mozgáskorlátozott

címke rss

Telefonos értékesítés a nappaliból - látnak benne fantáziát

Archívum2006.01.19, 15:13

A tengerentúlon egyre elterjedtebb az otthonról végezhető telefonos munka, amit az ottani szaknyelvben "home agent"-nek, "otthoni ügynöknek" hívnak. Magyarországon még kialakulóban van a rendszer: több cég a közelmúltban kezdte vagy éppen tervezi a távmunkás telemarketinges hálózat kiépítését. A tapasztalatok azt bizonyítják: itthon is lenne rá igény. Van olyan hazai vállalkozás, amelynek a telefonos távmunkát kínáló négy álláshelyére több mint 400 pályázat érkezett be. A cégek a külföldi modellhez hasonlóan főleg mozgáskorlátozottak és kisgyerekes anyukák jelentkezésére számítanak. 

Minisztériumokat perelnek a mozgáskorlátozottak

Archívum2005.09.29, 15:02

Csütörtökön megkezdődtek a Fővárosi Bíróságon azok a perek, amelyeket a mozgáskorlátozottak indítottak öt közintézmény ellen, mert nem akadálymentesítették az épületeket. Az esélyegyenlőségi törvény szerint 2005. január elsejéig kellett volna gondoskodni arról, hogy a középületek megközelíthetőek legyenek a mozgáskorlátozottak számára is, ezt azonban az intézmények többsége nem tette meg. A most indult perekben novemberben várható ítélet.

Rendelőket és egyetemeket perelnek a mozgáskorlátozottak

Archívum2005.06.28, 14:01

Újabb négy közintézményt perelt be a Mozgáskorlátozottak Egyesülete, mivel a kijelölt határidőre nem akadálymentesítették a hivatali épületeket. A perelt intézmények közé olyan vidéki és fővárosi épületeket válogattak be a civilek, ahol már ért jogsérelem mozgáskorlátozottakat. A kormány ugyan öt évvel kitolta a mentesítési határidőt, egyes intézménycsoportoknál azonban elképzelhető, hogy előrehozzák a határidőt.

Zuhanyzóra sem elég az akadálymentesítési pénz

Archívum2005.04.20, 13:33

Egy megváltozott jogszabály miatt nehezebbé vált a mozgáskorlátozottak lakásának átalakítására igényelhető pénz megszerzése. Az összeg közel húsz éve változatlan, lakásonként 150 vagy 250 ezer forintot igényelhetnek. Ez nagyjából egy zuhanyzóra vagy egy speciális csaptelepre elég.

A mozgáskorlátozottak és az internet

Archívum2004.06.16, 10:12

A mozgáskorlátozottak és más fogyatékossággal élők számára mind jelentősebb szerepe van az internetnek, amely nemcsak tájékoztatja őket a világ dolgairól, de megkönnyíti számukra a vásárlást is - írja a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének folyóirata, a Humanitas.

Honlap a kiránduló mozgáskorlátozottaknak

Archívum2004.04.30, 12:08

Korlát néven indítottak honlapot első sorban azoknak a mozgáskorlátozottaknak, akik szeretnek kirándulni, a fővárosból kijutni a természetbe. A honlap abban nyújt segítséget, hogy merre érdemes elindulni, hol nem ütköznek akadályba a kerekesszékkel közlekedők sem. A honlapot bottal közlekedőknek vagy babakocsit toló kismamáknak is ajánlják.

200 ezres támogatást kaphatnak a trabantosok

Archívum2004.04.01, 23:31

200 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a kétütemű Trabantok tulajdonosai, ha autójukat kivonják a forgalomból és katalizátoros járművet vásárolnak. A pályázatokat júliusig lehet leadni, nyugdíjasok és mozgáskorlátozottak számíthatnak az állami támogatásra.

Alig néhány helyre lehet bejutni kerekesszékben

Archívum2004.03.11, 17:56

Kiadvány készült a fővárosi közintézményekről, éttermekről, színházakról sérült emberek számára, melyben piros színnel jelzik azokat az épületeket, ahonnan a mozgáskorlátozottak kiszorulnak. Az útikalauz közel 200 oldala piros színű, és mindössze 48 oldalon sorolják a teljesen akadálymentes intézményeket. A kerületi önkormányzatok közül például 11 hivatalt nem tudnak igénybe venni a mozgáskorlátozottak.

Évek óta kiszúrnak az autóra váró mozgássérültekkel

Archívum2003.12.23, 12:28

Több sebből is vérzik a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásának rendszere. Nyolc éve nem emelkedett például az autóvásárláshoz adható támogatás összege: ma is legfeljebb 300 ezer forintot kaphatnak a mozgássérültek, csakúgy mint 1995-ben. Ráadásul a támogatásra is éveket kell várni, miközben a rendszer magában hordozza a visszaélések lehetőségét is.

Turisztikára költik a mozgáskorlátozottakra szánt milliókat

Archívum2003.10.08, 14:59

A felajánlott minisztériumi támogatás sem mozdította előre a szállás- és vendéglátóhelyek akadálymentesítését, vagyis a mozgáskorlátozottak számára is használhatóvá tételét. A rendelkezésre álló 209,7 millió forintból - érdeklődés hiányában - összesen 30 millió forintot osztott szét a minisztérium. A fennmaradó pénzt turisztikai célokra fordítják, és egyelőre nem tudják, hogy jövőre is lesz-e hasonló pályázat.

Alacsonyabban lesznek a postaládák

Archívum2003.08.08, 12:27

A mozgáskorlátozottak, a kerekesszékkel közlekedők számára is elérhető magasságban helyezi el a postaládákat 2005 végéig a Magyar Posta. A postaládák fél méterrel kerülnek alacsonyabbra.

Nyilvántartják a jövőben a mozgáskorlátozottak autóit

Archívum2003.02.10, 17:32

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság egyhangú támogatással általános vitára alkalmasnak találta a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén. Eszerint újraszabályozzák a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával kapcsolatos részeket. A mozgáskorlátozott parkolási kártyákkal történő visszaélések megakadályozására központi nyilvántartási rendszer létrehozásáról döntött a kormány.

Szinte mindenhonnan kizárják a mozgássérülteket

Archívum2003.01.28, 08:30

Egy most elkészült felmérés szerint a vizsgált 1074 fővárosi közintézmény alig több mint tíz százalékát, csupán 137-et minősítettek akadálymentesnek a szakemberek. Különösen nehezen juthatnak be a mozgáskorlátozottak a bankok, színházak, polgármesteri hivatalok többségébe.

Esélyegyenlőségért demonstrálnak a fogyatékosok

Archívum2002.12.03, 11:43

Figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak kedd délelőtt a fogyatékosok és szervezeteik a Parlament előtt. A mozgáskorlátozottak azt szeretnék elérni, hogy az Országos Fogyatékosügyi Program a Nemzeti Fejlesztési Terv részévé váljon.

Háromszáz vádlottat mentettek fel

Archívum2002.09.03, 13:06

Bizonyíték hiányában több mint 300 vádlottat mentettek fel csalás és okirat hamisítás vádja alól, akik mozgáskorlátozottaknak járó támogatást vettek fel a buji önkormányzattól.  

Új parkolási kártyát kapnak a mozgássérültek

Archívum2002.02.21, 07:32

Bár elkészült az új jogszabály a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványáról, annak érvénybe lépését jogi viták hátráltatják. A hologramos műanyag kártyák - melyek a remények szerint kevésbé adnak lehetôséget a hamisításra - költségeit a Belügyminisztérium állja.

Új igazolvány a hamis mozgáskorlátozottak kiszűrésére

Archívum2001.10.02, 15:00

Új, biztonsági okmány-jellegű parkolási engedélyt bocsátanak ki jövő év elejétől a mozgássérültek számára, ugyanis a jelenlegi, könnyen hamisítható kártyával egyre több a visszaélés, amióta a mozgáskorlátozottak díjmentesen parkolhatnak a fizetős területeken. Elképzelhető, hogy nemcsak a mozgássérültek, hanem más fogyatékosokra is kiterjed majd a kedvezmény: például a vakok és bizonyos értelmi fogyatékosok szállításához is igénybe lehetne venni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő