Molnár Csaba

címke rss

Varju László lesz a gazdasági államtitkár

Itthon2008.11.20, 18:01

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Varju László szocialista képviselő lesz a gazdasági minisztérium államtitkára. A poszt azért szabadul fel, mert Molnár Csaba jelenlegi államtitkár közlekedési miniszter lesz december elsejével.

Molnár Csaba a közlekedési miniszterjelölt

Itthon2008.11.19, 11:25

Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kérte fel közlekedési miniszternek a kormányfő - mondta az [origo]-nak Daróczi Dávid kormányszóvivő. A közlekedési tárca vezetői posztja a monorierdői vonatbaleset óta betöltetlen, akkor mondott le Szabó Pál korábbi miniszter.

Nyugat-Dunántúl: hárommilliárdnyi pályázati forrás

Gazdaság2008.05.28, 17:30

A Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében közel hárommilliárd forint pályázati támogatás áll az önkormányzatok és a cégek rendelkezésére a befektetési környezet fejlesztésére - közölte Molnár Csaba elnök, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Magyar kutatók fejtik meg a kutyaugatást

Tudomány2008.01.17, 10:15

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói francia kollégáikkal együttműködve megtanítottak egy számítógépes programot arra, hogy a különböző helyzetekben felvett ugatásokat elemezze, majd azokat szétválogassa a felvételi helyzet alapján. A program az ugatások majd felét sikeresen kategorizálta, sőt, minden második felvételről azt is megmondta, hogy melyik kutyától rögzítették. A kutatók között van Molnár Csaba, az [origo] Tudomány rovatának állandó szerzője.

Még mindig vonzók a nagy keblek

Tudomány2007.09.20, 15:42

Miért vonzók a nagy keblek? című írásunkkal kapcsolatban sokan küldték el gondolataikat szerkesztőségünknek, kommentek vagy olvasói levelek formájában. Újabb cikkünkben a teljesség igénye nélkül válogatunk az olvasóink által írt gondolatok között, és igyekszünk válaszolni néhány felmerült kérdésre.

Óriáscsimpánzokat vizsgáltak Kongóban

Tudomány2007.07.31, 08:41

Egy kongói legenda szerint a helyi erdőségekben él egy hatalmas termetű majom, amely képes akár oroszlánokat is zsákmányolni. A mítosz valóságtartalmának feltárása csak az utóbbi években kezdődhetett el, erről közölt összeállítást az angol Guardian.

A csapodár csalogány: félrelépés és hűség az állatvilágban

Tudomány2007.07.19, 22:30

Számos állatfajra jellemző, hogy párján kívül más egyedekkel is párzik, esetleg háremet szerez magának vagy nem is tart fenn tartós kapcsolatot partnerével. Mi lehet e stratégiák hátterében, és az állati példák magyarázhatják-e az emberi hűtlenséget?

Miért ugatnak a kutyák?

Tudomány2007.07.14, 14:39

A kutyaugatás mindennapjaink része. Szinte már annyira természetes, hogy el sem gondolkodunk azon, mennyi mindent árulhat el nekünk a kutya hangulatáról, a környezet történéseiről. A kutyatulajdonosok persze pontosan meg tudják mondani kedvenceik ugatásáról, hogy azok éppen ismerőst vagy ismeretlent látnak-e, vagy éppen másik kutyát, macskát, esetleg a postást. Molnár Csaba etológus a Természet Világa magazinban közölt írásában annak járt utána, miért is ugatnak a kutyák, és milyen szerepet játszhat az ugatás az ember és a kutya, illetve a kutyák közötti kommunikációban.

Molnár Csaba: Nem igaz, hogy a bosszú vezérelne

Vendégszoba2007.05.10, 15:09

Kutyakomédiának nevezte az ellene folytatott eljárást a brókerügy egykori főnyomozója, Molnár Csaba, akit háromszor - immár jogerősen - mentettek fel a vádak alól. Az [origo] Vendégszobájában azt is elmondta: sejti, hogy kik akarták megakadályozni, hogy a K&H-ügyben nyomozzon. Kiderült az is, hogy a sütit, amivel a vád szerint megvesztegették, a rendőrkollégákkal együtt ette meg, és nem is volt finom.

Jogerősen felmentették Molnár Csabát

Itthon2007.04.24, 14:19

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a brókerügy egykori főnyomozóját. Molnár Csabát vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolták. Molnár azt mondta az [origo]-nak: nem érti, hogy mehetett három évig egy olyan ügy, amelyben nevetséges dolgokkal vádolták.

Másodszor is felmentették Molnár Csabát

Itthon2006.07.12, 15:05

Újra felmentették Molnár Csabát, a K&H-ügy egykori főnyomozóját. A megismételt elsőfokú büntetőperben a Nógrád Megyei Bíróság találta ártatlannak az egykori rendőrt. Az ügyészség által vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt volt alezredest tavaly januárban is felmentette már a Fővárosi Bíróság, de az ítélet nem emelkedett jogerőre, helyette új eljárásról határoztak.

Újra bíróság előtt Molnár Csaba

Itthon2006.03.23, 17:23

Megkezdődött a megismételt eljárás Molnár Csaba volt rendőr alezredes ügyében. Erre azért került sor, mert tavaly a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú, felmentő ítéletet. Molnárt azzal vádolják, hogy kisebb ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe államtitoknak minősülő információkat adott át.

Molnár Csaba: "Rosszkor voltam rossz helyen"

Vendégszoba2005.10.25, 11:48

A Kulcsár-ügy félreállított nyomozója vendégeskedett az [origo] Vendégszobájában. Molnár Csaba szerint nincs semmi félreállításának hátterében, egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. A beszélgetésből kiderül, mennyire és hogyan viselte meg a nyomozót az ellene folyó eljárás, mit tanácsol a hasonló szituációba keveredő kollégáknak, és tervezi-e, hogy politikai pályára lép.

Új eljárás indul Molnár Csaba ellen az ajándék miatt

Itthon2005.10.13, 13:32

Új eljárás indul Molnár Csaba alezredes ügyében, miután a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az első fokú, felmentő ítéletet. Molnárt azzal vádolják, hogy még az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként kisebb ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe államtitoknak minősülő információkat adott át.

Kulcsár vallott Molnár Csaba ellen

Itthon2005.08.02, 15:16

Tagadta a hivatali visszaélés és okirat-hamisítás vádját Molnár Csaba rendőrnyomozó. Az ügyészségi nyomozók pénteken közölték, hogy vádat emeltek ellene. A rendőrtiszt ügyvédje szerint a hivatali visszaélés vádját a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila állítására alapozták, e szerint a volt bróker más nevében is vallomást tett, Molnár jelenlétében. Az állításnak azonban ellentmond a védő szerint egy tanú és a rendőrségi épület beléptetőrendszere is. A másik, okirat-hamisítással kapcsolatos vádpontban pedig az ügyészség és a rendőrség közötti belső levelezés, a rendőrségi postakönyv a védelem bizonyítéka.

Vádat emeltek Molnár Csaba alezredes ellen

Itthon2005.07.29, 14:57

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz Molnár Csaba rendőr alezredes és egy másik rendőr alezredes ellen. A vád folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás. A hivatal szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását.

Vádat emeltek szír pénzváltók ellen

Itthon2005.04.07, 18:02

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség tíz emberrel szemben a szír pénzváltók ellen indult pénzmosási ügyben. A pénzváltókat jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással és magánokirat-hamisítással vádolják.

Felmentették Molnár Csabát

Itthon2005.01.12, 15:00

Felmentették a minősített vesztegetés és egyéb bűncselekmények vádja alól Molnár Csabát, a brókerbotrány egyik volt vezető nyomozóját. Az ügyész január elején felfüggesztett börtönt, lefokozást és pénz mellékbüntetés kiszabását kérte Molnárra. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.

Felfüggesztett börtönt kértek Molnár Csabára

Itthon2005.01.05, 17:04

Az ügyész felfüggesztett börtönt, lefokozást és pénz-mellékbüntetést kért a minősített vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Molnár Csabára, aki a brókerbotrány egyik vezető nyomozója volt. Az ügyészség szerint a nyomozó néhány ezer forint értékű ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe pedig információkat adott.

A bűnözők helyett az ügyészektől fél a K&H-ügy nyomozója

Itthon2004.12.22, 11:17

Kulcsár Attila törlesztett, amiért szerepem volt az elfogásában - véli a K&H-ügy egykori főnyomozója, akit jelenleg hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolnak. Molnár Csaba a Magyar Hírlapnak adott interjújában állítása szerint tart az ügyészségtől, mivel "tisztességesen végzett munka mellett az abszolút mondvacsinált indokok alapján" küldték a vádlottak padjára.

Sütikről és dossziékról vitatkoztak Molnár Csaba perén

Itthon2004.12.08, 17:09

Megkezdődött a hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt Molnár Csaba rendőrtiszt pere szerdán. A korábban a K&H-ügyben nyomozó rendőr az ügyészség szerint államtitkokról tájékoztatta pénzváltó ismerőseit, és megpróbált közbenjárni egy banknál az érdekükben. Molnár ezt tagadta.

Molnár Csaba tagadta a vádakat

Itthon2004.12.08, 10:24

Molnár Csaba, a Kulcsár-ügy egykori nyomozója tagadta a terhére rótt vádakat Fővárosi Bíróságon, ügyének első tárgyalási napján. Molnárt azzal vádolják, hogy pénzváltókkal tartott fenn kapcsolatot, és fellépett azért, hogy egy bank ne mondja fel a pénzváltókkal kötött szerződést, valamint államtitkot is sértett.

Tanú lehet a fővárosi főügyész

Itthon2004.10.29, 08:21

A fővárosi főügyész tanúkénti meghallgatását kezdeményezi Molnár Csaba ügyvédje, Zamecsnik Péter. Az ügyvéd úgy értesült, múlt nyáron a főügyész még egyetértett azzal, hogy a rendőrség nem nyomoz a Pannonplast-ügyben, három héttel később azonban mégis úgy látta, megalapozott a rendőrségi nyomozás megindítása - írja a Népszabadság.

Gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Csabát

Itthon2004.10.27, 12:24

Gyanúsítottként hallgatta ki kedden az ügyészség Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának volt vezetőjét. Molnárt azzal gyanúsítják, hogy hamis bizonyítékok beszolgáltatására kérte Kulcsár Attilát, annak érdekében, hogy ne rendeljenek el nyomozást Kulcsár ellen. Molnár tagadja a terhére rótt bűncselekményeket.

Molnár Csaba egyelőre nem nyomozhat

Itthon2004.10.27, 17:10

Rendelkezési állományba került Molnár Csaba, miután hivatali visszaéléssel gyanúsították meg. Molnár ellen júliusban egy másik ügyben már vádat emelt az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés miatt.

Gyurcsány leköszönt a megyei elnökségről

Itthon2004.09.26, 16:59

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt leköszönt az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei pártelnöki tisztségéről a megyei tisztújító küldöttgyűlésen. Utódjául Molnár Csaba megyei ügyvezető alelnököt választotta a testület.

Ma kiderülhet, megvádolják-e Molnár Csabát

Itthon2004.07.05, 07:40

Ma kiderülhet, vádat emelnek-e Molnár Csaba alezredes ellen vagy megszüntetik az eljárást - írja a Népszabadság. A K&H-ügy nyomozásának volt vezetőjét államtitoksértéssel, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsítják. A lap szerint az eljárás eddigi menete alapján megvádolják a nyomozót, ám az a lehetőség is felmerült, hogy nem használhatók fel a titkosszolgálat telefonlehallgatási jegyzőkönyvei.

Vádat emeltek Molnár Csaba ellen

Itthon2004.07.05, 17:14

Benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba ügyében. A volt K&H-s rendőrnyomozót hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel és államtitoksértéssel vádolják.

Még gondolkodik az osztályvezetői álláson Molnár Csaba

Itthon2004.06.24, 13:05

Hivatalosan is felkérték Molnár Csabát a Nemzeti Nyomozó Iroda pénzügyi nyomozó főosztályának egyik osztálya irányítására. A korábban a K&H-ügyben a nyomozást vezető, de időközben az ügyészség által vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel meggyanúsított rendőrtisztet most megbízott vezetőnek kérték fel. Akkor neveznék ki osztályvezetővé, ha a vele szemben indított eljárás lezárul. Molnár hétfőig dönt arról, elfogadja-e a felkérést.

Molnár Csaba a magyar FBI osztályvezetője lesz

Itthon2004.06.23, 08:47

Már két hónapja lezárták a nyomozást, ám az ügyészég még mindig nem döntött arról, vádat emel-e Molnár Csaba alezredes ellen. Az arab pénzváltókkal fenntartott kapcsolatai miatt többek között hivatali visszaéléssel gyanúsított nyomozó közben a Nemzeti Nyomozóiroda felderítő osztálya vezetői posztjának várományosa lett - írja a Népszabadság. A lap szerint az ügyészség várhatóan a héten dönt a vádemelésről.

Befejezték a nyomozást a K&H-s nyomozó ügyében

Itthon2004.05.04, 16:48

Befejezte az ügyészség a nyomozást Molnár Csaba ellen. A volt K&H-s rendőrnyomozót hivatali vesztegetéssel, államtitoksértéssel, hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Zamecsnik Péter, Molnár védője az iratismertetés után az eljárás megszüntetését kérte.

Eredménytelen, de lelkes a brókerbizottság

Itthon2004.03.26, 15:41

A tervek szerint annak ellenére jelentéssel zárja a brókerbizottság a munkát áprilisban, hogy eddig sok érdemi eredményre nem jutottak. A Fidesz meghosszabbítaná a bizottság munkáját, habár az eddigi ülések se tartottak sokáig. A legrövidebb ülés öt percig sem tartott, a leghosszabb 5 és fél órás volt. Egy azonban szinte minden ülésben közös volt: gyakorlatilag semmivel sem kerültek előbbre a brókerügy feltárásában. Mindössze két alkalommal sikerült érdemi munkát végeznie a képviselőknek.

Hamarosan lezárul a Molnár-ügy nyomozása

Itthon2004.03.11, 16:34

Az ügyészség szerint akár néhány héten belül lezárulhat a nyomozás a rendőrség pénzmosás elleni osztályát korábban vezető és a brókerügyet is vizsgáló rendőr, Molnár Csaba ellen. Legutóbb lehallgatási adatokkal szembesítették az alezredest. Az ügyészség cáfolta azt a sajtóhírt, hogy alaptalanul gyanúsították volna meg Molnárt államtitoksértéssel.

Eltűnhettek K&H Equities-iratok

Itthon2004.02.26, 12:31

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a rendőrség az egyik napilap csütörtöki értesülését, miszerint még a nyomozás előtt iratok tűntek el a K&H Equitiesnél, és már a feltételezett elkövetőket is azonosították. "Valami történt iratokkal kapcsolatosan, de jelenleg még nem kívánjuk nyilvánosságra hozni a körülményeket" - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) vizsgálati osztályának vezetője, Gera Antal.

Gyurcsány átveheti a győri MSZP irányítását

Itthon2004.02.04, 13:43

Hivatalosan is az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének egyik elnökjelöltje Gyurcsány Ferenc sportminiszter. Gyurcsánnyal ketten vetekedhetnek az elnökségért, Molnár Csaba jelenlegi megyei alelnököt és Kránitz László országgyűlési képviselőt is felkérték. A jelöltek ma délután jelentik be hivatalosan, hogy elfogadják-e a megyei szervezetek felkérését és megmérettetik-e magukat. Az [origo] úgy tudja, Gyurcsány igent mond a felkérésre.

Autómosóban találkozott a K&H-s nyomozó a pénzváltókkal

Itthon2004.01.21, 11:09

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúja szerint az M3-as autópálya kivezető szakasza melletti autómosóban találkozott Molnár Csaba, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozója a pénzmosással gyanúsított pénzváltókkal, ahol ajándékokat is kapott. Az ajándékokról csak négy hónappal később, azután tett bejelentést, hogy az országos rendőrfőkapitány a Magyar Nemzetben megjelent cikk után utasította, jelentsen arról, milyen kapcsolatban áll a pénzváltókkal. Ezért többek között vesztegetéssel gyanúsítják a K&H-s nyomozót.

Molnár Csaba beszolgáltatta az ajándékokat

Itthon2004.01.19, 20:18

A szír férfitól kapott ajándékokról Molnár Csaba alezredes jelentést írt feletteseinek és beszolgáltatta a fa ceruzatartót és a bizsu karláncot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatali visszaéléssel, hivatali vesztegetéssel és államtitok-sértéssel gyanúsított osztályvezetőjének ügyvédje.

A Vizsla-sztoriverseny győztese

Techbázis2004.01.16, 11:33

Az ok, amiért ezt az oldalt megtalálta: a Vizsla-sztoriverseny játék egyik díja az volt, hogy a győztes írás fél évig kiemelt ajánlatként jelenik meg a Vizsla találati oldalain arra a bizonyos 10 szóra, amelyre a sztori épült. Alább az egyik nyertes mű, Molnár Csaba alkotása olvasható.

Feloldották a Molnár-ügy titkosítást

Itthon2004.01.16, 21:51

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken feloldotta a Molnár Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztálya vezetőjének ügyében folyó nyomozás adatainak titkosságát, ezután a nyílt eljárás szabályai szerint folyik a nyomozás.

Nincs válasz Molnár Csaba ellenvetésére

Itthon2004.01.14, 20:32

Az ügyészség még nem adott választ Molnár Csaba, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetője ügyében a meggyanúsítás miatt tett ellenvetésre - közölte az alezredes ügyvédje. Az ellenvetés egy eljárásjogi lépés, amely azt kérdőjelezi meg, "hogy a nyomozó hatóságnak törvényes jogalapja volt-e meghallgatni az ügyfelemet gyanúsítottként" - fogalmazott Zamecsnik Péter.

Kihallgatták Molnár állítólagos vesztegetőjét

Itthon2004.01.13, 17:53

Az ügyészség kedden kihallgatott egy szír és egy magyar gyanúsítottat abban az ügyben, amelyben vesztegetéssel gyanúsították meg az ORFK pénzmosás elleni osztályának volt vezetőjét, Molnár Csabát. Az MTI információi szerint a szír férfi volt az, aki megvesztegette az alezredest. A Molnár-ügy minden részlete államtitok, sajtóinformációk szerint azonban a rendőr csak tolltartót és süteményt fogadott el a szírtől, és ezekről jelentést írt főnökeinek.

Személyi változásokat jelentenek be a rendőrségnél

Itthon2004.01.12, 06:43

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint az új büntetőeljárási törvény miatt van szükség szervezeti és személyi változtatásra a rendőrségnél, a reformot nem Molnár Csaba alezredes meggyanúsítása generálta. Az, hogy milyen mértékű változások lesznek, hétfőn derül ki - közölte a Magyar Hírlappal az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi tagadta Bolcsik Zoltánnak, az ORFK főigazgatójának menesztéséről szóló hírt.

Gyanúsítottként hallgatják ki a K&H-s nyomozót

Itthon2004.01.09, 10:56

Pénteken gyanúsítottként hallgatják ki Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét - írja a Népszabadság. A lap szerint a nyomozót hivatali visszaéléssel gyanúsítják meg, bár erről védője még nem tud, csak a kihallgatásról. A K&H ügy vezető nyomozója ügyében arab pénzváltókkal fenntartott kapcsolata miatt indult eljárás.

Kihallgatták a K&H-s nyomozót

Itthon2004.01.09, 14:28

Vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként pénteken az ügyészség Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét. Molnár a nyomozás ideje alatt referensként dolgozik az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán.

Januárban meggyanúsíthatják a K&H-s nyomozót

Itthon2004.01.06, 15:08

Állítólag januárban hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatják ki Molnár Csaba nyomozó alezredest. A Népszabadság ilyen irányú értesüléseivel kapcsolatban azonban a fővárosi főügyész azt közölte, hogy Molnár egyelőre nem gyanúsított, és kérdéses, hogy egyáltalán az lesz-e. A K&H Equities ügyében nyomozó rendőrrel szemben azt követően kezdtek vizsgálódni, hogy egy többmilliárdos fekete valutaváltási ügy szereplőinek lehallgatása során találkoztak a nevével. A lap szerint Molnár állítólag kisebb ajándékokat is elfogadott az arab pénzváltóktól.

Tízmilliárdokat mostak tisztára az illegális pénzváltók

Itthon2003.12.13, 13:42

Összesen körülbelül 50-60 milliárd forintot váltott valutára feketén alig egy év alatt az a szír-magyar csoport, akik ellen Molnár Csaba ORFK-s alezredest is érintő pénzmosási ügyben nyomoz a BRFK - írja a Népszabadság. A lap szerint a három férfi legális pénzváltó vállalkozásaikon keresztül mosta tisztára a hatalmas összegeket. Az ügyben pénteken újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe, és két férfi ellen országos körözést adtak ki.

A BRFK nyomoz a K&H-s rendőrrel kapcsolatban álló pénzváltók ellen

Itthon2003.12.10, 18:31

Milliárdos nagyságrendú pénzmosással gyanúsítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a három pénzváltót, akikkel kapcsolatban állt Molnár Csaba alezredes is, és aki ellen emiatt vizsgálat indult.

Ügyészségi nyomozás indul a K&H-s nyomozó ügyében

Itthon2003.12.09, 11:53

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el hivatali visszaélés gyanúja miatt abban az ügyben, amelyben a rendőrség is vizsgálta Molnár Csaba alezredes szerepét. Gyanúsítottja nincs a nyomozásnak, de más hivatalos személy nem szerepel az ügyben. A K&H-ügy egyik vezető nyomozója ellen az ORFK nem talált bizonyítékot, de további vizsgálatra az ügyészséghez fordult.

Feloldották a Molnár Csabához kötődő iratok titkosságát

Itthon2003.12.08, 18:02

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feloldotta a Molnár Csaba alezredest érintő vizsgálat alapjául szolgáló összefoglaló jelentés "szigorúan titkos" minősítését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Az ügyészségre küldte az ORFK a K&H-s nyomozó ügyét

Itthon2003.12.05, 14:11

Semmilyen bűncselekményre utaló jelet nem találtak a pénzmosás elleni osztály vezetőjének ügyében folytatott belső rendőrségi vizsgálat során - közölték az ORFK pénteki tájékoztatóján. A rendőrség a további vizsgálat lefolytatására az ügyészséget kéri fel, ehhez azonban előbb fel kell oldani az ügyre vonatkozó államtitkot. A K&H-ügyben is nyomozó Molnár Csaba jelenleg szabadságát tölti.