MTK Budapest FC

címke rss

Csendes holtszezon után indul újra az NB I

Sport2008.07.25, 15:58

Pénteken a címvédő MTK Budapest kaposvári mérkőzésével elkezdődik a labdarúgó Soproni Liga 2008/2009-es idénye. Idén a holtidény meglehetősen csendesen csordogált, elmaradtak a nagy balhék, az átigazolási piacon sem röpködtek a nagy nevek, de az U19-es válogatott Eb-szereplése miatt ismét reménykedhetünk, hogy valami megindult idehaza.

Szuperkupa: sötétség, büntetők, MTK-siker

Sport2008.07.20, 23:15

A bajnok MTK Budapest nyerte a labdarúgó Szuperkupát miután tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a kupagyőztes DVSC-TEVA együttesét. Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem született gól. A debreceni közönség és a játékosok a kezdés előtt egyperces néma gyászszünettel emlékeztek Kolonics Györgyre, a kedden 36 évesen elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusra.

BL: július 30-án Isztambulban kezd az MTK

Archívum2008.07.10, 16:35

Július 30-án Isztambulban, míg augusztus 6-án a Szusza Ferenc-stadionban csap össze az MTK Budapest a török Fenerbahce együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második körében.

Eb-csillagok ellen játszik az MTK a BL-ben

Sport2008.07.01, 17:02

A magyar bajnok MTK Budapest a második körben a török Fenerbahcéval találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

BL: a Rangersre is gyúrhat az MTK

Archívum2008.05.27, 20:16

Akár az UEFA-kupa-döntős Glasgow Rangers is az MTK Budapest ellenfele lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

Az MTK nyerte a Soproni Ligát

Sport2008.05.26, 21:57

Az MTK Budapest a labdarúgó Soproni Liga bajnoka, miután a 29. fordulóban 3-0-ra nyert a REAC vendégeként, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az őt üldöző Debrecennel szemben. A fővárosiak 23. alkalommal lettek aranyérmesek az élvonalban. Garami József csapatának egy fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az előnye. Mivel azonban a záró körben az MTK ellenfele a kizárt Sopron, a fővárosiak játék nélkül kapnak három pontot 3-0-s gólkülönbséggel, így a debreceniek akkor sem érhetik utol őket, ha szombaton nyernek az Újpest ellen.

Rontott a Loki, célegyenesben az MTK

Sport2008.05.23, 23:13

A címvédő Debrecen futballcsapata a Soproni Liga 29. fordulójában mindössze 2-2-es döntetlent ért el Pakson, így az MTK karnyújtásnyira került az aranyéremtől. Amennyiben a fővárosi csapat hétfőn nyer a REAC ellen, bajnok, mivel az utolsó fordulóban a kizárt Sopron lenne az ellenfele, így akkor automatikusan megkapja a három pontot.

Fehérvár-veréssel élteti bajnoki reményeit a Loki

Sport2008.05.17, 21:35

A címvédő Debrecen magabiztos győzelmet aratott a vendég Fehérvár felett a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában. Zalaegerszegen és Miskolcon egyaránt 3-3-as döntetlen született, az MTK pedig magabiztos győzelemmel lépett egy újabbat a bajnoki cím felé.

Kantáék nem hibáztak Nyíregyházán

Archívum2008.05.09, 23:16

A Soproni Liga 27. fordulójának nyitómeccsén az MTK 2-0-ra győzött Nyíregyházán, s ezzel a kék-fehérek továbbra is esélyes tagjai az aranyéremért zajló háromrésztvevős csatának. A címvédő Debrecen játék nélkül gyűjtötte be a három pontot a kizárt Sopron ellen, míg az Újpest hétfőn Pakson csatlakozhat az éllovas duóhoz - feltéve, ha nyer.

Otthon bukta el pontelőnyét az MTK

Sport2008.05.03, 21:56

A listavezető MTK Budapest hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Vasastól a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójában, ezzel az Újpest és a címvédő Debrecen pontszámban befogta a kék-fehéreket - utóbbi együttes 4-0-ra ütötte a REAC-ot. A Győr Pakson bukott el, a Zalaegerszeg erejéből új edzővel is csak 0-0-ra futotta, a Tatabánya 3-0-ra kapott ki Siófokon.

Nem botlott meg Kispesten a listavezető MTK

Sport2008.04.28, 06:44

A listavezető MTK kétgólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójának zárómérkőzésén, így megőrizte hárompontos előnyét a tabellán.

Tíz gól Sopronban, nem hibázott a Loki

Sport2008.04.27, 20:04

1-1-es döntetlen született a házigazda Győr és a Kaposvár mérkőzésén a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában. A Debrecen egy góllal legyőzte a Tatabányát, így a bajnok beérte a listavezető MTK-t, amely majd vasárnap játszik a Honvéddal. Tíz gól született Sopronban, ahol a REAC és a Diósgyőr is ötször-ötször volt eredményes, a Nyíregyházának két találat is elég volt a három ponthoz, míg a Fehérvár egy hármassal küldte haza a Paksot. Az Újpest a Sopron kizárása miatt játék nélkül jutott három ponthoz, és ezzel csatlakozott az MTK, Debrecen duóhoz.

Debrecen-Győr döntő lesz a Ligakupában

Archívum2008.04.23, 18:38

A Győr lesz a Debrecen ellenfele a labdarúgó Ligakupa tavaszi kiírásának fináléjában. Az ETO az idegenbeli 1-1-es döntetlen után hazai pályán 2-0-ra legyőzte az MTK-t, míg a Loki a hazai 2-0 után végzett gól nélküli döntetlenre Siófokon.

Kabaréba illő kapusbaki is kellett a ZTE-fordításhoz a Honvéd ellen

Sport2008.04.21, 20:51

Waltner Róbert találataival fordított a ZTE FC a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójának hétfő esti mérkőzésén. A támadó találatainak köszönhetően egyedül vezeti a góllövőlistát. A mérkőzés a viharos időjárás és villámlás miatt 12 perc késéssel kezdődött.

Izgalmas hajrában nyert az MTK

Archívum2008.04.18, 21:15

A listavezető MTK Budapest egy góllal nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójának nyitómérkőzésén.

Elvérzett Győrben az MTK futballcsapata

Sport2008.04.12, 21:22

A Győr hazai pályán 1-0-ra legyőzte a listavezető MTK-t a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának rangadóján, így egy pontra megközelítette a fővárosi együttest. Az Újpest alaposan megszenvedett a Tatabánya ellen, a Paks és a Diósgyőr idegenben kapott ki, míg a Honvéd a hajrában egyenlített a Siófok ellen.

Újabb MTK-lépés a bajnoki cím felé

Archívum2008.04.04, 21:08

A ZTE egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a listavezető MTK-tól, a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Tököliék álomhajrával nyertek, Waltner hiába duplázott

Sport2008.03.29, 21:44

A házigazda Győr egy utolsó percben szerzett góllal csikarta ki a győzelmet a 0-2-ről felálló ZTE ellen a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójában. Ennél még tovább ment a Nyíregyházán pályára lépő Paks, amely 1-0-s hazai vezetést követően a 93. és a 95. percben volt eredményes. A listavezető MTK magabiztosan, 3-0-ra nyert a vendég Siófok ellen.

Az MTK nyerte a debreceni focirangadót

Sport2008.03.22, 21:24

A listavezető MTK kétgólos győzelmet aratott a címvédő Debrecen otthonában a labdarúgó Soproni Liga 20. fordulójának rangadóján.  A fővárosiak ezzel négy pontra növelték előnyüket a második helyen álló hajdúságiakkal szemben.

A Diósgyőr pontot lopott a listavezető MTK-tól

Sport2008.03.17, 21:24

A listavezető MTK hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőrrel a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén.

Újabb tragikomikus Újpest-zakó

Sport2008.03.08, 22:47

A Zalaegerszegen elszenvedett 4-1-es bajnoki vereség, illetve a hazai pályán elért 1-5-ös, Debrecen elleni Ligakupa-eredmény után ismét a Szusza Ferenc-stadionban zakózott az Újpest, amely a Soproni Liga 18. fordulójának rangadóján 3-1-re kapott ki a listavezető MTK-tól. A Győr a Tatabánya Szőnyi úti "otthonában" győzött, a nap másik három összecsapása pontosztozkodással ért véget.

A Loki nagyon elverte az Újpestet a Ligakupában

Archívum2008.03.05, 20:14

A bajnokságban listavezető MTK négy góllal nyert a REAC otthonában, a Győr otthon ikszelt a Pakssal, míg a Siófok hazai pályán győzött 2-0-ra a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A játéknap zárómeccsén a Debrecen megsemmisítő, 5-1-es verést mért vendégként az Újpestre. A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Már nem akarják elvenni az MTK pontjait

Archívum2008.03.03, 16:29

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága megszüntette az MTK Budapest ellen indított eljárást, ami azt jelenti, hogy nem vonnak le hat pontot a Soproni Liga listavezetőjétől.

Fehérvári futballsiker az MTK ellen

Sport2008.02.25, 21:10

A listavezető MTK Budapest egy góllal kikapott a Fehérvár FC otthonában a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Csúszik a döntés az MTK pontlevonásáról

Archívum2008.02.19, 15:05

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága kedden nem hozott döntést az MTK Budapest fellebbezéséről, melyet a kék-fehér klub a január 8-i, elsőfokú, hat pont levonását magában foglaló határozattal kapcsolatban nyújtott be.

Inkább pénzt bukik az MTK, mint pontokat

Sport2008.01.11, 18:31

Az MTK Budapest január 23-án nyújtja be fellebbezését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi elsőfokú határozata ellen.

Hat pontot levontak az MTK-tól

Archívum2008.01.08, 19:58

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága első fokon hat büntetőpont levonásával sújtotta a Soproni Ligában éllovas MTK Budapest csapatát - áll a szervezet honlapján.

Ötgólos átlag a Ligakupa második fordulójában

Archívum2007.12.05, 20:13

A tavaszi labdarúgó Ligakupa második előrehozott fordulójában a nyolc találkozón összesen 40 találat született, azaz nem spóroltak a gólokkal a csapatok. A második kör után két gárda áll még pontveszteség nélkül, a Paks, amely a játéknap leggólgazdagabb mérkőzésén 5-4-re verte a Kaposvárt, valamint az MTK, amely 3-0-s vezetés után kicsit kiengedett a Vasas ellen.

Újpesten nyert az MTK a Ligakupában

Archívum2007.12.01, 15:42

Az MTK csapata idegenben két góllal legyőzte az Újpest együttesét a labdarúgó Ligakupa tavaszi fordulójának előrehozott első körében.

Soproni ötössel zárt az MTK

Sport2007.11.29, 18:00

Az MTK Budapest simán győzött Sopronban a labdarúgó Soproni Liga 15., utolsó őszi fordulójának hétfőn az erős havazás miatt félbeszakadt és csütörtökön újrajátszott mérkőzésén, így a tabella élén négypontos előnnyel várhatja a tavaszi folytatást. A hazaiak kispadján a délutáni híreknek megfelelően Végh Tibor ült, így továbbra sem tudni, hogy mi lesz a sorsa a csapat olasz vezetőedzőjének, Vincenzo Coscónak.

Csütörtökön pótolják a Sopron-MTK meccset

Sport2007.11.27, 19:21

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának határozata szerint csütörtökön 15 órától játsszák újra a hétfőn félbeszakadt FC Sopron-MTK Budapest mérkőzést, a Soproni Liga 15. fordulójában.

A hóesés nyert a Sopron-MTK bajnokin

Sport2007.11.26, 21:47

A labdarúgó Soproni Liga őszi szezonjának utolsó mérkőzésén az MTK 1-0-ra vezetett a Sopron otthonában, amikor is a hatalmas havazás miatt Mészáros István játékvezető félbeszakította a találkozót, majd fél óra várakozás után úgy döntött, a csapatok nem folytathatják tovább a küzdelmet. A pályamunkások megpróbálták játékra alkalmassá tenni a pályát, ám nem jártak sikerrel. Arról, hogy mikor pótolják a találkozót, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága dönt.

A Győr emberhátrányban focizta le az Újpestet

Sport2007.11.03, 18:19

A házigazda Győr több mint egy félidőn át emberhátrányban játszva három gólt is tudott rúgni a vendég Újpestnek, így végül 4-2-re legyőzte a fővárosi csapatot a Soproni Liga 13. fordulójának szombati játéknapján. A Paks kétgólos hátrányból mentett pontot hazai pályán a Diósgyőr ellen, míg az MTK hajrában lőtt góljainak köszönhetően tudott nyerni a Tatabánya vendégeként.

A Honvéd és az MTK is kiesett a Ligakupából

Sport2007.10.10, 21:57

Kiesett a bajnokságban listavezető, egyben Magyar Kupa-címvédő Budapest Honvéd a labdarúgó Ligakupából, miután hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el az Újpest ellen.

Az MTK megfosztotta hazai veretlenségétől a Vasast

Sport2007.10.08, 20:43

A Vasas háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán az MTK-tól a labdarúgó Soproni Liga 11. fordulójának hétfői mérkőzésén.

MK: Felcsútot vert a Fradi, kiesett az MTK

Sport2007.09.26, 20:20

Az elsőosztályú MTK csak gól nélküli döntetlent ért el az NB III-as Putnok otthonában, így elbúcsúzott a labdarúgó Magyar Kupa további küzdelmeitől. Az élvonalbeli csapatok közül még a ZTE és a Tatabánya esett ki, előbbi 2-1-re kikapott a másodosztályú INTEGRÁL-DAC vendégeként, utóbbi 2-2-es döntetlent ért el a szintén NB II-es Gyirmót otthonában, és a remi az alsóbb osztályú csapat továbbjutását jelentette.

Kikapott az MTK, ikszelt a Debrecen a Ligakupában

Archívum2007.09.20, 00:11

A labdarúgó Ligakupa negyedik fordulójában az MTK háromgólos vereséget szenvedett Sopronban, a Debrecen döntetlent játszott Angyalföldön, míg a Zalaegerszeg háromgólos hátrányból fordított Rákospalotán.

Várhidi berendelte az MTK fiatal védőjét

Archívum2007.09.06, 07:55

Pintér Ádám, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott tagja szerda este óta San Marino helyett a Bosznia-Hercegovina ellen szombaton 16 órakor kezdődő székesfehérvári Európa-bajnoki selejtezőre készülhet.

Két perc alatt eldöntötte a Loki a szünet után

Sport2007.08.25, 22:11

Az első félidőben ugyan nem lőtt gólt, mégis fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Debrecen a Kaposvár felett a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójában, a címvédő ezzel pontszámban beérte a listavezető Honvédot, a következő körben éppen egymás ellen játszik a két alakulat. A Paksnak jót tett az ultimátum, mert 3-0-ra legyőzte a Nyíregyházát, a Tatabányán viszont az edzőváltás sem segített, mert 7-0-s zakóval távozott Fehérvárról. A Sopron a REAC ellen megszerezte idénybeli első hazai diadalát, az MTK két pontot hagyott Siófokon, míg a nyugati rangadón nem bírt egymással a ZTE és a Győr.

Utolsó támadásából mentett pontot a Diósgyőr az MTK ellen

Sport2007.08.11, 19:27

Az MTK döntetlent játszott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB I 4. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Hrepka Ádám Hollandiába szerződött

Sport2007.08.09, 19:48

Hrepka Ádám, az MTK Budapest utánpótlás-válogatott labdarúgója egy évre kölcsönbe a holland élvonalbeli NEC Nijmegen csapatához szerződött, ahol magyar klubtársa is lesz Babos Gábor személyében.

A Honvéd mentette meg a becsületünket

Sport2007.08.03, 09:21

Nem bizonyult elegendőnek a hazai pályán kiharcolt 2-1-es siker az MTK Budapest labdarúgócsapata számára, a bajnoki listavezető ugyanis 1-0-ra kikapott Jerevánban az FC Mika vendégeként, így az örmény együttes jutott be az UEFA-kupa-selejtező 2. fordulójába. A silány mérlegen a Honvéd javított, amely ugyan 1-1-re végzett a a moldovai Nistru Otaci ellen, ám büntetőrúgásokkal végül 5-4-re győzött.

Megteheti az első kupalépést a Honvéd és az MTK

Sport2007.08.02, 11:42

Az MTK Budapest és a Budapest Honvéd is kedvező helyzetből várja a csütörtöki visszavágót a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező 1. fordulójában, miután előbbi egygólos előnnyel utazik az örmény MIKA otthonába, míg utóbbi idegenben ért el 1-1-es döntetlent a moldovai Nistru Otaci ellen.

Álomhajrázott az MTK, lenullázták a Diósgyőrt

Sport2007.07.28, 22:07

Csak vendégsikerek születtek a labdarúgó NB I második fordulójának a szombati játéknapján. Az MTK 0-1-ről fordítva 4-1-re diadalmaskodott Pakson, az újonc Nyíregyháza egy 11-es góllal múlta felül idegenben a Tatabányát, míg a Siófok Diósgyőrben nyert nagyon simán 3-0-ra.

Az MTK nyert, a Honvéd ikszelt az UEFA-kupában

Sport2007.07.20, 12:22

A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd kedvező helyzetből várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót, ugyanis 1-1-es döntetlent ért el a moldovai Nistru Otaci vendégeként Chisinauban a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező első fordulójának első mérkőzésén. Az MTK Budapest ugyanakkor hazai pályán 2-1-re nyert az örmény FC MIKA ellen a budapesti Szusza Ferenc-stadionban, így minimális előnnyel készülhet a visszavágóra.

UEFA-menetelésbe kezdhet az MTK és a Honvéd

Archívum2007.07.19, 08:02

Csütörtökön két magyar együttesnek is pályára kell lépnie az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában, és az MTK Budapest, illetve a Budapest Honvéd is olyan ellenfelet kapott, amely korábban már játszott magyar csapat ellen. Ezzel együtt az örmény MIKA Asztarak és a moldáv Nistru Otaci neve nem sokat mondhat a magyar futballszurkolóknak, összeállításunkkal ezen próbálunk segíteni.

MTK-játékossal erősített a Loki

Archívum2007.06.04, 17:47

Négyéves szerződést kötött a DVSC-TEVA labdarúgócsapata Czvitkovics Péterrel, az MTK Hungária 24 esztendős középpályásával.

Várhidi kihagyta az újdonsült liverpoolit

Sport2007.05.28, 19:02

Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a június 2-i, Görögországban és a négy nappal később, Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkre. A bő válogatottból öt ember - Balogh János (DVSC-TEVA), Rodenbücher István (MTK Budapest), Horváth András (FC Sopron), Hrepka Ádám (MTK Budapest) és Németh Krisztián (Liverpool FC) maradt ki.

Nem tudott felzárkózni a Kispesten botló MTK

Sport2007.05.05, 20:10

A Budapest Honvéd hazai pályán egygólos hátrányból fordított az MTK Budapest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában, így tavasszal továbbra is veretlen a Bozsik-stadionban. A két együttes kevesebb, mint egy hónapja hasonló forgatókönyvű mérkőzést vívott a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján: a kispestiek akkor is 0-1-ről nyertek 2-1-re. A kék-fehérek nagy lehetőséget szalasztottak el, hogy felzárkózzanak a pénteken újpesten botló Debrecen mögé. Négygólos vereséget szenvedett a Vác a REAC otthonában, s ezzel kiesett az első osztályból

Zsinórban harmadszor lehet bajnok a Loki

Sport2007.05.04, 11:24

A DVSC-TEVA megszakítás nélkül harmadszor lehet bajnok, ha a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában nyer az Újpest otthonában, az MTK pedig nem szerzi meg a három pontot a Budapest Honvéd vendégeként. A Loki jövő héten a Magyar Kupát is elhódíthatja az Újpesten rendezendő, Honvéd elleni fináléban.

Nyolcgólos meccsen verte a Fehérvár az MTK-t

Sport2007.04.29, 18:40

A Borsodi Liga, 26. fordulójában a Fehérvár hazai pályán nyert 5-3-ra az MTK ellen. A találkozó folyamán a kék-fehéreknek háromszor is sikerült kiegyenlíteniük hátrányukat, ezt követően viszont a székesfehérvári gárda Julinho és Nagy Dániel találatával kiharcolta a győzelmet.

Az MTK passzolgatott, a Debrecen győzött

Sport2007.04.14, 19:45

A címvédő, listavezető Debrecen három góllal nyert a második helyen álló MTK ellen a labdarúgó Borsodi Liga, 24. fordulójában. A debreceniek sikerüknek köszönhetően már öt pont előnnyel vezetik a tabellát.

A Honvéd kiejtette az MTK-t a Magyar Kupában

Sport2007.04.12, 08:42

A Budapest Honvéd és a Diósgyőr is bejutott a legjobb négy közé a labdarúgó Magyar Kupában. Előbbi hazai pályán egygólos hátrányból fordított az MTK ellen és győzött 2-1-re, így összesítésben 4-3-ra nyerte a párharcot. Supka Attila együttese a felújított Bozsik-stadionban továbbra is százszázalékos. A Diósgyőr viszonylag hamar eldöntötte a továbbjutás kérdését, hiszen hazai sikerét követően a félidőben már 3-1-re vezetett a Zalaegerszeg otthonában, igaz, a vége döntetlen lett.

Vidéki és fővárosi futballcsapat is lesz az MK-döntőben

Sport2007.04.05, 15:23

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházában csütörtökön elkészítették a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását.

MK: nem bírt a Honvéddal az MTK

Sport2007.03.13, 20:39

Nem bírt egymással az MTK Budapest és a Budapest Honvéd a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.

Öngólokkal verte a Paks a listavezető MTK-t

Sport2007.03.11, 03:11

Az MTK Budapest meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójában, és mivel a címvédő Debrecen 3-1-re legyőzte a sereghajtó Vácot, így a Loki jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán. A Honvédnak jól megy a felújított Bozsik-stadionban, a piros-feketék 0-1-ről fordítottak a REAC ellen, a Pécs és a Kaposvár szintén otthon tartotta a három pontot, a baranyaiak a Diósgyőrt verték 1-0-ra, míg a somogyiak 4-0-val küldték haza a Tatabányát. Sopronban Bajzát Péter bombagólja döntötte el a megyei rangadót a Győr javára.

Sopronban is ellenállhatatlan volt az MTK futballcsapata

Sport2007.02.24, 21:46

Az MTK Budapest továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, miután a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában - a duplázó Németh Krisztián vezérletével - 3-0-ra győzött Sopronban. Szintén idegenben nyert a Tatabánya, amely egy elsőperces gólnak köszönhette paksi diadalát. A Diósgyőr némi meglepetésre pontot lopott a ZTE otthonából, a dobogós zalaegerszegiek így már nyolc ponttal vannak lemaradva az első helyezett MTK mögött. A Pécs, a REAC és a Kaposvár otthon tartotta a pontokat, utóbbi helyszínen - a Rákóczi Vác elleni meccsén - női játékvezető debütált, erre korábban még nem volt példa az első osztályban.

Két magyar az U18-as Európa-válogatottban

Archívum2007.02.22, 22:46

Két magyar fiatal labdarúgó, a győri Dudás Ádám és az MTK Budapest játékosa, Németh Krisztián is meghívót kapott az U18-as Európa-válogatottba, amely két barátságos meccset játszik Afrika legjobb fiatal futballistái ellen.

Ismét a REAC lett a teremlabdarúgó-bajnok

Sport2007.01.28, 16:02

A REAC megvédte címét a Tippmix teremlabdarúgó-bajnokságon, miután a döntőben két góllal legyőzte a Tatabánya csapatát, Debrecenben. A bronzérmet a hazai környezetben játszó DVSC-TEVA szerezte meg, miután a harmadik helyért rendezett találkozón biztosan legyőzte az MTK Budapest csapatát.

Az őszi bajnok sem bírt a REAC-cal

Sport2006.12.02, 17:56

A kiesés elől menekülő, ám az elmúlt hetekben egyre jobb formába lendülő REAC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a már biztosan a táblázat élén telelő MTK-val a Borsodi Liga 16. fordulójában. A sereghajtó Vác szintén 0-0-val szerzett pontot a hetedik Paks otthonában, a címvédő Debrecen simán nyert Pécsett, a Honvéd otthonában 4-1-re verte a Győrt.

Az MTK a legsportszerűbb csapat

Sport2006.11.30, 12:03

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette a Borsodi Liga őszi fair play-listáját. Akárcsak a bajnoki pontvadászatban, a sportszerűségi versenyben is az MTK áll az élen, megelőzve a Debrecent és az Újpestet.

Újpestet is bevették az MTK fiataljai

Sport2006.11.25, 15:21

A listavezető MTK egy góllal nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 15. fordulójának péntek esti mérkőzésén.

Meglógott az MTK a Zalaegerszegtől

Sport2006.11.11, 19:24

A listavezető MTK 1-0-ra győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 13. fordulójában, és mivel a Zalaegerszeg csak 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Vác ellen, így a fővárosi kék-fehérek két ponttal elléptek a riválistól. A Győr Tokody Tibor két góljával biztosan nyert a Fehérvár ellen, a címvédő Debrecen pedig négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után Rákospalotán győzött újra. A Pécs a vezetőség ultimátuma óta megtáltosodott, és ezúttal a Vasast fektette kétvállra, míg a mostanság gyengélkedő Sopron nagyon fontos három pontot szerzett a Kaposvár ellen.

Potyagóllal nyert a Fradi a Magyar Kupában

Archívum2006.11.08, 20:30

Az NB II-ben szereplő Ferencváros egygólos előnyt szerzett a szintén másodosztályú Gyirmót ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének az első találkozóján. Az NB I-ben éllovas MTK Kanta József mesterhármasával 3-1-re győzött Győrött, míg a Diósgyőr Sopronban diadalmaskodott 2-1-re. A Zalaegerszeg a REAC-ot, a Vasas a Vácot verte egy góllal hazai pályán, a Honvéd-Kaposvár kupameccs résztvevői pedig 1-1-es döntetlennel készülhetnek a visszavágóra.

Vlak a fővárosban debütál a kispadon

Archívum2006.10.27, 06:20

A listavezető MTK Budapest a kupagyőztes, az idei hazai sorozattól azonban már elbúcsúzott FC Fehérvárt fogadja a labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójában. A fővárosi kék-fehérek saját pályájukon valamennyi meccsüket megnyerték és gólt is csak a Soprontól kaptak, a fehérváriak vendégként egy győzelem mellett háromszor szenvedtek vereséget. A Fehérvár kispadján most ül majd először a horvát Marijan Vlak, aki Csertői Aurélt váltotta.

Vlak Fehérvárja idegenben verte az MTK-t

Sport2006.10.27, 23:18

Az FC Fehérvár egy góllal nyert a listavezető MTK Budapest otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A hat alapemberük nélkül pályára lépő házigazdák ebben a szezonban először szenvedtek vereséget a Hidegkuti-stadionban. A vendégek kispadján először ült a horvát Marijan Vlak.

MK: kiesett a címvédő Fehérvár

Sport2006.10.19, 11:49

Az FC Sopron, az MTK és a Kaposvár is magabiztos győzelemmel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, ugyanez nem sikerült a címvédő Fehérvárnak, amely hosszabbítás után 5-4-es vereséget szenvedett az NB II-es Gyirmót otthonában.

Sidibe triplázott, az MTK élre állt

Sport2006.09.30, 22:23

Az MTK élre állt a labdarúgó Borsodi Ligában, miután szombaton 3-2-re győzött Vácott. A hétfőn 18 órakor Sopronba látogató ZTE-t szintén megelőzte a címvédő Debrecen, amely Sidibe mesterhármasával, hazai pályán 3-1-re verte a Magyar Kupa-győztes Fehérvárt. Hosszú idő után ismét nyert a Diósgyőr, ráadásul vendégként diadalmaskodott 2-1-re a Kaposvár ellen. A Honvéd Tatabányán gyűjtötte be a három pontot. Két meccs döntetlenre végződött: a Paks az Újpesttel (1-1), a Pécs pedig a REAC-cal (2-2) remizett.

Németh-triplával ütötte ki az MTK a Vasast

Sport2006.09.16, 21:23

Az MTK idegenben 5-1-re verte a Vasas csapatát a labdarúgó Borsodi Liga hatodik fordulójában. A találkozó legjobbja a szünetben csereként beállt Németh Krisztián volt, aki mesterhármast szerzett.

Szigorítások Pécsett a szlovákgyalázás után

Sport2006.08.30, 19:47

A PMFC-Pécs Plaza - MTK Budapest szombati NB I-es labdarúgó-mérkőzésen tapasztalt egyes szurkolói megnyilvánulások következményeként az eddiginél szigorúbb beléptetési rendszer lép életbe az újmecsekaljai stadionban.

Idegenben nyert az MTK és az Újpest

Sport2006.08.26, 22:08

Az MTK Budapest és az Újpest is idegenben győzött a Borsodi Liga 4. fordulójában, a kék-fehérek Pécsett nyertek 1-0-ra, a lilák a REAC ellen diadalmaskodtak 2-1-re. A Sopron egygólos sikert aratott odahaza a Diósgyőr ellen, a Vác megszerezte első győzelmét a továbbra is nyeretlen Honvéd ellen, a nyugati derbin megosztozott a pontokon a ZTE és a Győr.

Illés Bélát megkoronázták búcsúmeccse után

Archívum2006.08.19, 19:20

Remek hangulatú gálamérkőzéssel fejezte be aktív pályafutását Illés Béla, az MTK Budapest 38 éves labdarúgója. 

Egy góllal nyert a ZTE az MTK ellen

Sport2006.08.04, 21:23

A ZTE FC egy góllal nyert az MTK Budapest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 2. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Két Bundesliga-skalppal tornagyőztes az MTK

Sport2006.07.22, 21:52

Az MTK Budapest labdarúgócsapata nyerte az ausztriai Zell am See-ben zajló négyes tornát, miután a döntőben tizenegyesekkel bizonyult jobbnak a német élvonalbeli VfL Wolfsburg együttesénél.

Legyőzte a Nürnberget az MTK

Archívum2006.07.20, 21:27

Az MTK Budapest labdarúgócsapata az ausztriai Zell am See-ben zajló négyes tornán egy góllal nyert a német élvonalbeli 1. FC Nürnberg ellen.

Megvédte futballbajnoki címét a Loki

Sport2006.06.06, 20:25

A címvédő Debrecen hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a már kiesett Pápa felett, így története során másodszor lett bajnok, mivel az utolsó forduló előtt listavezető Újpest 3-1-re kikapott a Puskás Ferenc-stadionban a Fehérvártól.

Fél évre betiltották az Újpest stadionját

Sport2006.05.30, 19:17

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy az MTK Budapest elleni hazai mérkőzésén történt rendbontás miatt hat hónapra, azaz november 30-ig  megvonja a pályaválasztói jogot az Újpest FC csapatától.

Fél évre börtönbe megy a bíróverő szurkoló

Sport2006.05.27, 19:30

A budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság garázdaság vétsége miatt 6 hónap fogházbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közügyektől azt az újpesti futballszurkolót, M. Róbertet, aki az Újpest FC MTK elleni, szombati bajnoki mérkőzése után megütötte Bede Ferenc játékvezetőt.

Győzelmet ért az MTK hajrája az Újpest ellen

Sport2006.05.21, 13:48

Az MTK a hajrában fordított a listavezető Újpest ellen a Megyeri úton a labdarúgó Borsodi Liga 28. fordulójában, így a lila-fehérek elvesztették hazai veretlenségüket. A lefújás után a hazai szurkolók közül többen berohantak a pályára, és megkergették a vendégjátékosokat, valamint megütötték Bede Ferenc játékvezetőt, aki nem szenvedett sérülést. A Győr-Fehérvár mérkőzésen másfajta izgalmak voltak, a kupagyőztes Csertői-csapat ugyanis a 84. percben szerzett góllal harcolta ki a győzelmet. Megvan az első kieső, a Pápa remizett a REAC-cal, és így jövőre a másodosztályban játszhat. A Vasas egyre nehezebb helyzetbe kerül, az angyalföldieek ...

Bozsik Péter kijelölte keretét

Archívum2006.05.11, 11:15

Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a május 24-én, Budapesten Új-Zéland, illetve 30-án, Manchesterben Anglia csapata ellen esedékes mérkőzésekre készülő keretét. 

Elmozdult a kiesőhelyről a Fradi-verő REAC

Sport2006.05.06, 22:12

A REAC legyőzte a vendég Ferencvárost a labdarúgó Borsodi Liga, 26. fordulójában, ezzel a bennmaradást jelentő 14. helyre került. Az élmezőnyben lévő csapatok közül a Debrecen odahaza verte a Tatabányát, míg a Fehérvár a Hungária körúton győzött, így mindkét gárda tapad az éllovas Újpestre. Pécsett és Győrben nem termett babér a vendégcsapatoknak, a Csank-csapat 4-0-ra kiütötte a Kaposvárt, míg a Mecsekaljáról a Sopron távozott vesztesen.

Hármat számolt a Vasasra a Fradi

Archívum2006.04.29, 20:10

A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Vasas csapatát a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Tatabánya otthon verte a Pécset, a REAC Sopronban, az MTK Kaposvárott, a Diósgyőr pedig a Bozsik-stadionban, a Honvéd vendégeként diadalmaskodott.

Az utolsó percben mentett pontot a Vasas

Sport2006.04.18, 19:16

A Vasas Waltner Róbert 90. percben szerzett góljával mentett pontot Tatabányán a labdarúgó Borsodi Liga, 23. fordulójában. Az MTK Pápán, a Fehérvár emberhátrányban otthon a Pécs ellen gyűjtötte be a három pontot, a Győr Kispesten, vérzett el, míg a Kaposvár meglepetésre Zalaegerszegről hozta el a pontokat. A Sopron is nyert 2-1-re a Diósgyőrrel szemben.

Nem bírt az MTK a Honvéddal

Sport2006.04.07, 22:21

Az MTK Budapest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Borsodi Liga 22. fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozó előtt köszöntötték Garami Józsefet, a hazaiak vezetőedzőjét, aki 550. alkalommal ült le a kispadra az élvonalban.

Lipcsei gólja döntött az örökrangadón

Sport2006.04.02, 14:03

A Borsodi Liga 21. fordulójának zárómérkőzésén, a Ferencváros Lipcsei tizenegyesével 1-0-ra győzte le az MTK-t.

Pécsen bukott a listavezető Újpest

Sport2006.03.19, 13:37

2-0-s vereséget szenvedett a listavezető Újpest együttese a Pécs otthonában, a Borsodi Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. Az MTK mindhárom pontot elvitte Tatabányáról, így öt pontra megközelítette az éllovast.

Kétgólos hátrányból fordított az Újpest

Sport2006.03.04, 19:02

A listavezető Újpest FC kétgólos hátrányból fordítva nyert a Vasas otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A Tatabánya-ZTE és a REAC-Győr mérkőzésen szintén egygólos vendéggyőzelem született. A Sopron könnyedén, a Debrecen kicsit nehezebben tartotta otthon a három pontot, a forduló eddigi egyetlen döntetlenjét pedig az MTK pécsi vendégjátéka hozta.

Elhunyt Zavadszky Gábor

Sport2006.01.08, 18:07

Életének 32. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Cipruson Zavadszky Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi középpályása. Az orvosok még nem tudják megmondani, mi lehet a futballista halálának a pontos oka. Az MTK és a Ferencváros Baráti Köre hétfőn este megemlékezést tart a Hidegkuti-stadionban.

Kiütéssel nyert a Pécs és a Debrecen

Sport2005.12.04, 11:58

A bajnoki címvédő Debrecen hazai pályán öt góllal verte a Honvéd együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 14. fordulójában és őrzi veretlenségét. Ötöt rúgott a Pécs a Pápának, a hazai együttesben Kalina úgy szerzett négy találatot, hogy utolsó négy percben háromszor is megzörgette a vendégek hálóját. A Fehérvár Sopronból, az MTK Diósgyőrből hozott el egy pontot, a REAC 2-1-re verte a ZTE-t, a Vasas otthon kapott ki a Kaposvártól.

Saskőy feljelenti a Honvédot, az MLSZ vizsgálódik

Sport2005.12.01, 00:01

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a játékvezetői és ellenőri jelentések tanulmányozása után vizsgálatot indít a Bp. Honvéd-MTK Budapest mérkőzésen történtekkel kapcsolatban -  mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára.

Az Újpest kitiltaná a rasszista drukkereket

Sport2005.11.28, 22:11

Hétfőn az Újpest közleményt adott ki a szombati, MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban, melyben elítéli szurkolóinak rasszista viselkedését. Puhl Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke nem tudja eldönteni, hogy jól határozott-e Sápi Csaba, amikor nem szakította félbe a meccset.

Gelleivel sem nyert a Fradi, villogott az MTK

Sport2005.11.19, 19:24

A Budapest Honvéd idegenben 3-1-re legyőzte a Rákospalotai EAC együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén. A bajnok Debrecen hazai pályán verte 3-1-re a Sopront, az Újpest otthon oktatta a Kaposvárt (4-1), az MTK meggyőző játékkal nyert Győrött (1-3). A Ferencváros - kispadján Gellei Imrével - gól nélküli döntetlent ért el Pécsett.

MTK: Fülöp Ferenc távozik, de marad

Archívum2005.11.06, 15:07

Lemondott az MTK Budapest klubigazgatói tisztségéről Fülöp Ferenc, de továbbra is a futballklubnál dolgozik. Utódja Domonyai László lesz, aki eddig az MTK játékos-megfigyelőinek a munkáját vezette.

Már nem veretlen az MTK, kikapott a Fradi

Sport2005.11.06, 13:49

Elszenvedte első vereségét az MTK Budapest a labdarúgó Borsodi Liga, 11. fordulójában, a kék-fehérek a listavezető Fehérvár FC vendégeként kaptak ki. A Vasas döntetlent ért el a Budapest Honvéd otthonában, így ebben az idényben elsőként távozott ponttal a Bozsik-stadionból. A Fradi hazai pályán bukott az utolsó előtti helyezett REAC ellenében, Sopronban ismét betalált Signori, a Kaposvár a Győrt verte otthon, míg a Diósgyőr a Pápát idegenben.

A bajnokságban is összecsap a Fehérvár és az MTK

Archívum2005.11.04, 16:03

A Magyar Kupa után a labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójában is találkozik egymással a listavezető FC Fehérvár és az eddig veretlen MTK Budapest.

Hét gól Zalaegerszegen, már második a Loki

Sport2005.10.25, 18:38

Továbbra is veretlen az MTK labdarúgócsapata, amely a Borsodi Liga 9. fordulójának vasárnapi rangadóján, Zalaegerszegen győzött 4-3-ra úgy, hogy végig irányította a találkozót. A meccs hőse a kétgólos Hrepka Ádám volt. A címvédő Debrecen hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Pécs felett, így továbbra is veretlen a bajnokságban, ráadásul feljött a második helyre a tabellán.

Kizárták a Honvédot a Borsodi Ligából

Sport2005.09.29, 18:51

A Magyar Labdarúgóliga kizárta a Borsodi Ligából a Budapest Honvéd együttesét, mivel a klub nem rendezte korábbi vezetőedzőjével, Tornyi Barnabással szemben fennálló tartozásait.  A fővárosi gárda -amelynek a szombatra, az MTK Budapest ellen kiírt találkozójára így nem kerül sor - a folytatásban az NB II Keleti csoportjában szerepelhet.

Fehérvár-MTK rangadó a Magyar Kupában

Archívum2005.09.28, 21:56

Szerdán elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását, a továbbjutás két találkozón dől el. A Ferencvárost a Sopron elleni botrányos kupadöntő után kizárták az idei sorozatból. A címvédő FC Sopron a ZTE FC otthonában lép pályára, míg a legnagyobb rangadónak a Fehérvár FC-MTK Budapest találkozó számít, hiszen a Borsodi Liga első és harmadik helyén álló csapata csap össze egymással.

A Tomszk vereséggel is megnyerte a sakk-EK-t

Sport2005.09.25, 13:17

Az orosz bajnokcsapat, a Tomszk-400 győzelmével fejeződött be a 21. Klubcsapatok Európa Kupája. A Tomszk az utolsó fordulóban vereséget szenvedett a Polonia Plus GSM csapatától, de az orosz együttes fél ponttal így is elhódította a kupát. A lengyelek bravúros hajrával ezüstérmesek, a címvédő NAO Chess Club a bronzérmes. A Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg győzelemmel zárta szereplését, és a 14. lett. A nők versenyében a grúz NTN Tbiliszi veresége ellenére megvédte címét. Az MTK szép nyeréssel javított, s a hetedik helyen végzett a magyar bajnokcsapat.