MTK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- NB I
- Ferencváros
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nyíregyházán játszana teremben az MTK
Az MTK vezetői azzal a kéréssel fordultak a nemzeti teremlabdarúgó bajnokságot szervező Magyar Labdarúgó Liga illetékeseihez, hogy Zalaegerszeg helyett Nyíregyházán léphessenek műfűre. Az ok, hogy a kék-fehérek január 17. és 28. között Cipruson edzőtáboroznak, márpedig a zalai csoportküzdelmek január 26-án lennének esedékesek Egervári Sándor csapata számára.
Kiss György a Fradiba tart
A téli átigazolási piac egyik legkeresettebb labdarúgója Kiss György. A Dunaferr ballábas védőjéért, amióta az újvárosi klubnál kiderült, hogy a ki nem fizetett összegek miatt szinte az egész csapat szétszéledhet, a jelenlegi három, dobogós együttes, a Ferencváros, az MTK és az Újpest is harcba szállt.
Garami nagyon megszerette a Fradit
Kevesen gondolták volna, hogy a szezon közepén komoly hullámvölgybe került, ráadásul a sorozatterhelések, azaz a négyfrontos helytállás miatt elpilledni látszó Ferencváros végül - az azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel rendelkező MTK-t megelőzve - őszi első lesz a labdarúgó NB I-ben. Az lett, mégpedig az Üllői útiak szerint elsősorban a játékosok makacsságának, másodsorban a hűséges publikum bIztatásának, harmadsorban pedig a következetes szakmai munkának köszönhetően. Ezzel a vélekedéssel szembesítettük Garami Józsefet, a Fradi szakmai igazgatóját.
Kiss Györgyre hajt az Újpest
Bal oldali védőre és középpályásra van leginkább szüksége az Újpestnek a tavaszi idényre, ennek megfelelően a lila-fehér vezetők megkezdték a tárgyalásaikat a kiszemeltekkel. Mindenekelőtt Kiss Györggyel, a Dunaferr védőjével, s amennyiben mód nyílik a téli szünetben az átigazolásra, a "violák" szívesen szerződtetnék a Ferencvárossal és az MTK-val is hírbe hozott futballistát.
Pető Zoltán a csúcsról a mélybe zuhant
Régebben is tűntek el hetek-hónapok alatt játékosok a süllyesztőben, ám az azért még a sok furcsaságot megélt magyar labdarúgásban is ritkaság, hogy - akárcsak a ferencvárosi Hrutka János - az MTK-ban tréningező Pető Zoltán is tavaly még a válogatottban kapott helyet, míg manapság rendszeresen a kék-fehérek tartalékcsapatában szerepel.
A hét futballmagyarjai (november 25-december 1.)
Az utolsó őszi fordulóban ismét nyert a Békéscsaba, s már csak négy ponttal van elmaradva a nyolcadik Soprontól, így a viharsarkiak nem véletlenül reménykednek a bennmaradásban. Az újonc vidéki együttesből Szilveszter és Gavrilovic kapott helyet e heti válogatottunkban. Az MTK ellen diadalmaskodó Fradiból a védő Balog és a gólszerző Gera került be a hét legjobbjai közé, míg csatársorunkban két mesterhármast rúgó játékos, a zalaegerszegi Sabo és a debreceni Bajzát foglal helyet.
Kispesti ingyenjegyek Lipcseiéktől
Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. 277 darab jegyet vásárolt szurkolóinak a pénteki Kispest-FTC mérkőzésre, amelyen ha a zöld-fehérek győznek, megelőzik a táblázaton a jelenlegi éllovas MTK-t.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- MTK
- FTC Labdarúgó
- Címkefelhő »
Legyőzte az MTK-t, őszi bajnok lehet az FTC
A Borsodi Liga tizenhetedik fordulójának csúcsrangadóján a Ferencváros idegenben Gera találatával legyőzte a listavezető MTK-t. Ha a tizenharmadik játéknapról elhalasztott, Kispest elleni találkozón december hatodikán Garami József együttese begyűjti a három pontot, akkor a tabella éléről várhatja a tavaszi folytatást.
Gerát dicsérték, Illést hiányolták az MTK-FTC után
Garami József, az FTC vezetőedzője kiemelte Gera Zoltán MTK ellen nyújtott játékát, kollégája, Egervári Sándor ugyanakkor nagyon hiányolta az Európa-klasszis Illés Bélát csapatából az örökrangadón.
Új elnök az MTK élén
Az MTK rendkívüli küldöttgyűlést tartott, amelyen Szecső Attila Csabát egyhangúlag megválasztották a klub új elnökének.
- címkék:
- Csaba
- foci
- magyar foci
- MTK
- Címkefelhő »