mosószer

címke rss
Ezek a legárulkodóbb jelek, ha túl sok mosószert használunk

Ezek a legárulkodóbb jelek, ha túl sok mosószert használunk

Napjainkban egyre jellemzőbb társadalmunkra a „minél több, annál jobb-mantra", így természetesen ez háztartásunk vezetésében is megjelenik. Éppen ezért a használandó mosószer mennyiségének meghatározásakor is sokan úgy tartják; ha sok mosószert használnak, akkor ruháik frissebbek, tisztábbak lesznek. Miután ezzel a gondolatmenettel vannak bizonyos fenntartásaink, utánajártunk, igaz-e a feltételezés.

Közel 60 millió forint kárt okozott az illegális mosószerrel kereskedő férfi

Gazdaság2023.10.19, 08:49

A NAV budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékű, illegálisan előállított mosószerrel kereskedett - tudatta a hivatal közleményben az MTI-vel.

Hamisított mosószerkapszulákkal csalt egy magyar vállalkozás - videó

Itthon2023.09.21, 09:33

A NAV nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel "ügyeskedő" elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

Megtalálták azt a mérgező anyagot a köptetőben, ami 19 gyereket ölt meg

Nagyvilág2023.06.28, 10:41

Az indiai Marion Biotech gyógyszeripari vállalat azzal került be a hírekbe, hogy a köhögés elleni szirupja Üzbegisztán 19 gyereket mérgezett meg. A Marion Biotech nevű cég a Maya Chemtech India kereskedőtől vásárolta az egyik összetevőt, apropilénglikolt. A cég azonban nem rendelkezett engedéllyel gyógyszeripari minőségű anyagok értékesítésére, kizárólag ipari minőségű anyagokkal kereskedett - írja a Reuters.

Csaknem 1100 liter hamis mosószert találtak két román furgonban Hegyeshalomnál

Life.hu2023.02.14, 11:06

Csaknem 1100 liter, mintegy 1,7 millió forint értékű hamis mosószert találtak két román furgonban a hegyeshalmi határátkelőhelynél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Rengeteg hamis mosószert találtak két román furgonban Hegyeshalomnál

Itthon2023.02.14, 10:07

Csaknem 1100 liter, mintegy 1,7 millió forint értékű hamis mosószert találtak két román furgonban a hegyeshalmi határátkelőhelynél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Több mint ezer liter hamis mosószert talált a NAV egy szlovák furgonban - videó

Itthon2023.01.10, 10:30

Több mint ezer liter hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Rengeteg hamisított mosószert foglalt le a NAV - videó

Itthon2022.12.05, 09:36

A NAV munkatársai az M7-es autópályán ellenőriztek egy autót, aminek rakteréből mintegy két millió forint értékű hamis mosószer került elő.

WC-papír mögé rejtették a hamis árut

Itthon2021.09.23, 09:47

Az M1-es autópálya komáromi szakaszán ellenőriztek a pénzügyőrök egy szlovák autót. A rakodótérbe látszólag, csak WC-papír volt, de az alaposabb vizsgálat során kiderült, hogy az egészségügyi papírt csak álcának használták.

Nem a legdrágább a legjobb a folyékony mosószerek közül - 100 forinttal olcsóbb egy mosás, ha ezt választod

Life.hu2021.07.29, 15:50

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson. A termékteszt magyar csoportgyőztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta egy fikarcnyival felülmúlni.

Megdöbbentő eredménnyel zárult a folyékony mosószerek tesztelése

Gazdaság2021.07.29, 10:15

Döbbenetes eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson. A termékteszt magyar csoportgyőztesének összesített pontszámát a mosóporok közül is csak egy kihívó, a foltokkal szemben legkíméletlenebb tudta valamivel felülmúlni.

Mosóporral WC-t tisztítani? Nem hülyeség!

Life.hu2020.04.28, 14:50

Gondolnád, hogy a mosópor segítségedre lehet a WC kagyló fehérítésében?

Kiderült, milyen a hazai mosószerek minősége

Gazdaság2020.02.04, 10:38

Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.

Bőrirritációt okozhatnak a mosószerek: van más megoldás

Life.hu2020.01.19, 08:07

Rusznyák Takács Tünde a TV2 Több mint testŐr műsorában arról beszélt, mennyire befolyásolják a közérzetünket, a hangulatunkat az illatok. Igaz ez arra is, hogy nem mindegy, milyen illatúak a száradó ruhák, és milyen parfümöket lehet használni mosáshoz.           

Csak három perc kell ennek a futurisztikus szekrénynek, de mihez is?

Travelo2019.07.11, 16:35

Ha azt gondolja, hogy a hotelekben lassú és drága a mosodai szolgáltatás, akkor könnyen meglehet, hogy ezt az új kütyüt pont önnek találták ki.

Kiütést kaptak a hamis mosószertől a pórul járt vásárlók

Itthon2019.06.02, 11:02

Hamis mosószereket, mosóporokat, öblítőket és mosogatószereket foglalt le a NAV egy miskolci családi házban. A vámhivatalhoz egy férfitől jött bejelentés, akinek az egész családja kiütéses lett.

A LOL szappan mellett WTF lesz a légfrissítő?

Gazdaság2018.08.28, 15:54

A millenniumi generációt szólítaná meg új márkaneveivel a Procter & Gamble, a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata - írja a CNBC. Az óriáscég azonban eddig szokatlan akronímákkal, azaz betűszavakkal célozza meg a vásárlókat.

Ki mondta, hogy az üres mosószerflakonnak a kukában a helye?

[origo] Gasztro2018.08.17, 15:05

Ugyan mire lehetne még felhasználni az üres mosószerflakont? – bizonyára önnek is eszébe jutott ez a kérdés. Az igazán kreatív emberek mindenből ki tudják hozni a maximumot, bármit újra tudnak hasznosítani. Még egy hétköznapi flakont is, amelynek eddig a fürdőszobában volt a helye. Most viszont itt a munkahelyváltás ideje: egy kis átalakítással a mosószerflakonból konyhai eszköz lesz.

Becsapta és rettegésben tartotta az idős embereket a mosószeres banda

Itthon2018.06.06, 14:19

1257 rendbeli csalással vádolnak egy 40 éves budapesti férfi. Ingyen mosószert ígért idős embereknek, de végül pénzt vett el tőlük. Ráadásul az is kiderült, hogy az ajándék mosószer hamisítvány. Egy literes, gyenge minőségű folyékony mosószert szerzett be darabonként 1 euróért, aztán az általa gyártott hamis márkanevet ragasztotta rá, és így adta el.

Ahol vegyészmérnökök kutatják az európai háztartási kultúrákat

Gazdaság2018.05.21, 17:10

Robottechnológiával tesztelt mosószerek, az emberi érzékelés határait ostromló illatszimatoló elitcsapat, 280 mosógép a világ különböző mosáskultúráinak szimulálásához, és a fogyasztói-háztartási szokások országok közötti eltéréseinek vizsgálata – ezekkel biztosan, de ennél jóval több mindennel foglalkoznak a Procter & Gamble (P&G) brüsszeli kutatóközpontjában. Az Origo helyszíni beszámolója a vevőket vásárlási és mosási szokásaiktól kezdve monitorozó, ellenállhatatlan öblítő illatokat megalkotó laborokból, ahol egy multinacionális vállalat vegyészmérnökei tették láthatóvá, tapinthatóvá, de legfőképp megszagolhatóvá azt, mire lehet ...

A legújabb őrültség: mosókapszulát esznek a fiatalok

Archívum2018.01.19, 11:10

Őrülten veszélyes trend terjed az interneten, méghozzá a mosókapszula kihívás, ami azt jelenti, hogy megeszik a mosószert a fiatalok, és ezt felveszik videóra...

Küzd a mosókapszula-evés ellen a YouTube

Techbázis2018.01.18, 14:24

Akár halállal is végződhet a folyékony mosószer elfogyasztása.

Felháborító! Ez a valaha volt legrasszistább reklám

Life.hu2016.05.27, 14:52

Kitört a botrány, miután Kínában leadták minden idők legrasszistább reklámját. A kisfilm finoman szólva sem kapott pozitív fogadtatást.

Mosó Masa tuti praktikái

Life.hu2016.01.31, 14:12

Kinek van kedve hétköznapokon, munkából hazaesve, fáradtan, stresszesen nekiállni szennyest válogatni, mosógépet megpakolni, aztán pedig - ez a legrosszabb - teregetni? A mosásfetisisztákon kívül valószínűleg nem sok embernek. Viszont hétvégén már nincs mese, mosni kell. Na de nem mindegy, hogy hogyan. Íme, néhány jó tanács, amellyel te is megkönnyítheted az életed.

Ezért nem jön ki a kávéfolt az abroszból

Gazdaság2015.09.22, 13:32

Mosószereket, mosogatószereket és vízkőoldókat tesztelt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A termékek árában és hatékonyságában is óriási eltérések vannak. A legjobb folyékony mosószer a Tandil lett 37 ponttal, a legjobb vízkőoldó az Expressz vízkőoldó lett 20 ponttal, a mosogatószer-tesztet a Jar nyerte 28 ponttal.

Mosószer-hamisítók buktak le

Gazdaság2015.09.03, 11:06

Hamisított folyékony mosószert találtak Alsónémedi térségében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy teherautóban. A flakonokat az eredetitől eltérő szintig töltötték meg, ezzel buktak le.

Színes, szagos méreg? A gyerek bekapja

Itthon2014.11.24, 08:17

Hetente két-három kisgyerek kerül itthon kórházba mosószeres kapszulák miatt. A színes párnácskában az ipari hipó erejével vetekedő vegyszer lehet, mégis gyerekmagasságba kerülnek. A fogyasztóvédelem tiltja a megtévesztő külsejű termékeket, de így is van mit kóstolni a fürdőszoba polcain.

Újra lecsaptak a nyíregyházi mosószerhamisítókra

Itthon2014.11.07, 10:42

Hétezer liter hamis mosószert foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Nyíregyházán. A hamisítók egyszer már lebuktak ugyanezért. Most négy embert gyanúsítanak.

Sose sajnáljuk az időt a címke elolvasására

Archívum2014.01.28, 11:23

2013-ban húszféle mosószert vizsgált meg a fogyasztóvédelmi hatóság élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma. A Magyarországon kapható mosószerek többsége eszerint kellőképpen hatékony, a vizsgált húszféle termékből tizenhét megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A magas sótartalom viszont semmi pluszt nem ad.

Házi praktikák mosáshoz, hogy szinte ne is kelljen vasalnod

Archívum2013.03.02, 14:20

Ha jobb szórakozást is el tudsz képzelni augusztusra, mint a meleg lakásban órákig vasalni, előzd meg a ruhák összegyűrődését házi praktikáink segítségével.

Veszélyes adalékanyagok a tisztítószerekben, melyek aggodalomra adnak okot

Life.hu2012.06.05, 10:40

A mosóporok, tisztítószerek és kozmetikumok kapcsán állandó vita tárgyát képezi, hogy az összetevők között található, veszélyesnek kikiáltott anyagok valóban azok-e, illetve ha igen, mekkora mennyiségben.

Árkartell miatt több százmillió euróra büntették a világ nagy mosószergyártóit

Archívum2011.12.08, 17:09

A franciaországi mosószerárakat rögzítette a Colgate-Palmolive, a Henkel, valamint a Procter & Gamble 1997 és 2004 között. Összesen 361 millió euróra büntette őket a francia versenyhivatal.

Így lesznek bársonyosan puhák és illatosak a ruhák drága mosószerek és öblítők nélkül

Life.hu2011.07.26, 14:26

Nem kell feltétlenül drága mosószerekre és gyakran allergén anyagokat tartalmazó öblítőkre költened ahhoz, hogy a ruhák mosás után makulátlanok, emellett puhák és illatosak legyenek. Elég, ha beveted nagyanyáink házi praktikáit - amelyekkel még spórolhatsz is.

Szappant és mosóport eszik egy 19 éves amerikai lány - fotó

Archívum2011.02.09, 22:21

Bár tudja, hogy függősége a halálát okozhatja, Tempestt Henderson, a 19 éves amerikai lány szappanevés-függőségben szenvedett: hetente akár öt darab szappant is elfogyasztott, megspékelve egy kis mosóporral is.

Mosószer, csapolva

Női Lapozó2007.02.20, 17:35

Különleges csapokat szereltek fel a környezetvédelemre érzékeny hipermarketek több európai országban. Az új rendszer segítségével a vevők otthonról hozott flakonokba tölthetnek maguknak mosó-, öblítő- és mosogatószert.

Stagnál a mosószerek piaca

Archívum2006.02.15, 16:08

A mosószerek piaca évi 35 milliárd forint körül stagnál, és mennyiségben is csak egészen kis mértékben változik a kiskereskedelmi értékesítés - állapítja meg az ACNielsen piackutató összefoglalója.

Vasárnap újraindítják a Gellért-hegyi vízesést

Itthon2004.07.18, 10:35

Újraindítják vasárnap délután a Gellért-hegyi vízesést, miután a nap folyamán többször is átmossák a rendszert, mert szombaton feltehetően mosószert öntöttek ismeretlenek a vízbe. A Fővárosi Kertészeti Rt. feljelentést tett az ügyben.

Mosószer helyett baktériumfertőzés

Tudomány2001.07.25, 13:12

A genetikailag módosított baktériumokkal megfertőzött szövet képes lélegezni, és megemészti a szennyeződéseket. Amerikai kutatók verejtékkel és testszaggal táplálkozó baktériumok előállításával kísérleteznek.

Előző
  • 1
Következő