Molnár Gyula

címke rss

Az újbudai polgármester megakadályozná az iszlám központ megépítését

Itthon2010.05.19, 20:29

Molnár Gyula, a főváros XI. kerületének szocialista polgármestere kezdeményezi, hogy a kerület iszlám közössége ne az önkormányzattól korábban megvett, Budaörsi úti ingatlanon építsen fel iszlám kulturális központot. Molnár szerint olyan helyet kellene keresniük, ahol kevésbé alakítják át az ott élők megszokott életét.

Lemondatná a pénzes borítékot elfogadó politikust az újbudai polgármester

Itthon2010.05.21, 16:02

Bizottsági tagsága felfüggyesztésére szólította fel Molnár Gyula újbudai polgármester azt a kerületi képviselőt, aki egy rejtett kamerás videofelvétel tanúsága szerint kétmillió forintot vett át egy borítékban. Az ügyben vesztegetés miatt nyomozás indult. A Honvédelmi Minisztérium közölte, pénteken felbontotta a Wieszttel kötött szerződését.

Újra behívta az ügyészség a gyanúsított szocialista polgármestert

Itthon2010.09.29, 12:46

A főügyészség szóvivője szerint újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula újbudai polgármester. Fazekas Géza cáfolta Szanyi Tibor állítását, amely szerint egy kampányrendezvényen adták át Molnárnak az idézést.

Elmegy a kihallgatásra Molnár Gyula XI. kerületi polgármester

Itthon2010.09.30, 10:33

Az új idézés alapján már elmegy az ügyészségre Molnár Gyula, a XI. kerület szocialista polgármestere, akit egy Budafoki úti ingatlan eladása miatt akarnak kihallgatni. Molnár helyettesét kedden hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.

Kegyelemdöfés lehet az ingatlanügy a legnagyobb kerület MSZP-s urának

Itthon2010.09.30, 07:52

Az ügyészség egy telek eladásakor elkövetett szabálytalanságokra hivatkozva gyanúsítottként akarta meghallgatni a budapesti XI. kerület polgármesterét, Molnár Gyulát, de ő nem jelent meg az ügyészek előtt. Molnárnak nem jött jókor a botrány, nyolc év polgármesterség után áprilisban az egyik legjobban szereplő szocialista egyéni jelölt volt - bár így sem tudta hozni a helyi mandátumot az MSZP-nek. Molnár helyettese az [origo]-nak azt mondta, részletes valomást fog tenni az ügyben.

Gyanúsítottként hallgatták ki a XI. kerület távozó polgármesterét

Itthon2010.10.04, 14:11

Hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó MSZP-s polgármesterét. A politikus nem tett vallomást, hanem panaszt tett.

Becsületsértés miatt emeltek vádat Molnár Gyula ellen

Itthon2010.12.08, 07:48

Vádat emeltek Molnár Gyula (MSZP) egykori újbudai polgármester ellen, ötrendbeli becsületsértésért. A politikus a vádirat szerint egy éve letegezte, és senkiknek nevezte azt az öt rendőrt, akik ellenőrzésre megállították a kocsiját. A rendőrök feljelentették Molnárt.

Megkárosította egy iskolai pályázat a XI. kerületet az ÁSZ szerint

Itthon2011.01.18, 17:01

Egy XI. kerületi iskola uniós pályázatának ügyében tett büntetőfeljelentést tavaly noveberében az Állami Számvevőszék. A pályázat írására az önkormányzat egy céggel szerződött, a 4,5 millió forintos megbízási díjat azonban annak ellenére kifizették, hogy az iskola elbukta a több százmilliós  pályázatot. A szerződést Molnár Gyula korábbi polgámester írta alá.

Lezárult a nyomozás a Kopaszi-gát melletti területek eladása ügyében

Itthon2011.04.26, 21:37

Harminc napon belül dönt az ügyészség arról, hogy vádat emel-e a XI. kerületi Kopaszi-gát melletti területek eladása ügyében - közölte a Magyar Televízió Híradója. A nyomozás befejeződött, Molnár Gyula volt szocialista polgármestert és Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármestert gyanúsítják azzal, hogy hivatali hatalmával visszaélve kezdeményezte az értékes telek magánkézbe adását.

Magyar Nemzet: Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek Újbuda volt polgármestere ellen

Itthon2011.07.15, 08:36

Egy Duna-parti, önkormányzati tulajdonú ingatlan pályázat nélküli átjátszása miatt hivatali visszaéléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Újbuda korábbi vezetőit - írja a pénteki Magyar Nemzet. Molnár Gyula, a XI. kerület korábbi MSZP-s polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott, örül, hogy végre "független ítészek" elé kerül az ügye.