MTK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- NB I
- Ferencváros
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Illés kedden elkezdi a felkészülést
A debreceni teremtorna döntőjén ugyan nem vesz részt, ám kedden elkezdi az edzéseket Illés Béla. Az MTK frontemberének ugyanis Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója extra szabadságot adott, mondván, a csapat legrutinosabb futballistának öthetes felkészülés is elég a tavaszi idény kezdetéig. Illés úgy tervezi, hogy a szezon végén befejezi aktív sportpályafutását, tavasszal pedig Szabó György rekordjának megdöntését tűzte ki maga elé.
Fiatalításba kezdett a Pécs futballcsapata
Horváth Gyula és Bajusz Endre görögországi próbajátékon vesz részt, s amennyiben sikerül kiszerződniük, újabb rutinos játékosok távozhatnak Pécsről, őket pedig elsősorban fiatalokkal pótolhatja Nagy Tamás vezetőedző. A fiatal baranyai tréner az [origo] érdeklődésére elmondta, az újpesti Bergmann Balázs, Kovács Péter duó, valamint az MTK csatára, Lengyel Roland csatlakozhat a PMFC keretéhez.
Janicsék elkezdték a horror-programot
Athénban a magyar olimpiai csapat legsikeresebbje volt a kajak-kenu válogatott, s a versenyzők közel fél évvel az ötkarikás játékok után immár az új idényre készülnek. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Janics Natasa, Kovács Katalin és Kolonics György Dunavarsányban együtt alapoznak a 2005-ös esztendőre, egyelőre még kajak és kenu nélkül.
Füziéknek fontos volt a teremsiker
Ismét örömmel utaznak a debreceni döntőre az MTK futballistái, akik a tavalyi ezüstérem után jó eredményre és hangulatos tornára számítanak. Dr. Füzi Ákos, a kék-fehérek csapatkapitánya a vasárnapi budapesti sikerről és a tervekről beszélt.
- címkék:
- Füzi Ákos
- foci
- magyar foci
- MTK
- Debrecen
- Fradi
- Címkefelhő »
Az MTK is ott lesz a terembajnokság döntőjében
Az MTK nyerte az Arany Ászok teremlabdarúgó-bajnokság második, budapesti selejtezőjét, így biztos résztvevője a sorozat január 30-án, Debrecenben sorra kerülő fináléjának. A Papp László Sportarénában zajló eseményre mintegy 2000 szurkoló látogatott ki.
Halmai edzésbe állt, Illés még pihenhet
Szerdán megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra az MTK futballcsapata. Az első edzésen jelen volt a több műtéten is átesett Halmai Gábor, és a többiekkel együtt gyakorolt az ugyancsak hosszabb ideje sérült Czvitkovics Péter is, míg Illés Béla és a csapat légiósai később kapcsolódnak be a közös munkába.
Németh Norbert konokul küzd a válogatottságért
A debreceni teremtornán Németh Norbertet választották a legjobb mezőnyjátékosnak, ám az MTK futballistája önkritikusan, igaz, örömmel fogadta az elismerést. A jövő esztendőtől pedig azt várja, hogy úgy fejeződjék be, ahogy az idei elkezdődött, azaz, válogatottsággal.
- címkék:
- Németh Norbert
- foci
- magyar foci
- MTK
- Egerszeg
- Címkefelhő »
Fehér Csabáéknál járt az MTK pályaedzője
Honi edzőink elmúlt hetekben tett tanulmányútjai sorából a belga és holland csapatok sem maradtak ki. Lőrincz Emil, az MTK pályaedzője a holland pontvadászat listavezetőjénél, a PSV Eindhovennél vendégeskedett, míg Tóth Bálint, a Lombard FC Pápa szakvezetője a belga Standard Liege gárdájánál járt.
Fradi-Honvéd derbivel zárul a bajnoki fociősz
A labdarúgó Arany Ászok Liga utolsó őszi fordulójában két fővárosi párharcra is sor kerül, a Ferencváros a Budapest Honvédot, míg a Vasas az MTK-t fogadja.
Kiütéses FTC-győzelem Zalaegerszegen
Az Arany Ászok Liga 14. fordulójában a Debrecen pontokat hagyott Pécsett, mivel csak 1-1-es döntetlenre volt képes, az FTC pedig kihasználta a Loki botlását, fölényesen, 5-1-re győzött Zalaegerszegen. Meglepetésre a sereghajtó Békéscsaba győzni tudott Kaposvárott, a többi mérkőzésen a hazai csapatok domináltak, a Diósgyőr, a Honvéd és az MTK is otthon tartotta a három pontot a Sopron, a Pápa, illetve a Nyíregyháza ellenében.