MPPE

címke rss
Rendkívüli interjút tettek közzé a magyar konzervatív oldal szerveződéséről

Rendkívüli interjút tettek közzé a magyar konzervatív oldal szerveződéséről

Folytatódik a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Memoir sorozata, melyben az egyesület 1996-os megalapítását és az azt megelőző jobboldali politikai viszonyokat mutatja be. Ezúttal Martonyi János, az egyesület alapító tagja, későbbi elnöke (2002-2009) interjújának szerkesztett változatát hozták nyilvánosságra hétvégén.

Dokumentumfilm készült a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületről

Itthon2022.02.25, 08:23

Budapesten hamarosan egy korszakos, hiánypótló dokumentumfilm bemutatására kerül sor. A holnap sorra kerülő esemény azért fontos mérföldkő a hazai filmgyártásban, mert habár sokat olvashattunk eddig a hazai jobboldal 1990-es években végbemenő küzdelmeiről, eddig nem igazán láthattunk a kulisszák mögé. A főszereplők révén betekintést kapunk a kulisszák mögötti szerveződésbe, küzdelmekbe. A film gazdag archív anyagot is elénk tár és olyan nevek bukkannak fel többek között, mint Kodolányi Gyula, Laczay István és Martonyi János egykori diplomata, külügyminiszter. Molnár Adrienn, az elmúlt hónapokban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesüület ...

Előző
  • 1
Következő