MSZP

címke rss

Gyurcsány lecserélné az MSZP-frakció tagjait, Mesterházy válságülést hívott össze

Itthon2011.09.22, 00:15

Az MSZP-nek senki nem adhat ultimátumot és ha Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került, a parlamenti frakció tagjainak lecserélésére vonatkozó terve "a pártból való távozás forgatókönyve, akkor legyen, de minél gyorsabban" - mondta Mesterházy Attila. A pártelnök-frakcióvezető egyben közölte: csütörtökre rendkívüli frakcióülést hívott össze.

Magyar Nemzet: Mégis szakít, de szövetségre lép Gyurcsány és az MSZP

Itthon2011.09.20, 12:18

Pártszövetségi rendszerben, új pártban folytatná a politizálást Gyurcsány Ferenc - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök és követői várhatóan tárgyalni fognak az MSZP elnökségével az elválás feltételeiről.

Polt Péter legfőbb ügyészt kérdezi a végtörlesztésről az MSZP

Itthon2011.09.18, 16:18

Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez Molnár Csaba szocialista képviselő. Az ellenzéki politikus arra vár választ, kimerítheti-e a hűtlen kezelés tényállását az a törvényhozói vagy kormányzati magatartás, amely az európai uniós jog tudatos megsértésével azt okozza, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie.

A szegényeket féltik leginkább az ellenzéki pártok a költségvetéstől

Itthon2011.09.16, 18:52

Az MSZP szerint a kormány sem bízik gazdaságpolitikája sikerében, a Jobbik a szegényekért aggódik, az LMP úgy fogalmaz: "Matolcsy Györgynek elgurult a gyógyszere".

Nézőpont: Több biztos szavazója van a Jobbiknak, mint az MSZP-nek

Itthon2011.09.14, 12:51

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Fidesz most újra kétharmados többséget szerezne a választáson, az LMP pedig nem biztos, hogy megőrizné parlamenti tagságát. A biztos szavazók között a Jobbik 3 százalékkal jobban áll, mint az MSZP.

Fideszes politikusok szerepeltek legtöbbször a hírekben

Itthon2011.09.14, 19:03

Szijjártó Péter beszélt a leghosszabban hírműsorokban az NMHH augusztusi felmérése szerint. A legtöbbször a Fidesz politikusai voltak a hírekben, a legkevesebbszer pedig a KDNP-sek és az LMP-sek.

Mesterházy: Igazságtalanabbá válik a választási rendszer

Itthon2011.09.11, 14:01

Az MSZP elnöke szerint a kormányülésen és a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén született döntések nyomán igazságtalanabbá válik a választási rendszer, "szétcincálják" a bírósági rendszert, és romlik majd az önkormányzatok helyzete is.

WikiLeaks: Korán öregedő MSZP-sek pályáztak Gyurcsány helyére

Itthon2011.09.09, 09:49

A feltörekvő csillagok, a "ravasz politikus", a "bizonytalan sebész", illetve a világjáró házelnök érdekelték az amerikai nagykövetséget az MSZP vezető politikusai közül a WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratok szerint. Elsősorban azért voltak érdekesek, mert úgy tartották őket számon, mint akik veszélyeztethetik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meggyengült pozícióját, bár sok amerikai táviratban előkerül, hogy az MSZP-ben még a fiatalok is hamar hozzáöregszenek a régi párttagokhoz.

Népszabadság: Stílust vált ősztől az MSZP-frakció

Itthon2011.09.05, 07:51

Provokatívabb lesz ősztől az MSZP képviselőcsoportja, a kétharmados törvények pedig önálló felelősöket kapnak - értesült a Népszabadság.

WikiLeaks: Kifárasztotta a magyarokat Gyurcsány "fölényes" stílusa

Itthon2011.08.30, 10:36

Fölényesnek jellemezte Gyurcsány Ferenc korábbi MSZP-s miniszterelnök politikai stílusát egy amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks hozott nyilvánosságra a múlt héten. Az amerikaiak az MSZP-ről szóló táviratok szerint úgy ítélték meg, hogy az MSZP-s vezetésű kormányok idején Magyarország sodródott, a Gyurcsány-kormányt pedig tehetetlennek látták.

Közbeszerzés nélkül bérelhet autót 2,3 milliárdért a Belügyminisztérium

Itthon2011.08.25, 16:37

Jóváhagyta csütörtökön a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy a Belügyminisztérium a szervezeteinek majdnem hétszáz autót közbeszerzés nélkül bérelhessen 2 milliárd 339 millió forintért. A bizottság fideszes elnöke a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva indokoltnak és törvényesnek tartja az eljárást, az MSZP a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul.

A svájci frank rabjai

Vélemény2011.08.16, 14:46

Az államadósság felelősei után a devizahitelek elterjedésének okait is megkeresné a kormány, miközben a múlt héten újabb rekordokat döntött a svájci frank árfolyama. Kik az igazi felelősök?

A devizahiteleseket segítő intézmény felállítását sürgeti az MSZP

Itthon2011.08.15, 15:04

Kilenc pontban foglalta össze a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatait hétfőn az MSZP, amely többek között arra sürgeti a kormányt, hogy állítsa fel a tavaly megígért Nemzeti Eszközkezelőt. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint a szocialisták elkéstek javaslataikkal, és személyes felelősségük van a kialakult helyzetért.

Nézőpont: Megegyezik az MSZP és a Jobbik támogatottsága

Itthon2011.08.10, 14:17

Az ellenzéki pártok összefogásáról szóló ötlete miatt több szimpatizánsa is elfordult az LMP-től, a Jobbikra és az MSZP-re viszont szinte azonos mértékben szavaznának a választók - olvasható a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében.

Devizahitelek: az MSZP és az LMP a kormányra, a Jobbik a pártelnökökre számít

Itthon2011.08.10, 16:40

Kormányzati válságtanácsot akar az MSZP és az LMP a devizahitelesek megsegítése érdekében. A két ellenzéki párt szerint a kormányfőnek meg kellene szakítania szabadságát. A Jobbik elnöke a pártok vezetőinek értekezletétől várna megoldást.

Medián: Október óta először változott pozitívan a kormány megítélése

Itthon2011.08.04, 10:08

A Medián legrissebb felmérése szerint csak kismértékben módosult a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága júliusban az előző hónaphoz képest. A kormánykoalíció pártjai továbbra is 26 százalékkal vezetnek a biztos pártválasztók körében. A felmérés szerint október óta most először változott pozitív irányban az Orbán-kormány megítélése, de tíz emberből hatan ma is elégedetlenek a kormányzati teljesítménnyel.

Elutasította az MSZP népszavazási kezdeményezését az OVB

Itthon2011.08.01, 13:34

Elutasította az OVB az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - közölte az MSZP a testület döntése után.

Szonda Ipsos: A kormány és az ellenzék munkájával sem elégedettek a választópolgárok

Itthon2011.07.30, 10:42

Július volt a tavalyi választások óta a legjobb hónap a Jobbiknak, hiszen nőtt szimpatizánsai aktivitása, jelentős részük pedig elmenne voksolni egy most vasárnapi választáson. Összességében azonban sem a kormány, sem az ellenzék tevékenységével nem elégedettek a választópolgárok - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos júliusban készült közvélemény-kutatására hivatkozva.

Pártkötődésű céggel képzik magukat közpénzből a parlamenti szocialisták

Itthon2011.07.21, 09:09

Többek között a parlamenti hozzászólásokra és problémamegoldásra fogja képezni egy cég a parlament szocialista frakciójának tagjait. A közpénzből fizetett megbízást egy olyan cég nyerte el, amelynek honlapja nincs és tavaly nulla forint bevétele volt, tulajdonosa ugyanakkor kötődik az MSZP-hez.

A Fidesz nagy választási fazeka

Vélemény2011.07.20, 09:51

Egyfordulós választási rendszert vezetne be már 2014-ben a Fidesz, amely a nagyobb, már létező pártoknak kedvez és nehezítené a pályát az új politikai formációknak. Milyen veszélyei vannak ennek a megoldásnak?

Népszavazást tartana a visszamenőleges hatályú jogszabályokról az MSZP

Itthon2011.07.14, 13:03

Benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP arról kérdezné meg az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni.

Nézőpont Intézet: Közel azonos a három ellenzéki párt támogatottsága

Itthon2011.07.13, 13:04

Nem lenne vezető ereje a három ellenzéki párt esetleges összefogásának, hiszen szinte azonos a támogatottságuk az aktív szavazók körében - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint a válaszadók több mint fele elégedett Orbán Viktor munkájával.

Mindhárom ellenzéki párt bírálta a Fidesz választási rendszerre tett javaslatát

Itthon2011.07.10, 23:30

Az MSZP, a Jobbik és az LMP is bírálta a Fidesz egyfordulós, vegyes választási rendszerre tett javaslatát. Az LMP és a Jobbik szerint a javaslat nem tesz jót a többpártrendszernek, az MSZP szerint a határon túli magyaroknak adott szavazati jog elfogadhatatlan.

Századvég: Az MSZP kárára erősödik az LMP a fővárosban

Itthon2011.07.07, 12:26

Az LMP átvette az MSZP pozícióját Budapesten és a 40 év alatti korosztályban - írja a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatására hivatkozva. A biztos szavazók körében is nőtt az LMP támogatottsága.

Mesterházy ígéretet tett a vitatott pártszavazás figyelembe vételére

Itthon2011.07.02, 17:12

Az MSZP választmánya úgy döntött szombati ülésén, hogy annak ellenére kezdeményezik a Gyurcsány-féle pártszavazás eredményének figyelembe vételét, hogy azt érvénytelennek és eredménytelennek tartják. Korábban a tagok számán, és ezáltal az érvényességen vitatkozott a Demokratikus Koalíció platform és a pártvezetés.

Egy MSZP-s testület szerint eredménytelen volt a pártszavazás

Itthon2011.07.02, 12:10

Érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást az MSZP választási bizottsága szombaton. A volt miniszterelnök vezette platform szerint viszont érvényes és eredményes volt a pártszavazás.

"Nem vagyok pártrobbantgató fajta" - videó a Gyurcsány-táborból

Itthon2011.07.02, 12:13

Pénteken kezdődött a Gyurcsány Ferenc által vezetett, az MSZP-n belül működő Demokratikus Koalíció Platform nyári tábora Cegléden. Az egykori miniszterelnök hívei szerint is van feszültség a szocialista pártban, de azt mondják, Gyurcsány nem akar a hatalomra törni. Videó a tábor kezdetéről.

Gyurcsány sebet kapott, de nem száll ki az MSZP-s belharcból

Itthon2011.07.01, 16:04

Nem lesz forradalom Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP-ben, de úgy tűnik, a korábbi kormányfő is megússza, hogy a pártvezetés ellen fordult - az MSZP elnökségi tagjai szerint nagyjából ilyen helyzet alakult ki a szerdán lezárult, az MSZP működésének átalakításáról szóló pártszavazás végére. A Gyurcsány által kezdeményezett szavazás több elnökségi tag szerint eredménytelen lett, Gyurcsány támogatói szerint nagy volt az ellenszél, de legalább megmozdult valami.

Mégis sikeres lehet Gyurcsány pártszavazása

Itthon2011.06.30, 08:26

Az Index értesülései szerint a szükséges 8000-nél többen adták le voksaikat a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett kérdésekre, a várakozásokat felülmúló részvétellel így mégiscsak eredményes lehet a kedden még érvénytelennek jósolt pártszavazás.

Eddig nem támogatták elegen Gyurcsány pártszavazását

Itthon2011.06.28, 19:26

Az MSZP megközelítőleg nyolcezer választásra jogosult tagja vett részt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett pártszavazáson. Az öt napja tartó voksolás kedden este nyolc órakor ér véget, a hivatalos végeredményt a választmány hirdeti ki szombaton.

Tagadta bűnösségét a Hunvald-ügyben megvádolt, MSZP-s Szabó Zoltán

Itthon2011.06.23, 12:07

Nem ismeri el a hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádját sem Szabó Zoltán szocialista politikus, Erzsébetváros egykori polgármestere, aki a Hunvald-ügy csaknem kéttucatnyi vádlottja között van. A hivatali telefon és két kerékbilincs miatt a vádlottak között ülő politikus nem tett vallomást csütörtökön a bíróságon.

Egy héten át szavazhatnak az MSZP-tagok Gyurcsányék kérdéseiről

Itthon2011.06.22, 08:12

Szerdán kezdődik és jövő hét keddig tart a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett pártszavazás az MSZP-ben. Az MSZP szombati kongresszusán a küldöttek kétharmada ugyan a kezdeményezése visszavonását kérte a Demokratikus Koalíciótól, de azok hétfőn közölték, hogy kitartanak a kezdeményezésük mellett. A szavazás eredményét várhatóan július 2-án teszi közzé az MSZP.

Saját erejét méregeti a pártjával hadakozó Gyurcsány

Itthon2011.06.21, 08:30

Önmérsékletet várnak Gyurcsány Ferenctől a szombati MSZP-kongresszus után az [origo] által megkérdezett vidéki, megyei vezetők. Szerintük a párt világos üzenetet küldött a volt miniszterelnöknek azzal, hogy kétharmaduk a pártszavazás ellen voksolt. Gyurcsányék ennek ellenére megtartják a pártszavazást, ami jó lehet arra, hogy a volt miniszterelnök felmérje, mennyien támogatják a pártban.

Gyurcsányék kitartanak a pártszavazás mellett

Itthon2011.06.21, 00:04

Késő estig ülésezett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform, amely a tanácskozás után közölte, tagjai kitartanak a pártszavazási kezdeményezés mellett. Az MSZP szombati kongresszusán szavazta le Gyurcsány kezdeményezését, hogy tartsanak pártszavazást például arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani vezetőket a pártban. A volt miniszterelnök a kudarc ellenére marad az MSZP-ben.

Orbán és a kormány távozásáért tüntetett az MSZP Miskolcon

Itthon2011.06.21, 21:09

El kell zavarni a kormányt - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azon a kedd esti demonstráción, amelyet Orbán Viktor és a kormány ellen szervezett a párt. A tüntetésen többek között az igazságosabb adórendszert és a munkahelyek teremtését kérte számon a kormányzó erő pártjaitól.

Gyurcsány: Úgy tűnik, sokan megszegték szavukat

Itthon2011.06.19, 16:49

Gyurcsány Ferencet meglepte, hogy az MSZP-kongresszus nem támogatta a pártszavazásra tett javaslatát, szerinte sokan szembefordultak korábbi ígéretükkel. A volt kormányfő beszélt arról is, hogy a pártot meghatározó két irányzat közötti együttműködés megteremtése nagy kihívás, de még nem fogyott el a türelme.

Mesterházy: Az MSZP nem lesz felülről irányított vezérpárt

Itthon2011.06.19, 16:50

Mesterházy Attila szerint az MSZP szombati kongresszusa fontos lépéseket tett előre. A pártelnök vasárnap közölte, elhatározták, hogy a jövőben demokratikus, szabad légkörben meghozott döntéseket be kell tartani és a vitákat nem nyilvános üzengetéseken kereszül kell lefolytatni.

Leszavazta Gyurcsány törekvéseit az MSZP kongresszusa

Itthon2011.06.19, 11:18

Az MSZP kongresszusának kétharmada nem szeretné, ha Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére pártszavazást tartanának többek között arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani vezetőket a pártban. Gyurcsány a kudarc ellenére marad az MSZP-ben, és a jövő hét elején dönt arról a Demokratikus Koalícióval, hogy ragaszkodnak-e a szavazáshoz. A közel tíz órán át tanácskozó kongresszus határozatban ítélte el az Orbán-kormány politikáját, és arról is döntött, hogy merre folytassa útját az MSZP.

Gyurcsányról és a párt irányáról tárgyalnak az MSZP-kongresszuson

Itthon2011.06.18, 12:41

Az MSZP jövőjéről vitázik szombaton a párt kongresszusa, amely személyi és szervezeti döntéseket nem fog hozni, de az [origo]-nak nyilatkozó küldöttek szerint akár az is eldőlhet, hogy Gyurcsány Ferencnek van-e maradása a pártban. Több vidéki vezető mindenesetre azt szeretné, ha valahogy sikerülne felszámolni a belső ellentéteket.

Több MSZP-snek is nekiment Gyurcsány a pártkongresszuson

Itthon2011.06.18, 17:58

"Elég kemény szavak" is elhangzottak az MSZP szombati kongresszusán, ahol a résztvevők a párt jövőjéről beszélgetnek. Gyurcsány Ferenc az MSZP több vezetőjét kritizálta, miközben ő és Mesterházy Attila is arról beszélt, hogy egységre van szükség a pártban. A belső vitákon kívül jut idő az Orbán-kormány kritikájára is, Mesterházy bejelentette, hogy az MSZP a jövő héten demonstrációt tart Miskolcon, az elnökség pedig népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen.

Szili: Orbánhoz kellett volna fordulnia Gyurcsánynak az őszödi beszéd miatt

Itthon2011.06.18, 12:27

Szili Katalin szerint Gyurcsány Ferenc akkor járt volna el korrekten, ha Orbán Viktorhoz fordul, és kéri, hozzák nyilvánosságra, mit tudtak meg a nemzetbiztonsági szolgálatok arról, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet. A volt házelnök az Echo Tv péntek esti műsorában "szánalmas politikai manipulációnak" nevezte, hogy korábban az ő neve is felmerült mint az esetleges kiszivárogtatóé.

Blikk: Gyurcsány Ferenc három lehetséges kiszivárogtatót nevezett meg levelében

Itthon2011.06.17, 09:22

Bár korábban csak egy emberről volt tudomása, csütörtöki levelében három MSZP-s párttársát nevezte meg az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként a Mesterházy Attilának átadott levelében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja pénteki számában a Blikk.

Ledarálta Gyurcsány őszödös levelét Mesterházy

Itthon2011.06.17, 17:05

Megsemmisítette pénteken Mesterházy Attila azt a levelet, amelyben Gyurcsány Ferenc leírta neki, ki az a három ember, akik feltételezése szerint kiszivárogtatták az őszödi beszédet. Mesterházy szerint a belügyminiszternek nyilvánosságra kellene hoznia a kiszivárogtatással kapcsolatos vizsgálat eredményét. Gyurcsány azt mondta, ezek után sem árulja el, kit gyanúsít a kiszivárogtatással.

Gyurcsány elárulta Mesterházynak, kik szivárogtatták ki szerinte az őszödi beszédet

Itthon2011.06.16, 13:10

Nincsenek bizonyítékai Gyurcsány Ferencnek, ezért nem nevezi meg, hogy kik hozták nyilvánosságra az őszödi beszédet, de mindent, amit az ügyről tudott, leírt, és egy borítékban átadott Mesterházy Attilának. Gyurcsány szerint nem az ő köréből került ki a kiszivárogtató.

Szanyi Tibor szerint Gyurcsány szivárogtatta ki az őszödi beszédet

Itthon2011.06.11, 21:51

Meg akarta előzni a Fideszt, ezért maga szivárogtatta ki a 2006-os őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc - állítja Szanyi Tibor, az MSZP elnökségének tagja. Gyurcsány korábban arról beszélt, hogy árulás vezetett a kiszivárogtatáshoz, amely után zavargások törtek ki Budapesten. Gyurcsány szerint Szanyi téved.

A kutya hányásától a teásflakonig - Mennyire kemény házelnök Kövér László?

Itthon2011.06.07, 10:45

Leteremtette az ülésteremben falatozó szocialistákat, a rendszerváltás óta először megvonta több ellenzéki képviselő fizetését, mert úgy látta, nem végezték el a munkájukat, és helyre tette a bibliai idézettel villogó jobbikos pártelnököt is. Kövér László kevesebb mint egy éve elnöke a parlamentnek, de hamar feltűnést keltett szigorúságával és határozottságával. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint volt olyan házelnök, aki nála is keményebben bánt a képviselőkkel, pedig nincs könnyű dolga: az utóbbi években "B-közepes" lett a stílus az országgyűlésben.

Politikusok - Közgazdászok 4:0

Vélemény2011.06.06, 14:15

Kormányoktól függetlenül lassan másfél évtizede szinte kizárólag a politikai szempontok győzedelmeskednek a gazdaságiak felett. Mennyiben felelős az ország helyzetéért a közgazdászszakma?  

Gyurcsány nem akarja, hogy az MSZP balra forduló párt legyen

Itthon2011.06.02, 17:19

Húsz pontban foglalta össze ajánlásait Gyurcsány Ferenc a június 18-i kongresszusra készülő MSZP-tagságnak. A volt miniszterelnök szerint a kongresszuson ki kell mondani, hogy az MSZP büszke a második Gyurcsány-kormányra, és döntést kell hozni arról is, hogy véget érjen a párt balra fordulása. Mesterházy Attila szombaton kezdeményezte a kongresszus összehívását, hogy a párt belügyeiről szóló vitákat lezárhassák és tisztázhassák, hogy a tagság milyen MSZP-t képzel el a jövőben.

MSZP-s politikusok tanúskodtak a Budaházy-perben

Itthon2011.06.01, 20:35

A vád szerint lábtörlőt gyújtottak fel, Molotov-koktélt dobtak a kertbe, és gyújtogattak 2008-ban a Hunnia Mozgalom tagjai azoknál a volt szocialista képviselőknél, akik a Budaházy György és társai ellen zajló büntetőper szerdai tárgyalásán tettek tanúvallomást.

"Korrekt, együttműködő volt" - politikusok Mádl Ferencről

Itthon2011.05.29, 19:22

Vasárnap kora délután elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. Mádlt több politikus is méltatta, Orbán Viktor a Facebookon fejezte ki részvétét, az MSZP szerint Mádl "az egész magyar nemzet érdekeit" tartotta szem előtt, Tarlós István pedig azt emelte ki, hogy Mádl éppen a múlt héten lett Budapest díszpolgára. Az [origo]-nak nyilatkozó, Mádl Ferenc elnöksége alatt hivatalban lévő Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint Mádl "korrekt és együttműködő volt", Kovács László egykori külügyminiszter szerint pedig Mádlnak csak árnyalatnyi "nézetkülönbségei" voltak a kormánnyal.