Momentum Mozgalom

címke rss

Gyurcsány elfoglalta a baloldalt: a többi párt megszűnik vagy végképp a DK tagozata lesz

Itthon2022.05.20, 12:09

"A Jobbik az erkölcsi érzékét és szavazótáborát is elveszítette" – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban. Ifj. Lomnici úgy látja, hogy bár Jakab Péter feltehetőleg tisztességtelen hatalomtechnikai eszközökkel érte el, hogy újraválasszák, mégis sokat elárul a Jobbik jelenlegi állapotáról, hogy az egymás után jelentkező botrányok ellenére, továbbra is a jelenlegi vezetésben látják biztosítottnak a párt jövőjét. Hozzátette: mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldalon semminek sincsen következménye, ráadásul remekül szemlélteti a Jobbikban uralkodó politikai éberkómás állappotokat. ...

Politikai alapon akarta megakadályozni egy szakember kitüntetését a Momentum budapesti képviselője

Itthon2022.05.17, 13:25

A Kontra arról ír, hogy információik alapján méltatlan közjáték előzte meg a pedagógusoknak járó Bárczy István-díjak idei kiosztását, hiszen az utolsó utáni pillanatban megpróbálták kigolyózni Karsay Ferenc, budafoki fideszes polgármester jelöltjét. A portál úgy tudja, hogy helyi ellenfele, Havasi Gábor áll a szokatlan lépés mögött, mindenesetre a fővárosi közgyűlés elé már egy hozzá köthető aspiráns került. A momentumos képviselő politikai elfogultságot emlegetett a testületi vitán, ugyanakkor az általa javasolt tanár rendszeresen vállal szerepet baloldali tüntetéseken. Végül az egyik baloldali polgármesternek köszönhetően rendeződdött ...

A Gyurcsány-párt tagozataivá váltak a baloldali pártok

Itthon2022.05.17, 11:56

Egy friss felmérés szerint mára egyetlen baloldali párt sem rendelkezik 10 százaléknyi támogatóval a magyar választók között. Mindez nem meglepő, mivel teljesen elvesztette a baloldal önmagát, az egész egy massza lett Gyurcsány Ferenc vezetésével. A Demokratikus Koalíción kívüli mindegyik baloldali párt a Gyurcsány-párt tagozata lett.

A momentumos Donáth Anna gyermeket vár

Itthon2022.05.05, 13:55

Saját párttársainak már elárulta, a nyilvánosság előtt azonban még most is tabuként kezeli Donáth Anna, a Momentum Mozgalom elnöke, hogy gyermeket vár – írja a Blikk. A lap biztos információkból úgy tudja, hogy a politikus több hónapja terhes.

Le kell mondania Hadházy Ákosnak?

Itthon2022.05.02, 17:41

Hadházy Ákos évek óta botránypolitizálásban utazik, nem jár be a munkahelyére, és most is ezzel próbálkozik - de lehet, hogy most elszámolta magát. Azok után, hogy az alakuló ülés bojkottjára hívta fel az ellenzéket, majd a Momentum előbb támogatta, aztán visszalépett – hiszen kell nekik a pénz – egyedül Hadházy volt az, aki nem tette le a parlamenti esküjét. Hadházy Ákos így nem vehet részt az üléseken és a bizottságok munkájában, és tisztségre sem választható meg, javadalmazást sem kap – derült ki az alakuló ülésen. Szánalmas módon egy vidéki kistelepülésen bohóckodott, ahol „alternatív esküt tett", ezzel is kicsúfolva a jogszabállyokat, ...

Botrányok, trágárkodás, szánalmas provokációk - ez volt a baloldal elmúlt négy éve a Parlamentben

Itthon2022.05.01, 08:58

Óriási káosz van a történelmi baloldali bukás után az ellenzéki pártoknál. Naponta mondanak mást arról, hogy mit fognak tenni a hétfői alakuló ülésen. Hadházy Ákos felszólította őket, hogy bojkottálják az ülést, és a Momentumot sikerült is meggyőznie - egészen addig, míg Fekete-Győrék meg nem tudták, hogy ha nem teszik le hétfőn az esküt az azzal jár, hogy a bizottsági helyeket sem kaphatják meg. Ezután a Momentum valamifajta zagyva félbojkottról beszélt, ami miatt össze is vesztek Hadházyval, így még meg sem alakult a parlament, az egyik képviselő már kilépett a frakciójából, Hadházy ugyanis így nem ül be a Momentumba. Pontosan tehhát ...

Hadházy Ákost már a baloldal is semmibe veszi: így bukott meg végleg az agresszív botránypolitikus

Itthon2022.04.30, 11:35

Egyedül ,és egyben frakció nélkül maradt az anarchista-baloldali Hadházy Ákos, miután egyetlen baloldali párt sem csatlakozott erőszakosan követelőzve előadott kezdeményezéséhez, hogy nem kell letenni az esküt az Országgyűlés alakuló ülésén. A botránypolitikus persze később majd esküt fog tenni, mert őt is nagyon megviselné, ha elesne attól a több tízmillió forinttól, amit 2026 tavaszáig kereshet. Ezért a pénzért érdemben korábban sem dolgozott meg - és most sem a munkára, hanem a hisztérikus botrányokra készül.

Sértődötten duzzog Hadházy, miután a Momentum próbál elmenekülni a szánalmasra sikerült bojkottból

Itthon2022.04.29, 16:50

Egyre fogy a levegő Hadházy Ákos körül. A politikust – aki már szinte minden magyarországi pártban megfordult – először Gyurcsány Ferencék alázták meg azzal, hogy hiába szerette volna minden erejével, mégsem a bukott Szél Bernadett kapta meg Márki-Zay Péter kiadó mandátumát. Most pedig saját frakciója hátrált ki mögüle, mert úgy tűnik, a hangzatos szlogenek és a nevetséges álbojkott ellenére mégiscsak nagyon fontos számukra a parlamenti pozíció és a képviselői fizetés. Hadházy nem is tudja leplezni csalódottságát, a Facebookon duzzog sértődötten.