mozi

címke rss

Közösségi oldalán fakadt ki Szinetár Dóra

Life.hu2019.07.26, 11:16

A színésznő már régen várta, hogy megnézhesse a Bosszúállók - Végjáték című filmet, ám a mozi végén majdnem vesegörcsöt kapott. Kicsivel 11 után lett vége a filmnek, ám a plázában nem találtak már nyitott mosdót, Dóra majdnem bepisilt. Egy mozgássérült mosdóba kéredzkedett be végül, ahol azonban nem volt víz. Hab volt a tortán, hogy ezek után még a parkolásért is fizetniük kellett.

Sosem késő: filmek az időskori újrakezdésről

Archívum2019.07.24, 22:32

Sokáig filmipari közhely volt, hogy elsősorban a fiatalok járnak moziba, így őket célozzák a filmek, de az utóbbi években mégis látványosan megszaporodtak az olyan alkotások, amelyekben hatvan, sőt hetven felettiek a főszereplők. Úgy tűnik, azok a moziba járó fiatalok közben megöregedtek, de továbbra is nézik a filmeket, ennek pedig számos jó moziélményt köszönhetünk, amiket a Pompon klub aktuális bemutatója kapcsán listára is gyűjtöttünk.

Az ötvenéves Jennifer Lopez legfontosabb filmszerepei

Archívum2019.07.23, 20:40

Július 24-én ünnepli ötvenedik születésnapját Jennifer Lopez, akit elsősorban talán popénekesnőként ismer a világ, de filmcsillagként is igencsak jelentős a karrierje. A jeles alkalomból listára gyűjtöttük a legfontosabb mozis szerepeit. Boldog születésnapot, J. Lo!

A Marvel-képregényfilmek eddig 18 milliárdot hoztak a Disney-nek

Gazdaság2019.07.22, 13:29

A világ egyik legnagyobb média és szórakoztatóipari társasága a Walt Disney Company, 2009-ben 4 milliárd dollárért vásárolta meg a Marvel Entertainmentet, és közös filmjeik eddig 18 milliárd dollárnyi bevételt termeltek a mozikban – írja a CNBC.

Rekordbevétellel kezdődött Az oroszlánkirály forgalmazása Amerikában

Life.hu2019.07.21, 22:47

Rekordbevétellel kezdődött a Disney új animációja, Az oroszlánkirály forgalmazása Észak-Amerikában: a filmre 185 millió dollárért (54 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

Egyetlen nagy IMAX-palota lesz Kínából

Gazdaság2019.07.18, 14:00

Nem kevesebb mint 40 új IMAX-filmszínház épülhet Kínában, köszönhetően annak, hogy a moziépítő és -üzemeltető vállalatok úgy látják, igény van az országban a jelenlegi legmagasabb technológiai színvonalat képviselő vetítőtermekre - írja az Asia Times.

Tizennégy érdekesség az új Oroszlánkirályról

Archívum2019.07.18, 09:18

Tudtad, hogy hányan tértek vissza az eredeti film alkotói közül? Végül is élőszereplős vagy animált az új verzió? Kik a híresebb szinkronhangok az eredeti és a magyar változatban? Mindezt és még sok minden mást is megtudhatsz a cikkünkből Az oroszlánkirályról.

A gyilkolás nem csak férfiszakma: a mozivászon leghalálosabb női bérgyilkosai

Archívum2019.07.18, 08:13

Ha egy bérgyilkosra gondolunk, egy titokzatos és félelmetes férfi alakja ugrik be a legtöbb esetben, hisz ezen szakma képviselői leginkább közülük kerülnek ki – a valóságban és a mozivásznon is. Vannak azonban kivételek, és a filmek is egyre gyakrabban játszanak el a női bérgyilkosok ötletével. Így tesz a frissen mozikba kerülő Anna című film is, amelynek kapcsán listára gyűjtöttük a leghalálosabb mozis bérgyilkosnőket.

Gyerekmolesztálás, bálványdöntés, modern rabszolgaság: öt dokumentumfilm, amelyek botrányügyekről rántották le a leplet

Archívum2019.07.12, 23:58

A közelmúltban több olyan dokumentumfilm is a nézők elé került, amelyek rendkívül erős módon voltak képesek aktuális ügyeket feldolgozni, és a fogadtatásuk is messze túlmutatott a műfaj szokásos darabjain. Íme öt olyan doksi, amelyek (talán nem is olyan) kicsit megváltoztatták a világot.