molesztálás

címke rss
12 éven át molesztálta saját lányait egy kecskeméti pedofil

12 éven át molesztálta saját lányait egy kecskeméti pedofil

A férfi 2005. és 2017. között rendszeresen zaklatta szexuálisan kiskorú lányait, amikor felesége nem volt otthon, egészen addig, míg az idősebb lány nagykorú lett, és mindent elmondott az anyjuknak. A Kecskeméti Törvényszék első fokon 15 év fegyházra ítélte a férfit, az ügyészség azonban súlyosítás érdekében fellebbezett.

Még csak óvodás volt a kishúga, amikor először megerőszakolta a pannonhalmi testvére

Itthon2023.10.06, 10:36

12 éven át zaklatta a kishúgát egy férfi. Amikor először megerőszakolta a testvérét, ő maga is gyerek volt. A molesztálás kilenc éven át tartott. Senki sem vette észre, és senki nem tett ellene.

Szexuálisan bántalmazott és kínzott halálra kutyákat egy ismert ausztrál zoológus

Nagyvilág2023.09.26, 09:44

Egy neves brit krokodilszakértő bűnösnek vallotta magát, hogy kutyákat molesztált és kínzott halálra.

Fogadott unokáját molesztálta egy férfi, miközben a gyerek épp aludt

Itthon2023.04.04, 13:14

Halálra rémült az az ötéves kislány, aki egyik nap arra ébredt álmából, hogy egy általa nagyszülőként szeretett 54 éves férfi szexuálisan zaklatja. A Veszprém vármegyei férfi több, mint 12 évet kaphat. 

Letartóztatták a férfit, aki kislányokat molesztált egy csepeli társasházban

Life.hu2023.03.24, 21:07

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki kislányokra támadt rá Csepelen- közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Két 10 év körüli kislányt molesztált egy 56 éves férfi az Aquaworldben

Life.hu2023.03.23, 15:23

Egy szemtanú szerint rendőrök lepték el a közkedvelt budapesti fürdőt, az Aquaworldöt.

6 éves kislányokat is megerőszakolt a pedofil sportorvos

Nagyvilág2023.03.19, 13:31

Évtizedeken keresztül molesztálta a fiatal tornászlányokat az Egyesült Államok Tornaszövetségének egykori orvosa. Larry Nassar áldozatai közül 265-en jelentkeztek a rendőrségen, akiket 1998 és 2015 között zaklatott, ám ennél jóval több, akár 500 áldozata is lehet. A legfiatalabb mindössze hatéves volt. Mivel a sportszövetség nem vette komolyan a fiatal lányok panaszait az orvos ellen, a lányok a mai napig úgy érzik, cserben hagyták őket. Nassart 2018-ban életfogytiglanra ítélték, a szervezet elnöke elnézést kért, aztán több százmilliós kártérítést fizettek ki az áldozatoknak, ám ez nem kárpótolja őket az elszenvedett traumákért.

Békési pedofil történelemtanár: megszólalt a molesztált, megerőszakolt kislány édesanyja

Itthon2023.02.28, 10:31

Múlt héten robbant be a köztudatba az a hír, hogy egy 13 éves kislányt megrontott a történelem tanára Békés vármegyében, és a kislányt a saját apja ajánlotta fel a pedofilnak. Később az is kiderült, hogy az apja is kihasználta szexuálisan. Az áldozat édesanyja megrázó interjúban mesélt arról a Borsnak, hogy évek óta harcol azért, hogy ő nevelhesse a gyereket.

8 éves volt a sztárszínésznő, amikor megerőszakolta a mostohaapja, majd a következő mostohaapja is megerőszakolta

Nagyvilág2023.02.19, 22:01

Marilyn Monroe az egykori szexszimbólum mindössze nyolcéves volt, amikor megerőszakolták. A mostohaapja zaklatta szexuálisan. Ezután egy másik családhoz került, ahol az új mostohaapa is megerőszakolta. Az eset megrázó, de egyáltalán nem egyedi. Több későbbi sztárnak is hasonló borzalmakat kellett átélnie gyerekkorában. A "Rock of Ages" sztárját is kisgyerekkorában erőszakolták meg, amikor a szülei egy angliai drámaiskolába küldték tanulni. "10 éves voltam, de úgy néztem ki, mint egy 28 éves érzéki táncosnő. Egy zaklatott kislány voltam, akinek szexinek kellett tűnnie, mivel ez volt a munkám és az életem. A szívemben azonban ugyanaz ...

"S*ggfej voltam" - két év után megtörte a csendet a kannibalizmussal vádolt Armie Hammer

Life.hu2023.02.08, 17:00

Armie Hammer két év hallgatás után először adott interjút. A színészt több nő is szexuális erőszakkal és kannibalizmussal vádolta meg.

Négy éven át molesztálta Pamela Andersont a bébiszittere: megpróbálta megölni őt

Life.hu2023.01.24, 21:29

Pamela Anderson gyerekként egy tollal próbálta leszúrni a bébiszitterét.

Szemrebbenés nélkül hazudott a veszélyes walesi pedofil

Nagyvilág2023.01.14, 07:33

A gyerekek iránti érdeklődésem csak kedvességből fakad, mondta egy idős férfi. Hamar kiderült, hogy hazudik. Az egyik gyereknek ugyanis a péniszét mutogatta a pedofil - írja a DailyStar. 

Gyomorforgató: ötéves kislányt erőszakolhattak meg gyerekek egy újpesti gyermekotthonban

Life.hu2023.01.12, 10:59

Az eset még december 11-én történt: az ötéves kislányon otthon, az édesanyja vette észre az erőszakra erre utaló jeleket.

Tizenhárom gyereket molesztált egy férfi bébiszitter Kölnben

Nagyvilág2022.12.07, 13:41

Tizenhárom gyerek molesztálásával vádolnak egy férfi bébiszittert Kölnben. A legfiatalabb gyerek mindössze négy hetes volt - derül ki a Bild cikkéből.

Álmában erőszakolta meg rokona kislányát egy Veszprém megyei pedofil

Itthon2022.11.18, 12:57

Egy 43 éves férfi tavaly nyáron molesztálta rokona egyik gyerekét a gyanú szerint. Amikor a kislány már aludt, szexelni kezdett vele. Idén tavasszal pedig nyilvánosan mutogatta magát egy buszon egy fiatal lánynak. 

15 éves modellnek mutogatta a nemi szervét egy fotós

Tévé2022.11.17, 13:31

Paulina Porizkova a modellkarrierje kezdetéről mesélt el egy borzasztó történetet.

Szabadon engedték az emberölési kísérlettel vádolt korábbi UFC-bajnokot: ezért döntött így a bíróság

Life.hu2022.11.13, 21:22

Emberölési kísérlet vádjával tartóztatták le a korábbi UFC-bajnokot, Cain Velasquezt még márciusban, azonban most nyolc hónap után, 1 millió dolláros óvadék ellenében szabadulhat. 

Az egész osztály és a tanár előtt molesztálta a kamaszlányt a mostohaapja

Nagyvilág2022.10.07, 20:43

Egy online tanítási óra kellős közepén dörzsölte nemiszervét 16 éves mostohalánya fejéhez az ohioi David Lowe. A lány tanára és 39 osztálytársa szó szerint sokkot kapott a látványtól, majd azonnal értesítették a rendőröket - írja a DailyStar.

Fiatal lány szoknyája alá nyúlt a HÉV-en, és maszturbált közben: fantomképen az elkövető

Life.hu2022.08.24, 20:40

A szigetszentmiklósi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy 19 éves lányt molesztált a HÉV-en. Kérik, hogy aki felismeri az elkövetőt a fantomkép alapján, jelentkezzen.

Befogadta a család az árva fiút: megpróbálta megerőszakolni a 3 éves kislányukat (18+)

Life.hu2022.08.24, 09:54

Szűcs István Elekről első ránézésre valószínűleg senki sem mondaná meg, hogy nem csak egy duci kisfiú, aki a légynek sem tudna ártani. Pedig az igazság az, hogy a most 20 éves férfit szexuális erőszak 12. életévét be nem töltött személy sérelmére vádjával körözik.

Szexuális zaklatással vádolják az egykori gyereksztárt

Tévé2022.08.10, 15:53

A kétszeres Emmy-jelölt Fred Savage neve nálunk nem annyira ismert, mint a tengerentúlon, de a botrányai kapcsán egyre többször kerül a címlapokra. 

Meg akart erőszakolni a főnököm, erre megvert a felesége

She2022.08.02, 08:07

Az első munkahely mindig emlékezetes tapasztalatokkal gazdagít. Az én esetemben sem történt ez másként, azonban nem a munkamorálról tanultam, hanem az emberi reakciókról.

Videón, ahogy négyen brutálisan megvernek egy férfit Oroszlányban

Itthon2022.07.26, 13:12

Az oroszlányi munkásszálló előtt molesztálták a férfi barátnőjét négyen. Amikor a férfi ezt megelégelte, odament hozzájuk, hogy elhozza onnan barátnőjét. A támadóknak ez nem tetszett, és egyszerre négyen estek neki. Ütötték és rúgták, ahol csak érték, perceken keresztül.

Szeméremsértő képeket zsarolt ki egy férfi három kislánytól: egyikük édesapja segített a leleplezésben

Life.hu2022.06.28, 10:49

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, videókat szerezni - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Megszólalt Szepesi Nikolett az őt éveken át molesztáló masszőr haláláról: ezt mondta

Life.hu2022.06.28, 10:30

Bacsa István, Kicsi bácsi elhunyt. A férfi a magyar sporttörténelem egyik legellentmondásosabb alakja volt, hiszen ő az a gyúró, akit többek között Szepesi Nikolett is molesztálással vádolt meg.

Bohócálarcban és Harry Potteres pizsamában zaklatta a gyerekeket egy perverz énektanár

Nagyvilág2022.05.04, 07:54

Az egykor zenetanárként dolgozó, 32 éves Benjamin Heels elismerte, hogy több gyereket is molesztált, az egyiküket arra is rávette, hogy szexeljen vele. A pedofil férfiról emellett furcsa fényképek kerültek elő, amelyeken bohócnak sminkelte magát, és Harry Potter mintájú pizsamát viselt.

Tizenegy éves kislányt molesztált egy hetvenéves férfi Tiszaföldváron

Life.hu2022.04.22, 16:18

Vádat emeltek egy hetvenéves férfi ellen, aki egy tizenegy éves lányt molesztált Tiszaföldváron - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Támadásba lendült Szilágyi Liliána apja: 30 millióra perelné a lányát

Life.hu2022.04.20, 08:12

Szilágyi Liliána tavaly év végén osztotta meg sokkoló történetét: állítása szerint apja fizikailag és szexuálisan is bántalmazta. Most az úszónő ismét megszólalt, újabb részleteket osztott meg a fájdalmas múltjával kapcsolatban. Apja jogi útra terelné az ügyet, személyiségi jogi eljárást kezdeményez lánya ellen.

16 éves diáklány fenekét fogdosta egy férfi Salgótarjánban

Itthon2022.03.31, 12:55

Egy férfi Salgótarján belvárosában fényes nappal követni kezdett egy diáklányokból álló csoportot novemberben, akik az iskolába mentek. Amikor utolérte a csoportot, felhúzta egy 16 éves lány kabátját hátulról, és a fenekét fogdosni és simogatni kezdte. A kislány felsikított, ellökte a férfi kezét, aztán a társaival a közelükben álló tanárhoz futott, akinek sikerült elzavarnia a molesztálót.

Szexuális erőszakkal vádolják a magyar edzőt: otthonában abúzálta a gyerekeket

Life.hu2022.02.18, 10:42

Szexuális erőszakkal vádolnak egy 35 éves pécsi futballedzőt. A férfi 2017. augusztusától egy dél-baranyai település sportegyesületénél dolgozott. Később kiderült, 2018. és 2019. években három gyermekkorú sértett sérelmére több alkalommal is szexuális cselekményt végzett. Most a Pécsi Ítélőtábla másodfokú tanácsa előtt folytatódott az eljárás az ügyében. 

Teljesen lefagytam, amikor a tanárom végighúzta az ujjait a combomon...

She2022.01.25, 07:19

Talán mindenkinek van az iskolás éveiből egy olyan tanára, aki miatt összeszorul a gyomra és kirázza a hideg, ha rágondol. Az én történetem az iskolai szorongásról szól, ami a zaklatásig fajult.

Szexuálisan zaklattak egy nőt Óbudán

Itthon2022.01.13, 10:59

A vád szerint egy 25 éves férfi tavaly áprilisban a HÉV Aquincum megállójának közelébe csalt és életveszélyesen megfenyegette, majd szexuálisan zaklatott egy nőt. A földre teperte, és molesztálta. Mint kiderült a támadót korábban ítélték már el hasonló szexuális bántalmazás miatt.

Nem tudtam neked elmondani, mit tett velem az apám...

She2022.01.03, 12:17

"Ahogy már számtalanszor, aznap éjszaka is átosontam a szüleim hálószobájába. Nem volt egy álomházasság az övék, ezt már gyerekként is tudtam, de két alkoholista esetében ebben sajnos nincs is semmi meglepő.

Elhagyatott erdős helyen és vadlesen próbált erőszakoskodni áldozataival a bakonyi pedofil

Itthon2021.12.08, 09:05

Két nőt is molesztált egy 44 éves férfi a lakóhelyéhez közeli erdő széli vadlesen a Bakonyban, az egyikük kiskorú volt.

"Szadista módon megvert" - megdöbbentő vallomást tett az úszó, akinek gyerekként Turi György volt az edzője

Life.hu2021.11.24, 13:30

Cseh László visszavonulása után arról számolt be, hogy volt edzője, Turi György milyen elfogadhatatlan módszerekkel dolgozott. Utána többen megszólaltak, most pedig Orsovai Péter vallott az Origónak az úszóedzőről.

Öt kisdiákját is megrontotta egy tanár: csak 30 évet kapott

Life.hu2021.11.19, 16:43

Éveken át saját perverz fantáziájának játékszereként használta az általa tanított kisfiúkat egy tanár. Az ügyében most született meg az ítélet, és a kiszabható legmagasabb büntetést kapta.

Császár Előd rettegett, hogy édesapja megöli molesztálóját: ezért nem szólalt meg róla

Life.hu2021.11.12, 11:23

Császár Előd a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában vallott arról, hogyan próbálta meg orális szexre kényszeríteni őt édesapjának barátja. Elárulta azt is: az esetről csak felnőttként számolt be apjának, mert félt, hogy megölné a barátját. 

Molesztált egy 12 éves kislányt, de ügyvédje szerint túl erős a büntetés

Life.hu2021.11.04, 21:32

A 20 éves férfi az utcán molesztálta a 12 éves kislányt.

Hónapokon át molesztálta 14 éves diákját a 31 éves tanárnő: a fiú nővére buktatta le őket

Life.hu2021.10.06, 17:37

A floridai tanárnő akkor bukott le, amikor diákja nővére megnézte az öccse telefonját, amelyben pikáns üzeneteket és fotókat talált.

Kétéves kislányt molesztálhattak tizenkét évesek

Nagyvilág2021.09.25, 17:28

Tökéletes nyaralást szerettet volna, ezért egy egyhetes Disney-hajóútra ment egy amerikai házaspár kétéves lányával. A kirándulás azonban, ami mesés álomnak indult, hamar rémálommá vált - írja a Bors a CrimeOnline alapján.

12 éves nevelt lányát molesztálta és rabszolgaként tartotta a nevelőapa Bodolyabéren

Itthon2021.08.16, 09:45

Éveken át molesztált egy 12 éves lányt a nevelőapja a Baranya megyei Bodolyabéren - készített riportot az esetről a Tények.

Három nőt is molesztált, ezért kitiltották az olimpiai faluból az amerikai sztársportolót

Life.hu2021.07.22, 15:00

Az amerikai sportoló három nőt is molesztált, emiatt pedig nem léphet be az olimpiai faluba, máshol szállásolták el.

Pornográf felvételeket készített kislányáról a pedofil apa: molesztálta is gyermekét (18+)

Life.hu2021.07.22, 10:48

A sarkadi házaspár már jó ideje külön él, közös lányukat az édesanya neveli. Ám a 12 év alatti gyermek időnként apjához is átment, ám ekkor a férfi kegyetlen dolgokat művelt vele.

Ezzel az ítélettel sújtotta a bíróság a barátja kisfiát molesztáló férfit

Life.hu2021.07.08, 10:46

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfit, aki fenyegetéssel többször is szexuális cselekményre kényszerített egy kisfiút - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Újabb incidens történt a HÉV-en: két fiatal lány az áldozat

Life.hu2021.07.07, 16:33

Két fiatal hölgyet zaklatott egy férfi a pomázi HÉV-en. A Pomáziak fóruma Facebook-csoportban megosztották a férfi képét.

Eredetileg hat év börtönre ítélték, de ennél többre is számíthat egy pedofil fociedző

Itthon2021.07.07, 18:40

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az első fokon kiszabott börtönbüntetés súlyosítását javasolta annak a férfinak az ügyében, aki edzőként több kiskorú tanítványát is zaklatta.

Letartóztatták a román férfit, aki szexuálisan zaklatott egy nőt Budapesten

Itthon2021.06.30, 10:01

Csak a kitartásának köszönheti egy bátor budapesti nő, hogy egy román férfi nem tudta megerőszakolni. A férfi így is szexuálisan zaklatta, és bántalmazta. A nőnek az ujja is eltört.

Magát buktathatta le a börtönben a rendőrgyilkos

Itthon2021.06.09, 14:51

Németh István a nyolcvanas években egy kegyetlen banda tagjaként többek között meggyilkolt egy rendőrt. A két társát felakasztották, ő csak azért úszta meg, mert túl fiatal volt. Szabadulása után visszakerült a börtönbe, most pedig a gyerekei molesztálása miatt kerülhet vissza a rácsok mögé. A Bors információi szerint élete végéig ott is maradhat, mivel a rácsok mögött egy 2008-as gyilkossággal is dicsekedett.

Neymar állítólag orális szexre akarta kényszeríteni a Nike egyik női dolgozóját

Sport2021.05.28, 13:16

A Paris Saint-Germain brazil labdarúgója, Neymar tavaly 15 év után szakított a Nike-val, ám akkor senki nem tudta, miért szakadt meg a két fél közötti szponzorációs megállapodás. A The Wall Street Journal beszámolója szerint erre is fény derült, a brazil futballista ugyanis állítólag molesztálta a Nike egyik alkalmazottját.

Előző
Következő