válogatott kapuvédője, sem az MTK csatára, Torghelle Sándor nem írta alá szerződését a Premiership újoncához.

Csupán Torghellén múlik az angol szerződés

Sport2004.07.13, 19:47

Kedden este, Londonban, hosszú tárgyalások után megkapta az angol Crystal Palace szerződéstervezetét Torghelle Sándor. Az MTK és a magyar válogatott csatára elmondta, ügyvéd jelenlétében szeretné áttanulmányozni az ajánlatot, majd ezt követően dönt, elfogadja-e vagy sem a Premiershipbe feljutott angol klub invitálását.

Ferenczi Újpest helyett az MTK-ban köthet ki

Sport2004.07.12, 16:38

Néhányan kész tényként kezelték, hogy Újpestre igazol, ám egyelőre még bizonytalan, melyik csapatnál folytatja pályafutását Ferenczi István. Az Osnabrücktől hazatérő támadó még nem írt alá a lila-fehérekhez, s már megkereste az MTK és a Vasas is. Ferenczi szeretné, ha a hétvégéig véglegesen eldőlne a sorsa.

Kriston Garami miatt választotta az MTK-t

Sport2004.07.09, 16:36

A Fradinál barátsággal köszöntek el, az MTK-nál szeretettel fogadták Kriston Attilát, aki pénteken már a kék-fehérekkel tréningezett. A Ferencvárosnál hat évet eltöltött Kriston elárulta, hogy Garami József személye miatt választotta az MTK-t, és hasonlóra készül a győri Németh Norbert, akik szóban már megállapodott a kékekkel.

Zavadszky visszatért a Fradiba

Sport2004.07.08, 12:02

Szerda este eldőlt, hogy Zavadszky Gábor visszatér anyaegyesületébe, a Ferencvárosba. Az MTK játékosa csütörtökön már el is utazik a zöld-fehérekkel az ausztriai edzőtáborba. A válogatott futballistával közvetlenül az Üllői úti szerződéskötés után beszélgettünk.

Torghelléért csak félmillió eurót adna a Palace

Sport2004.07.07, 22:08

Torghelle Sándor és klubja is napok óta izgatottan várja az angol Crystal Palace jelentkezését, ami alapjaiban szilárdíthatná meg az MTK gazdasági helyzetét. A londoni vezetők egyelőre hezitálnak az összeg miatt, az MTK-nál viszont a csatárért kapott pénzből törlesztenék a labdarúgók felé a tartozásokat, amihez július 15-ig kérték a focisták türelmét. Ugyanakkor az adósság ismeretében joggal merülhet fel a kérdés, a liga vajon kifogást emelt-e az MTK esetében a nevezésnél. A hivatalos tájékoztatás szerint nem.

Torghelle egy lépésre a Premiershiptől

Sport2004.06.30, 20:38

Minden jel arra utal, hogy Torghelle Sándor, az MTK válogatott labdarúgója az angol Premiershipbe idén feljutott Crystal Palace-hoz igazol.

Pisont szívesen visszatérne Kispestre

Sport2004.06.21, 15:39

Garami József vezetésével hétfőn az MTK is elkezdte a felkészülést az őszi idényre, egyelőre még a kék-fehérekkel tréningezik a távozó Pisont István is. A 34 éves középpályás elmondta, szívesen visszatérne kedvenc klubjába, a Budapest Honvédba.

Garami is kap aranyérmet

Sport2004.06.11, 06:59

A bajnok Ferencvárosnál nem feledkeztek el arról, hogy Garami Józsefnek is komoly szerepe volt a sikerben, így aztán a rutinos tréner - segítőjével, Pölöskei Gáborral és a Sopronba kölcsönadott Huszti Szabolccsal együtt - is kap az aranyéremből. A tréner egyébiránt már javában tervezi a jövő évi csapatot az MTK-nál.

Kriston az MTK-nál

Sport2004.06.10, 15:00

Bár a magyar futballisták jelenleg szabadságon vannak, a klubvezetők javában tárgyalnak a kiszemeltekkel. A felsőház együtteseiből többen külföldre szerződhetnek - Gera, Tököli, Torghelle, Huszti, Szélesi -, de a hazai játékospiac is egyre inkább mozgás lendül: Kriston Attila például az MTK-hoz tart, a Ferencváros pedig egy fél csapatra való játékossal tárgyal.

Zavadszky várakozó állásponton

Sport2004.06.04, 15:28

A jelek szerint drasztikus fiatalítás helyett a rutinos futballisták megtartása mellett döntöttek az MTK vezetői, köszönhetően a végül vezetőedzővé is kinevezett szakmai igazgatónak, Garami Józsefnek. Jóllehet Lengyel Roland, Szabó Ottó, Rósa Henrik és a lejárt szerződésű Komlósi Ádám valószínűleg eligazol a kékektől, a korábban biztos távozóként emlegetett Zavadszky Gábor maradhat a Hidegkuti-stadionban. Pontosabban azt tudtuk meg tőle, hogy várakozó állásponton van annak ellenére, hogy nevelőegyesülete, a Ferencváros is hívja.  

Hajdu és Huszti távozik Sopronból

Sport2004.06.02, 10:04

Mindössze két hét pihenő jut Dajka László tanítványainak, s a Matáv FC Sopron labdarúgócsapata június 11-én már megkezdi a felkészülést a következő idényre, majd június 19-20-án Intertotó-kupameccset vív szlovák ellenfelével. A keretből távozik Hajdu Attila és Huszti Szabolcs, de kérdéses az MTK kölcsönjátékosainak sorsa is.

Matthäuson kívül Santinit is hívja a Besiktas

Sport2004.06.02, 18:04

A Besiktas vezetősége megerősítette, hogy Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az isztambuli csapat vezetőedzője lesz. A török sajtó által már tényként kezelt hírnek ellentmond az az angliai információ, mely szerint az Eb-címvédő franciák szövetségi kapitánya, Jacques Santini a napokban Montpellier-ben találkozott a török csapat képviselőivel. Matthäus leendő magyarországi utódjaként Egervári Sándor, az MTK-tól éppen elköszönt szakember mellett Mészöly Géza, az Újpesttel remek tavaszt produkált fiatal tréner neve is felmerült.

Mészöly Géza: Van okunk az ünneplésre

Sport2004.05.28, 17:34

Jóllehet csütörtökön késő este az újpesti játékosok és szurkolók csalódásként élték meg az MTK elleni döntetlent, Mészöly Géza vezetőedző szerint azonban csak dicséret illeti a csapatát, amiért az a nyolcadik helyről felkapaszkodva végül ezüstérmet szerzett, és kiharcolta az UEFA-kupában való indulás jogát.