MSZP-kongresszus

címke rss
Nagyokat ígérgető Mesterházyval újult meg az MSZP

Nagyokat ígérgető Mesterházyval újult meg az MSZP

Álarcos fiatalokkal, akciófilmbe illő videókkal és a kormányt elítélő beszédekkel kezdték a szocialisták a kongresszusukat, amelyen később a választási programjukat és listáikat nagy többséggel, vita nélkül fogadták el. A kongresszuson Mesterházy Attila kétpercenként ígért valamit: munkát, kenyeret, ingyenes felsőoktatást, a gyermekéhezés megszüntetését és persze nyugdíjemelést, illetve Horn Gyula-bérletet. A pártelnök kijelentette: az új MSZP készen áll, hogy leváltsa a jelenleg kormányzó bűnbandát, az "Orbán-klánt".

Az új arcok mellé új agyak

Itthon2013.10.19, 09:24

Szombaton valószínűleg minden idők legsimább szavazását tartják majd az MSZP-kongresszuson, ahol a szocialisták a 2014-es választási programról és listákról döntenek. A Mesterházy Attila és a hozzá hű pártelnökség olyan névsort állított össze, amelyen alig szerepel befutó helyen régi, egykor befolyásos szocialista, vagyis a frakció nagy része jövőre biztosan lecserélődik. A távozó MSZP-sek amiatt aggódnak, hogy ha mindent a pártelnökhöz való lojalitás határoz meg, eltűnik a pártból a hozzáértés.

Szanyi biztos benne, hogy ő lesz az MSZP elnöke

Itthon2012.01.27, 13:17

Meg akarom és meg is tudom nyerni az MSZP elnökválasztást - nyilatkozta Szanyi Tibor. A szocialista politikus már gyűjti a jelöléshez szükséges aláírásokat, és szerinte sokan örülnek annak, hogy Mesterházy Attilának lesz kihívója a pártelnökségért folyó versenyben.

Gyurcsány korábbi javaslatáról is dönt az MSZP kongresszusa

Itthon2011.11.12, 12:42

Az etikai eljárások gyorsulhatnak, az MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek a tagok és a szimpatizánsok ajánlását is gyűjtenie kellene, illetve a választmány létszáma is csökkenhet, ha az MSZP kongresszusa kétharmados többséggel elfogadja az elnökség által javasolt alapszabály-módosításokat. A pártból néhány hete távozó Gyurcsány Ferenc a kongresszusnak írt levelében szövetséget ajánlott az MSZP-nek, és elnézést kért volt párttársaitól a "megalapozatlan kritikákért".

Háttérbe küldené az MSZP eddigi vezetőit Mesterházy

Itthon2011.11.12, 16:11

Tisztújítást javasolt az MSZP-frakcióban és a pártban Mesterházy Attila a párt szombati kongresszusán. A pártelnök szerint "új szereposztás kell" a szocialista politika megújításához, és nem szabad visszatérni "az orbáni világ előtti időszakhoz". A kongresszus ellenszavazat nélkül fogadta el az elnökség által javolt alapszabály-módosításokat, Gyurcsány Ferenc korábbi javaslatát viszont leszavazták.

Gyurcsány ölelése árulkodik az MSZP bénultságáról

Itthon2010.07.09, 12:37

Bár a választások után forrtak az indulatok az MSZP-ben, a párt vezetői várhatóan mégsem csapnak össze a szombati kongresszuson. Egy jelölt lesz a pártelnöki posztra, több ismert vagy befolyásos MSZP-s pedig visszalépett a vezető posztoktól, sőt, még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is különös gesztust tett Mesterházy Attilának. Az ellentétek azonban nem oldódtak, az [origo]-nak nyilatkozó MSZP-sek szerint többen is csak a nekik megfelelő pillanatra várnak.

Bajnai is felszólal az MSZP kongresszusán

Itthon2009.06.30, 20:45

Elmegy az MSZP szombati kongresszusára Bajnai Gordon miniszterelnök, aki beszédet is mond majd a pártrendezvényen - erősítette meg az [origo]-nak a kormányszóvivő. Bajnait a pártvezetés hívta meg a rendezvényre, amelyen az MSZP európai parlamenti választásokon elért rossz eredményéről lesz szó.

Lendvai mögé rejtőzik Kiss és Szekeres az MSZP élén

Itthon2009.04.03, 06:02

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, miután hárman - Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre - is visszaléptek a jelöltségtől. Megválasztása esetén a következő tisztújításig háromfős ügyvezetőség irányítaná a pártot, Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnökre pedig továbbra is számítanának, mint a Táncsics Alapítvány elnökére. A két héttel ezelőtti kongresszus több döntését is megtámadták az etikai bizottságnál, az egyik kifogás akár elnökségi tagok megválasztását is érintheti.

Egy évre keres miniszterelnököt az MSZP

Itthon2009.03.22, 17:38

Egyeztetett az MSZP új elnöksége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódjáról. Konkrét nevekről is tárgyaltak, Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz. Gyurcsány szombaton jelentette be, hogy két hét múlva lemond a posztról. Az MSZP egy évre keres miniszterelnököt, az új, szakértői kormány felállításában számít az SZDSZ-re és az MDF-re is.

Kiszivárgott az MSZP stratégia-tervezete

Itthon2009.03.21, 17:08

Még a szombati MSZP-kongresszus kezdete előtt kiszivárgott az a hatoldalas dokumentum, amelyet a tervek szerint elfogad majd a párt legfődd döntéshozó szerve. A stratégia-tervezet, melyet a Népszabadság szerzett meg, a következő kongresszusig tartó politikai feladatokról szól.

Felajánlotta lemondását Gyurcsány

Itthon2009.03.21, 18:29

Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc - jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is. Az MSZP elmúlt hét éves kormányzását és saját tevékenységét is kritizálta, és azt mondta, az ő személye a reformpolitika legfőbb akadálya. A Fidesz előrehozott választást akar, és hétfőn kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását.

Az új vezetőkről dönt az MSZP kongresszusa

Itthon2009.03.21, 17:09

Zajlik az MSZP kétnapos tisztújító kongresszusa, ahol az európai parlamenti (EP) választási listáról is döntenek. A kongresszuson eldőlhet, hogy a párt vagy a kormány a helyzet ura, és bár senki nem várja, hogy Gyurcsány megadja magát, kiderül, hogy mekkora még a hátszele az MSZP-ben. A párttisztségekért a háttérben kemény harc folyik. Gyurcsány Ferenc a nyitóbeszédében felajánlotta lemondását.

Kibukhatnak Gyurcsány gyengéi az MSZP-kongresszuson

Itthon2009.03.20, 17:48

Szinte biztosan Gyurcsány Ferenc vezeti majd az MSZP-t az következő két évben, de nyílt kritikára számíthat a párt hétvégi tisztújító kongresszusán. Nagy a tülekedés a vezető posztokért, egy az [origo]-nak névtelenül nyilatkozó elnökségi tag szerint ott van a fejekben, hogy az MSZP rosszul áll, úgyhogy a párton belül kell helyezkedni. A kongresszuson eldőlhet, hogy a párt vagy a kormány a helyzet ura, és bár senki nem várja, hogy Gyurcsány megadja magát, kiderül, hogy mekkora még a hátszele az MSZP-ben.

Gyurcsány az MSZP egyetlen elnökjelöltje

Itthon2009.03.06, 17:56

Pénteken eldőlt, hivatalosan is Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök az MSZP egyetlen elnökjelöltje. A Nógrád megyei szervezet két kihívót javasolt Gyurcsány mellé, de egyikük sem vállalta a jelölést. Az MSZP március végi kongresszusán tisztújítást tartanak, és döntenek a párt 66 fős európai parlamenti választási listájáról.

Népfronttal kezelné a válságot Gyurcsány

Itthon2008.10.12, 00:08

Nemzeti csúcs összehívását, és a pártpolitikai viták félretételét javasolta Gyurcsány Ferenc a MSZP szombati rendkívüli kongresszusán. A kormányfő-pártelnök hozzányúlna az eddig szent tehénnek számító kiadásokhoz, többek közt a korábbi elképzeléseknél is alacsonyabbra tervezné a hiányt, és fél évre befagyasztaná a béreket.

2020-ig tervez az MSZP-kongresszusra készült javaslat

Itthon2008.10.09, 20:38

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című írásán alapszik a szombati MSZP-kongresszusra készült határozati javaslat, amely a szocialisták következő 12 évre szóló terveit tartalmazza. A javaslatot zárt ülésen vitatják meg a küldöttek a soron kívüli kongresszuson.

Zárt ülésen vitáznak az MSZP-kongresszuson

Itthon2008.10.07, 21:37

Zárt ülésen folytatják le a politikai vitát az MSZP szombatra összehívott soron kívüli kongresszusán - közölte kedden a szocialista párt szóvivője, Nyakó István. Nyakó szerint a kongresszuson szó lesz a kormányfő Megegyezés című programjának főbb irányairól is.

Október elején lesz az MSZP-kongresszus

Itthon2008.09.23, 20:35

Október 11-ére hívta össze az MSZP-elnökség a párt rendlívüli kongresszusát. A kongresszustól várnak felhatalmazást a kormány további mukájához.

Az SZDSZ-re hangolja rendkívüli ülését az MSZP

Itthon2008.09.10, 07:29

Lesz rendkívüli MSZP-kongresszus, de az időpont még bizonytalan - derült ki kedden, az MSZP elnökségének öt órás ülése után. A kongresszus összehívását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javasolta. Az ülésen a párt dönthet arról, hogy támogatja-e a sarokba szorult kormányt. Ha megpróbálkoznak a kisebbségi kormányzással, a független képviselők szavazata dönthet. Egyikük már kijelentette: Gyurcsány programja ellen szavazna.

Nem kell Gyurcsány kényszerpályája a megyei MSZP-seknek

Itthon2008.09.10, 12:52

Több megyei MSZP-s szervezet jelezte nyilatkozatban: támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és programját - voltak viszont, akik nem tettek ilyen gesztust. E megyék vezetői közül többen nem is látják értelmét a kormány hangos támogatásának, és a heteken belül összeülő rendkívüli pártkongresszust is értelmetlennek tartják. Az [origo]-nak nyilatkozó megyei vezetők még mindig bíznak az SZDSZ-ben.

Mégis beszélt a pártelnökségről Gyurcsány

Itthon2006.10.21, 17:45

Tisztújítás lesz és új alapszabály az MSZP-ben, nem szivárogtatják ki az előzetes terveket és kevesebbet foglalkoznak a Fidesszel - erről döntöttek a párt küldöttei a szombati MSZP-kongresszuson. Gyurcsány nyílt hatalmi küzdelemről beszélt és kitért pártelnöki ambícióira is, pedig az előzetes hivatalos közlések szerint ez nem volt betervezve a kongresszus programjába. Megemlékeztek '56-ról is.

Matekórákat, utakat is ígért Gyurcsány

Itthon2006.03.16, 17:39

Tízezer milliárd forintos gazdasági programot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc, akit az MSZP kongresszusán hivatalosan a párt kormányfőjelöltjének választottak. Gyurcsány országhatárig érő gyorsforgalmi utakat, két új budapesti, két másik dunai és két tiszai hidat ígért, valamint azt, hogy az ország versenyképessége érdekében hozzányúlnak az oktatási rendszerhez. Gyurcsány szerint fontos, hogy nagyobb szerepet kapjon egyebek mellett a matematika, a fizika és az idegen nyelvek oktatása.

Előző
  • 1
Következő