Momentum Mozgalom
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Demokratikus Koalíció
- Fekete-Győr András
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- legfrissebb
- legrégebbi
Végre! Kálmán Olga is előkerült, otthon olvasta fel a politikusok szövegét
Kálmán Olga, a Jobbik és a balliberális oldal propagandariportere közösségi oldalán közzétett videójában arról tájékoztatta az embereket, hogy ő szabad újságíró, majd ezzel a lendülettel felolvasta a sorosista viccpárt, a Momentum pontjait.
A családjuk kiirtásával fenyegetik a konzervatív újságírókat Pécsett
Miután néhány napja a szélsőjobbos múltú, jelenleg momentumos ellenzéki főtüntető kijelentette, hogy nem maradt más eszközük, mint az erőszak, a konzervatív PécsMa.hu újságírói több fenyegetést is kaptak. Az egyik gyermekeik és a szüleik kiirtásáról szólt - írja a lap.
Magasan a Fidesz a legnépszerűbb a 18-25 évesek között
A balos Medián közvélemény-kutató cég mérése alapján a kormánypártok 25 százalékot vernek a második helyen álló pártra, a Jobbikra. A kutatásból kiderül az is, hogy a régi baloldali elit képtelen megszólítani a legfiatalabbakat: a Demokratikus Koalíció gyakorlatilag nem mérhető, az MSZP pedig mindössze 3 százalékon áll ebben a korosztályban.
"Megélhetési hazudozók" - egymást üti Puzsér Róbert és a Momentum
A magyar ellenzék semmiből nem tanul és megint lebukott, hogy még a karácsonyi áhítatban is csak egymás gyilkolásával vannak elfoglalva. Persze kifele legtöbbször összefogásról, közös jelöltekről és összehangolásról beszélnek a jövő évi önkormányzati választásokat illetően (is), de láttuk már ezt egy párszor. Most épp Puzsér Róbert ugrott neki a Momentum Mozgalomnak és Fekete-Győr Andrásnak a Facebook-oldalán. A történet nem előzmény nélküli. Fegyőrék ugyanis nem csak, hogy nem támogatják a humoristát, hanem - Puzsér állítása szerint - zaklatják a momentumos támogatóit, és parancsot adtak ki a Facebook-oldalának széttrollkodására is.
Nem hajlandó elárulni a Momentum, mire költött el félmilliárd forintot
Korábbi ígérete ellenére még mindig nem közölte a Momentum Mozgalom, hogy pontosan mire költött el több mint 508 millió forint közpénzt az április 8-i országgyűlési választást megelőző kampányban - írja a Magyar Idők.
- címkék:
- Momentum Mozgalom
- Címkefelhő »
A baloldal összeomlott, megjelentek a törpék
A baloldal hatalmas bukásának köszönhetően törpepártok jelentek meg a parlamenten kívül, így hosszú idő után újra nőtt a parlamenten kívüli erők összesített százalékos aránya a 2018-as országgyűlési választáson – így értékelte Kiszelly Zoltán az Országgyűlésen kívül maradt erők idei évét. A politológus nem számít arra, hogy a jövő évi európai parlamenti választásig újabb erők tűnjenek fel, mivel a jelenlegi ellenzéki pártok számára komoly selejtező lesz az EP-választás.
Ismét kitört az ellenzéki belháború
Ha a Momentum Mozgalom kitart árulása mellett, menthetetlenül a történelem pöcegödrében végzi – ezzel a felhanggal zárta a tavalyi évet Puzsér Róbert, mindez pedig világosan mutatja, hogy az ellenzéki pártok között tavaly decemberben létrejött látszategységnek nem sok alapja volt. Az elmúlt napokban elég kemény üzeneteket küldtek egymásnak a különféle pártok. Folytatódik a balliberális ellenzék válsága 2019-ben is.
A Momentum öt pontját sem sikerült felsorolnia a viccpárt elnökének
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke interjút adott a hvg nevű liberális álhírgyárnak. A nagy összeborulás viszont csúfos kudarcba fulladt: a maroknyi tüntető 5 pontját sem sikerült teljesen felsorolnia a felkészületlen "nagy ellenzéki forradalmárnak". A közös érdek azonban összehozza a feleket, ezúttal is ez történt: a Momentum felé mindig feltűnően kedves hvg gyorsan a segítségére sietett a Momentum elnökének és így meglett a kettes Fegyőrnek.
Bejelentették a sorosista tüntetésen: Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös lista lesz a májusi EP-választáson
„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!
Momentum: Aki ellapátolja a szomszéd háza elől a havat, az is velünk van
A tüntetések hevében beindult a viccpárt a Facebookon, már arról beszélnek, ha valaki havat lapátol, akkor az is őket támogatja. Donáth Annáé, a párt ifjú füstgránátdobáló tehetségéé az érdem, aki egy laza bejegyzéssel továbbgörgette a Rákosi Mátyás-Kádár János duó szellemi örökségét.