MTK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- NB I
- Ferencváros
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Borsodi Liga: négyen két felsőházi helyre
A Borsodi Liga utolsó, 22. fordulója előtt az embernek a Ki nevet a végén? társasjáték juthat az eszébe, hiszen az alapszakasz zárómérkőzésein még négy csapat is azért harcol, hogy a két kiadó hely valamelyikét megcsípve a felsőházba kerüljön. Hogy a ZTE, Siófok, Győr, Videoton kvartettből erre melyik lesz képes, szombaton délután végérvényesen eldől.
Az MTK helyett a REAC-cal egyesülhet a Vasas
Biztosra lehetett venni, hogy a patinás Vasasnál nem hagyják az ötödosztályba süllyedni a nagy hagyományokra visszatekintő futballszakosztályt, ezért a sportágon belül már meg is indultak a találgatások a piros-kékek jövőjét illetően.
A hét futballmagyarjai (március 17-23.)
Az alapszakasz utolsó előtti magyar bajnoki fordulójában a Fradi és az MTK is elszalasztotta a győzelmet, a Videoton tavaszi mérlege tökéletes maradt, a Győr tovább égett, a Debrecen és az Újpest nem hibázott. Dárdai gólt lőtt a Bundesligában, Babost a belgák csábítják - lássuk, hogy egy héttel a vízválasztó két Eb-selejtező előtt kik a hét futballmagyarjai!
Várszegi új stadiont építhet a Fáy utcában
Új 12 ezer férőhelyes stadiont építhet a Vasas Fáy utcai sporttelepén Várszegi Gábor, a Ferencváros és az MTK tulajdonosa - értesült a Világgazdaság. A beruházás költségeit az MTK Hungária körúti pályájának eladásából fedeznék. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az új arénán milyen formában osztozna a két klub.
Unalomba fulladt a Hungária körúti derbi
Gyenge játékkal, igazságos, gólnélküli döntetlen született a Borsodi Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén, amelyen az MTK a Matáv-Sopront látta vendégül.
A bajnokhoz látogat a Ferencváros
Komoly téttel bír a hét végi, 21. forduló, hiszen már csak két mérkőzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy kiharcolják a felsőházba jutást. A Siófok, amennyiben nyer Győrött, már teljesíti is a célt. A bajnokaspiráns Fradi a bajnok ZTE otthonába látogat, Székesfehérvárott megyei derbit rendeznek, míg a pénteki nyitótalálkozón az MTK a Sopront fogadja.
Kovács Zoltán kiengesztelte a lila szurkolókat
Gyatra kezdés után Kispesten magára talált az Újpest, hiszen a lilák 4-1-re verték a kiesés ellen hadakozó házigazdákat, ezzel azonnal vissza is foglalták a 3. helyet a táblázaton. A "violák" örömét fokozta, hogy a fő kedvenc, Kovács Zoltán duplázott, amellyel befogta a góllövőlista élén az MTK karmesterét, Illés Bélát. Az újpesti center szerint azonban a csapat nem elégszik meg a dobogóval, a játékosok többre vágynak.
Silvát megdöbbentette az MTK szurkolótábora
Négy mérkőzés - négy gól, ez az irigylésre méltó mérlege Welton Carlos Silvának, az MTK brazil szerzeményének. A 24 éves egykori Curitiba-csatárt négy évvel ezelőtt már kiszúrta magának Fülöp Ferenc, a kék-fehérek klubigazgatója, de akkor még Silva honfitársát, Gibát hozta el próbajátékra a Hungária körúti gárda. Aztán másfél hónapja Cipruson egymásra talált Silva és az MTK.
Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK
A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről, a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.
Rutinos román középpályás az MTK-ban
Hiába zárult le február 15-én az átigazolási időszak, honi klubjaink sorra szerződtetik a külföldi játékosokat. Kedden a DVSC állapodott meg a négyszeres román válogatott Sabin Iliével, míg az MTK ugyancsak Romániából, Nicolae Catalin Litát szerezte meg. A 27 éves középpályásról nagyon jó véleménnyel van Egervári Sándor, a kékek vezetőedzője.