MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Súlyos milliókat osztott szét a szocialista városvezetés Szegeden
A SzegedMa nevű internetes portál szerint döbbenetes mennyiségű jutalompénzt osztottak ki a szocialista vezetésű Szegeden. Az elmúlt tíz év során összesen 170 millió forinttal honorálták a városházán dolgozók teljesítményét, közel 15 millió forinttal a város jegyzője járt a legjobban. Árulkodó, hogy egymás jutalmazása akkor sem maradt el, amikor Szeged csőd közeli helyzetben volt. Ismert, a város 28 milliárd forintos adósságát végül az Orbán-kormány vállalt át.
- címkék:
- Botka László
- Szeged
- Jutalompénz
- MSZP
- Címkefelhő »
Jobban szétesett és jobban utálja egymást az ellenzék, mint négy éve
A mai állapotokhoz képest négy évvel ezelőtt sokkal egységesebb, népszerűbb és magabiztosabb volt az ellenzék. Nagy kérdés, hogy most mi lesz, mivel azzal párhuzamosan, hogy megszaporodtak a pártok, a vezető személyiségek eltűntek, és a különféle pártok egymással veszekednek. Miközben az ellenzéknek négy éve viszonylag könnyen sikerült megállapodni a közös indulásban, addig ma már arról sincs egyezség, hogy számukra nyerőnek tűnő körzetekben ne kapjanak hajba, és akkor a miniszterelnök-jelölt személyéről még nem is beszéltünk.
Teljes káosz és összeomlás előtt az ellenzék
A korábbiakhoz képest is nagyobb a káosz az ellenzék oldalán, aminek a kicsúcsosodása, hogy a csepeli-soroksári választókerületről nem tudnak megállapodni egymás között a baloldali pártok, vagy inkább pártocskák, pedig ebben a körzetben 2014-ben nyerni tudtak. Pár hónappal a választások előtt azt sem lehet tudni, hogy ki, milyen listákkal akar indulni. A helyzetet nem könnyíti meg Karácsony Gergely sem, aki naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, józan ésszel nehéz is kiigazodni rajta. Baloldali körkép 2018. január elején.
A Czeglédy-ügy az egész baloldal korrupciós ügye
A Demokratikus Koalíció, az MSZP és az Együtt is érintett lehet abban, hogy kampánycélokra használhatták fel a Czeglédy Csaba diákszövetkezetében foglalkoztatott diákokat,a Fidesz szerint.
- címkék:
- Czeglédy Csaba
- korrupció
- MSZP
- DK
- Címkefelhő »
Mesterházy sem kér az antidemokratikus és antiszemita Jobbikból
Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke, és miniszterelnök-jelöltje a Pesti Srácoknak nyilatkozva azt mondta, hogy bízik a minél szélesebb körű ellenzéki összefogásban, amelynek bővítésére még néhány hét áll a pártok rendelkezésére, hiszen február 15-e után már aláírást kell gyűjteni, illetve le kell adni pártlistákat. Így nem mindegy, hogy valaki csak egy önálló listát vagy egy közös listát ad le. A volt pártelnök azt mondta, hogy a Momentum és az LMP közeledését szívesen fogadnák, azonban a Jobbik szóba sem jöhet szövetségesként, mivel nem demokratikus párt.
Ekkora többsége lenne a Fidesznek, ha most választanánk
Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az év végén közzétett közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása még komoly fejfájást okozhat a balliberális oldalon, mivel mindkét párt Budapesten és a nagyvárosokban vehet el értékes szavazatokat, bár egyelőre a 2014-es baloldali összefogók sem tudtak megállapodni.
Pártmunkát végzett Czeglédy Csaba szövetkezete
Választás 2017: Óriási Fidesz-fölény, eltűnő Jobbik
A Fidesz-KDNP elsöprő sikerét hozták a 2017-es időközi választások, amiket a nagyvárosokban tartottak. A kormánypártok a 11 megmérettetésből 8-at megnyertek, miközben a baloldali ellenzék csupán egy helyen tudott nyerni. Az év legnagyobb vesztese a Jobbik, mivel a pártnak még a szavazatok három százalékát sem sikerült megszereznie.
Megint lelepleződik a hazugság: közös MSZP-Jobbik jelölt Hódmezővásárhelyen
Közös jelöltet indít a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson az MSZP és a Jobbik - értesült a Vásárhely 24 portál. Ez azért igazán érdekes, mert korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke és a szocialisták is tagadták, hogy erre készülnének.
- címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Címkefelhő »
Baloldali vircsaft: a túlélés a legfontosabb
Az egész év során folyamatosan változott az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti erőviszony, de a december végén megkötött koordinált indulásról szóló megállapodás a szocialistákat hozta kedvezőbb helyzetbe – mondta Kiszelly Zoltán a két párt évét értékelve. A politológus szerint a balliberális politikusok érdeke a politikai túlélés, ezért nem követik a liberális értelmiség Jobbik-barát vonalát.