MTK

címke rss

MTK: négyen mennek, Illés marad

Sport2005.06.02, 08:59

Az MTK-szurkolók nagy örömére Illés Béla korábbi terveivel ellentétben még egy évig segíti játékával a kék-fehéreket. Több játékos azonban távozik a Hungária körútról.

BEK-ezüstöt nyert a BHSE nőitőr-csapata

Sport2005.05.27, 19:29

Ezüstérmes lett a Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin, Madarász Magdolna összeállítású BHSE a női tőr Bajnokcsapatok Európa Kupáján, miután a budapesti viadal döntőjében 45-38-ra kikapott a román Steaua Bucuresti együttesétől. Az MTK a hatodik helyen végzett.

Jogi úton szerezne ezüstérmet az MTK

Sport2005.05.27, 15:52

Az MTK Baráti Kör elnöksége jogi lépéseket tervez, hogy megváltoztassa a csütörtökön befejeződött labdarúgó-bajnokság végeredményét.

Hazai remények a budapesti tőrhétvégén

Sport2005.05.27, 19:28

Péntektől vasárnapig a női tőrözőké lesz a budapesti Nemzeti Sportcsarnok: pénteken ugyanis a Bajnokcsapatok Európa Kupájára, szombaton és vasárnap pedig Világkupára kerül sor.  Az első napi eseményen várhatóan nyolc csapat indul majd, a magyar színeket a bajnok Honvéd, illetve az ezüstérmes MTK képviseli. A program 15 órakor kezdődik, a döntőt 18 órától rendezik.

Kispesti győzelmével az FTC indulhat az UEFA-kupában

Sport2005.05.26, 21:28

A bajnok Debrecen kivételével az élmezőny minden tagja győzelemmel zárta az Arany Ászok Ligát, ami azt jelenti, hogy a Ferencváros végzett a második helyen, és ezzel az UEFA-kupában indulhat az ősszel, az MTK fért még fel a dobogóra, az Újpest lett a negyedik, a Győr pedig az ötödik. A ZTE és a Pécs is három pontot szerzett az utolsó fordulóban, előbbi a bajnok Debrecent győzte le, utóbbi pedig az élvonaltól búcsúzó Békéscsabának rúgott egy ötöst. A szintén kiesett Nyíregyháza ikszelt Kaposvárott, a kupagyőztes Sopron pedig Fehérvárról távozott ponttal.

A Sporting elűzné az Eb-döntő szellemét

Sport2005.05.18, 15:07

Szerdán 20.45-től Lisszabonban kerül sor a labdarúgó UEFA-kupa döntőjére, melynek során a hazai környezetben szereplő Sporting Lisboa az orosz CSZKA Moszkva együttesével csap össze. A portugálok 1964 óta nem jutottak európai kupa fináléjába, akkor éppenséggel az MTK ellenében sikerült - megismételt döntőt követően - elhódítaniuk a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

1964: KEK-döntőt játszott az MTK

Archívum2005.05.13, 12:14

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 13-án!

Átrendeződhet az élmezőny az Arany Ászok Ligában

Archívum2005.04.27, 13:18

Szerda este újabb hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, amelynek 24. fordulójában két rangadót is rendeznek: a második Ferencváros a harmadik Újpestet, míg a negyedik Győr az ötödik MTK-t fogadja.

A Honvédnak sem volt esélye az MTK-pályán

Sport2005.04.23, 22:14

Az MTK hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Honvéd felett a labdarúgó Arany Ászok Liga 23. fordulójában, így ebben az idényben továbbra is veretlen hazai pályán.

Az MTK második csapata nyerte a sakk-csb-t

Archívum2005.04.23, 18:18

A női csapatbajnokság zárónapján az MTK két csapatának mérkőzése villámgyorsan két döntetlennel végződött, és ezzel biztossá vált második együttesük bajnoki címe. A Honvéd "testvérharcban" érvényesült a papírforma, és ez az első csapat számára az ezüstérmet jelentette.