MTK Budapest FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- labdarúgás
- Újpest FC
- NB I
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában
Kicsit késve, jó néhány héttel a jobb európai bajnokságok után, de március 7-én, ha a liga, az MLSZ és az időjárás is úgy akarja, végre elrajtolhat a Borsodi Liga tavaszi idénye. Akad csapat, amelyet a szünetben meglegyintett a csőd szele, de azért a legtöbb helyen a klubvezetők ezúttal is meglepték szurkolóikat egy-két (néhol egy csapatra való) új szerzeménnyel. Körképünkben róluk, valamint a harcba szálló együttesek kilátásairól olvashatnak.
Teremben a Debrecen lett a bajnok
Kiegyensúlyozott, nagy csatát hozott a magyar teremlabdarúgó-bajnokság debreceni döntője, amelynek fináléjában a házigazda együttes a tornán összesen három gólt szerző Kolbe, illetve Andorka találatával 2-0-ra legyőzte az MTK-t.
Az MTK viszontagságos hazaútja Ciprusról
Szemben az edzőtáborban tapasztalt körülményekkel és a tréningek ritmusával, nem éppen zökkenőmentesre sikeredett az MTK Hungária küldöttségének hazatérése Ciprusról, a pilóták sztrájkja miatt ugyanis a kék-fehér együttes Bécs érintésével tudott csak nagy nehezen Budapestre jutni.
- címkék:
- foci
- Bécs
- Budapest
- MTK Budapest FC
- Ciprus
- Címkefelhő »
A Haladás is teremtorna-döntős
Utolsóként az NB I/B-s Haladás került a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe, amelyet jövő vasárnap a debreceni Főnix-csarnokban rendeznek. A finálé további résztvevői: ZTE, Debrecen, MTK Hungária, Ferencváros és a REAC.
Teremdöntős az MTK
A szombati viadalon diadalmaskodó Debrecen után az MTK Hungária jutott másodikként a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe: a kék-fehérek a vasárnapi nyíregyházi selejtező záró mérkőzésén biztosan nyertek az addig két győzelmet begyűjtő Kispest-Honvéd ellen.
Az MTK megverte a Bayern Münchent
Az MTK ifistái németországi túrájukon nagy skalpot szereztek, legyőzték a nagy hírű Bayern Münchent.
A BKV kiverte a Videotont a Magyar Kupából
Bár a Tápiószecsőn 2000 néző előtt játszó MTK 67 percig nem tudott gólt lőni a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéban, végül 2-0-ra legyűrte az élcsapatok mumusának számító NB III-as gárdát. A Győr a kupában sem tudta megállítani hanyatlását, az egyre jobban magára találó Zalaegerszeg 5-2-es hazai győzelemmel búcsúztatta Nicsenkóékat. A teljesen szétesni látszó Videotont a BKV ütötte el a továbbjutástól.
Zalaegerszegen győzött az MTK
A Borsodi Liga 16. fordulójának rangadóján a listavezető MTK a címvédő Zalaegerszeg otthonában nyert, a Ferencváros hosszú hajrát nyitott a Dunaferr ellen, aminek 3-0-s győzelem lett a vége, szintén hazai pályán nyert a Kispest és a Siófok.
Penksa kezdő lehet a Békéscsaba ellen
Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó NB I 14. fordulójának mérkőzéseit. A nyitó összecsapást az UEFA-kupa 2. fordulójának keddi, stuttgarti visszavágójára készülő Ferencváros és a sereghajtó Békéscsaba játssza. A forduló rangadójára szombaton, Debrecenben kerül sor, ahol az MTK vendégszerepel.
MTK-Dunaferr rangadóval folytatódik a Borsodi Liga
A válogatott Eb-selejtezői miatt két hétig szünetelt a Borsodi Liga küzdelemsorozata, a pontvadászat pénteken és szombaton a 11. forduló mérkőzéseivel folytatódik. A forduló rangadóján a Dunaferr az MTK-hoz látogat, míg a Videoton zárt kapuk mögött fogadja a Ferencvárost.
Magyar Kupa: nehezen nyert az MTK és a Békéscsaba
Szerdán két előrehozott mérkőzést rendeztek a labdarúgó Magyar Kupában: a legjobb tizenhat közé jutott az MTK és - hosszabbítás után - a Békéscsaba.
Tovább menetel a Sopron
Vesztett állásból fordítva győzött a Komjáti András vezette Sopron együttese a listavezető MTK ellen a Borsodi Liga tizedik fordulójában, így az edzőváltást követően már harmadszor nyertek a bordó-szürkék. A Fejér-megyei rangadón 0-0-ra végzett egymással a Dunaferr és a Videoton, a Győr szintén ikszelt Siófokon.
Illés-tripla és MTK-győzelem Kispesten
Jó iramú, izgalmas mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó MTK megérdemelten győzött 5-3-ra Kispesten. Illés Béla háromszor volt eredményes, így immáron tíz góllal vezeti a góllövőlistát.
Szenvedve jutott tovább az MTK
A labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutásért hat évonalbeli csapat lépett pályára. A legnehezebb dolga a Győrnek és az MTK-nak akadt, mindkét együttes egygólos sikert tudott csak elérni NB II-es ellenfelével szemben.
Az MTK nyerte az örökrangadót
Kemény, helyenként sportszerűtlen, tíz-tíz emberrel befejezett mérkőzésen az MTK Zavadszky révén szerzett vezetést az Üllői úton, majd a végső sípszóig taktikusan őrizte előnyét.
FTC-MTK örökrangadó a Borsodi Ligában
A nemzetközi kupákban szereplő csapatok miatt háromnapos lesz a labdarúgó NB I hatodik fordulója: szombaton négy, míg vasárnap és hétfőn egy-egy találkozót rendeznek. A legnagyobb érdeklődés a második játéknap mérkőzését kíséri: a harmadik helyen álló MTK Hungária az ősi rivális, jelenleg listavezető Ferencvároshoz látogat.
Illés a lefújás előtt csodagólt lőtt az Újpestnek
A Borsodi Liga második fordulójának nyitómeccsén az Újpest hazai pályán vereségett szenvedett az MTK-tól.
MTK: szlovákok jönnek a jugoszlávok helyére
Komoly változások várhatók a bajnoki aranyéremről, sőt, még a 2. helyezésről is lemaradt MTK Hungária keretében.
- címkék:
- foci
- Szlovákia
- Hungária
- MTK Budapest FC
- Címkefelhő »
Már nem vezet az MTK
Egy héten belül a második örökrangatót is megnyerte a Ferencváros. Geráék ismét egy nullra győztek, Illésék megint pocsékul játszottak, ezúttal az Üllői úton. Vereségével a magyar futball történetében példátlan zuhanórepülést produkáló MTK lecsúszott az első helyről, az Újpesten diadalmaskodó ZTE jobb gólkülönbsége miatt átvette a vezetést. A héten szavazásra bocsájtott kérdésünk alapján az [origo] olvasóinak többsége jól tippelt az örökrangadó végeredményére.
Feltámadt az MTK
Az első félidőben remekült használta ki helyzeteit az MTK, a szünet után viszont a Videoton játszott jobban, és a hajrában akár ki is egyenlíthetett volna.
Újra nyert az MTK
Az MTK Hungária az egész mérkőzésen óriási mezőnyfölényben futballozott, és megérdemelt győzelmet aratott a Győri ETO ellen.
- címkék:
- foci
- Győri ETO FC
- Győr
- MTK Budapest FC
- Címkefelhő »
Sasa Markovic (MTK Hungária FC)
- címkék:
- foci
- átigazolás
- MTK Budapest FC
- Címkefelhő »
Mladen Lambulic (MTK Hungária FC)
Dalibor Skoric (MTK Hungária FC)
Hidegkutiról nevezik el az MTK stadionját
Az MTK Hungária nagy fájdalommal fogadta Hidegkuti Nándor halálhírét. A klub vezetésének csütörtöki döntése értelmében a Hungária körúti stadion a jövőben Hidegkuti Nándor nevét viseli.
A Kaposvár döntős, az MTK csak negyedik a teremtornán
Nagy meglepetésre az NB I B-ben szereplő Kaposvár jutott a teremlabdarúgó-bajnokság február 2-ai dunaújvárosi döntőjébe, miután a zalaegerszegi selejtezőben vasárnap valamennyi riválisát megelőzte.
- címkék:
- foci
- Kaposvár
- NB I B
- MTK Budapest FC
- Címkefelhő »
Az MTK nyerte az örökrangadót
Látszik, hogy mifelénk már megszűntek a grundok, hiszen - egyebek mellett - ott az is íratlan szabály volt, hogy játék közben nem zavarjuk a futballistákat. A szerda esti Üllői-úti FTC-MTK derbin azonban ez a "szabály" nem érvényesült, ugyanis hógolyózápor fogatta a főszereplőket - főként a vendégeket. Többször is fel kellett szólítani a nézőket gyermeki tevékenységük beszüntetésére.
- címkék:
- foci
- MTK Budapest FC
- Fradi
- Lipcse
- Címkefelhő »
Sándor Csikarról nevezték el az MTK utánpótlás-központját
Szerdán Agárdon tartották az MTK Hungária szeptember óta működő utánpótlásközpontjának névadó ünnepségét. Az intézmény neve: Sándor Károly Labdarúgó Akadémia.
A Dunaferr megverte az őszi bajnok MTK-t
A két csapat felállásából kitűnt, hogy a vendégek megelégedtek volna az egy ponttal is, hiszen csak a kontrákra építettek. Tököli gólja után azonban a listavezetőnek fel kellett adnia addigi taktikáját, s bár a második játékrészben mezőnyfölényben játszott, egy pontrúgás megpecsételte a sorsát.
Szanyó a hajrában pontot mentett a Győrnek
Küzdelmes, izzó hangulatú mérkőzésen a bajnokaspiráns MTK együttese a 92. percig vezetett, ám Szanyó Károly fejesből egyenlített. A hazaiak fokozatosan átvették az irányítást a 62. perctől, ekkor kiállították Dr. Füzi Ákost, az MTK jogász-középpályását. A góllövőlistán második Ferenczi 0-1-nél hatalmas ziccert szórakozott el.
MT-KO, Ferenczi mesterhármasával
Kiütéses győzelmet aratott Szombathelyen az MTK a labdarúgó NB I pénteki találkozóján. Illés ezúttal az előkészítésben jeleskedett, a gólokat Ferenczi szerezte.
Nyolcast rúgott a Hali és az MTK
A Haladás és az MTK Hungária is sikerrel vette a labdarúgó Magyar Kupa második fordulóját: mindkét együttes megyei első osztályban szereplő csapat ellen harcolta ki a továbbjutást.
Videoton - MTK rangadó a labdarúgó NB I-ben
A szégyenteljes válogatott-mérkőzések után ismét a labdarúgó NB I-é lesz a főszerep a hétvégén. A magyar élvonalban hat mérkőzésre kerül sor, ezek közül a legnagyobb rangadót vasárnap, Székesfehérvárott játsszák. A rajtot a pénteki Haladás - Vasas mérkőzés jelenti.
Nincs magyar labdarúgóklub a legjobb 200-ban
Először fordul elő, hogy nincs magyar csapat az első 200 között a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS klubranglistáján. A legutóbbi, augusztus 3-án kiadott listán az MTK Hungária még a 145. volt.
MTK Hungária-Sopron 4-0 (1-0)
Az MTK mindvégig nagy fölényben, s időnként tetszetősen is játszva magabiztos győzelmet aratott.
- címkék:
- Füzi Ákos
- foci
- MTK Budapest FC
- Sopron
- Címkefelhő »
Újpesten győzött az MTK
Megyeri úti otthonában, egygólos vezetés után kapott ki 3-1-re az Újpest az MTK-tól. A hazaiaktól a hajrában kiállították Korolovszkyt.
Waltner-duplával robog a ZTE
Az NB I negyedik fordulójának rangadóján, az eddigi hibátlanok csatájában Waltner duplájával 2-0-ra verte a házigazda Zalaegerszeg az MTK-t, remek meccsen, teltház előtt. Bozsik Péter együttese négyből négyet nyert, s persze a tabella tetejéről várhatja a folytatást.
MTK-henger és Loki-bukta
Második hazai mérkőzését is elvesztette a DVSC együttese. AZ NB I. 3. fordulójában a debreceniek 3-0-ra kaptak ki az MTK gárdájától. A mérkőzés hőse minden szempontból Illés Béla volt, a középpályás két gólt szerzett, ám a hajrában piros lapot kapott. Teljesen megérdemelt vendégsiker született a Nagyerdőn, a minden csapatrészében jobb MTK rászolgált a három pontra.
Várszeginek az MTK hobbi, a Fradi hasznot hozhat
Bármennyire is hihetetlen, csak múlt csütörtökön kereste meg Furulyás János, az FTC klubelnöke Várszegi Gábort, a Fotex Rt. többségi tulajdonosát, így az évtized hazai futballüzleteként emlegetett tranzakció csupán egy hetet vett igénybe.