Mohács

címke rss

Halálos hajóbaleset történt Mohácson

Hétfőn az éjszakai órákban tragédia történt a Dunán a mohácsi kikötőben - írta a Bama.

Hatalmas beruházás indul: új híd épül a Dunán - galéria

Gazdaság2023.09.11, 16:08

Tavaly év végére elkészültek a mohácsi Duna-híd tervei, hamarosan pedig az építkezés is megindulhat, miután kiírták a kivitelezői közbeszerzést. Az 51-es főút és az M6-os autópálya nagyjából 28 kilométeres összekötése a sugárirányú autópályák összekötésének kiemelt állomása, ennek részeként valósul meg az új híd is a Dunán.

Folytatódhat az újabb modern Duna-híd beruházása - képek

Gazdaság2023.07.25, 12:16

A vonatkozó kormányhatározat értelmében a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat építési beruházása folytatódik, így elérhető közelségbe került az elkészült tervek megvalósítása. A projekt részeként közúti kapcsolat létesül az M6 autópálya és az 51-es út között is.

Aggódó magyar anya keresi rossz társaságba keveredett kamasz fiát Németországban

Itthon2023.04.12, 16:31

A fiú tíz napja ment el németországi otthonukból, többen is látták Magyarországon, az anyja szerint itt bujkálhat. Az asszony kétségbeesetten keresi a gyermekét, és reméli, hogy még élve megtalálják, ugyanis állítja, hogy rossz társaságba keveredett.

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson

Life.hu2023.03.24, 11:34

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Ma kezdődik a mohácsi busójárás

Life.hu2023.02.16, 10:04

A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.

Ma kezdődik a mohácsi busójárás

Itthon2023.02.16, 08:24

A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.

Továbbra sem találják a Duna mohácsi szakaszánál eltűnt horgászt

Life.hu2023.02.08, 10:32

Múlt hétfőn szenvedett balesetet a Dunán az a férfi, akit azóta nagy erőkkel keres a vízi rendőrség. Egyes lapinformációkkal ellentétben a férfi még nem került elő.

Összedőlt a mohácsi Penny a nagy szélben - videó

Itthon2023.02.04, 16:21

Az egész országban viharos szél tombol, sok helyen károkat is okozott. Mohácson a Penny áruház parkolója előtti díszkapu omlott le másodpercek alatt az erős széllökésektől.

Tragédia a Dunán, halálos balesetet szenvedett egy mohácsi horgász

Itthon2023.02.01, 11:17

Halálos horgászbaleset történt a Dunán - írja a Baranya megyei hírlap.

Kétezer busó űzi el idén a telet

Itthon2023.01.22, 19:16

Száznegyvennél is több program várja majd a február 16-án kezdődő busójáráson a mohácsiakat és a városba érkezőket. És persze nem mellesleg a maszkosok is: a hírek szerint csaknem kétezren űzik majd idén a telet.

Egy busznyi migránst próbált Németországba csempészni egy három migráns

Itthon2022.11.17, 12:04

Két török, és egy iráni férfi 20 migránst próbáltak Magyarországról Németországba juttatni úgy, hogy egyilkük egy kisbusszal szállítottak őket, társai előfutóként haladtak előtte. Mindenannyiukat elfogták a rendőrök.

Megoldódhat a mohácsi csata nagy rejtélye, elképesztő leletet találtak

Tudomány2022.10.26, 10:47

Az 1526-os mohácsi csatatér helyszínének meghatározása szempontjából jelentős lelet, egy korabeli fegyver alkatrésze került elő a minap a baranyai Majs község közelében - közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-vel.

Drogdílerre és két vevőjére csaptak le Mohácson - videó

Itthon2022.05.25, 15:06

A rendőrök egy drogkereskedőt, és a két fiatal vásárlóját is elfogták két nappal ezelőtt Mohácson. Összesen másfél kiló drogot foglaltak le tőlük. A dílert már őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Megszurkáltak egy alkalmazottat rablás közben egy mohácsi panzióban

Itthon2022.05.02, 16:29

A mohácsi nő rendszeresen ivott és drogozott, amikor bement az egyik helyi panzióba, ahonnan értékeket akart magával vinni. Az egyik alkalmazott ezt észrevette és meg akarta állítani, mire a nő egy bicskával többször megszúrta.

Együtt Szabadon címmel Nemzetközi Roma Nap Mohácson

Itthon2022.04.08, 11:32

A Terror Háza Múzeum és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány elkötelezett abban, hogy megemlékezzen a roma hősökről és felhívja a szélesebb közönség figyelmét a magyar romák helytállására, bemutassa, hogy a magyar cigányok a tevékenységükkel, az önszerveződéssel, a cigány ügyek felkarolásával, közösségeik felemelésével, tanulásuk és munkahelyhez jutásuk megszervezésével, művészetükkel közösségüket és Magyarországot egyaránt szolgálták. Az Alapítvány több mit tíz éve tekinti kiemelt feladatának cigány hősök felkutatását, sorstörténetük bemutatását és kiállításokkal, emlékbélyeggel, kiadványokkal ffejezi ...

Kezdetét vette a legfélelmetesebb népszokásunk, amit mégis imádunk

Travelo2022.02.24, 13:37

Ha először jártok a mohácsiak messze földön híres, hagyományos farsangján, legyetek felkészülve arra, amit ott át fogtok élni! Lehet, hogy kezdetben kicsit félelmetesnek találjátok, amikor megjelennek a birkabőrcsuklyás, álarcot viselő férfiak a hangos kereplőikkel és buzogányaikkal a kezükben. A nőket gyakran fel is kapják, megpörgetik, vagy buzogányukkal bökdösik. Ha viszont ezen túl tudtok lépni, az egyik legizgalmasabb és legfelszabadítóbb télbúcsúztató ünnepség közepén találhatjátok magatokat.

Ma kezdődik a mohácsi busójárás

Kultúra2022.02.24, 05:26

Gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival, farsangi felvonulással kezdődik meg csütörtökön délután a mohácsi busójárás, amelyen keretében hat napon át 64 busócsoport minden eddiginél több, 2000 maskarása űzi a telet a Duna-parti városban.

Túl sok a koronavírusos dolgozó: felvételi zárlatot hirdettek a mohácsi szülészeten

Life.hu2022.02.16, 15:50

Dr. Csizmadia Csaba, a mohácsi kórház főigazgatója felvételi zárlatot léptetett életbe az intézmény Szülészeti és Nőgyógyászati osztályán kedden. A rendkívüli helyzet valószínűleg két-három hétig fog tartani.

Idén újra megrendezik a busójárást Mohácson

[origo] utazás2022.02.16, 13:35

Február 24-e és március 1-je között rendezik meg Mohácson az ország első számú télűző eseményét, a busójárást. A szervezők az idei programokat a járvány miatt térben és időben is széthúzzák, ezért egy rendhagyó eseménysorozatot láthatnak majd a résztvevők.

Még egy lépéssel közelebb kerültünk a mohácsi csata helyszínéhez

Tudomány2022.01.15, 12:20

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján - közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora. Az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése e falu elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor.

A 2022-es év nagyon különleges lesz a mohácsiak számára

Life.hu2022.01.13, 16:23

Mohács polgármestere, Pávkovics Gábor a város honlapján köszöntötte az újévet, és értékelte a múlt évet, emellett az idei és a távolabbi terveket is ismertette.

Nemcsak börtönbe kerülhet, de az országból is kitilthatnak embercsempészet miatt egy férfit

Itthon2022.01.07, 19:42

A siófoki ügyészség embercsempészet miatt emelt vádat azzal a külföldi férfival szemben, aki 14 szír migránst próbált Ausztriába vinni, azonban Siófokon tetten érték a rendőrök.

Az övével fogott be két elszökött pónit egy szabadnapos tűzoltó Mohácson

Itthon2021.12.21, 16:25

A 24 órás szolgálatából hazafelé tartó Fortenbacher Attila tűzoltó törzsőrmester arra lett figyelmes, hogy Mohácson, a Jókai utcában két kis termetű ló az úttesten szaladgál.

Kigyulladt egy régi pékség épülete Mohácson, a közeli házak lakóit evakuálták

Itthon2021.12.18, 23:55

Egy régi pékség épülete égett Mohácson, a tűzoltók sikeresen megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd öt vízsugárral eloltották a lángokat.

Unokázós csalókat fogtak el Baranya megyében

Itthon2021.12.16, 16:42

Csalás miatt akár 5 év börtönt is kaphat az a két férfi, aki egy bűnszövetség tagjaként idős embereket tévesztett meg telefonon keresztül, és milliókat csalt ki tőlük.

Megrendeznék a következő mohácsi busójárást

[origo] utazás2021.12.01, 18:47

Mohács vezetése úgy döntött, hogy megtartják a soron következő, 2022 februárjában esedékes busójárást - közölték a Duna-parti város önkormányzatának internetes oldalán. Az idei esemény a pandémia miatt elmaradt.

Rátámadt egy kisbuszra egy férfi Mohácson – videó

Itthon2021.11.26, 17:15

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki augusztusban kiszúrta egy kisbusz kerekeit és megkarcolta az oldalát Mohácson. 

Így újítják meg a mohácsi sírkert szimbólumait

Tudomány2021.10.24, 14:25

A mohácsi csata 500. évfordulójának méltó megünneplésére való felkészülés keretében újabb restaurálási munkába kezdett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Közben folynak a feltárások is: a reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek nyáron a Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata során.

"Öljenek meg, hiányzik anya!"- zokogott a bíróságon az anyagyilkos - videó

Itthon2021.09.15, 10:03

"Öljenek meg, hiányzik anya." Ezt mondta a bíróságon az a mohácsi férfi, aki kegyetlenül kivégezte édesanyját- számolt be a brutális tettről a Tények.hu.

Kegyeleti megemlékezést tartottak a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen

Itthon2021.08.29, 19:19

Csak erős nemzeti identitással lehet megmaradni a birodalmak szorításában - hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke a mohácsi csata évfordulóján, vasárnap a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.

Soltész Miklós: Előtérben kell tartani a kultúrát és a kereszténységet

Nagyvilág2021.07.28, 18:19

A Közép-Európában és a Balkánon élőknek úgy kell elérniük a nyugat-európai országok életszínvonalát, hogy - velük szemben - mindvégig előtérben tartják a kultúrát és a kereszténységet - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Mohácson.

Méltó módon kapják meg a végtisztességet a hős katonák

Tudomány2021.07.09, 17:33

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata az antropológusok és régészek közreműködésével tavaly augusztusban kezdődött. A tervezettnél nagyobb arányban előkerülő leletek miatt a tömegsír feltárása az idei évben is folytatódik. Az aktuális munkálatokról tartottak sajtótájékoztatót a héten.

Mint a filmekben: tornádó csapott le Mohácsra – Videó

Life.hu2021.06.11, 12:49

Aki Mohácson járt csütörtök délután, olyan jelentnek lehetett a tanúja, amit többnyire inkább katasztrófafilmekben látni. Ugyanis egy kisebb tornádó alakult ki a térségben.

Négy évet kapott a nevelt gyerekeit kínzó és elhanyagló mohácsi házaspár

Itthon2021.04.28, 17:04

Másodfokon súlyosabb büntetést kaptak, így most jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélték azt a mohácsi nőt és férfit, akik a nevelésükbe vett három gyereket egy éven át bántalmazták és elhanyagolták.

Arcon szúrt egy mohácsi panzióst egy nő

Itthon2021.04.15, 15:59

A rendőrök elfogták a támadtót, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását.

Mohácsnál, a Duna partján találták meg a márciusban eltűnt rapper holttestét

Itthon2021.04.14, 08:37

Mohácsnál, a Duna partján találták meg a mindössze 20 éves Urbán Raul holttestét, aki még március 15-én tűnt el Bajáról. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy a tehetséges rapper öngyilkos lett. 

Holttestet találtak Mohácson

Itthon2021.04.12, 14:16

Egy 20 éves férfi holttestét találták meg Mohácson, a Duna-parton vasárnap – írja a Blikk.

Hajléktalanokat verő rendőrök ellen indítottak fegyelmi eljárást Mohácson

Itthon2021.02.23, 14:22

Fegyelmi eljárás és nyomozás indult két mohácsi rendőr ellen, akik hajléktalanokat bántalmaztak - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

Hogyan űzik el a telet a busók Mohácson?

Itthon2021.02.09, 10:55

A busójárás a más népek hiedelemvilágában és kultúrájában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, termékenységet varázsló ünnep, amely éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival. Napjainkra egész Mohács magáénak érzi a busójárás hagyományát, melynek során a birkabőr-ruhába öltözött, bőrbocskort, bütykös harisnyát és maszkot viselő busók játékos, vidám csínytevések közepette különféle hangkeltő eszközeikkel igyekeznek elűzni a telet. Bár idén a világjárvány miatt elmarad a fesztivál, mégis érdemes kicsit közelebbről is megismerkedni ezzel az egyedi és izgalmas hagyománnyal, egybben ...

Légpuskával lőtt le egy kutyát egy férfi Mohácson

Itthon2021.02.07, 11:21

Állatkínzás miatt indult eljárás egy mohácsi férfi ellen, aki légpuskával lelőtt egy kutyát - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

Drogot árult egy mohácsi nagymama

Life.hu2021.01.29, 15:51

Kiskorú unokája jelenlétében árult új pszichoaktív anyagot egy mohácsi asszony.

Drogot árult egy mohácsi nagymama

Itthon2021.01.29, 15:42

Egy mohácsi nagymama az otthonában árulta a kábítószert úgy, hogy közben a kiskorú unokája is vele volt.

Elmarad a jövő évi mohácsi busójárás

[origo] utazás2020.11.05, 14:18

A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson - közölte a Duna-parti város polgármestere az MTI-vel. Pávkovics Gábor közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.

Iratokat vittek el a mohácsi városházáról a választást követő éjszaka

Itthon2020.09.29, 16:47

Hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek jártak a városházán, ahonnan iratokkal távoztak – mondta a Pécsi Újságnak Pávkovics Gábor, Mohács vasárnap megválasztott fideszes polgármestere. Közölte azt is, hogy tervei szerint október 9-én tartják meg a képviselő-testület alakuló ülését. A korábbi városvezetővel, a baloldali Csorbai Ferenccel csütörtökön találkozik, akkor kerül sor az átadás-átvételre.

A Fidesz nagy fölénnyel megnyerte a polgármester-választást Mohácson

Itthon2020.09.28, 07:19

Nagy fölénnyel verte meg a Fidesz polgármesterjelöltje, Pávkovics Gábor Mohácson a közös baloldali jelöltet. 

Másfél-két éven belül megkezdődhet egy új Duna-híd építése

Itthon2020.09.24, 10:57

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtöki sajtótájékoztatón a Duna-parti városban.

Elhatárolódott a szocialista polgármestertől és kilépett az MSZP-ből a párt mohácsi elnöke

Itthon2020.08.27, 21:46

Lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András, és a pártból is kilépett - írja a Pécsi Újság. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett Király András független képviselőjelöltként indul az időközi választáson. A lapnak adott interjújában a többi közt arról is beszélt, miért határolódott el Csorbai Ferenctől, Mohács még hivatalban lévő szocialista polgármesterétől, és arról is, hogy nem egyedül távozott az MSZP-ből.

Hiába rúgta ki az MSZP-s polgármester, megint a jegyző vezeti a mohácsi választási irodát

Itthon2020.08.06, 15:01

Csorbai Ferenc, a még hivatalban lévő MSZP-s polgármester múlt héten megszüntette a város jegyzője, dr. Kovács Mirella köztisztviselői jogviszonyát, azaz leváltotta a jegyzői posztról, és ezzel a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetői megbízatása is megszűnt. Keddtől azonban ismét ő áll a HVI élén - írja a Pécsi Újság.

Kattanj rá a PÉCSI nyárra!

Travelo2020.07.15, 08:59

Pécs nyitott, izgalmas, mediterrán hangulatú, biztonságos, folyamatosan fejlődő, de hagyományait is féltve őrző város. Itt fiatal, idős, nagycsalád is talál magának tökéletes programot. Mutatjuk is, miket!

Új választás lesz Mohácson, feloszlatta magát a testület

Itthon2020.07.07, 11:23

Mohácson feloszlott a képviselő-testület, ezzel a kormánypárti vetélytársa halála miatt egyetlen jelöltként befutóvá vált baloldali Csorbai Ferenc polgármestersége is véget ér. Ősszel új választás jöhet a hagyományosan jobboldali elkötelezettségű városban - írta a Magyar Nemzet. 

Feloszlathatja magát a mohácsi képviselő-testület

Itthon2020.06.23, 15:58

Négy fideszes képviselő kezdeményezte a mohácsi képviselő-testület összehívását, amelyre legkésőbb jövő péntekig kell sort keríteni. Az ülés egyik napirendi pontja a testület feloszlatása lesz, ami azt jelenti, hogy időközi szavazás következhet Mohácson, amelyen polgármestert és képviselőket is választanak. Igaz, ha lemondana önként a polgármester, nem kellene új testületet választani - írta a Pécsi Újság.

Ismét látogatható a Mohácsi Nemzeti Emlékhely

[origo] utazás2020.05.08, 14:45

Ismét fogadnak látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szabadtéri ökoturisztikai helyszínei, így egyebek mellett a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és az Ős-Dráva Látogatóközpont is - közölte az igazgatóság pénteken az MTI-vel.

Álhírek terjesztése miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda Mohács MSZP-s polgármestere ellen

Itthon2020.04.04, 11:29

Helyt adott az Országos Rendőr-főkapitányság a mohácsi rendőrök kizárási kérelmének, és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki a Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere ellen közveszéllyel való fenyegetés gyanúja miatt indult nyomozás lefolytatására.

Elrendelték a nyomozást Mohács polgármestere ellen álhírek terjesztésének gyanúja miatt

Itthon2020.03.28, 14:19

Közveszéllyel való fenyegetés - ez a jogi szakzsargonban használt kifejezés az álhírek terjesztésére - miatt elrendelték a nyomozást Csorbai Ferenc, Mohács jelenlegi, MSZP-s polgármesterével szemben -közölte a Pécsi Újság.hu-val a megyei rendőr-főkapitányság.

Álhírek terjesztése miatt feljelentették Mohács szocialista polgármesterét

Itthon2020.03.26, 21:19

Mohács szocialista polgármestere, Csorbai Ferenc szombaton közleményt adott ki annak kapcsán, hogy a Duna-parti városban is regisztráltak egy koronavírusos megbetegedést. A településvezető kijelentette, hogy Mohács úgynevezett „coronaria gócponttá" vált. Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban vasárnapi sajtótájékoztatóján cáfolta az állítást. Csütörtökön aztán kiderült, álhírek terjesztése miatt feljelentették a polgármestert - írja a Bama a mohacsiujsag.hu információi alapján.

Rendkívüli bejelentést tett a mohácsi polgármester: ott is van fertőzött

Life.hu2020.03.22, 08:48

Mohácson van fertőzött beteg: erről tájékoztatta a lakosságot a polgármester.

Álarcosokkal űztük a telet Mohácson, a farsang csúcspontján

[origo] utazás2020.02.24, 15:11

Mohácson jártunk, az idei busójáráson, elmerülve a farsang, a maszkos télűzők színes és hangos forgatagában. A vendéglátók ételét ettük, és a kolompcsörgés, a mulatság, a harsányság közben meghallottuk a csend hangjait is. Ahogy azt is láttuk időnként, kik vannak a maszkok alatt.

Ebben a három fürdővárosban még nem kési le a farsangi mulatozást

Travelo2020.02.24, 09:44

A hazai fürdők többségében az elmúlt hétvégén már lezajlott a farsangi mulatozás, de találtunk még néhány programot azoknak, akik ezekről lemaradtak. Íme, három fürdőváros, ahol van lehetőségük jelmezbe bújni, belekóstolni a farsangi fánkba vagy fényképezkedni a busókkal:

Télűzés közben sem felejtenek: ezért szólt be a busó Schobert Norbinak

Life.hu2020.02.24, 07:45

Február 20-25 között kerül megrendezésre a Mohácsi Busójárás, ahol a maszkos férfiak a hagyományokhoz híven ezzel az eseménnyel kedzik el a farsangi szezont. Az egyik busó Schobert Norbinak szólt be.

Közel 2000 busó űzi el a telet Mohácson

Kultúra2020.02.20, 06:51

Csütörtökön kezdődik a busójárás Mohácson. A hat napos rendezvényen minden eddiginél több, 1750 maskarás űzi el a telet. A hagyományos programsorozat mellett táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal és gasztronómiai ízelítőkkel is készülnek a szervezők.

Újra önkormányzati választás jöhet Mohácson

Itthon2020.01.28, 16:05

Valószínűleg április közepén oszlatja fel magát a Baranya megyei Mohács képviselő-testülete, és nyáron lehet új önkormányzati választás a városban – értesült a Hír TV. Az őszi önkormányzati választások előtt pár héttel tragikus hirtelenséggel meghalt a korábbi polgármester, Szekó József, aki ismét a Fidesz-KDNP jelöltje lett volna. Mivel rajta kívül csak Puch László egykori MSZP-s pénztárnok veje, Csorbai Ferenc indult, így - a nagyon kevés rá leadott szavazatott ellenére - ő lett a polgármester.

Soha nem látott számú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Life.hu2020.01.20, 14:17

Minden eddiginél több, 1750 maskarással űzik a telet az egy hónap múlva kezdődő mohácsi busójáráson, amelyre a szervezők kedvező időjárás esetén napi 50-60 ezer érdeklődőt várnak.

Rekord számú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

[origo] utazás2020.01.20, 11:08

Minden eddiginél több, 1750 maskarással űzik a telet az egy hónap múlva kezdődő mohácsi busójáráson, amelyre a szervezők kedvező időjárás esetén napi 50-60 ezer érdeklődőt várnak.

Állatviadal szervezése, és állatkínzás miatt börtönre ítéltek három férfit Mohácson

Itthon2019.11.06, 18:48

Két férfit egy év nyolc hónap, társukat egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélt nem jogerős határozatával a Mohácsi Járásbíróság tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás miatt - írta honlapján a Pécsi Törvényszék.

Lemondásra szólította fel Mohács új polgármesterét a Fidesz

Itthon2019.10.17, 14:42

Lemondásra szólította fel Mohács szocialista polgármesterét a helyi Fidesz - számolt be róla a HírTV. 

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz Mohácson a polgármester-választás miatt

Itthon2019.10.07, 10:56

A héten aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete azért, hogy a helyiek "tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert" - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Az MSZP miatt Mohácson nem lesz többpárti választás

Itthon2019.10.04, 10:33

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy több mint két évtized után ellenzéki vezetése lesz Mohácsnak. A korábbi fideszes polgármester és jelölt, Szekó József halála után ugyanis kihívója, az MSZP-s Csorbai Ferenc az egyetlen, akire a helyiek leadhatják voksukat. Ha visszalépne, azzal lehetőséget adna a településen élőknek, hogy valódi választáson dönthessék el, kire bízzák a vezetést. A Magyar Nemzet azonban úgy értesült Csorbai környezetéből, hogy az MSZP-n kívül a családja – beleértve apósát, Puch Lászlót, a szocialisták egykori pártpénztárnokát – is ragaszkodik az indulásához.

Meghalt Mohács polgármestere

Itthon2019.09.27, 13:29

Forrás: MTI/Kovács Attila middle on 2112 2968

Új kikötő épülhet a Duna magyarországi szakaszán

Gazdaság2019.09.18, 11:09

Az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg Mohács Város Önkormányzatának építési felhívása új kikötő építésére.

Ötszáz balesetveszélyes létrát találtak egy kamionon Mohácsnál

Itthon2019.09.16, 12:19

Ötszáz balesetveszélyes létrát találtak a pénzügyőrök egy vámvizsgálatra bejelentkező kamionon Mohácsnál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Megyei Adó-és Vámigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Új vásárcsarnok épült Mohácson

Itthon2019.08.22, 04:51

Új vásárcsarnokot építettek mintegy 680 millió forintból Mohácson, a korábbi Jókai utcai piac helyére.

Megölte az anyját egy mohácsi férfi

Itthon2019.08.15, 10:02

Holtan találtak a rendőrök egy mohácsi asszonyt a saját otthonában. A nőt a saját fia ölte meg.

Kirándulóhajót adtak át Mohácson

[origo] utazás2019.04.11, 12:05

Ötvenszemélyes katamarán kirándulóhajóval bővült Mohács turisztikai kínálata. A több mint 200 millió forintból beszerzett, Mohács I. névre keresztelt, csütörtökön átadott vízi járművet hétfőtől bocsátják az utazóközönség rendelkezésére.

Illegális kutyaviadalt szervezett három mohácsi férfi - videó

Itthon2019.04.11, 09:58

Illegális állatviadalt tartott három mohácsi férfi, súlyos sérüléseket okozva kutyáiknak. A helyszín közelében járőröző rendőrök azonban tetten érték, és őrizetbe vették őket. Az ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat ellenük.

Kiégett egy műhely Mohácson

Itthon2019.03.04, 06:44

A tűzoltóknak még időben sikerült megfékezniük a lángokat - írja a katasztrófavédelem. 

Javában tart a busójárás Mohácson és a farsangi kormozás

Fotó2019.03.03, 15:40

A keddig tartó busójáráson harmincnégy helyszínen csaknem száz rendezvényt tartanak. Ezek számbavételét szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy napról napra közöljük az aznapi kínálatot.

1600 álarcos űzi el idén a telet Mohácson

Kultúra2019.02.28, 11:32

A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1600 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.

Kezdődik a mohácsi busójárás

[origo] utazás2019.02.28, 13:56

A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1600 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban. A busójáráson 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan programra várják az érdeklődőket.

Előző
Következő