Moszul

címke rss

Kétezer embert végzett ki az Iszlám Állam egyetlen városban

Nagyvilág2015.08.07, 20:07

Egyetlen városban, az iraki Moszulban több mint kétezer emberrel végeztek az Iszlám Állam fegyveresei egy év alatt.

Vissza a középkorba: ilyen az élet az Iszlám Államban

Nagyvilág2015.06.10, 15:38

Lopásért kézlevágás, nem megfelelően felöltöztetett feleségért pedig korbácsütés. Elkobzott házak, megtört helyiek, átnevelőkké változtatott iskolák. Ilyen lehet a mindennapi élet az Iszlám Állam területén. Mindezt onnan sejthetjük, hogy egyedülálló – vallomásokkal tűzdelt – felvételek kerültek ki a terrorszervezet által ellenőrzött Moszulból, ahol még a piknik is tilos.

Súlyos gerincsérülést szenvedett az Iszlám Állam vezetője

Nagyvilág2015.05.03, 11:45

Több mint két hónapja titkos helyen kezeli két orvos Abu Bakra al-Bagdadit, aki egy márciusi légi támadásban súlyos gerincsérülést szenvedett, és azóta nem képes irányítani az Iszlám Államot.

Műholdfelvételekkel követik műkincspusztító terroristák nyomait

Tudomány2015.03.27, 15:31

Még mindig ismeretlen, pontosan mekkora károkat is okoztak az Iszlám Állam katonái az iraki régészeti értékekben – szakértők műholdak segítségével próbálják felkutatni, éppen hol pusztítanak a terroristák.

Értékes ókori leleteket zúzott szét az Iszlám Állam

Travelo2017.10.05, 15:11

Értékes ókori leleteket zúzott szét az Iszlám Állam

Propagandafilm bizonygatja, hogy minden rendben az Iszlám Államban

Nagyvilág2015.01.05, 15:35

A nyugati sajtónak az Iszlám Állammal kapcsolatos hazugságait „leplezi le” az a brit újságíró, akit még 2012 végén ejtettek túszul az iszlamista fegyveresek Szíriában. A dzshádista mindennapokról forgatott sorozat nyolcadik epizódjában John Cantlie az iraki Moszul „normalitásaiba” avatja be a nézőt.

Visszafoglalták a kurdok a moszuli gátat

Nagyvilág2014.08.18, 23:14

A moszuli gát kulcsfontosságú, mert ez a létesítmény biztosítja a területen az áramot, és a vízellátást.

A kurdok visszafoglalták a moszuli gátat

Nagyvilág2014.08.18, 21:25

Ez a gát biztosítja a térség számára az áramot és a vízellátást.

Ide ne utazz! - A világ legveszélyesebb városai

Life.hu2012.11.29, 20:46

Idegen városokat turistaként felfedezni az egyik legjobb dolog a világon, de csak akkor, ha bizonyos helyeket messziről elkerülünk - hacsak nem rajongunk a fegyveres rablásokért, lopásokért és más bűncselekményekért. A világ legveszélyesebb városai ugyanis dúskálnak az erőszakban, és gyakran nem válogatnak az áldozatok között.

Irakban képezték ki a stockholmi öngyilkos merénylőt

Nagyvilág2011.01.07, 20:37

Irakban kapott leckéket bombakészítésből az a férfi, aki decemberben hajtott végre öngyilkos merényletet a svéd fővárosban - mondta el az iraki terrorelhárítás vezetője egy arab hírtelevíziónak adott interjúban.

Az iraki rendőrfőnök nem élte túl a második támadást

Nagyvilág2010.12.29, 09:42

Öngyilkos merénylők támadtak szerdán az észak-iraki Moszulban egy rendőrségi zászlóaljra, és megölték annak parancsnokát. A BBC írása szerint a parancsnok korábban már túlélt egy ellene irányuló merényletet.

Amerikai katonákra lőttek iraki álrendőrök

Nagyvilág2009.02.24, 21:50

 Az észak-iraki Moszulban megsebesült kedden négy amerikai katona - biztonsági források szerint iraki álrendőrök nyitottak tüzet rájuk. A támadás során a katonák egyik tolmácsa életét vesztette. A merénylők elmenekültek.

Öngyilkos merénylő robbantott Moszulban

Nagyvilág2008.06.03, 01:45

Legkevesebb kilencen vesztették életüket hétfő este az észak-iraki Moszulban amikor egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával a város rendőr-főkapitánysága épületének hajtott.

Letartóztatták az al-Kaida iraki vezetőjét

Nagyvilág2008.05.09, 01:54

Letartóztatták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnyának a vezetőjét. A bagdadi védelmi minisztérium egyik szóvivője közölte, hogy Abu Ajjub al-Maszrit (másik nevén: Abu Hamza al-Muhadzsirt) az ország északi részén lévő Moszul városában fogták el, de az akció időpontját nem árulta el.

Kiszabdították a túszul ejtett iraki egyetemistákat

Nagyvilág2008.04.06, 14:02

Néhány órával elrablásuk után kiszabadították azt a 42 iraki egyetemistát, akiket ismeretlen fegyveresek ejtettek túszul vasárnap Moszul városának közelében. A fiatalok kiszabadítását az iraki kormányerők - a szövetségesek nélkül - egyedül oldották meg - írja a BBC.

Rakétasorozatot lőttek ki a bagdadi zöld zónára

Nagyvilág2008.03.23, 11:21

Rakétasorozatot lőttek ki ismeretlenek a szigorúan őrzött bagdadi zöld zónára vasárnap. A támadásban egyelőre nem tudni hányan sérülhettek meg. Eközben tíz katona halt meg egy észak-iraki nagyvárosban történt öngyilkos merényletben.

Szándékosan lőtt le két amerikait egy iraki katona

Nagyvilág2008.01.05, 13:21

Szánt szándékkal végzett két amerikaival egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál - közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt meg amerikaiakat.

Szót emelt a pápa az Irakban elrabolt papokért

Nagyvilág2007.10.14, 15:53

Katolikus papokat ejtettek foglyul iraki fegyveresek szombaton Moszulban egy keresztény temetés után. XVI. Benedek vasárnapi áldásában a foglyok szabadon engedésére szólított fel az emberrablókat.

Már 500 áldozata van az iraki szekta elleni merényletnek

Nagyvilág2007.08.16, 11:35

Ötszázra nőtt a jazidi vallási közösség ellen végrehajtott merényletek halálos áldozatainak száma Irakban. Az öngyilkos merénylők akciója, az első adatok szerint is több mint kétszáz ember életét oltotta ki, de az összedőlt épületek romjai alatt talált holttestek, illetve a mostanra összegyűjtött maradványok alapján kétszer ennyire teszik az áldozatok számát.

Tartálykocsikkal robbantották fel egy iraki szekta tagjait

Nagyvilág2007.08.15, 12:38

Üzemanyaggal és robbanószerrel megrakott járművekkel követtek el öngyilkos merényleteket a jazidi szekta tagjai ellen kedden az északnyugat-iraki Moszul térségében fekvő falvakban. A robbantásokban legalább 200 ember életét vesztette, és több mint 300-an megsebesültek.

21 áldozata van egy újabb bagdadi merényletnek

Nagyvilág2007.07.26, 19:19

Újabb súlyos merényletet követtek el csütörtökön Bagdadban: a terrorakciónak az első rendőrségi jelentések szerint legkevesebb 21 halottja és 60 sebesültje volt.

Iraki fegyveresek 140 elítéltet szabadítottak ki

Nagyvilág2007.03.06, 20:33

Tucatnyi fegyveres megrohamozott kedden egy börtönt az észak-iraki Moszulban, kiszabadítva mintegy 140 elítéltet; illetékesek szerint a 2003-as amerikai invázió óta ez volt az egyik legnagyobb fogolyszöktetési akció.

Váratlanul Irakba érkezett az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2005.11.11, 11:47

Meglepetésszerűen Irakba érkezett pénteken Condoleezza Rice. Az amerikai külügyminiszter gépe Moszulban szállt, le ahova Bahreinből érkezett.

Iraki felkelők újabb támadássorozatot indítottak

Nagyvilág2005.10.10, 19:05

Iraki felkelők újabb támadássorozatot indítottak hétfőn, öt nappal az iraki alkotmányról tartandó népszavazás előtt amerikai katonák és az iraki fegyveres erők tagjai ellen. Bagdadban, Kirkukban és Moszulban összesen 13 ember, köztük egy amerikai katona életét oltották ki öngyilkos merényletek, út szélén elhelyezett pokolgépek és orvlövészek golyói.

Elkapták egy al-Kaida-sejt vezérét

Nagyvilág2005.07.29, 12:02

Az észak-iraki Moszulban egy razzia során az amerikaiak letartóztatták egy számos pokolgépes és öngyilkos merényletért felelős al-Kaida-sejt vezetőjét.

25 katonát ölt meg egy iraki öngyilkos merénylő

Nagyvilág2005.07.29, 15:17

Egy észak-iraki katonai toborzóközpont közepén röpítette magát a levegőbe egy öngyilkos merénylő. A robbanásban legkevesebb huszonöt ember vesztette életét.

A mezopotámiai al-Kaida vállalt két moszuli merényletet

Nagyvilág2005.06.26, 20:06

Az Abu Muszab az-Zarkávi körözött jordániai származású terrorista vezette terrorcsoport vállalta vasárnap az észak-iraki Moszulban végrehajtott három merénylet közül kettő elkövetését.

Három merénylet 35 áldozatot követelt Irakban

Nagyvilág2005.06.26, 15:51

Legalább 35-en haltak meg abban a merényletsorozatban, ami vasárnap történt az észak-iraki Moszul városában. Első támadás során egy rendőrőrs épületébe hajtott egy robbanóanyaggal megrakott autó, pár órával később egy katonai támaszpont volt a terroristák célpontja. A harmadik merényletet pedig egy kórház közelében történt.

Kilenc irakit öltek meg egy moszuli támadásban

Nagyvilág2005.05.19, 23:40

Kilenc iraki vesztette életét csütörtökön Moszulban, ahol felkelők meg akartak ölni egy parlamenti képviselőt.

Huszonöt halott egy iraki merényletben

Nagyvilág2005.05.01, 20:45

Több mint huszonöten meghaltak és harmincan megsebesültek egy öngyilkos merényletben vasárnap este Irak északi részén. Értesülések szerint a merénylő egy gépkocsiban robbantotta fel magát.

Lelőttek egy operatőrt Irakban

Nagyvilág2005.04.23, 21:13

Lelőtték egy amerikai hírügynökség egyik helyi operatőrét szombaton Moszulban. Az iraki férfit társával együtt egy robbantás helyszínén érték a lövések.

Lelőttek egy iraki rendőrtábornokot Moszulban

Nagyvilág2005.04.18, 22:21

Felkelők támadásában életét vesztette Júnisz Mohammed Szulaimán iraki tábornok, a moszuli rendőrség szóvivője - jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg.

Hat iraki lázadó halt meg Moszulban

Nagyvilág2005.03.31, 02:51

Hat iraki halt meg szerdán lázadók és amerikai katonák közötti összecsapás során Moszulban, ahol egy iraki rendőrtisztet is lelőttek - közölték rendőrségi és kórházi források.

Két iraki meghalt pokolgépes merényletben Moszulban

Nagyvilág2005.03.18, 00:30

Két iraki meghalt, tizenöt másik személy - köztük hat amerikai katona - pedig megsebesült csütörtökön az észak-iraki Moszulban egy robbantásos merényletben - közölték amerikai katonai forrásból.

Több tucat rendőrt robbantottak fel Irakban

Nagyvilág2005.02.07, 12:30

Két robbantásban összesen 25 rendőrt és rendőrnek jelentkező embert öltek meg Irakban hétfő reggel. A pokolgépeket Moszulban és Baakúbában hozták működésbe feltehetően öngyilkos merénylők.

Elraboltak egy katolikus érseket Irakban

Nagyvilág2005.01.17, 21:52

Elrabolták hétfőn az észak-iraki Moszul város szír katolikus érsekét - jelentette be a Vatikánban Joaquín Navarro Valls, a Szentszék szóvivője. Bagdadi értesülések szerint Basile Georges Casmoussa érseket a temploma előtt kényszerítették fegyveresek arra, hogy beszálljon egy autóba. Az emberrablók céljai egyelőre ismeretlenek.

Huszonöt ellenállóval végeztek Moszulban

Nagyvilág2004.12.29, 21:17

Amerikai katonák huszonöt ellenállóval végeztek szerdán egy összecsapásban Irak északi részén. Miután egy öngyilkos merénylő felrobbantott egy autót, a robbanás helyszínére érkező amerikai járőr ellen újabb öngyilkos merényletet hajtottak végre, majd felkelők 50 fős csapata támadt az amerikaiakra. A tűzharcban huszonöt ellenálló meghalt, tizenöt amerikai megsebesült.

Öngyilkos akció volt a moszuli robbantás

Nagyvilág2004.12.23, 00:23

A moszuli támaszpont elleni támadás vélhetően öngyilkos merénylet volt. Korábban még azt közölték az amerikai hadsereg vezetői, hogy rakétát lőttek ki a katonai támaszpontra. A merényletben 22 ember meghalt, legalább hetvenen megsebesültek.

19 amerikai halt meg egy iraki támadásban

Nagyvilág2004.12.21, 22:35

19 amerikai katona halt meg az észak-iraki Moszulban, amikor aknavető- és rakétatámadás ért egy katonai támaszpontot. Irakban ez a támadás volt a legtöbb amerikai katona halálát követelő harci cselekmény.

Öngyilkos merénylet Moszulban

Nagyvilág2004.12.04, 18:38

Tizenhét kurd fegyveres (pesmerga) vesztette életét és 40 megsebesült, amikor szombaton kora délután az észak-iraki Moszulban gépkocsioszlopuk mellett egy öngyilkos merénylő a levegőbe röpítette robbanószerrel megrakott autóját - jelentette be a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) egy tisztségviselője.

Zarkávi csoportja robbantott Moszulban

Nagyvilág2004.12.04, 22:50

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Abu Muszab az-Zarkávi csoportjának tulajdonított, egy iszlám szélsőséges honlapon szombat este elhelyezetett közlemény szerint a jordániai származású terrorista csoportja követte el az észak-iraki Moszulban a tizenhét kurd fegyveres életét kioltó pokolgépes merényletet.

Tíz iraki vesztette életét a buhrizi harcokban

Nagyvilág2004.10.22, 21:13

Kilenc ellenálló meghalt, további öt megsebesült amerikai katonákkal az iraki Buhrizban vívott pénteki harcokban - közölte az amerikai hadsereg szóvivője. Moszulban egy iraki vesztette életét.

Bagdad szegénynegyedét bombázták az amerikaiak

Nagyvilág2004.09.27, 08:39

Két ember meghalt, negyvenen pedig megsérültek, amikor az amerikai hadsereg bombatámadást hajtott végre hétfőn Bagdad síita szegénynegyede ellen. Közben pokolgép robbant Moszul központjában, a detonációnak az első jelentések szerint több halottja és sebesültje van.

Több iraki város is robbantásra ébredt

Nagyvilág2004.09.18, 15:12

Egy halottja van annak a szombati robbantásnak, amelyet Bagdad bevásárló negyedében hajtottak végre. Kirkukban 23 emberrel végzett egy pokolgép. Moszulban egy oljaipari vállalat vezetőjének öt testőre halt meg merénylőkkel vívott tűzharcban. Az iraki fővárostól 60 kilométerre lévő Baakúba városában egy középiskola előtt történt robbantottak, az akciónak 11 sérültje van.

Fegyveresek támadtak Szaddám egykori híveire

Nagyvilág2004.09.04, 12:55

Szaddám pártjának volt tagjaira támadtak ismeretlen fegyveresek Baakúba városban szombat hajnalban, egy helyi pártvezetőt megöltek. Moszul közelében az amerikai erők és a felkelők csaptak össze, legkevesebb nyolcan meghaltak. Korábban hajnalban ismeretlen szabotőrök felrobbantottak egy olajvezetéket Irak déli részén.