MTESZ

címke rss

Két év alatt alatt építik újjá a Kossuth tér legrusnyább épületét

A kormányzati szándék szerint 2014 tavaszára valósulhat meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kossuth téri székházának újjáépítése; a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület - erről Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője beszélt az MTI-nek pénteken.

Államosítással bővítik birodalmukat a képviselők

Itthon2013.06.03, 20:49

Külön nevesítve építenék bele a kisajátítási törvénybe, hogy az állam ráteheti a kezét egy ingatlanra, ha az azért kell neki, hogy közjogi méltóságokat, képviselőket, illetve ezek irodáit, hivatalait helyezze el. Úgy tudjuk, a módosítás direkt a Kossuth téri metrómegálló feletti épületre, a MTESZ székházra íródott. Az ellenzéki pártok tiltakoznak a tervezet ellen.

Újabb épületet és alagutat kapnak a képviselők

Itthon2015.02.20, 10:40

Hamarosan megkezdődhet a Kossuth téren az egykori Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége-székház rekonstrukciójának előkészítése, miután az ezt elősegítő kormányrendelet már megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben - közölte a Steindl Imre Programiroda (SIP) vezetője.

Megkezdik az egykori MTESZ-székház bontását a Kossuth téren

Itthon2016.09.07, 09:18

Napokon belül megkezdődhet a budapesti Kossuth téren az egykori MTESZ-székház bontása, miután eredményesen zárult a munkálatokra kiírt beszerzési eljárás – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel kedden.

Kezdődik a bontás a Kossuth téren

Itthon2016.09.13, 21:08

Szerdán kezdődnek a munkálatok az V. kerületi Kossuth Lajos téren lévő egykori MTESZ-székháznál. Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, hogy a mintegy 700 millió forintba kerülő bontási munkálatok nagyjából hat hónapig tartanak.

Három hónapig nem áll meg a metró a Kossuth téren

Itthon2016.11.22, 14:16

Bontják az MTESZ székházát, ezért van szükség a korlátozásra.

Előző
  • 1
Következő