Molnár Gyula

címke rss

Botka Lászlóba megint belerúgtak: elképesztő belharc az ellenzéknél

Itthon2017.09.28, 13:12

Minden eddiginél nagyobb MSZP-s belharc kirobbanására utalhatnak Lattmann Tamás, korábbi miniszterelnök-(ön)jelölt szavai  ATV-s interjújában. A nemzetközi jogász azt állította, hogy őt a szocialisták, Molnár Gyula pártelnök, Tóth Bertalan frakcióvezető, Hiller István választmányi elnök és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő keresték meg és kérték fel a feladatra. Vagyis, 2016 végén az MSZP legfontosabb vezetői. Elmondása szerint elkezdődtek az egyeztetések a többi balliberális párttal, ezek kifejezetten jól alakultak, Lattmann szerint az összefogásban a legtöbben részt vettek volna. Csak aztán jött Botka László és felborult mindenn. ...

Az ellenzék bebizonyította, hogy nem védené meg az országot

Itthon2017.09.06, 17:26

Ha az ellenzéken múlott volna, már rég végrehajtották volna a kvótadöntést, és így Soros György tervét. Míg a baloldali pártok a kezdetektől elfogadták a brüsszeli kényszerkvótákat, addig a Jobbik a kvóták elutasításától eljutott addig, hogy adott esetben el lehet fogadni a migránsok Magyarországra telepítését. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pedig arról beszélt, hogy le kell bontani az országot védő déli határkerítést.

Simicska a Jobbik után megszerezheti az MSZP-t is

Itthon2017.08.11, 12:28

Molnár Gyula pártelnök nyíltan felajánlotta az MSZP szolgálatait Simicska Lajosnak a kormány leváltása érdekében - írja a Magyar Idők. Eközben Vona Gábor azt a közgazdászt dícséri, akit Botka László az "árnyékkormányába" szeretne hívni. Úgy tűnik, Simicska Lajos szervezi az MSZP-Jobbik összefogást a hatalomért.

Az MSZP is törvényjavaslatot nyújt be az egyenlő kampányról

Itthon2017.06.16, 13:11

Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a tiszta és egyenlő kampányért, amikor pedig kiderül, hogy mikor lesz a plakáttörvény miatti rendkívüli parlamenti ülés, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.

Megszavazta az MSZP Botkát miniszterelnök-jelöltnek

Itthon2017.05.27, 16:30

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert. 

Botka László - ezúttal Rolex órája nélkül - megélhetési minimumot ígért

Itthon2017.05.01, 20:07

Botka László szerint a dolgozókat védő intézkedésekre van szükség, be kell vezetni a megélhetési minimumot Magyarországon. Baloldali fordulatra, baloldali kormányzásra van szükség - hangzott el az MSZP miniszterelnök-jelölt május 1-jei beszédében. Botka, akit politikustársai gyakran Rolex Lacinak hívnak, ezúttal luxusórái nélkül tartott beszédet.

Molnár Gyula: Aki nem tüntet, azt a Fidesz fogja eltüntetni

Itthon2017.04.22, 14:06

Az MSZP elnöke szerint Magyarországon "mindenkinek megvan a saját CEU-ja", és "aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fidesz fogja előbb-utóbb eltüntetni".

Molnár Gyula: A Jobbikkal nem lesz együttműködés

Itthon2017.02.04, 12:26

Az MSZP-nek és a Jobbiknak sem a szavazóbázisa, sem az értékei nem egyeztethetőek össze, ezért a szocialisták elnöke szerint a radikális jobboldali párttal nem lépnek együttműködésre. Molnár Gyula szerint egyébként a Jobbik akkor erősödik, ha a Fidesz gyengül.

Molnár Gyula: Botka mögé állna az MSZP nagyja

Itthon2017.01.14, 15:50

Ha az MSZP jelölhet miniszterelnököt, akkor Botka László legyen az, aki mögé a szocialista párt többsége be tudna állni - mondta Molnár Gyula pártelnök, aki arról is beszélt: örülne, ha több aspiráns közül lehetne kiválasztani előválasztáson a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjét.

Kunhalmi Ágnes röhögőgörcse: az MSZP-elnök szerint nem kellett volna kiállnia

Itthon2017.01.03, 11:19

Hibás, a szocialista pártban fel sem merült koncepciónak tartja Molnár Gyula pártelnök Medgyessy Péter volt kormányfő tanácsát, miszerint az MSZP-nek a Jobbikkal közösen kellene leváltania a kormányt. Ez zsákutca lenne Molnár szerint, aki párttársa, Kunhalmi Ágnes röhögőgörcsét is kommentálta.