mozgásegészség

címke rss

Szerednyei Béla szenvedélyes síelő

Szerednyei Béla egy hét alatt akár 4 kilót is fogy, ha síelni megy, pedig közben egy falatot sem von meg magától. A színész a rendszerességet pontosan hivatása miatt képtelen betartani, de a sportolás szerinte is fontos.

Nem evolúciós visszafejlődés a négykézláb közlekedő család esete

Egészség2014.07.30, 16:19

Egy török család öt tagja ritka rendellenességben szenved: kizárólag négykézláb tudnak járni. Amikor közel tíz évvel ezelőtt a világ egy dokumentumfilmből megismerhette a családot, szakemberek azonnal evolúciós visszafejlődésről kezdtek beszélni. Azóta kiderült, nincs igazuk.

Milyen mozgással csökkenthető legjobban a vércukorszint?

Egészség2014.05.16, 15:16

Hatékonyabban csökkenthető a vércukorszint, ha egy hosszabb, mérsékelten megerőltető edzés helyett közvetlenül étkezés előtt beiktatunk néhány rövid ideig tartó, intenzív „mozgásfröccsöt”. A rendszeres testmozgás fontos eleme a cukorbetegség elleni harcnak, de úgy tűnik, az sem mindegy, hogy mikor és mennyit edzünk.

Visszafordítható a bőr öregedése

Egészség2014.04.28, 16:58

Kanadai kutatók megállapították, hogy rendszeres testedzéssel lassítható, sőt akár vissza is fordítható a bőr öregedése. Üröm az örömben, hogy sejtszinten ugyan működik a dolog, de az arcunk ettől még nem feltétlenül tűnik majd fiatalabbnak.

A laptoptól garantáltan beáll a nyak

Egészség2014.04.21, 19:29

Mitől fáj a magyar ember dereka, válla és nyaka? A legtöbb panasz hátterében nem szervi elváltozás van, hanem a berögzült rossz szokások. Összegyűjtöttük, min kellene változtatni.

Járjon többet mezítláb!

Egészség2014.04.18, 13:51

Javulhatnak a krónikus betegségek, de akár a hátfájás is megszűnhet, ha sokat mozgunk mezítláb a természetben. Egyre több a mezítlábas élménypark Európában, és már Magyarországon is van.

Így lesz a gyereknek egészséges a csontja

Egészség2014.02.05, 16:29

Bár sokan azt hiszik, hogy a csontritkulás időskori probléma, ez valójában a gyermekkorból eredeztethető: a kalcium bevitele szempontjából az első 25 év a meghatározó, mert a csontállomány addigra fejlődik ki, utána már csak veszít ásványianyag-tartalmából. A kalcium beépülését a D-vitamin és a mozgás segíti elő – olvasható a Semmelweis Egyetem legfrissebb sajtóközleményében.

Új ínszalagot fedeztek fel a térdben

Egészség2013.11.07, 11:51

Új, korábban ismeretlen ínszalagot fedezett fel két belga ortopédsebész az emberi térdben, ennek az elülső keresztszalag sérülésével diagnosztizált pácienseknél lehet kiemelt szerepe.

Most álljon fel a székéből!

Egészség2013.10.17, 13:08

Az ülő életforma hosszú távon nemcsak mozgásszervi panaszokat okoz, hanem belső szerveinkre és vércukorszintünkre is rossz hatással van. A tartós ücsörgés ártalmait a rendszeres testedzés ugyan tompítja, de igazán jót azzal tehetünk, ha naponta kevesebbet ülünk, és helyette több időt töltünk állva, vagy mozgásban.

Helyettesíti-e a szex a rendszeres testmozgást?

Egészség2013.09.19, 08:27

Sokan gondolják, hogy egy kiadós szeretkezés fogyasztó hatása felér egy edzőtermi óráéval, ám a valóság távol áll ettől. Rendszeresen mozogni azonban már csak azért is érdemes, mert pozitívan hat vissza a szexuális életre.

A csontritkulást kamaszkorban kell megelőzni

Egészség2013.08.14, 12:52

A népbetegségnek számító csontritkulás kis odafigyeléssel megelőzhető, ám ha csak felnőttkorban teszünk lépéseket csontjaink védelméért, jó eséllyel elkéstünk.

Hét fontos tennivaló iskolakezdés előtt

Egészség2013.08.06, 16:24

Az iskolakezdés előtt sok szülő a szükséges felszerelések, ruhák-cipők beszerzésén fáradozik elsősorban, ám ahhoz, hogy a gyermek fizikailag felkészülten, a kihívásokra felvértezve kezdje az évet, egyéb dolgokra is szükség van. Az alábbiakban összegyűjtöttük a hét legfontosabbat.

Drámaian nő a kirakatbetegek száma

Egészség2013.08.01, 10:55

Bár a szívinfarktus és az agyvérzés leggyakoribb oka az érelmeszesedés, a megbetegedés egy másik okáról, az úgynevezett kirakatbetegségről eddig kevesebb szó esett, pedig az ilyen esetek száma egy új tanulmány szerint drámaian növekszik.

Így védekezhet az éjszakai lábgörcs ellen

Egészség2013.07.31, 14:33

Az éjszakai lábgörcs széles körben elterjedt jelenség, a felnőttek 60 százaléka megtapasztalta már a hirtelen fellépő kínzó lábfájást. Pontos magyarázat egyelőre nincs rá, hogy mi áll a hátterében, ám kis odafigyeléssel lehet csökkenteni előfordulásának gyakoriságát.

Szobagyerekké vált a fiam a tunyaságom miatt

Archívum2013.07.26, 00:19

Itt a nyár, egyre több a szabad levegős program, legyen szó homokozásról, strandról vagy kirándulásról. Mégis gyerekek ezrei töltik a szünidőt a négy fal között a tévé, a laptop és az okostelefonok képernyőjét bámulva, károsítva ezzel saját szervezetüket - és gondolkodásukat. Dani édesanyja egy ponton ennek vetett gátat.

A sok ülés a rövid élet titka

Egészség2013.07.15, 12:16

Napi átlag hat óra folyamatos ülés öt évvel rövidíti meg még az egyébként aktív és látszólag fitt emberek életét is, írja új kutatások alapján a New Scientist. Az ülés káros hatása csak gyakori felállással és testmozgással védhető ki.

Robotlábra állt a balesetben lebénult férfi

Egészség2013.07.01, 12:35

A MindWalker nevű, európai fejlesztésű szerkezet segítene újra járni a tolószékbe kényszerülteknek. A különleges külső vázat pusztán a szellem erejével lehet mozgatni.

Így kell helyesen ülni

Egészség2013.05.22, 15:22

A helyes ülést már gyerekkorban tanítani kéne, mert ha rögzül a rossz testtartás, az izmok elkezdenek zsugorodni. A helytelen ülés pdig melegágya a derékfájásnak, a porckorongsérvnek, a hát, a nyak és a váll fájdalmainak.

Az ugrálás a legjobb mozgás éhség ellen

Egészség2013.04.18, 11:04

A függőleges irányú mozdulatok, például az ugrálás vagy ugrókötelezés más mozgásformáknál hatékonyabban segíthetnek az éhségérzet csökkentésében - állapították meg japán kutatók.

Átütő kísérleti siker a bénulás kezelésében

Egészség2013.02.20, 08:50

Néhány hét kezelés után újra járnak, sőt ugrálnak és futnak azok a laboratóriumi patkányok, amelyek kísérletesen előidézett súlyos gerincsérülés nyomán mind a négy végtagjukra lebénultak. A módszert hamarosan embereken is kipróbálhatják.

Már óvodás korban érdemes elkezdeni a zenetanulást

Egészség2013.02.19, 10:25

Az óvodai játékhangszerek, a ritmusérzéket fejlesztő tapsolós csoportjátékok és a kisiskolás korban megkezdett zongoratanulmányok mind jelentős hatással vannak a gyermek agyának és motoros képességeinek fejlődésére, ezért érdemes minél korábban a zene felé terelni a kicsiket.

Szabó Dávid nem eszik Bambit

Archívum2013.02.05, 16:30

Az X-Faktor felfedezettjéről, Szabó Dávidról a videóban kiderül, hogy nagy állatvédő, imádja az állatokat, ezért érthető, hogy se őzhúst, se nyuszit nem hajlandó enni. Dávid rengeteg sportot kipróbált már, csak kapkodtuk a fejünket, mennyire sportos sráccal van dolgunk...

Heti 20 óra tévézés megfelezi a spermiumszámot

Egészség2013.02.05, 12:09

Heti húsz óra tévézés majdnem felére csökkentheti férfiaknál a spermiumok számát - állapította meg egy új kutatás. Jó hír azonban, hogy közel ugyanennyi testedzéssel a hatást ellensúlyozni lehet.

A vírusok is a húslevesre esküsznek - Mi a jó megfázás ellen?

Egészség2013.01.22, 17:24

Itt a náthaszezon, nyakunkon az influenzajárvány, sokan próbálják elkerülni ezeket a betegségeket. Húsleves, pálinka, fokhagyma, ginszeng, méz, kámfor és a többiek: mennyire hatásosak a megelőzésben és a tünetek enyhítésében? Lehet-e mellékhatásuk, meddig és kiknek szabad szedni őket? Egy infografika is segít a tájékozódásban.

Mikor jön az öregedés elleni gyógyszer?

Egészség2013.01.18, 09:24

Az öregedésbiológia aranykorát éli, egyre több próbálkozás van öregedést lassító gyógyszerek létrehozására. Az USA-ban azonban a fittség az új bűvszó öregedésgátlásban, az orvosok már receptre írják fel a mozgást, amely sokszor hatékonyabb, mint a pirulák.

Az ülés öl, álljanak fel!

Egészség2013.01.14, 14:08

Az ülő életforma olyan káros, hogy az orvostudományon belül külön területnek számít a mozgásszegény életmód okozta tünetek kutatása. Ezeket ma már szokás összefoglalóan "ülésbetegségnek" is nevezni. A legújabb eredmények szerint napi 8-10 óra irodai munka káros hatását nem lehet ellensúlyozni fél-egy óra intenzív mozgással, az anyagcserénket a sporton kívül is magasabb fokozaton kellene tartani.

Hány perc életet nyerhetünk naponta?

Egészség2013.01.02, 11:32

Egy napra vetítve is kiszámolták, hogy mennyivel rövidítik meg az életet a káros szokások, illetve mennyivel hosszabbítják meg az egészséges tevékenységek.

Schobert Lara kedvenc sportja a lovaglás

Archívum2012.12.31, 20:58

Még Rubint Rékáéknak sem mindig könnyű elráncigálni a gyerekeket a számítógépes játékok elől, de a fitneszedző anyukának már van egy jól bevált módszere, hogyan vegye rá a kicsiket a mozgásra. A Life.hu riportere Larát is megkérdezte, ki szokott nyerni, ha anyuval teniszezik.

Még Erőss Zsolt sem menekülhet a pocak elől

Life.hu2012.12.19, 21:04

Erőss Zsolt expedíciós hegymászó szerint igenis ellent kell állnunk a nassolásnak, és nem szabad az azonnali örömszerzés miatt bármit megenni, amit csak megkívánunk. Hihetetlen, de volt már, hogy ő is azt vette észre magán: nő a pocakja...

Kivédhető a zsíros ételek káros hatása

Egészség2012.11.12, 11:10

Az utóbbi évek kutatásai igazolták, hogy a zsírban gazdag étrend az agyműködésre is kedvezőtlenül hat, a legújabb eredményekből azonban az is kiderül, hogy a zsírdús étrend hatásait testmozgással ellensúlyozni lehet.

Kiszámolták, mennyi mozgás kell a hosszabb élethez

Egészség2012.11.07, 15:54

Az aktív életmód pozitív hatásai régóta ismertek, egy új kutatás azonban konkrétan megadja, hogy mennyivel hosszabbítja meg életünket a rendszeres testmozgás.

Mi a leghatékonyabb az időskori agyzsugor ellen?

Egészség2012.10.24, 15:09

A legújabb kutatások szerint a rendszeres testmozgás sokkal hatékonyabb segítség a szellemi frissesség megőrzésében, mint a memóriagyakorlatok vagy egyéb fejtörő játékok.

Ha kicsi a munkában a döntési szabadság, nő az infarktus kockázata

Egészség2012.09.14, 13:11

Huszonhárom százalékkal magasabb a szívroham kockázata azoknál az embereknél, akiknek a munkája nagyon stresszes és kevés teret ad a saját döntésekre, a cigarettázás és a mozgásszegény életmód pedig tovább növeli a rizikót - olvasható a The Lancet című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában.

A legjobb gyógyszer

Egészség2012.09.02, 12:11

A mozgás a magas vérnyomástól a cukorbetegségen és az Alzheimer-kóron át a daganatos betegségekig számos krónikus kórkép ellen védelmet nyújt - sokszor igazoltan hatékonyabban, mint a betegségekre leggyakrabban felírt gyógyszerek. Az alkoholról és a cigarettáról köztudott, hogy öl, ám ugyanez igaz a mozgáshiányra is.

Aki aktív, hat évvel tovább él

Egészség2012.08.31, 16:19

Akár hat évvel is hosszabb lehet a várható élettartamuk azoknak a hetvenes éveikben járó embereknek, akik aktívak maradnak és egészséges életvitelt folytatnak - állítják svéd kutatók.

Minden kisdiáknak kellene egy sportág

Egészség2012.08.28, 16:22

Az általános iskolákban szeptembertől - lépcsőzetesen - bevezetésre kerülő heti öt tornaóra segíthet a gerincproblémákkal, hanyagtartással küzdő gyerekek számának csökkentésében, feltéve, ha a gyerekek nemcsak az udvaron rohangálnak, hanem minél több hátizmot erősítő mozgást végeznek. A legjobb az úszás - hetente legalább kétszer - és a lovaglás lenne, valamint azok a küzdősportok, amelyeknél figyelni kell a tartásra.

A mozgás csökkenti a cigaretta iránti vágyat

Egészség2012.08.27, 13:36

Azok a dohányosok, akik cigarettaadagjuk csökkentését vagy a teljes leszokást tűzték ki célul, egy-egy futás beiktatásával küzdhetnek a rájuk törő nikotinvágy ellen - állítják brit kutatók.

A szertorna lenne egy holdi olimpia csúcspontja

Egészség2012.08.27, 13:43

Miféle gimnasztikai versenyt lehetne rendezni egy holdbéli űrkolónián? Az űrturizmus hajnalán a kérdés egyre kevésbé hangzik abszurdnak. Az biztos, hogy a szertorna a földinél sokkal látványosabbnak ígérkezik.

Így öl a tunyaság

Egészség2012.07.20, 10:07

Hét hónappal megnőne a várható élettartam Magyarországon, ha az emberek elkezdenének rendszeresen mozogni - derül ki egy átfogó egészségügyi tanulmányból, amelyet a londoni olimpiára készítettek kutatók. A magyarok 26 százaléka kifejezetten inaktív, a férfiak hajszálnyival többet lustálkodnak, mint a nők. A legtöbb ember kifogása az, hogy nem jut idő a mozgásra, de a lustaság a génektől is függ.

Mennyivel csökkenti a sok ülés a várható élettartamot?

Egészség2012.07.10, 08:40

Ha sikerül az üléssel töltött időt napi 3 óra alá szorítani, a tévézést pedig naponta két órában maximalizálni, közel 3 és fél évvel is nőhet a várható élettartam.

Mennyi gyaloglással előzhető meg a cukorbetegség?

Egészség2012.06.29, 11:52

Amerikai kutatók követéses vizsgálatukban számszerűsítették, hogy hány lépést kellene megtenniük az egyébként kevés testmozgást végző embereknek ahhoz, hogy érdemben csökkentsék a cukorbetegség kialakulásának kockázatát: kiderült, hogy aki naponta 7800 lépésnél többet tesz meg, annál a legkisebb a kockázat.

Lehet-e élsportoló, aki vegán étrenden él?

Egészség2012.07.03, 10:39

A kizárólag növényi hozzávalókból összeállított étrend vajon elegendő-e ahhoz, hogy egy élsportoló megfelelő teljesítményt tudjon nyújtani, emellett fitt és egészséges is maradjon? Amerikai szakemberek erre a kérdésre keresték a választ.

Sikeres kísérleti injekció egy halálos betegségre

Egészség2012.06.20, 21:32

Egyelőre állatkísérletekben egyetlen injekcióval sikerült elnémítani a Huntington-kórért felelős hibás génváltozatot, lelassítva és részlegesen visszafordítva a halálos betegséget. A kutatók szerint emberben is működhet a módszer.

Egy új eljárással visszafordították a bénulást

Egészség2012.05.16, 14:19

Egy autóbalesetben lebénult idős férfi újra képes mozgatni a kezét, miután egy új idegsebészeti eljárással a sérült idegpálya-szakaszt elkerülő útvonalat alakítottak ki.

Deréktól lefelé bénultan futotta le a londoni maratont egy brit nő

Egészség2012.05.14, 17:56

Tizenhat napjába telt, de a világon elsőként teljesítette bionikus robotlábak segítségével a londoni maratoni távot Claire Lomas, aki 2006-os lovasbalesete óta deréktól lefelé lebénulva él.

Az izmok bioritmusa: tippek a reggeli, a délutáni és az esti edzéshez

Egészség2012.04.30, 10:09

Mely sportok igazán hatásosak kora reggel, és melyek azok, amelyek inkább este ajánlottak? Miért megy egyeseknek olyan nehezen, hogy rávegyék magukat a kora reggeli edzésre?

Így növelhető sok daganatos beteg túlélési esélye

Egészség2012.04.27, 08:20

A daganatos betegségeken átesettek túlélési esélye sok esetben jelentősen növelhető, amennyiben a beteg hajlandó változtatni életmódján: diétázik, rendszeres testmozgásba kezd és karban tartja testsúlyát.

Életmódváltásra kényszeríti a kormány a cukorbetegeket

Egészség2012.04.23, 14:51

Változtatja az inzulinfüggő cukorbetegségben szenvedők kezelésének támogatását a kormány július elsejétől. A jövőben az kaphatja a korszerűbb kezelést, aki maga is tesz betegsége kordában tartásáért.

Pörgesse fel immunrendszerét!

Egészség2012.04.25, 11:47

Egyeseket a náthavírustól a gyomorbaktériumon át a rotavírusig minden kórokozó ledönt a lábáról, mások mintha sebezhetetlenek lennének. Mi a titkuk? A New Scientist brit ismeretterjesztő magazin összegyűjtötte a tudományosan is igazolt immunerősítő módszereket.

Igazolták, hogy fogyni nem a csodadiétáktól lehet

Egészség2012.04.11, 09:25

Bár számtalan módszer, fogyókúra, étrendkiegészítő és "csodadiéta" közül választhatnak a fogyni vágyók, egy új kutatás ismét megerősítette, hogy kiegyensúlyozott táplálkozással és rendszeres mozgással lehet leginkább kilókat leadni.

Korábban hal, aki sokat ül

Egészség2012.03.29, 18:31

Kétszázezernél több ember adatai alapján ausztrál kutatók megállapították, hogy a napi 11 óránál többet ülők 40 százalékkal nagyobb kockázattal haltak meg három éven belül, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire voltak aktívak fizikailag.

Így reagál a szervezet az ellustulásra

Egészség2012.03.09, 16:15

Régóta ismert, hogy a mozgásszegény életmód jelentősen növeli egyes betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség vagy a szívbetegség kialakulásának kockázatát. Amerikai kutatók nemrég egy újfajta kísérlettel próbálták jobban megérteni az okokat.

Erre ügyeljenek a kismamák a hidegben

Egészség2012.02.14, 15:45

A várandósok egy része aggodalmasan figyeli az ablakból, a hóesést, a fagyokat, és inkább ki sem mozdul otthonról. Pedig nekik is, mint mindenkinek, jót tesz egy kis friss levegő és mozgás. Sok vitaminnal, kellő elővigyázatossággal nincs okuk aggodalomra. A következő tanácsok hasznukra lehetnek a téli időben.

Egyre több orvos adja utasításba a testmozgást

Egészség2012.02.13, 08:19

Mozgás receptre felírva? Ez talán túlzás, viszont a legújabb adatok szerint az Egyesült Államokban minden harmadik ember számára írja elő az orvos a rendszeres testmozgást.

A merevedési zavarok ellen is véd a mozgás

Egészség2012.02.09, 09:39

A fokozott testedzés amellett, hogy segít megőrizni az egészséget, a szexuális teljesítőképességre is pozitív hatással van - erősíti meg egy új kutatás.

Hogyan lehet elkerülni a téli futás veszélyeit?

Egészség2012.01.28, 20:55

A hidegben sokan hajlamosak begubózni, és még a szokásosnál is kevesebbet mozogni. Pedig kocogni, futni - bizonyos szabályok betartása mellett - még a fagyban is lehet.

Mennyit ehet valaki egy sikeres fogyókúra után?

Egészség2012.01.10, 15:37

Keménynek kell lenni a fogyókúra után: az igazi harc még csak ezután kezdődik evolúciós örökségünk ellen. A szervezet mindent elkövet, hogy a megszerzett kilók visszajöjjenek. Mit tehet valaki azért, hogy ne kezdődjön minden elölről?

Ausztrál kutatók megbecsülték a halál sebességét

Egészség2011.12.22, 10:11

Ausztrál kutatók megállapították, milyen gyorsan kell ahhoz sétálni, hogy valaki maga mögött hagyja a "kaszást". Eredményeik szerint a hetven év feletti férfiaknak óránként legalább 3 kilométeres sebességgel kell lépkedniük.

Összefüggést találtak a testmagasság és a derékfájás között

Egészség2011.11.09, 08:02

Egy több mint 800 ezer fiatal bevonásával végzett kutatás megállapította, hogy az elhízás mellett a testmagasság is befolyásolja a derékfájás kialakulásának kockázatát. A magyarázat igen egyszerű: a túlsúlyból és a testmagasságból fakadó terhelés a háttámasztó mechanizmusok működésének korai romlását okozhatja, amelynek következtében már fiatalon kialakulhat a derékfájás.

Mit érdemes enni szellemi leépülés ellen?

Egészség2011.11.08, 07:47

Az Alzheimer-kór kialakulásának pontos okai ugyan egyelőre nem ismertek, de annyi bizonyos, hogy a genetikai adottságokon és a családi kórelőzményen kívül a táplálkozás is komoly szerepet játszik a betegség létrejöttében, ezért megfelelő étrenddel és testmozgással jelentősen csökkenthető kialakulásának kockázata - állítja az Amerikai Alzheimer Szövetség.

Az első molekuláris érv a várandósság alatti sportolásra

Egészség2011.10.27, 13:29

Korábban már számos vizsgálat igazolta a sportolás jótékony hatását a várandósság alatt, de molekuláris szinten eddig még nem vizsgálták a jelenséget. A sportolás során két olyan fehérje mennyisége is megnő a szervezetben, amely segíthet a terhességi mérgezés megelőzésében, amennyiben az anya a terhességet megelőzően, illetve a korai terhesség időszakában sportol.

Mi utalhat arra, hogy egy gyermek reumás?

Egészség2011.10.13, 15:40

Bár az artritisz, az ízületi gyulladás leggyakrabban középkorú nőknél jelentkezik először, már gyerekkorban is kialakulhat a betegség, amely aztán egy életen keresztül megmarad. Magyarországon mind a gyerekek, mind a felnőttek esetében általános, hogy későn diagnosztizálják a sok fájdalommal járó kórt. Pedig az időben megkezdett kezelés jelentős életminőség-javulást biztosít.

Mit jelez, ha stroke után a beteg keresztbe tudja tenni a lábát?

Egészség2011.10.11, 07:32

Egy német kutatás szerint jobbak a gyógyulási esélyek azoknál a betegeknél, akik a komolyabb agyi keringési zavart (stroke-ot) követő napokban keresztbe tudják tenni a lábukat.

Ezt teszi a nagyváros a kerékpárosok tüdejével

Egészség2011.10.03, 15:22

A Londonban kerékpárral közlekedő fiatal felnőttek tüdejébe kétszer több korom jut, mint a gyalogosokéba - állapították meg brit kutatók.

Már kevés testedzés is elég a hosszabb élethez

Egészség2011.08.16, 12:06

Két friss nemzetközi tanulmány is a mozgáshiány kockázatára hívja fel a figyelmet. A kutatások szerint már napi tizenöt perc testedzés három évvel meghosszabbítja, míg napi hat óra tévénézés öt évvel megrövidíti a várható élettartamot.

Az ülő életmód újabb súlyos kockázatára derült fény

Egészség2011.07.07, 09:48

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatás eredményei azt mutatják, hogy nagyobb a tüdőembólia kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik nap mint nap hosszú időn keresztül egy helyben ülnek.

Két újabb betegség esetén igazolták a jóga jótékony hatását

Egészség2011.05.27, 19:36

A jóga enyhítheti ízületi és kötőszöveti betegségek, például a rheumatoid arthritis tüneteit - tették közzé az európai reumatológusok egyik legnagyobb éves találkozóján.  

A rövid- vagy a hosszútávú futás felé tereljük a gyereket?

Egészség2011.04.06, 18:25

A testedzés fontos a kardiovaszkuláris betegségek meglőzéséhez, különösen gyermekek és serdülők esetében. Egy skót kutatás szerint azonban nem mindegy, hogy milyen típusú testmozgást választunk: az intenzív mozgás előnyösebben hat a szív- és érrendszerre, mint a hagyományos kondicionáló edzés.

Diétával a petefészek-ciszták ellen

Egészség2011.03.03, 09:59

A policisztás petefészek szindróma (PCOS) ma már az egyik fő meddőségi ok, a fogamzóképes korban lévő nők 5-10 százalékát érinti. A betegség kialakulására az öröklött genetikai hajlam mellett az életmód, ezen belül az étrend is hatással van - áll a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének legfrissebb hírlevelében.

Percenként 84 szívdobbanás a határ

Egészség2010.12.30, 10:35

2010-ben két nagy kutatás is megerősítette, hogy azoknak, akiknek szíve kisebb fordulatszámon teljesít, azaz percenkénti szívverésük alacsonyabb, kisebb az elhalálozási kockázatuk. Sok mozgással a szívműködés lassítható.

Céklalé: sportolóknak, időseknek érdemes fogyasztaniuk

Egészség2010.12.20, 13:54

A céklalé fokozza a sportolók teljesítményét, javítja az idősek fizikai állapotát.

Már napi öt perc mozgás a szabadban csodákat tesz

Life Network2010.05.03, 13:22

Mindössze öt perc szabadban végzett mozgás is jelentékenyen javítja a mentális egészséget - derült ki egy új kutatásból.

Mennyi testmozgással előzhetjük meg a hízást?

Life Network2010.04.06, 09:40

Lefogyni kemény munka, de az elért testsúlyt megtartani még nehezebb lehet. A Harvard Egyetem kutatói azt vizsgálták, mennyi fizikai aktivitás szükséges a középkorú nők számára, hogy elkerüljék a korral együtt járó hízást.

Sportoljunk okosan

Babalapozó2009.09.08, 15:09

A gyerekek mozgásigénye szinte határtalan. Ahogy sok szülő dédelgetett álmai is, milyen sportban fog majd szeme fénye jeleskedni, rekordokat döntögetni. Előre látják maguk előtt, ahogy a most még talán alig egy-kétéves tipegő áll a dobogón, nyakát az érem felé tartva... De melyik sportágban?

A sport és az élet

Babalapozó2009.08.18, 19:42

A gyerekek ösztönösen nagyon sokat mozognak. És nagyon sok mindent ösztönösen jól is csinálnak. Persze mint a legtöbb dolgot az életben, a sportokat is gyakorlással tudják tökéletesíteni. Ha hagyjuk.

Mozgáshiány és diszlexia

Babalapozó2009.05.17, 19:54

A hintázás kapcsán beszéltünk már róla, mennyire fontos gyermekkorban az egyensúlyi rendszer ingerlése. Azzal, hogy ezt az érzékelési rendszert fejlesztjük, egyben az idegrendszert is stimuláljuk, mely elengedhetetlen feltétele a későbbi érett agyműködésnek.

Hinta és egyensúly

Babalapozó2009.05.10, 19:44

A hintázás látszólag jelentéktelen tevékenysége elengedhetetlenül fontos a gyerekek megfelelő testi és szellemi fejlődéséhez. Nem csak a fizikai egészség miatt; elmaradásuknak később olyan következményei is lehetnek, amelyek talán eszünkbe sem jutnának ezekről a "játékokról".

A gyaloglás dicsérete

Babalapozó2009.04.15, 17:57

Minden kismamának szüksége van mozgásra, akár "egyben" van még, és pocakkal, akár babakocsival szeretne kimozdulni kicsit; akár rendszeresen sportolt a várandósság előtt, akár nem. Mérsékelt és kíméletes testedzés, friss levegő, egyedül és társaságban is űzhető, kevésbé terheli a szervezetet, mint a sportok, mégis majdnem annyi kalóriát éget el, mint a futás: irány a szabadba, gyaloglásra fel!

A feszes feneket nyárra

Egészség új2009.04.14, 14:16

Aki nem mozog eleget, arra télen zsírpárnácskák rakódnak. A felesleg a fenékről is ledolgozható, hogy ne kelljen nagyobb nyári ruhákat és fürdőruhákat venni.

Átvágnak az aerobicos videók

Egészség új2009.02.06, 12:30

Hiába szaladgálunk nap közben munkánk miatt, az még nem sport. Az edző, a gyógytornász és az orvos megmondja, mi számít egészséges mozgásnak. Egy biztos, mindenkinek szüksége lenne legalább heti két-három alkalommal, egy óránál hosszabb ideig végzett testmozgásra.

Téli depresszió kínoz

Egészség új2009.02.06, 11:04

A téli depresszió egy valóban létező, néha orvosi kezelésre is szoruló tünetegyüttes. Gyógyszerekre azonban csak ritkán van szükség, sokszor elég néhány apró trükk, hogy elviselhetőbbé tegyük egy kicsit a telet.

Meggylé az izomláz ellen

Egészség új2009.02.04, 12:10

Az edzések után fellépő kellemetlen izomláz megfelelő módszerekkel megszüntethető, de a legokosabb megelőzni. Meglepő módon a meggylé és a koffein segíthet a megelőzésben. 

Megúszhatja a sportsérüleseket

Egészség új2009.02.02, 13:20

lés saját hibánkból adódik, nem szánunk ugyanis elég időt a sport és a sportszerek megismerésésre. Mielőtt belevetnénk magunkat a mozgásba, nem árt átnézni, melyek azok a hibák, amiket a leggyakrabban elkövetünk sportolás közben!

Őrző-védő csapat öregekből

Egészség új2009.01.29, 12:56

Minél magányosabb, céltalanabb, unalmasabb egy idős ember élete, annál hamarabb épül le szellemileg. Nyugat-Európában önkéntes munkásként alkalmazzák az öregeket, Amerikában egyetemre járhatnak és külön fittnesztermeik is vannak.

Ne szégyelljük az izzadságot!

Egészség új2009.01.29, 10:17

Futás vagy tornatermi edzés közben sokan kínosnak tartják, ha többet és gyorsabban izzadnak, mint mások, próbálják eltakarni a kellemetlennek gondolt szagokat, foltokat, pedig nem kellene! Igazából az ő szervezetük működik helyesen, amikor izzadságot választ ki.

Győzzük le az ízületi gyulladást!

Egészség új2009.01.26, 13:27

A különféle egészségnevelési programok és a testedzés csökkentheti az ízületi gyulladások okozta a fájdalmat és a mozgási nehézségeket, de a torna önmagában nem elég.

Levágott fejjel labdáztak a britek

Egészség új2009.01.21, 11:19

Egy-egy nemzet egészen elképesztő sportágakat képes kitalálni, amik hihetetlen népszerűségnek örvendenek, ugyanakkor az egészséges életmóddal még csak köszönőviszonyban sincsenek. Nézzük a világ nyolc legőrültebb sportágát, amelyek között akad hihetetlenül veszélyes, és elképesztően vicces is!

Csökkenti az éhséget az aerobic

Egészség új2009.01.20, 11:03

Brit kutatók arra a kecsegtető eredményre jutottak, hogy az aerobic és fitnesz gyakorlatok csökkenthetik az éhségérzetet. Így ezek a sportok kétszeresen is hasznosak a fogyni akaróknak.

Ha fájnak az izmai

Egészség új2009.01.20, 10:50

A kicsit keményebbre sikeredett edzést gyakran követik izomfájdalmak. Olvassa el tanácsainkat, mit tehet ezek ellen!

Edzés a neten

Egészség új2008.12.19, 21:18

Miért jó egy olyan weboldal, amelyre feltesszük, mit, hogyan, meddig mozgunk, tornázunk, futunk? Ugyanazért, amiért jobb fogyókúrázni, ha orvosok felügyelik, és jobban tanulunk, ha kikérdeznek. A Twitfitter lényege ugyanis, hogy nem magunkat ellenőrizzük, hanem egy közösség tagjaiként teljesítünk, és így szerzünk és adunk elismerést.

Könnyebben törnek a pufik

Egészség új2008.12.12, 21:58

Az autóbalesetet szenvedő kövér gyerekeknek sokkal gyakrabban törnek el a csontjaik, mint sovány pajtásaiknak. Valószínűleg a nem megfelelő táplálkozás és a kevés mozgás miatt gyengébbek a csontjaik.

Edzés után csak két órával egyen!

Egészség új2008.11.24, 13:59

Nincs szükség sem zabálásra, sem óriási mennyiségű fehérjére, ha edzeni indulunk. Reggel elég egy kis joghurt és csoki a gyomorba. Edzés után két óráig nem ajánlatos nagyokat enni. Az evés mellett ügyelni kell a helyes folyadékfogyasztásra is.

Tilos a verseny kicsiknek

Egészség új2008.11.20, 13:00

Az első sport, amit kisgyerekeknek ajánlanak, az a ritmikus sportgimnasztika. Persze az jó, ha egy gyerek mozog, de a versenyzésnek csak nagyobb korban jön el az ideje. Arról már nem is beszélve, hogy a gimnasztika nagyon nagy megterhelést jelent a gerincnek.

Egy dózis zöld hiperaktívoknak

Egészség új2008.10.21, 11:14

Jelentősen javíthatja a figyelemzavaros gyerekek teljesítményét, viselkedését, ha naponta legalább 20 percet a természetben töltenek. A városi játszóterek korántsem hoznak ilyen pozitív változást.

Ősz van? Mozgás!

Egészség új2008.10.13, 10:01

Hacsak nem zuhog az eső, ősszel még sokat mozoghatunk és sportolhatunk a szabadban. Azonban ne felejtsük el, a hidegben sokkal hosszabb ideig kell bemelegíteni.

A rák ellen is jó a sport

Egészség új2008.10.07, 10:26

A nem túl megerőltető sport erősíti az immunrendszert, sőt, egyes tumorok valószínűsége csökken. Ugyanakkor a túlzott igénybevétel káros hatással is lehet a védekezőrendszerünkre.

Felajánlják az agyukat

Egészség új2008.10.03, 10:25

Az NFL (profi amerikaifutball-liga) játékosait minden vasárnap megünneplik, amiért testüket és lelküket adják a sportnak. Most néhány játékos úgy döntött, hogy konkrétan az agyát adja a Bostoni Egyetemen nyílt kutatóközpontnak, ami az agyrázkódás hosszútávú hatásait vizsgálja.

Mit sportoljak?

Egészség új2008.09.30, 10:25

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen motiváció készteti az embert a teniszütő megragadására, vagy a futócipő felvételére, illetve, hogy fizikailag milyen sportra alkalmas.

Előző
  • 1
  • 2
Következő