Montreal Canadiens
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NHL
- jégkorong
- Calgary Flames
- New York Islanders
- New York Rangers
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Még nincs házigazdája az idei vizes-vébének
A Nemzetközi Úszó Szövetségnél még egyetlen város sem jelezte hivatalosan, hogy otthont adna az idei vizes-világbajnokságnak. A FINA január 19-én jelentette be, hogy nem az eredetileg kijelölt Montreal lesz a házigazda, bár a kanadai város másnap tiltakozott a döntés ellen.
Elvették Montrealtól a vizes vébét
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vezető testületének szerdai döntése értelmében nem Montreal lesz a házigazdája az idei vizes világbajnokságnak.
Tizenhét kilométer Gyurtáék napi adagja
Múlt szombat óta a spanyolországi Sierra Nevada hegységben edz a magyar úszóválogatott legjava. A Turi György vezette csapat 2300 méteres magasságban gyakorol, készülve a nyári világbajnokságra, melynek a helyszíne egyelőre ismeretlen, hiszen Montreal a napokban lépett vissza a rendezéstől anyagi gondokra hivatkozva. Az edzésadag félelmetes, nemcsak egy úszónak, hanem még egy hosszútávfutónak is becsületére válna.
Elvehetik Montrealtól a vizes vébét
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vezetői kedden Montrealban ülnek tárgyalóasztalhoz a július 17-31-e közötti úszó-, műugró-, műúszó-, hosszútávúszó-, vízilabda-világbajnokság szervezőivel, ugyanis jelenleg erősen kétséges az esemény megrendezése.
Kialakult a póló-vb európai mezőnye
Július 17-31-e között a kanadai Montrealban rendezik a soron következő vízilabda-világbajnokságot, amelyen az olimpia első öt helyezettje mellett az imperiai selejtező első három együttese, Horvátország, Olaszország és Románia képviseli az öreg kontinenst.
Jövőre is Lewis irányítja a Red Wings csapatát
A következő szezonban is Dave Lewis lesz az NHL-ben szereplő Detroit Red Wings vezetőedzője. A Montreal Canadiens megszerezte a cseh világbajnok Radek Bonk játékjogát.
Söpört a Tampa Bay az NHL-ben
Egy párharc eldőlt, a másikban minden kezdődik elölről, így összegezhetnénk az NHL rájátszásának aktuális játéknapját. A Tampa Bay ismét nyert Montrealban, és ezzel 4-0-s összesítéssel továbbjutott, a Detroit pedig szintén Kanadában diadalmaskodott, és 2-2-re alakította a Calgary elleni pároscsata állását.
A Tampa Bay egy győzelemre a továbbjutástól
A Calgary Flames és a Tampa Bay Lightning is győzött az NHL rájátszásában. A főcsoport-elődöntőben a Calgary 2-1-re vezet a Detroit Red Wings ellen, míg a Tampa Baynek már csak egy győzelemre van szüksége, hogy túljusson a Montreal Canadiens együttesén.
Négyszer csapott a villám a Montrealba
Az egyaránt három pontot szerző Vincent Lecavalier és Martin St. Louis, valamint a 21 védést bemutató Nyikolaj Habibulin vezérletével a Tampa Bay nagyon simán verte a Montrealt az NHL keleti főcsoportjának elődöntőjében.
NHL: bajban a kanadai csapatok
Az NHL rájátszásának vasárnapi játéknapján a Philadelphia és a Tampa Bay is nyert otthonában, így a Keleti főcsoport mindkét párharcában 2-0 az állás. A harmadik mérkőzésekre szerda és csütörtök hajnalban kerül sor Montrealban illetve Torontóban.
NHL: kiesett a Bruins és a Canucks
Már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült az NHL Keleti főcsoportjának második és a Nyugati konferenciájának harmadik helyezettje. A Boston Bruins és a Vancouver Canucks egyaránt hazai pályán bukta el a sorsdöntő hetedik mérkőzést, előbbit a Montreal Canadiens, utóbbit a Calgary Flames tréfálta meg.
A San Jose az első továbbjutó a rájátszásban
A San Jose Sharks 3-1-re verte otthonában a St. Louist, így a Cápák révén megvan az első továbbjutó az NHL rájátszásában. A játéknap további mérkőzésein a Detroit simán verte hazai pályán a Nashville-t, míg a Montreal és a Calgary meglepetésre idegenben nyert.
NHL: Két gólpasszt adott a Montreal kapusa
Két hazai és egy vendégsiker született az NHL rájátszásának aktuális játéknapján, a Nashville megszerezte története első playoff-sikerét, a Vancouver visszavette a pályaelőnyt a Calgary otthonában, míg a Montreal két vereség után szépített a Boston ellen.
Kapusparádékkal indult az NHL-rájátszás
Az előzetesen esélyesebbnek tartott csapatok sikerét hozta az NHL rájátszásának első játéknapja. Keleten a Boston gólt sem kapott a Montrealtól, míg nyugaton a kétgólos győzelem volt a módi, hiszen a Colorado, a Detroit és a Vancouver is ilyen arányban nyert.
NHL: öt meccs is hosszabbításban dőlt el
Öt mérkőzés is hosszabbításban dőlt el az NHL legutóbbi játéknapján: a St. Louis a Chicagót verte 4-3-ra, míg a Calgary a Los Angeles, a Boston a Montreal, a Vancouver a Dallas, a Columbus pedig - idegenben - a Nashville ellen győzött 3-2-re.
Montreal-siker a kanadai NHL-rangadón
A Montreal 4-3-re legyőzte a Torontót az NHL kanadai rangadóján, míg a St. Louis még kivívhatja a rájátszásba kerülést, miután győzött a Columbus ellen.
Remekelt a Montreal és a St. Louis kapusa
A Montreal és a St. Louis is 4-2-re nyert idegenben az NHL legutóbbi játéknapján. Mindkét gárda kapusa remekelt, a Canadiens Los Angeles Kings elleni találkozóján Mathieu Garon 46 lövést hárított, míg a Blues New York Islanders otthonában aratott győzelméhez Chris Osgood 39 remek védéssel járult hozzá.
Ráadásban nyert az Islanders
A hosszabbításban csikarta ki minimális sikerét a New York Islanders a Vancouver Canucks ellen az NHL legutóbbi játéknapján. A címvédő New Jersey 2-1-re verte az Ottawát, míg a Pingvinek újabb hazai meccset veszítettek, ezúttal a Montreal ellen.
Murray mesterhármassal segítette a Bruinst
Utolsó nyolc mérkőzésén kilenc gólt szerzett Glen Murray, a Boston Bruins jégkorongcsapatának csatára, aki a Pittsburgh Penguins elleni 4-1-es mérkőzésen háromszor is betalált az ellenfél kapujába. Az NHL vasárnapi fordulójának másik két találkozóján a Montreal és a Calgary egyaránt 6-4-re nyert otthon.
Murray egyetlen góljával nyert a Bruins
Andrew Raycroft, a Boston kapusa idén harmadszor úszta meg kapott gól nélkül az NHL-ben, s a Bruins a győzelmet rajta kívül Glen Murraynek köszönheti, aki utóbbi két meccsén három gólt szerzett. Ezúttal egyetlen találata is elég volt a sikerhez a Montreal elleni gólszegény összecsapáson.
Jégbe döngölték a Rangerst Ottawában
Nyolcgólos vereséget szenvedett az immár Jaromir Jagrt is a soraiban tudó New York Rangers az Ottawa Senators otthonában az NHL legutóbbi játéknapján. A Detroit váratlan zakót kapott Phoenixben, a Dallas St. Louisban, a Toronto pedig Montrealban nyert.
NHL: Brodeur tizedszer nem kapott gólt
Martin Brodeur tizedszer őrizte hibátlanul a címvédő New Jersey Devils jégkorongcsapatának kapuját az NHL idei szezonjában. A szombati játéknapon a hálóőr 21 lövést hárított a Montreal elleni mérkőzésen, és még 5 hibátlan teljesítményre van szüksége ahhoz, hogy utolérje a rekorder Tony Espositót, aki a Chicagóval 1969-70-ben érte el a csúcsot. Brodeur pályafutása során most 74. alkalommal nem kapott gólt.
Kanadai hokifölény Keleten
Kanadai sikernapon vannak túl az NHL hokisai: a keddi nyolc mérkőzésen ugyanis a kanadaiak közül egyedül a Calgary Flames gárdája kapott ki Los Angelesben 4-1-re, a másik három együttes (Toronto Maple Leafs, Ottawa Senators, Montreal Canadiens) viszont remekelt.
NHL: hat gól hat perc alatt
Kisebb hokicsoda részese lehetett közel 15 ezer néző Washingtonban, ahol a Capitals a Calgary Flames ellen őrült hajrában mentette 3-3-as döntetlenre a találkozót, a gólok mindegyike ugyanis a találkozó utolsó hat percében esett. A Montreal Atlantában nyert, a kanadaiak már a rájátszásról álmodnak. A Detroit otthon verte a Chicagót, a Minnesota 2-2-t ért el a Los Angeles Kings ellen.
Lemieux számára befejeződött az NHL-szezon
Kedden hat mérkőzéssel folytatódott az NHL, s a pályára lépő négy kanadai jégkorong-együttes mindegyike győztesen hagyta el a pályát. A Montreal Canadiens, a Toronto Maple Leafs, illetve az Ottawa Senators hazai pályán nyert, míg a Calgary Flames New Yorkban győzött. Nem javul Mario Lemieux sérülése, így a Pittsburgh Penguins klasszisára csípőműtét vár, számára a szezon befejeződött.
Belelendült a Canadiens hokicsapata
Utoljára október 20-23-a között fordult elő, hogy zsinórban két mérkőzést is nyerjen a Montreal Canadiens jégkorongcsapata. Az NHL vasárnapi játéknapján végre megtört a jég, s a kétgólos Michael Ryder vezetésével a kanadai gárda 4-1-re verte a Washington Capitalst. Szombaton az Atlanta volt a Montreal áldozata.
Nyertek az NHL éllovasai
Mind a Philadelphia Flyers, mind a Toronto Maple Leafs jégkorongcsapata nyerni tudott az NHL szombati fordulójában, így 47-47 ponttal továbbra is vezetik a bajnokságot. A Philadelphia ezúttal Vandermeer két, és Gagne egy találatával 3-1-re múlta felül a New York Islanderst, míg a kanadai élcsapat a szomszédvár Montreal Canadiens okotatta 4-2-re.
Televíziós nézőcsúcsot is döntött a nyitott pályás meccs
Kanadában még soha annyian nem követtek figyelemmel televízión keresztül egy alapszakaszban játszott jégkorongmérkőzést, mint az NHL történek első nyitott pályás találkozóját, az Edmonton Oilers-Montreal Canadiens összecsapást, amely 2,747 millió nézőt vonzott a képernyők elé.
NHL: nyitott pályán nyert a Montreal
Az 1917. november 22-én, azaz napra pontosan 86 éve alapított észak-amerikai profi jégkorongliga történetének első nyitott pályán rendezett mérkőzésén, 57 167 néző előtt a vendég Montreal Canadiens 4-3-ra legyőzte az Edmonton Oilerst.
Győzelemmel emlékezett a Thrashers Snyderre
Hiába vezetett már 2-0-ra a Toronto Maple Leafs jégkorongcsapata, hosszabbítást követően mégis az Atlanta Thrashers örülhetett a győzelemnek az NHL hétfői játéknapján. A vendégek ezúttal autóbalesetben elhunyt játékosuk, Dan Snyder családja előtt rótták le tiszteletüket. A másik mérkőzésen a Philadelphia Flyers 5-0-ra verte a Montreal Canadienst, megtörve ezzel hárommeccses nyeretlenségi sorozatát.
Hasek végleg kiszorította CuJót
A Detroit Red Wings kisebb meglepetésre kikapott a Montreal Canadiens otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján. Talán a mérkőzésnél is érdekesebb hír, hogy a Vörös Szárnyak nagyszerű kapusa, Curtis Joseph lekerült a gárda tartalékcsapatába.
McLennan remekelt, győzött a Flames
A Calgary Flames kapusa, Jamie McLennan 19 védéssel - karrierje tizedik hibátlan teljesítményével - járult hozzá csapata győzelméhez az Edmonton Oilers ellen az NHL legutóbbi játéknapján. A Montreal Canadiens hazai pályán 5-1-re verte a Washington Capitalst, míg az Atlanta Thrashers-New York Islanders mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött.
Clijsters egy győzelemre a világelsőségtől
A belga Kim Clijsters egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy hétfőtől ő vezesse a női teniszezők világranglistáját: a 635 ezer dollár összdíjazású Los Angeles-i nőitenisz-torna első kiemeltje az elődöntőben két játszmában győzött az olasz Francesca Schiavone ellen, s ha a fináléban is sikerrel jár, akkor megelőzi a jelenleg még éllovas amerikai Serena Williamst.
Schüttler kiejtette Agassit Montrealban
Nagy meglepetésre az első helyen kiemelt Andre Agassi nem jutott az elődöntőbe a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán, a Mester-sorozat hatodik állomásán.
Federer nem jutott döntőbe Montrealban
A harmadik helyen kiemelt, wimbledoni bajnok svájci Roger Federer három szoros játszmában kikapott az elődöntőben a hatodikként rangsorolt amerikai Andy Roddicktól a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán, a Mester-sorozat hatodik állomásán, így némi meglepetésre nem jutott be a fináléba.
Ferrero búcsúzott Montrealtól
A második helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Fererro kiesett, a svájci Roger Federer (3.) viszont simán nyert a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztorna harmadik fordulójában, a Mester-sorozat hatodik állomásán.
Gaudio megizzasztotta Federert
Roger Federer, a legutóbbi wimbledoni bajnok, az ATP Race második helyezettje csak három játszmában tudta kiharcolni a továbbjutást a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztorna első fordulójából.
Barcelona jó kis vébét rendezett
Barcelona el-, Montreal pedig beköszönt vasárnap este, amikor is a katalán fővárosban megtartották a FINA, a "vizes" sportokat tömörítő világszövetség tizedik világbajnokságának záróünnepségét. A FINA-vezérek megköszönték Barcelona szolgálatait, a kanadai metropolisz elöljárói pedig rögvest megígérték, hogy ők is legalább ilyen gondos gazdái lesznek a következő, 2005-ös vb-nek.
Jeff Hackett a Flyersé
Az észak-amerikai profi jégkorongligában, az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers csapatához igazolt a kapus Jeff Hackett. A 35 éves hálóőr az elmúlt idényt a Montreal Canadiens és a Boston Bruins csapatánál töltötte.
Nem jön Pestre a lengyel NHL-sztár
Rossz hír a lengyel, jó a magyar szurkolók számára: Mariusz Czerkawski a Montreal Canadiens jégkorongcsapatának döntése értelmében nem szerepelhet a kedden kezdődő divízió I-es budapesti világbajnokságon.
A lengyel jégkorong-válogatott vb-kerete
A lengyel csapat a 14. helyet szerezte meg a tavalyi A csoportos világbajnokságon, s Olaszországgal együtt kiesett a Divízió I. osztályba. A gárda az Euro Challenge-sorozaton négy fordulóban szerepelt, s többek között legyőzte Olaszországot, Norvégiát és Hollandiát is. A válogatott erőssége Mariusz Czerkawski, aki svéd és finn kitérő után megfordult az NHL több csapatában is (Boston Bruins, Edmonton Oilers, New York Islanders), jelenleg a Montreal Canadiens játékosa.
Pyatt-triplával nyert a Sabres
Taylor Pyatt, a Buffalo Sabres játékosa mesterhármast ért el a Montreal Canadiens elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.
Brodeur szülővárosa ellen mindig remekel
Montrealban született és nőtt fel, édesapja pedig a helyi Canadiens jégkorongcsapatának a fotósa volt, mégis éppen ez ellen az együttes ellen véd a legjobban Martin Brodeur. A New Jersey kapusa pályafutása során ötödször nem kapott gólt a Montreal ellen, a Devils ezúttal 1-0-ra nyert.
Lemieux kihagyja az All-Star gálát
Sérülés miatt sztárok egész sora hiányzik majd az NHL vasárnapi All-Star gálájáról. A jégkorong legnagyobb klasszisait felvonultató eseményen nem léphet jégre Belfour (Toronto), Koivu (Montreal), Leetch (NY Rangers), Sundin (Toronto) és Mario Lemieux sem. Az NHL keddi játéknapján két kapus őrizte hiba nélkül hálóját: Brodeur a New Jerseyt, Grahame a Tampát vezette diadalra.
Kialakult a playoff mezőnye az NHL-ben
A Boston Bruins 7-1-re legázolta a Montrealt, ezzel megnyerte a keleti főcsoportot, s a playoff nyitányán csütörtökön mostani "áldozatát", a huszonegyszeres bajnok Canadienst fogadja. Bill Guerin egyszer, Glen Murray háromszor talált a kapuba, mindketten 41 góllal fejezték be a szezont, előbbinek ez karriercsúcs. Szergej Szamszonov három gólpasszal, Brian Rolston egy góllal és két gólpasszal segítette csapatát.
Hiábavaló Washington-siker
Késői hajrát nyitott a playoffról már lemaradt Washington Capitals. A fővárosiak ezúttal idegenben verték a Buffalót, azonban ez is kevés volt számukra az üdvösséghez, hiszen egy fordulóval a vége előtt három pont a hátrányuk az utolsó rájátszást érő helyen álló Montreallal szemben.
Koivu csodálatos visszatérése
Hét hónap után visszatért a jégre Saku Koivu, a Montreal Canadiens alig 27 éves finn csapatkapitánya, aki rákbetegség miatt kényszerült hosszú kihagyásra. A csapat a lehető legméltóbb fogadtatásban részesítette a centert, aki bő nyolc percet töltött a jégen. A Montreal 4-3-ra legyőzte a fővárosi Ottawa Senators együttesét, s ezzel - négy év után először - immár matematikailag is bebiztosította helyét a rájátszásban.
A Rangers lemaradt a playoffról
Pavel Bure emberfeletti teljesítménye ellenére sem jutott be a New York Rangers az NHL rájátszásába. A manhattaniek öt ponttal kullognak a Keleti főcsoport nyolcadik helyén álló Montreal Canadiens mögött, s mivel már csak két meccsük van hátra, legfeljebb négy pontot szerezhetnek. Bure megint két gólt ütött, és eddigi tíz New York-i meccsén 11 gól és öt assziszt a mérlege.
A Capitals és a Rangers távolodik a playofftól
Két nagy múltú csapat, a Washington Capitals és a New York Rangers - bármennyire is "megnyomta" az alapszakasz végén - egyre távolabb kerül a playofftól. Pedig a manhattaniek ismét győztek, de ugyanezt tette a keleti nyolcadik helyen szorgoskodó Montreal Canadiens is.
Bure megállíthatatlan
Pavel Bure emberfeletti erőfeszítéseket tesz arra, hogy bevonszolja maga után a New York Rangers csapatát a playoffba, de arról már nem tehet, hogy közben a rivális Montreal Canadiens is sorra nyeri a találkozóit.