Mohamed Aida

címke rss

Tíz sportorgazmus Pekingből

Sport2008.12.19, 20:54

Nem kis élmény Usain Bolt száguldását, Michael Phelps aranyhalmozását, Rafael Nadal erőteniszét vagy éppen Kobe Bryant zsákolását pár méterről látni, ám ugyanilyen felejthetetlen Kemény Dénes pólókapitánnyal egyből a döntő után beszélni, Kovács Katalin nyakába aranyérmet akasztani, a megnyitó szemkápráztató lánggyújtását vagy épp a kínai strandröplabda-fanatikusokat figyelni, s persze közben drukkolni, drukkolni, drukkolni. Volt több ezer, ezúttal mégis csak tíz felejthetetlen pillanatot, sportorgazmust választott ki két újságíró és egy fotós tudósítónk a pekingi olimpiáról.

Mohamed Aida a 14-2-ből szeretne erőt meríteni

Archívum2008.09.16, 16:19

Mohamed Aida a női tőrcsapattal elért olimpiai negyedik hellyel tért haza Pekingből. Pozitív és negatív élmények is érték az ötkarikás játékok alatt, de az jó érzéssel tölti el, hogy a közvélemény megbecsüli a negyedik helyet. Az Erinn Smart elleni asszóját még nem nézte vissza (a csapat kikapott az Egyesült Államoktól, viszont Mohamed 14-2-re hozta a csörtét), de azt mondja, hogy most is tisztán emlékszik minden pillanatra, és ahogy akkor vívott, abból szeretne erőt meríteni.

Nemcsik Zsolt: Elég volt ránézni a dicsőségtáblára

Sport2008.08.19, 19:55

A magyar olimpikonok második csoportjával kedden a vívók is hazaérkeztek, stábunk a reptéren készített interjút a három fegyvernem képviselőivel, Mohamed Aidával, Nemcsik Zsolttal és Szász Emesével.

Nagy károk és fegyelmi ügy a tőrcsapaton belül

Archívum2008.08.17, 08:31

Ha magyar női tőrcsapat szombati napját végigtekintve pozitívumot keresünk, akkor egyértelműen az Egyesült Államok elleni elődöntő utolsó asszója jut eszünkbe. A 14 pontos hátrányban lévő magyar együttes tagja, Mohamed Aida 14-2-re verte amerikai riválisát, ám hiába e fantasztikus teljesítmény, a döntőbe kerüléshez végül ez is kevésnek bizonyult. Az Olaszország elleni bronzmeccsen már esélye sem volt a csapatnak, nem meglepő módon a 32 éves Mohamed nagyon csalódott, hisz ez már a harmadik ötkarikás negyedik helye. Az egy győzelemmel és két vereséggel is negyedik csapatban amúgy Knapek Edina helyett ezúttal a tartalékversenyző, a Fraanciaországból ...

Lemaradt a bronzéremről a női tőrcsapat

Sport2008.08.16, 15:08

Elvesztette az Olaszországgal vívott bronzmeccset a magyar női tőrcsapat. A találkozón Mohamed Aida, Varga Gabriella és Újlaky Virginie mindössze két asszót tudott megnyerni a kilencből.

Elődöntős a nőitőr-válogatott

Sport2008.08.16, 05:24

Bejutott a pekingi olimpia elődöntőjébe a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összeállítású magyar nőitőr-válogatott, miután a csapatverseny negyeddöntőjében 35-31-re legyőzte Németországot.

Kikapott az elődöntőben a női tőrcsapat

Sport2008.08.16, 10:32

Kikapott az elődöntőben a magyar női tőrcsapat a pekingi olimpián, így 12 órától a bronzéremért vívhat Olaszország ellen. A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összeállítású együttes 35-33-as vereséget szenvedett az amerikai gárdától a legjobb négy között. Mohamed szédületes hajrával 14-2-re nyerte az utolsó asszót, de ez sem volt elég.

Mohamed is a legjobb tizenhat között női tőrben

Sport2008.08.11, 07:55

Harmadik magyarként Mohamed Aida is bejutott a legjobb 16 közé a női tőrözők között a pekingi olimpián. A tavalyi világbajnokság bronzérmese könnyedén, 15-7-re verte az 1984-es nyári játékok bajnokát, a kínai születésű, de kanadai színekben versenyző 50 esztendős Luan Jujiét.