Molnár Csaba

címke rss

Mégsem adtak át minden dokumentumot Gyurcsányék az Állami Számvevőszéknek

Itthon2018.11.20, 17:11

Hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK) azt állította, hogy azokat az iratokat, amiket kértek tőlük az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai, már átadták. Egy nap sem telt el, és a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv közleményt adott ki, amelyben árnyalta a DK szavait. A választási kampány dokumentációját valóban megkapták, de jövőre következik az elmúlt két év ellenőrzése. A DK-nak pedig kötelessége az iratokat biztonságos helyen megőrizni. Egyúttal arra figyelmeztették őket, hogy a közpénzekkel mindenkinek el kell számolnia. Gyurcsány Ferencék kakaskodásba kezdtek.

Soros-hagyományok szerint balhéztak az ellenzéki politikusok a köztévében

Itthon2018.12.18, 08:57

Összekulcsolt kezekkel földre fekvéssel operáltak a randalírozó képviselők hétfő kora délután a köztelevízió székházában. (Közben természetesen Bangóné videójából kiderült, hogy micsoda színjáték az egész.) Ismerős ez a pillanatkép valahonnan? Igen, az arab tavaszról és ukrán megmozdulásokból is. Ahol Soros György emberei jártak, ahol Soros György utasításait követték. Egyre több jele van annak, hogy Szél Bernadették külföldről importált módszerekkel igyekeznek politikai konfliktust generálni. Az ellenzéki politikusok azóta elkullogtak.

A magyar baloldali EP képviselők megint aláírtak Sorosnak

Itthon2019.01.19, 13:48

Az Európai Parlamentben ezen a héten ismét kibújt a szög a zsákból, a magyar baloldal ugyanis bebizonyította, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is kész minden bevándorláspárti javaslathoz a nevét adni – erről Nacsa Lőrinc KDNP-s politikus beszélt a kormánypártok nevében. Mint mondta: a  Gyurcsány-párt Molnár Csaba és Niedermüller Péter, valamint a szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor is megszavazta ugyanis azt a javaslatot, amely szerint a következő időszakban megháromszorozzák a migránsokat segítő Soros-szervezetek támogatását.

Ennyire kell a hatalom a baloldalnak: Gyurcsányék elfogadták a rasszista Jobbikot

Itthon2019.02.01, 13:57

Hiába a náci karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szemrebbenés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig a bukott miniszterelnök korábban valósággal sportot űzött a Jobbiktól való elhatárolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen – írja tényfeltáró riportjában a Magyar Idők.

A magyar baloldal is megszavazta, hogy legalizálják az illegális migrációt

Itthon2019.03.28, 14:59

Ezzel a pszichológiai hadviseléssel akarnak megágyazni annak a most már e dokumentumban is nyíltan vallott célnak, hogy nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét - mondta Szánthó Miklós az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a magyar baloldal támogatása mellett újabb bevándorláspárti dokumentumot fogadott el. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a politikai korrektség jegyében újra érzékenyíteni akarják az európai társadalmat.

Fidesz-KDNP: Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti

Itthon2019.05.21, 17:47

Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

Gyurcsány pártja az első pillanatban megkezdte az áskálódást Brüsszelben Magyarország ellen

Itthon2019.07.11, 18:56

Bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A levél arra reagál, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire. Ez példátlan, ugyanis a DK szembefordult a választók akaratával, arcul csapta a magyarok demokratikus döntését.

A magyar oktatásért siránkozott, aztán hárommilliós magániskolába íratta gyerekét Gyurcsány embere

Itthon2021.09.01, 20:00

Évi 3 millió forintba kerülő brüsszeli katolikus magániskolába íratta be gyerekét Molnár Csaba, Gyurcsány EP-képviselője - vette észre Bohár Dániel újságíró. Molnár Csaba nemrég még "arról ömlengett, hogy a magyar családoknak aközött kell választaniuk, hogy megélnek vagy taníttatják a gyermeküket" - írja Bohár Dániel.