Mór
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bankrablás
- kékfény
- rendőrség
- rendőr
- rablás
- legfrissebb
- legrégebbi
Egymásra vallanak a móri gyanúsítottak
A móri gyilkossággal vádolt egyik gyanúsított továbra is azt vallja, hogy hárman követték el a bankrablást. A másik gyanúsított ugyanakkor mindennel őt vádolja. A két vallomás több ponton is ellentmond egymásnak.
- címkék:
- Mór
- bankrablás
- kékfény
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Visszatáncolt Mór kapcsán az igazságügyi tárca
Az igazságügyi tárca államtitkára pénteki bejelentésével szemben, kedden már azt mondta: a móri nyomozás miatt nincs szükség belső rendőrségi vizsgálatra. A Népszabadság úgy tudja, hogy a móri gyanúsítottak újabb bűncselekményekhez tartogatták a nyolc áldozatot követelő mészárlás során használt a fegyvereket. A lap szerint a két gyanúsított a móri rablás után is tartotta egymással a kapcsolatot.
Négyfős betörőbandát fogtak el Móron
Móron eddig 20 bűncselekménnyel hozták összefüggésbe azt a négyfős betörőcsapatot, melynek két tagja szabadlábon védekezik, míg a másik két gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
Védi az ingatlanüzletet a móri polgármester
A móri polgármester szerint nem érte kár a települést egy ingatlan eladásának kapcsán, az eladás ügyét mégis vizsgálja az ügyészség. A telekértékesítésről az ATV nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen a jegyző azt mondta, hogy a földet bagóért adták el.
Lássuk a medvét!
Nekünk, szülőknek az első pillanattól kezdve óriási szerepünk van abban, hogy csemeténk felcseperedvén olvasóvá válik-e. Hogy mi mindenre lehet hasznos gyógyír a mese, az olvasás, gyerekkönyv-piaci kínálatot bemutató sorozatunk első részében (Olvasó leszek!) érintettük már. Mai ajánlatunkban a fél évszázados Móra Kiadó ajánlata.
Perújítást rendeltek el a móri mészárlás ügyében
Új eljárást kell lefolytatni a móri mészárlás miatt jogerősen tényleges életfogytiglani börtönre ítélt Kaiser Ede ügyében - döntött a Fővárosi Ítélőtábla. A perújítást az indokolja, hogy ma már az ügyészség is úgy véli, mégsem Kaiser és a jelenleg is bíróság előtt álló Hajdú László követte el a nyolc ember halálával végződött bankrablást, hanem a szintén bíróság előtt álló W. Róbert és N. László, aki tavaly a fogdában öngyilkos lett.
Ellenőrzik a móri rabló naplójának állításait
Ellenőrzik a nyomozók azokat az állítólagos bűncselekményeket, amelyek N. László, a móri rablógyilkosság öngyilkosságot elkövetett gyanúsítottjának naplójában szerepelnek. A százoldalas börtönnaplót N. László állítólag a börtönőrök intézet tudta nélkül juttatta ki feleségéhez.
- címkék:
- N. László
- Mór
- rendőrség
- kékfény
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Felmentést kért a móri ügyben Hajdú László ügyvédje
Hajdú László nem is járt a móri bankrablás helyszínén, ezért nem követhette el a gyilkosságokat - mondta ügyvédje a mészárlással gyanúsított férfi megismételt tárgyalásán. Hajdú öt éve áll eljárás alatt, miközben a nyolc halálos áldozatot követelő vérengzéssel már nem őt és az életfogytiglanra ítélt Kaiser Edét vádolják.
Felmondott az egyik cigányozó tanár Szegeden
Felmondott az egyik szegedi tanár, aki több pedagógussal együtt egy internetes fórumon cigányozott, illetve saját roma diákjait becsmérelte - írja a Népszabadság. Az érintett tanárok közül többen roma diákok mentoraiként dolgoztak. Szegeden fegyelmi vizsgálat is indult ellenük, és vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos is.
Hatszor vert össze és rabolt ki fiatal lányokat három fiú
Hat rablással gyanúsítanak három fiút a Fejér megyei rendőrök. Az áldozatok fiatal lányok voltak, akiktől elvették a táskájukat, és megverték őket. Egyiküknek kitépték a fülbevalóját, egy másik lány fejét az aszfalta verték, egy harmadiknak pedig rátapostak a fejére. A három tizenévest elfogták, egyikük Audival próbált menekülni.
- címkék:
- Székesfehérvár
- Érd
- Mór
- rablás
- kékfény
- bűnügy
- Címkefelhő »