Molnár Csaba

címke rss
Nézze meg, milyen szánalmas, bukott emberekből áll Gyurcsányék "árnyékkormánya"!

Nézze meg, milyen szánalmas, bukott emberekből áll Gyurcsányék "árnyékkormánya"!

Programbemutató rendezvénysorozatot indított Gyurcsányék pártja, melynek pénteki nyitóeseményén Gyurcsány felesége, a Gyurcsány-árnyékkormány árnyék-miniszterelnök-jelöltje ismertette a párt "szakpolitikai" terveit. Kétség sem férhet hozzá, hogy a párt kormányra kerülése esetén egy második Gyurcsány-korszak telepedne Magyarországra. Ehhez elég csak megnézni, hogy Gyurcsány Ferenc saját feleségén kívül kikkel kíván „alternatívát" mutatni. Az alábbiakban az "árnyékkormány" leghiteltelenebb árnyékminisztereit mutatjuk be. 

Ők azok: a baloldali EP-képviselők, akik milliókat keresve akadályozzák, hogy a tanárok 800 ezer forintot kapjanak

Itthon2023.05.24, 12:01

Összegyűjtöttük, hogy kik azok a baloldali európai parlamenti képviselők, akik miközben több millió forintot visznek haza közpénzből, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tanárok ne keressenek jól, és ne kapják meg a nekik jogosan járó 800 ezer forintos fizetést. Ezzel egyidőben pedig hergelik az utcán az embereket. Mutatjuk, kik teszik a legtöbbet azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki jogosan járó uniós forrásokat.

Gyurcsány képviselője azt mondta: Neki hazafias kötelezettsége, hogy ne érkezzenek meg az uniós pénzek Magyarországra - videó

Itthon2023.04.26, 12:48

Gyurcsány pártja hétfőn "Árnyékormány-infót" tartott Molnár Csaba EP-képviselő és a bukott tévés, jelenlegi országgyűlési képviselő, Kálmán Olga részvételével, ahol Molnár, a baloldal árnyékkormányának árnyékkancellária minisztere egyértelműen kijelentette, hogy neki hazafias kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországra ne érkezzenek uniós pénzek. Nos, Gyurcsány Ferenc a hazafias kötelezettséget, mint elvárást korábban már megfogalmazta, és tudvalévő, hogy ezt várja el Karácsony Gergely főpolgármestertől is. Így nem meglepő, hogy a bukott pártelnök a saját pártjának tagjaitól is maximális lojalitást és küzdelmet váár ...

A dollárbaloldal külföldi utasításra akarja belerángatni Magyarországot a háborúba

Itthon2023.03.31, 11:30

Gyurcsányék a magyar emberek véleménye és elvárásai helyett külföldi politikai- és érdekcsoportok szempontjait tekintik elsődlegesnek – jelentette ki Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint Gyurcsányék hosszú távú célja, hogy kifejezzék: ők jelentik az egyetlen komolyan vehető politikai erőt a balliberális oldalon, miközben a többi baloldali párt a szavazóinak, illetve a másodvonalbeli politikusainak megőrzésére sem rendelkezik elegendő vonzerővel. A szakértő beszélt még arról, miért háborúpárti a baloldal, és mi az oka, hogy nem érdekli őket az a tény, hoggy ...

Gyurcsányék bejelentették: nem szavazzák meg pénteken a békepárti határozatot

Itthon2023.03.28, 14:53

A Gyurcsány-párt kedden bejelentette, hogy nem támogatják a békepárti határozatot, így pedig egyértelműen újra háborúpárti oldalra álltak. 

A magyar oktatásért siránkozott, aztán hárommilliós magániskolába íratta gyerekét Gyurcsány embere

Itthon2021.09.01, 20:00

Évi 3 millió forintba kerülő brüsszeli katolikus magániskolába íratta be gyerekét Molnár Csaba, Gyurcsány EP-képviselője - vette észre Bohár Dániel újságíró. Molnár Csaba nemrég még "arról ömlengett, hogy a magyar családoknak aközött kell választaniuk, hogy megélnek vagy taníttatják a gyermeküket" - írja Bohár Dániel. 

Gyurcsány pártja az első pillanatban megkezdte az áskálódást Brüsszelben Magyarország ellen

Itthon2019.07.11, 18:56

Bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A levél arra reagál, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire. Ez példátlan, ugyanis a DK szembefordult a választók akaratával, arcul csapta a magyarok demokratikus döntését.

Fidesz-KDNP: Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti

Itthon2019.05.21, 17:47

Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

A magyar baloldal is megszavazta, hogy legalizálják az illegális migrációt

Itthon2019.03.28, 14:59

Ezzel a pszichológiai hadviseléssel akarnak megágyazni annak a most már e dokumentumban is nyíltan vallott célnak, hogy nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét - mondta Szánthó Miklós az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a magyar baloldal támogatása mellett újabb bevándorláspárti dokumentumot fogadott el. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a politikai korrektség jegyében újra érzékenyíteni akarják az európai társadalmat.

Ennyire kell a hatalom a baloldalnak: Gyurcsányék elfogadták a rasszista Jobbikot

Itthon2019.02.01, 13:57

Hiába a náci karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szemrebbenés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig a bukott miniszterelnök korábban valósággal sportot űzött a Jobbiktól való elhatárolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen – írja tényfeltáró riportjában a Magyar Idők.

A magyar baloldali EP képviselők megint aláírtak Sorosnak

Itthon2019.01.19, 13:48

Az Európai Parlamentben ezen a héten ismét kibújt a szög a zsákból, a magyar baloldal ugyanis bebizonyította, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is kész minden bevándorláspárti javaslathoz a nevét adni – erről Nacsa Lőrinc KDNP-s politikus beszélt a kormánypártok nevében. Mint mondta: a  Gyurcsány-párt Molnár Csaba és Niedermüller Péter, valamint a szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor is megszavazta ugyanis azt a javaslatot, amely szerint a következő időszakban megháromszorozzák a migránsokat segítő Soros-szervezetek támogatását.

Soros-hagyományok szerint balhéztak az ellenzéki politikusok a köztévében

Itthon2018.12.18, 08:57

Összekulcsolt kezekkel földre fekvéssel operáltak a randalírozó képviselők hétfő kora délután a köztelevízió székházában. (Közben természetesen Bangóné videójából kiderült, hogy micsoda színjáték az egész.) Ismerős ez a pillanatkép valahonnan? Igen, az arab tavaszról és ukrán megmozdulásokból is. Ahol Soros György emberei jártak, ahol Soros György utasításait követték. Egyre több jele van annak, hogy Szél Bernadették külföldről importált módszerekkel igyekeznek politikai konfliktust generálni. Az ellenzéki politikusok azóta elkullogtak.

Mégsem adtak át minden dokumentumot Gyurcsányék az Állami Számvevőszéknek

Itthon2018.11.20, 17:11

Hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK) azt állította, hogy azokat az iratokat, amiket kértek tőlük az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai, már átadták. Egy nap sem telt el, és a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv közleményt adott ki, amelyben árnyalta a DK szavait. A választási kampány dokumentációját valóban megkapták, de jövőre következik az elmúlt két év ellenőrzése. A DK-nak pedig kötelessége az iratokat biztonságos helyen megőrizni. Egyúttal arra figyelmeztették őket, hogy a közpénzekkel mindenkinek el kell számolnia. Gyurcsány Ferencék kakaskodásba kezdtek.

Egyszerre támadt Magyarországra a magyar ellenzék a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt

Itthon2018.10.03, 14:32

Egészen precíz, percre pontosan kiszámolt, összehangolt támadást intéztek a magyar ellenzék EP-képviselői Magyarország ellen a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt. Egyedül Ujhelyi István hiánya feltűnő a névsorból, a súlyos mulasztás azzal magyarázható, hogy a szocialista politikus ma felszólal a magyar parlamentben. A dokumentumot jegyző Judith Sargentini is Magyarországgal foglalkozott Twitterén. Teljes az összkép.

A DK azon veszekszik az MSZP-vel, ki a nagyobb hazaáruló

Itthon2018.09.18, 16:12

A Soros-Sargenitni-jelentés kapcsán kaptak hajba a demokraták azon, hogy ki a nagyobb hazaáruló közülük. Gyurcsány Ferenc egy televízióinterjúban hirdetett versenyt, Ujhelyi István pillanatokon belül felvette a kesztyűt közösségi oldalán. Elindult a parlamenti szezon, az egész ország örömére ismét elemében vannak a Magyar Ellenzéki Pártok!

Nem csinál titkot belőle: Sargentini újra nyíltan támadja a magyar kormányt

Itthon2018.09.06, 15:44

A jövő heti szavazást megelőzően a holland EP-képviselő elárasztotta oldalát az Orbán-kormányt bíráló tartalmakkal. Judith Sargentini annyira szeretné megbüntetni Magyarországot, hogy már a függetlenség látszatára sem ügyel, gyakorlatilag politikai aktivistaként tevékenykedik. A magyar ellenzéki pártok közben sorra jelentik be: meg fogják szavazni a jelentést az EP plenáris vitáján.

Molnár Csaba szerint felesleges a kvótanépszavazás

Itthon2016.09.17, 17:25

A pozsonyi uniós csúcs eredményei végleg feleslegessé tették a kötelező betelepítési kvótáról kiírt népszavazást – vélekedett Molnár Gyula, a DK európai parlamenti képviselője. A politikus szerint egyértelmű, hogy nem lesz kényszerbetelepítés, ezért értelmét vesztette a kampány.

Molnár Csaba: Vissza kell vonni a népszavazást

Nagyvilág2016.09.15, 10:59

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai évértékelő beszédében arról beszélt, hogy nem lesz kötelező betelepítési kvóta, ezért szerinte vissza kell vonni az október 2-ai népszavazást.

Lezárták az Európai Parlamentet

Nagyvilág2016.03.22, 10:44

Az EP történetének legszigorúbb terrorkészültségét rendelték el a parlamentben – mondta el Molnár Csaba az Origónak. A DK-s képviselő arról is beszámolt, hogy a támadás ellenére nincsen pánikhangulat a belga fővárosban.

DK: kamupárt miatt nem lehet népszavazás a vasárnapi zárva tartásról

Gazdaság2015.01.16, 13:42

Aláírásokat fog gyűjteni a DK, hogy a kormány népszavazást írjon ki a vasárnapi zárvatartásról. Valós népszavazást nem kezdeményeznek, szerintük a Fidesz irányítása alatt álló kamupárt ellehetetleníti a népszavazás kiírását.

A Fidesz szerint Gyurcsány áll az európai támadások mögött

Itthon2014.10.21, 16:12

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti vitát, és az előző napi, a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett, magyar médiahelyzetről szóló közmeghallgatást. 

Nyilvánosak, de átláthatatlanok a trafikpályázatok

Itthon2014.08.06, 17:19

Nyilvánosak lettek a trafikakták, a Demokrtaikus Koalíció VIII. kerületi irodájában lehet hozzáférni a dokumentumokhoz. Bár a fejlesztési minisztérium szerint minden aktát átadtak, a helyszínen kiderült, több település irata is hiányzik. Az viszont kiderült, hogy az értékelési lapokról éppen az értékelést felejtették le a bírálók.  

Az MSZP-s Tabajdi a Facebookon reklámozza a DK-t

Itthon2014.05.23, 10:39

Ugyan az MSZP és a DK külön indul az EP-választáson, több MSZP-s is besegít a DK kampányába. Tabajdi Csaba a Facebook-oldalán a "felkészült, tehetséges, autonóm gondolkodású" Molnár Csabára hívta fel a figyelmet.

Poltnak is gyanús Orbán tanácsadója

Itthon2013.07.31, 14:44

Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó 670 ezer forintért ad tanácsot Orbán Viktornak, és egy interjúban bevallotta, hogy ez havonta egy legfeljebb negyedórás telefonbeszélgetést jelent. A DK-s Molnár Csaba erről az ügyről kérdezte írásban Polt Péter legfőbb ügyészt, aki most a kérdést feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészségnek.

Nyomozás indul Matolcsy könyve ügyében

Itthon2013.07.25, 16:52

Feljelentésként értelmezte a legfőbb ügyész Molnár Csaba DK-s politikus írásbeli kérdését, amelyben a képviselő arról érdeklődött, miért az adófizetők állták Matolcsy György egyik könyvének lefordíttatását. Az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt indul eljárás.

132 ezer forintba kerül Gyurcsány akciója

Itthon2012.09.11, 09:38

Az éhségsztrájkoló volt miniszterelnök a társaival együtt 64 négyzetméteres területre kapott engedélyt, és mivel sátrakat is állítottak, a használati díj 104 ezer forint plusz áfa.

A Kossuth-szobor mögé jár pisilni Gyurcsány

Itthon2012.09.10, 15:44

A testszagot is vállalja Gyurcsány Ferenc, aki zuhanyozni nem tud, napokig lavórban fog mosakodni, és a Kossuth-szobor mögötti mobilvécébe jár pisilni. A volt miniszterelnök vasárnap este kezdett egyhetes éhségsztrájkba a Kossuth téren, így tiltakozva a választási regisztráció és az Orbán-kormány ellen. Három párttársa is vele tart, Vadai Ágnes viszont csak egy-egy órára csatlakozik majd a sztrájkhoz, Bauer Tamás pedig inkább dolgozik ehelyett.

Alapos garancia volt az azeriek levele

Itthon2012.09.03, 16:43

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint Azerbajdzsán többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának kétharmados többséggel megválasztott tagja és számos nemzetközi egyezmény aláírója, így alapos garanciának tekinthető, amit hivatalos leveleikben írnak. A tárca úgy véli: Ramil Sahib Safarov büntetésével kapcsolatban egyedül Azerbajdzsán az illetékes a megfelelő döntés meghozatalára.

A Fidesz örül a Közgép sikereinek

Itthon2012.07.10, 18:03

Az LMP és a Demokratikus Koalíció egy keddi sajtótájékoztatón támadta a Közgép állami megrendeléseit, ami közlemények sorát indította el. A kormányszóvivői iroda szerint a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista-szabad demokrata időszakban erősödött meg a piacon, a Fidesz "Strabag Olajfa Koalíciót" emleget, a Közgép szerint növekedésük független a politikától.

Gyurcsányék ultimátumot adtak a Fidesznek

Itthon2012.02.06, 15:54

A Demokratikus Koalíció az alkotmány és a sarkallatos törvények visszavonása nélkül nem hajlandó egyeztetni a Fidesszel.

Gyurcsány összehangolódna a szomszédasszonnyal

Itthon2012.01.25, 15:16

Végigjárta vendéglátója szomszédait az Avas lakótelepen Gurcsány Ferenc, aki a Demokratikus Koalíció több vezetőjével beköltözött egy miskolci családhoz három napra. Nem kellett levennie a cipőjét, kapott szendvicset, puszikat, pisiltetett kutyát, röviden kérdezett a cigány-magyar együttélésről, és beszélt a hosszú életet adó teremtőről is. A volt miniszterelnök büszke volt arra, hogy három napig nem beszélt Orbán Viktorról, még a nevét sem ejtette ki a száján, úgyhogy szerinte a Miskolcra költözés nem kampányfogás.

Mandátumának visszaadására szólították fel az MSZP-s Molnár Csabát

Itthon2011.11.07, 19:50

Az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége felkérte Molnár Csabát, hogy adja vissza a párt területi listáján szerzett mandátumát, miután távozott az MSZP-ből. Az alkotmányügyi bizottság hétfőn dönt arról, hogy megalakíthatják-e frakciójukat az MSZP-ből távozó politikusok.

Gyurcsányt választotta pártelnöknek a Demokratikus Koalíció

Itthon2011.11.06, 19:45

Döntöttek ma a Demokrata Párt tagjai az alapszabályváltoztatásról és a párt átnevezéséről Demokratikus Koalícióvá. Pártelnöknek választották Gyurcsány Ferencet, Bauer Tamás, Debreczeni József, Molnár Csaba és Niedermüller Péter alelnök lesz. Gyurcsány azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció "szegény, mint a templom egere".

Kövérnek is szóltak új frakciójukról Gyurcsányék

Itthon2011.10.23, 17:22

Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP-ből szombaton kivált Demokratikus Koalíció (DK) levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy külön frakciót alakítottak. A DK szerint nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Kövér László azt mondta, hogy a nemzeti ünnepen "nem kíván Gyurcsány Ferencékkel foglalkozni".

Polt Péter legfőbb ügyészt kérdezi a végtörlesztésről az MSZP

Itthon2011.09.18, 16:18

Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez Molnár Csaba szocialista képviselő. Az ellenzéki politikus arra vár választ, kimerítheti-e a hűtlen kezelés tényállását az a törvényhozói vagy kormányzati magatartás, amely az európai uniós jog tudatos megsértésével azt okozza, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie.

Alkotmánybírósághoz fordult Molnár Csaba az ügyészségi törvény miatt

Itthon2010.12.21, 14:13

Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ügyészségi törvény egy szakaszát Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke. Azt kifogásolja, hogy a legfőbb ügyész kilencéves megbízásának megszűnése után is gyakorolhatja a jogköreit, ha az Országgyűlés nem tudja megválasztani az utódját.

A jegytépéssel védekező Vadai is fizetett pótdíjat a BKV-nak

Itthon2010.07.14, 11:35

Megérkezett a BKV-hoz a Gyurcsány Ferenc és felesége, valamint további két szocialista politikus által pótdíjként befizetett összeg - közölte a közlekedési társaság. Vadai Ágnes korábbi államtitkár is átutalta a büntetést, pedig korábban azt állította, hogy feledékenységből nem kezelt jegyet és ezért utólag eltépett egyet.

Háborúzik a Fidesz a kettős állampolgárság ellen szavazó MSZP-s szerint

Itthon2010.05.26, 12:35

Csak három képviselő, Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel a kettős állampolgárságról szóló törvényre, mindhárman MSZP-sek. Gyurcsány a blogján azt írta, csupán Orbán Viktor és Robert Fico szlovák kormányfő csatájáról van szó, Molnár Csaba pedig "ócska hatalmi taktikázásnak minősítette" a Fidesz által benyújtott javaslatot, amely szerinte nem szolgálja a határon túli magyarok ügyét.

Ukrajna beadta a derekát - hétfőtől újra jöhet a gáz

Itthon2009.01.18, 18:11

Megállapodott a gáz áráról Ukrajna és Oroszország, így hétfőtől akár meg is indulhat a gázszállítás Európába. Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerint ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy Magyarországra mikor érkezik meg a gáz. A megegyzést végül az könnyítette meg, az ukránok beleegyeztek, hogy egy rövidtávú kedvezmény mellett a jövőben piaci áron, az eddigi ár dupláján veszik a gázt az oroszoktól.

Nem találjuk Gyurcsányék 3 milliós spórolását

Itthon2009.01.09, 16:08

Gyurcsány Ferenc kormányfő és Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerint a magyar lakosság szerda este a vártnál 3 millió köbméterrel kevesebb gázt használt, amivel önkorlátozást vállalva járult hozzá a gázfogyasztás csökkenéséhez. Az [origo] szerette volna megtudni, kik voltak a legtakarékosabbak, de kiderült, hogy a lakosságot ellátó öt nagy gázszolgáltatónál vagy egyáltalán nem, vagy csak alig csökkent a lakossági fogyasztás mértéke. A pontos megoldást a kormányszóvivői iroda sem tudja.

Mi lesz velünk orosz gáz nélkül?

Itthon2009.01.07, 09:34

Krízishelyzet alakult ki Magyarországon, Ukrajna felől kedd délután óta egyáltalán nem érkezik földgáz. A magyar tartalékok a keddi fogyasztás és a hazai kitermelés mellett több mint 2 hónapra elegendőek. A korlátozás először a nagyfogyasztókat érintheti, de szélsőséges esetben a kommunális fogyasztók vagy a lakosság is a bőrén érezheti a hiányt. Mit kell tudni a gázválságról és mi történhet velünk?

Hétfő délutántól kevesebb gázt küldenek az ukránok

Itthon2009.01.05, 21:48

A korábban vállalt 38 helyett csak 30 millió köbméter földgáz érkezik Magyarországra Ukrajnán keresztül - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Hétfőn délután négytől valóban csökkenni kezdett a gázszállítás intenzitása, Molnár szerint azonban az sem okoz ellátási problémát, ha kiesik 8 millió köbméter, mivel azt a tározókból pótolni lehet. Az E.on szóvivője szerint hónapokra elég a tartalékgáz, a miniszter szerint kizárt a lakossági fogyasztás korlátozása.

Januártól 2,9 százalékkal drágul az áram

Gazdaság2008.12.17, 19:54

Január elsejétől átlagosan 2,9 százalékkal emelkedik a lakosságot ellátó egyetemes szolgálatói körben a villamos energia végfelhasználói ára - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán az MTI-vel.

Marad a földgáz ára

Archívum2008.11.27, 12:54

Nem változik a földgáz közüzemi ára január elsején  - közölte Molnár Csaba, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterjelölt, valamint Budai Bernadett kormányszóvivő a csütörtökön. A miniszterjelölt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a Magyar Energia Hivatal javaslata 10 százalékos áremelés volt-e, igennel válaszolt. Hozzáfűzte: a földgáz világpiaci ára és a forint-dollár árfolyam változása mellett a döntésnél figyelembe vették a társadalompolitikai tényezőket is.

Rábólintott Molnár miniszterségére a szakbizottság

Itthon2008.11.26, 13:57

Támogatta az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága Molnár Csaba jelölését a közlekedési miniszteri posztra. Meghallgatásán a miniszterjelölt arról beszélt, hogy elsősorban a közösségi közlekedést fejlesztené, az energiaellátásban pedig a biztonságra törekedne.

Gyurcsány legjobb tanítványa lehet az új miniszter

Itthon2008.11.24, 17:01

Még be sem töltötte a 33-at, máris miniszteri székbe ülhet Molnár Csaba közlekedési miniszterjelölt. Ismerői tehetségesnek tartják, jó beszédkészségét ellenfelei is elismerik. Politikai törekvései már egyetemista korában egyértelműek voltak, és fiatal kora ellenére kapott már néhány fontos posztot, például rábízták Gyurcsány egyik kulcsprogramját. Annyira kötődik a kormányfőhöz, hogy egy politikai ellenfele szerint már a gesztusait is átvette, egy párttársa szerint pedig épp Gyurcsány hagyhat foltot ígéretes karrierjén.

Előző
Következő