Molotov-koktél

címke rss

A világjárvány közepén fenyegetőzött Molotov-koktélos támadással a pesti férfi

Itthon2021.03.17, 10:52

A férfi az ítélet szerint a világjárvány közepén, tavaly áprilisban felhívta a rendőrséget, és intézkedést követelt, mert szerinte a hozzá közeli szupermarketben tömeg van, és azt fel kell oszlatni. A telefonálás közben megfenyegette a rendőrt, hogy ha nem tesz semmit, két napon belül, egy „Molotov koktéllal" megjelenik bevásárlóközpontban, és működésképtelenné teszi a boltot.

Bíróság előtt a tavasszal robbantással fenyegetőző magyar férfi

Itthon2020.11.11, 10:34

Egy 54 éves férfi azzal fenyegette meg egy fővárosi üzlet tulajdonását, hogy fel fogja robbantani a boltját a koronavírus-járvány első hullámának idején, tavasszal. Az dühítette, hogy szerinte túl sok vásároló volt az épületben és nem tettek semmit ez ellen, amikor telefonált nekik. Sőt, szerinte a rendőrök sem, amitől nagyon ideges lett. A bíróságon nem tagadta a hívásokat és a falfirkát sem, amit a bolt falára rajzolt, de szerinte ezek nem bűncselekmények, ő csak jót akart - írja a Ripost. 

Robbantással fenyegetőzött egy férfi egy pesti plázában, börtönbe kerülhet

Itthon2020.09.10, 11:16

Egy férfi azért hívta fel a rendőrséget még áprilisban, mert szerinte az egyik XIII. kerületi áruházban túl sokan vannak bent, és ez veszélyes a koronavírus miatt. Azzal fenyegetőzött, hogy a hatóságok nem intézkednek, akkor robbantani fog.

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Budapesten

Itthon2020.04.26, 13:56

Egy 54 éves férfi azzal hívta fel a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az egyik XIII. kerületi áruházban, és ez nagyon veszélyes a járvány idején. Azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrség nem intézkedik, akkor robbantani fog.

Molotov koktélt dobott haragosa házára egy férfi Jászapátiban

Itthon2019.10.25, 11:31

A Jászberényi Járási Ügyészség letartóztatást javasolt annak a férfinak a számára, aki Molotov koktéllal rongálta meg ismerőse házát. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a letartóztatását, ám a férfi és ügyvédje fellebbezett.

Felesége tartozása miatt Molotov-koktéllal dobálta meg a végrehajtó irodáját a dühös férfi

Itthon2019.09.03, 10:37

Figyelmeztetésnek szánta, de tettéért akár több évre is börtönbe kerülhet az a bajai férfi, aki a helyi végrehajtó irodán akart bosszút állni felesége súlyos hitelkártya-tartozása miatt. 

Molotov-koktélt dobtak az alvó hajléktalanra

Nagyvilág2019.05.07, 18:21

A lángoló palackot az ismeretlen elkövető hétfőn nem sokkal éjfél után dobta rá az épp alvó hajléktalan férfira, akit súlyos égési sérülésekkel szállítottak a pöstyéni kórházba. Ahogy a Noviny.sk portálon írták, igencsak sűrű éjszakájuk volt a helyi tűzoltóknak, ugyanis pár órán belül több szándékos gyújtogatásnak tűnő tűzesethez is riasztották őket.

Molotov-koktélt dobtak egy rendőrörsre és több autóra Portugáliában

Nagyvilág2019.01.22, 16:46

Molotov-koktélt dobtak egy rendőrörsre és több autóra Lisszabon mellett az éjszaka - jelentették hírügynökségek hatósági forrásokra hivatkozva.

Máshol is robbantani akartak a KMKSZ-székház támadói Kárpátalján

Nagyvilág2018.05.26, 12:05

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint stratégiai fontosságú létesítmények, köztük vasúti hidak és alagutak felrobbantását tervezte Kárpátalján a nemzetiségek közötti viszály szítása céljából az a két őrizetben lévő ember, akiket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székháza elleni februári támadással gyanúsítanak.

Kurd migráns antifasiszták Molotov-koktélokat dobtak egy török mecsetre Németországban

Nagyvilág2018.04.14, 14:46

A németországi Kasel városában kurd migráns antifasiszták Molotov-koktélokkal dobáltak meg egy török mecsetet. A szélsőbaloldali agitátorok most elismerték a tettüket.