MTK

címke rss

Fehérvár: 16 év után a tabella tetején

Sport2005.09.27, 16:57

Az MTK hétvégi döntetlenjét és a FC Fehérvár REAC elleni idegenbeli sikerét követően a székesfehérvári labdarúgócsapat állt a bajnoki tabella élére. Erre 16 éve nem akadt példa.

Továbbra is nyeretlen a Fradi

Sport2005.09.25, 13:55

Ahogy hetekkel korábban a Pápa ellen 3-0-ról, úgy vasárnap az MTK ellen 2-0-ról sem tudott nyerni a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a Hungária körúton 2-2-es döntetlent ért el a kék-fehérek ellen a Borsodi Liga 6. fordulójának zárómérkőzésén.

Az MTK példáját követi a Hertha

Archívum2005.09.22, 08:53

A Hertha BSC a legutóbbi pontvadászatban negyedik lett, amit a német fővárosban egyértelmű sikerként könyveltek el, elvégre egy évvel korábban csak a 12. helyen végzett a csapat. A berlinieknél az új idényre immár az első négy közé kerülést tűzték ki célul, még úgy is, hogy a klub kifejezetten visszafogta magát a nyári átigazolások során, és a Bundesliga egyesületei közül a legkevesebbet költötte új focistákra - az új trend szerint a Hertha inkább a saját nevelésű ifjakra építene.

Svéd csapatot vert a Zalaegerszeg a sakk EK-n

Sport2005.09.22, 12:07

Nagyarányú győzelmet aratott a 21. Klubcsapatok Európa Kupájának harmadik fordulójában bajnokcsapatunk, a Csuti-Hydrocomp Zalegerszeg. A svéd Rochaden Stockholm csapatát 4,-1,5-re győzték le és feljöttek a hatodik helyre. Rangadót nyert a címvédő NAO Chess Club, a franciáknál Vlagyimir Kramnyik is sakkasztalhoz ült. Az első három helyet egyelőre orosz együttesek foglalják el. A nők versenyében 2,5-1,5-re kikapott az MTK csapata és negyedik a viadalon.

A NAO Chess Club a sakk-Ek esélyese

Archívum2005.09.18, 11:57

Az olaszországi Saint Vencent a házigazdája a 21. Klubcsapatok Európa Kupájának. 45 csapat vetélkedik a férfiak viadalán, a francia NAO Chess Club együttese harmadszor tör az első helyre.  A szeptember 27-én kezdődő világbajnokság miatt nélkülözni kénytelek Michael Adamst és Peter Szvidlert, de az orosz bajnokcsapatban, a Tomszkban sem szerepel Alekszandr Morozevics. A magyar színeket Portisch Lajos vezetésével a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK képviseli, a 12. a ranglistán. Tizedszer rendezik meg a női klubcsapatok vetélkedőjét, az MTK csapata a vietnami Hoang Tranggal az éltáblán a negyedik kiemelt.

Ötöt rúgott a Pécs, hengerelt a Honvéd és az MTK

Sport2005.09.18, 13:42

Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a Borsodi Liga 5. fordulójában, a Pécs ugyanis 5-0-ra győzte le a Diósgyőrt, a Honvéd négyet rúgott a Zalaegerszegnek, a Vasas és az MTK vendégként nyert 3-0-ra Sopronban, illetve Rákospalotán. A Fehérvár otthon tartotta a pontokat a Pápa ellen, a Ferencváros pedig továbbra is nyeretlen, miután 1-1-re végzett a Kaposvárral.

Ötöt lőtt az Újpest, még nyeretlen az FTC

Sport2005.09.17, 22:14

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában hazai pályán gálázott az Újpest, amely 5-1-re verte a Pécs csapatát. Szintén otthon tartotta a három pontot az MTK és a Zalaegerszeg, a fővárosi kék-fehérek a Tatabánya, a Zala megyeiek az FTC ellen győztek egygólos különbséggel, László Csaba fiai négy meccsen mindössze egy pontot gyűjtöttek. A Videoton az FTC és a Honvéd után újabb pesti csapatot leckéztetett meg, és 3-0-val távozott a Fáy utcából, Pápán élvezetes meccsen remizett a Lombard és a Honvéd.

Juhász: Remélem, az Anderlecht még nem a végállomás

Sport2005.09.01, 07:41

Juhász Roland, az MTK 22 éves, válogatott hátvédje hétfő óta már az RSC Anderlecht játékosa. A roppant tehetséges védő 3 évre írt alá a brüsszeliekhez, plusz egy év opcióval is rendelkezik, szerződéshosszabbítási szándék esetén. A hírek először 2 millió euróról szóltak, majd 1,25 millióra "csökkent" az összeg.

Juhász Roland az Anderlechthez szerződött

Sport2005.08.30, 12:00

A Careers Management Group tájékoztatása szerint, a válogatott és az MTK védője, Juhász Roland a 27-szeres belga bajnokcsapatban, az RSC Anderlechtben folytatja pályafutását.

Pontot rabolt az MTK Debrecenből

Sport2005.08.20, 23:33

A bajnoki címvédő DVSC-AVE Ásványvíz hazai pályán döntetlent játszott az MTK-val a labdarúgó Borsodi Liga 3. fordulójában. A hazai csapatok közül egyedül a a Kaposvárt vendégül látó Tatabánya tudott nyerni, a Győr Pécsről, a ZTE Sopronból, az Újpest pedig Rákospalotáról hozta el a három pontot.