Mohamed Aida

címke rss

Tíz sportorgazmus Pekingből

Sport2008.12.19, 20:54

Nem kis élmény Usain Bolt száguldását, Michael Phelps aranyhalmozását, Rafael Nadal erőteniszét vagy éppen Kobe Bryant zsákolását pár méterről látni, ám ugyanilyen felejthetetlen Kemény Dénes pólókapitánnyal egyből a döntő után beszélni, Kovács Katalin nyakába aranyérmet akasztani, a megnyitó szemkápráztató lánggyújtását vagy épp a kínai strandröplabda-fanatikusokat figyelni, s persze közben drukkolni, drukkolni, drukkolni. Volt több ezer, ezúttal mégis csak tíz felejthetetlen pillanatot, sportorgazmust választott ki két újságíró és egy fotós tudósítónk a pekingi olimpiáról.

Keserű szájízzel váltott klubot Mohamed Aida

Sport2009.02.06, 19:41

Huszonhárom év után elváltak Mohamed Aida és az MTK útjai, ám az egyéniben vb-ezüstérmes és háromszoros vb-3., olimpiai negyedik helyezett, csapatban Európa-bajnok tőrvívó nem önszántából távozott a kék-fehérektől, elmondása szerint egyesülete csúnyán elbánt vele. Mohamed - aki gyermeket vár, de a decemberi magyar bajnokságon bizonyosan pástra lép - a Törekvésben folytatja a pályafutását, viszont továbbra is az eddigi mesterével, Solti Antallal készül majd.

Huszonnyolc fős csapat három-négy éremért a vívó-Eb-n

Archívum2010.07.16, 10:53

Tavaly, a plovdivi Európa-bajnokságon, illetve az ideit megelőző jelentős lipcsei vívóeseményen, a 2005-ös világbajnokságon egyaránt három érmet szereztek a magyarok, akik hasonló eredménnyel vélhetően a szombaton kezdődő kontinensviadalon is elégedettek lennének, főleg ha egy számban győzni is sikerülne valamelyiküknek.

Lemaradtak a férfi kardozók és a női tőrözők az érmekről

Sport2010.07.17, 15:30

Egyik magyar férfi kardozónak és női tőrözőnek sem sikerült a legjobbak közé kerülnie a lipcsei vívó Európa-bajnokság nyitónapján, szombaton. A kardozók között legtovább Szilágyi Áron menetelt, de a negyeddöntőt már ő sem érte el, végül a 11. helyen végzett. A tőrözök között Knapek Edina jutott a legtovább, de a legjobb 16 között simán kikapott az olimpiai bajnok Valentina Vezzalitól.

Olaszok állították meg Mohamedéket a vívóvébén

Sport2010.11.07, 23:48

Mohamed Aida és Kreiss Fanny a legjobb 16 között fejezte be egyéni szereplését párizsi vívó-világbajnokság női tőr versenyében. Mindkettőjüket olasz vívó állította meg a negyeddöntő előtt. Szekeres Pál ezüst- Dani Gyöngyi pedig bronzérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőrversenyében.

Címvédés a női tőrözőknél, meglepetés a férfiaknál

Archívum2010.12.13, 19:03

Varga Gabriella és Bíró Péter nyerte hétfőn a tőrözők egyéni versenyét a vívók országos bajnokságának harmadik napján.

Olimpiai és világbajnokot győzött le Mohamed Aida

Sport2011.02.12, 17:57

Legjobb magyarként - bravúrgyőzelmeket aratva - Mohamed Aida a hetedik helyen végzett a női tőrözők németországi Világkupa-versenyén.

Mohamed Aida: Az ellenfelem megevett ebédre

Sport2011.03.26, 14:58

Ahogy az idei első három női tőr Világkupa-verseny közül kettőn, úgy a negyediken, a budapestin is Mohamed Aida szerepelt a legjobban a magyarok közül, ami ezúttal a 13. helyet jelentette a számára.

Knapek Edina bronzérmes lett a vívó-Eb-n

Sport2011.07.15, 20:28

A pekingi olimpia ötödik helyezettje, a tőröző Knapek Edina bronzérmet szerzett a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

Négy közé jutott a párbajtőrcsapat, a bronzért vívhatnak a női tőrözők

Sport2011.07.18, 14:50

A harmadik helyért léphet pástra a magyar nőitőr-csapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokság hétfő esti programjában.