mobilinternet

címke rss

Ingyenes T-Online-internetoktatás

Archívum2008.04.02, 14:59

A fővárosban kezdődött, majd ezt követően meghatározott program szerint minden megyébe eljut, és ebben az évben összesen több tízezer embernek kínál ingyenes internetoktatást a T-Online által szervezett Telekom Internetakadémia. A piacvezető internetszolgáltató 2008 márciusában útjára indított programja keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a világháló előnyeivel és a net világának alapfogalmaival. Az előadásokra a 06-80/204-850-es díjmentesen hívható telefonszámon lehet jelentkezni.

2008 a mobilinternet éve

Archívum2008.04.02, 12:44

Magyarországon a szélessávú, vezeték nélküli internet népszerűsége a szolgáltatás megjelenése óta töretlen: 2008 a mobilinternet éve.

2010-re minden második internetező mobilt használ

Techbázis2008.04.02, 12:08

A Vodafone Magyarország előrejelzése szerint 2010-ben már minden második internetező mobilhálózaton keresztül éri el a világhálót - mondta Beck György, a társaság vezérigazgatója kedden Gödöllőn sajtótájékoztatón.

Windows 6.1 lesz az X1-en

Archívum2008.04.02, 11:53

A Sony Ericsson megerősítette, hogy Windows Mobile 6.1-et használ az XPERIA X1-en, amelyet az idei Mobile World Congress-en mutatott be.

Új pletykák a 3G-s iPhone-ról

Techbázis2008.04.02, 16:01

Ken Dulaney, a Gartner piacelemző egyik munkatársa olyan, Ázsiából származó hírekről szerzett tudomást, melyek minden jelenlegi és jövendőbeli iPhone-tulajdonosnak érdekesek lehetnek.

Ütésálló Panasonic Tablet PC

Archívum2008.03.31, 11:10

Akár beépített HSDPA-adóvevővel is rendelhető a Panasonic nemrégiben frissített, ütésálló, hordozható tábla PC-je, amely ezúttal már megnövelt memóriával és Core 2 Duo processzorral csalogatja a vásárlókat.

Megduplázzák az EDGE sebességét

Techbázis2008.03.28, 11:11

A Nokia-Siemens Networks által bejelentett Dual Carrier EDGE technológiája kétszeres adatátviteli sebességet tesz lehetővé a meglévő mobilhálózatokon.

Ericsson: 42 Mbites mobilinternet?

Archívum2008.03.28, 15:30

Az április elején megrendezésre kerülő CTIA Wireless konferecián prezentálja először a svéd Ericsson a HSPA Evolution névre keresztelt mobiltechnológiáját, amellyel 42 Mbt/sec-es sebességet is el lehet majd érni.

Itthon is kapható 3G/wifi-routerek 3.

Archívum2008.03.27, 14:44

Az Option GlobeSurfer 7.2 egy valódi irodai interneteszköz: segítségével, amennyiben mobilinternet-előfizetésünk van, úgy a vezeték nélküli hálózat szabadságát kihasználva tudjuk megosztani a világháló-elérést munkatársaink között.

Jávori "Fegya" Ferenc - Budapest Klezmer Band

Techbázis2008.03.27, 10:59

Kirobbanó sikert aratott a Menyasszonytánc című klezmer-musicaljével az Operettszínházban, a Purim, avagy a Sorsvetés című, Győri Balettel közös produkciója pedig bejárta New York, Moszkva és London színházait. Hogy minek köszönheti hazai és nemzetközi sikerét Jávori "Fegya" Ferenc? Hogyan jutott Munkácsról, a szovjet kitelepítés híre elől menekülve Budapestre, és vált a magyar klezmer koronázatlan királyává? Hazánk egyik legtehetségesebb zeneszerzőjével arról beszélgettünk, hogy lehet összekötni a világot a zene segítségével, és vajon az internet mennyiben segíti elő ezt a korlátlan szabadságot térben és időben.

Lendületben a hazai HSDPA-hálózatfejlesztés

Techbázis2008.03.27, 14:55

Lendületesen halad a Pannon 3G/HSDPA szélessávú hálózatának fejlesztése. Kevesebb, mint egy év alatt 81-ről 156-ra növekedett azon települések a száma, ahol a gyors és kényelmes internetezést lehetővé tevő harmadik generációs mobilinternet-hálózat elérhető. A szolgáltató most a kisebb városokra koncentrál.

Tovább bővül a T-Mobile 3G/HSDPA-hálózata

Techbázis2008.03.27, 12:47

A T-Mobile már 126 városban kínál gyors mobilinternetet, és ezen belül 41 városban 7,2 Mbps-os névleges sebességű hálózat áll az ügyfelek rendelkezésére.

Tévéadás helyett internetet szórna a Google

Techbázis2008.03.25, 12:49

Az internetes vállalat szeretné elérni, hogy a szabad tévéfrekvenciákon adatforgalmat lehessen bonyolítani, amihez a technológia már bevetésre készen áll.

Mobilinternet a Viktória-tavon

Archívum2008.03.25, 12:45

Az Ericsson új mobilhálózatának segítségével a Viktórai-tavon dolgozó több tízezer halász a telefonján keresztül kérdezheti le a legfrissebb piaci árakat, segítséget hívhat partról, illetve a pontos helyzet meghatározás is megoldható a rendszer segítségével.

LG CYON: egy újabb internettábla?

Archívum2008.03.21, 10:58

A Nokia és a Samsung sikerei után az LG is egy olyan internettáblával jelentkezik a piacon, amely ráadásul még telefonként is üzemel. Vagy valójában egy olyan telefonról van szó, amellyel kiválóan lehet internetezni? Nézőpont kérdése.

Nokia N81 8GB - előtérben a multimédia

Archívum2008.03.21, 14:20

A Nokia egyik kifejezetten zenehallgatásra kifejlesztett szétcsúsztatható modelljét vettük alaposabban kezelésbe. A teszt során a 8GB-os tárolókapacitásért odavoltunk, a HSDPA hiányáért már kevésbé.

Itt az Adobe új DRM-szoftvere

Archívum2008.03.20, 11:28

Az Adobe bejelentette a Flash video- és audiotartalmak védelmére szolgáló Adobe Flash Media Rights Management Servert

Itthon is kapható 3G/wifi-routerek 2.

Archívum2008.03.19, 10:41

Naponta érkeznek újabb és újabb hírek különféle gyártóktól a wifi-, 3G- és HSPDA-képességekkel ellátott eszközökről. Ezúttal az itthon is kapható szerkezeteket gyűjtjük össze. Most a Linksys wifi-routerével ismerkedünk meg közelebbről.

Microsoft és Nokia: egy házasság kezdete?

Techbázis2008.03.18, 13:04

A Nokia és a Microsoft bejelentették, hogy az amerikai szoftvercég Silverlight alkalmazását a közeljövőben a finn gyártó is használni szeretné mobilkészülékein. Az új böngésző és platform segítségével a Nokia még több multimédiás tudással, még okosabb alkalmazásokkal látná el készülékeit.

HSDPA-modem telefonon keresztül

Archívum2008.03.18, 11:13

Nem is gondolnánk, de frissen vásárolt HSDPA-képes mobiltelefonunk gyakorlatilag egy beépített modem is egyben, amelyet számítógépünkkel összekötve vígan szörfölhetünk a világhálón. Most megmutatjuk, hogy hogyan is történik mindez!

Dobrády Ákos - a reptéren hangszereli majd a dalokat

Archívum2008.03.18, 16:41

A kilencvenes évek egyik legnevesebb dance duóját, a TNT-t talán senkinek sem kell bemutatni. Dobrády Ákos és Inti még 1994-ben együtt indultak Császár Előd szárnyai alatt, és több mint tíz éven keresztül sok mindent elértek a szakmában. 2005-ben a zenekar feloszlott - azóta mindkét tag igyekszik egyedül bizonyítani. Dobrády Ákos 2006 májusában jelentkezett a Te vagy a hangszerem című maxival, majd még ugyanez év novemberében megjelent első szólólemeze, a Fekete gyémánt. Az énekes azóta koncertezik, és második lemezével készül. Mostanában igen érdekes formáját választotta az élő fellépéseknek: klubkoncerteken interaktív, kapcsolatéppítő, ...

Hamarosan érkezik a wimaxos internettábla

Archívum2008.03.16, 20:57

A finn Nokia bejelentése alapján a hamarosan érkező N830 Internet Tablet már beépített WiMAX adóvevővel rendelkezik majd, így wifi hotspotoktól távol is lehet majd használni, már ahol egyáltalán működik már ez a technológia.

7,2 Mbites HSDPA az új Samsungban!

Archívum2008.03.13, 13:37

A Samsung bemutatta az új, 5 megapixeles kamerával felszerelt mobilját, amellyel akár 7,2 Mbit/sec-es letöltési sebességet is elérhetünk a szélessávú mobilinterenet-hálózatok segítségével.

A mobilnet kiszorítja a wifi-hotspotokat

Techbázis2008.03.12, 17:48

A mobilinternet terjedésével a wifi-hotspotok a nyilvános telefonok sorsára juthatnak - legalábbis az Ericsson szerint.

Mobil-online természetvédelmi közösséget indít a WWF

Archívum2008.03.11, 10:27

Többek között a Nokia is támogatja a WWF által indított, fiatalokat célzó, online természetvédelmi közösséget, amelyet kifejezetten mobiltelefonokra optimalizáltak.

Mező Misi - Magna Cum Laude

Techbázis2008.03.10, 12:28

Eddig nem tudtuk, hogy a Magna Cum Laude zenekar összes klipje felkerült a Youtube-ra, hogy a fiúk nem csak a zenében, hanem az online világban is jól feltalálják magukat. Persze azért a banda énekesével beszélgetve szóba jött a zene, és a hazai poppiac furcsa világa is, de megtudtuk, hogy Mező Misi miért nem tölt le zenét az internetről, illetve milyen a viszonya a laptoppal és a technikai újdonságokkal.

500 dollár alatti HSDPA-s laptop a CeBIT-en

Archívum2008.03.10, 11:13

Az Asus Eee PC-je - ha végül nem is 100 dolláros áron került piacra - alaposan felforgatta a laptopipar állóvízét. Ezúttal az ECS mutatott be egy 500 dollár alatt megvásárolható notebookot.

2010-re 4G, pikocellák és mobiltévé

Techbázis2008.03.07, 18:21

A hét folyamán került megrendezésre a 43. UMST Fórum, amelynek ezúttal a budapesti Marriot hotel adott otthont a T-Mobile jóvoltából.

Mobilos adatátvitel az EU-ban

Archívum2008.03.07, 14:40

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke szerint a tagországok távközlési hatóságai el akarják kerülni, hogy a roamingdíjak csökkentéséhez hasonlóan uniós szintű adatroaming-szabályozást hozzanak létre.

Itthon is kapható 3G/wifi-routerek 1.

Techbázis2008.03.06, 12:31

Szinte naponta érkeznek újabb és újabb hírek különféle gyártóktól a wifi-, 3G- és HSPDA-képességekkel ellátott eszközökről. Ezúttal az itthon is megvásárolható eszközöket szedjük össze. Elsőként a Telewell eszközét ismerjük meg.

Fotóval keres a Vodafone

Archívum2008.03.05, 11:21

A Vodafone Otello nevű keresőszolgáltatásának szöveg helyett mms-ben elküldött fotók alapján keresi meg a kívánt információkat.

Az Acer felvásárolhatja az E-Tent

Archívum2008.03.05, 10:25

A tervek szerint 291,3 millió dollárért kerül az Acer tulajdonába a Windows Mobile 6.0-alapú, GPS-es Glofiish okostelefonok gyártója, az E-Ten.

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adatroaming-díjak

Archívum2008.03.05, 14:47

A következő öt-tíz évben megmaradnak a mobiltelefonos barangolási (roaming) díjak az Európai Unión belül, bár az árak csökkenhetnek, ha a piac úgy akarja - mondta Mathias Kurth, a német hírközlési hatóság elnöke Hannoverben az MTI-nek.

A T-Mobile továbbra is támogatja a tavaszi fesztivált

Archívum2008.03.04, 11:22

A T-Mobile és a Budapesti Fesztiválközpont Kht. a 2005-ben kezdődött együttműködést meghosszabbítva újabb egy évre szóló megállapodást írt alá. Ennek értelmében Magyarország vezető mobilszolgáltatója az idén is a Budapesti Tavaszi Fesztivál kommunikációs partnere lesz.

Máris késésben a Sony Ericsson X1

Techbázis2008.03.03, 10:47

A japán-svéd gyártó csúcsmodellje, az XPERIA X1, egy most napvilágot látott, megjelenési dátumokat tartalmazó táblázat alapján máris igen jelentős csúszásban van a bejelentéskor elhangzott időponthoz képest.

Mobilhálózatot építenének a Holdon

Techbázis2008.03.03, 15:05

Az Associated Press beszámolója szerint a NASA és a British National Space Center mobilhálózat létesítését tervezi a Holdon. A rendszer az égitest déli sarkára tervezett bázison élők használhatják majd.

Varnus Xavér: élete az orgona

Techbázis2008.02.29, 12:38

A Raveltől Vangelisig című dupla-platinalemezes nagy sikerű album után, tavaly októberben jelent meg a Varnus Xavér életét átfogó portré DVD-je, Az életem az orgona címmel. A több mint egyórás zenei anyag mellett Xavérról olyan hírességek beszélnek, mint Virtay Tamás, Presser Gábor, Faludy György és Czeizel Endre. Mi azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy modern művész hogyan is él a XXI. században, mit jelent Varnus Xavér számára a modern technika, az internet, és hogy vajon egy zenész milyen izgalmakat talál a számítógép előtt ülve.

Vége a telefonos ügyfélszolgálatoknak!

Archívum2008.02.29, 11:00

A Vodafone a napokban egy olyan új ügyfélkapcsolati rendszert mutatott be, amely az előfizető számára valós időben mutatja a felhasznált szolgáltatások költségeit, és lehetőséget nyújt számukra, hogy pusztán a mobiltelefonjuk segítségével intézzék az előfizetésükkel kapcsolatos ügyeiket.

A még gyorsabb mobilnetről szól a budapesti UMTS Fórum

Archívum2008.02.28, 11:14

A T-Mobile szervezésében március 5-étől 6-áig Budapesten tanácskoznak az UMTS Fórum, a 3G/UMTS és továbbfejlesztett változatainak világméretű elterjesztését célul kitűző nyílt nemzetközi szervezet tagjai.

Teszteltük a Vodafone HSDPA-hálózatát

Techbázis2008.02.27, 16:13

A decemberi nagy 3G-tesztünkből sajnos technikai okok miatt kimaradt a Vodafone hálózatának közelebbi megismerése. Ezúttal alaposan pótoltuk ezt a hiányosságot.

Szeptembertől kapható a HSDPA-s Nokia N96

Archívum2008.02.26, 11:17

A Nokia Barcelonában mutatta be a Nokia N96-ot, amely első sorban a mobilmultimédia és internet minél hatékonyabb kihasználására épül. HSDPA, wifi, 3G és DVB-H egy készülékben.

Gi-fi: itt a wifi-utód?

Techbázis2008.02.26, 11:33

Gifi: 5 gigabit per másodperces adatátviteli sebesség, vezetékek nélkül.

Mobilszolgáltatók a fiatalokért

Techbázis2008.02.22, 11:59

Összefogtak a magyarországi mobilszolgáltatók a gyermek- és fiatalkorú telefonálók védelme és egyéb szabályozások érdekében.

Google-kereső lesz a Nokia-telefonokban

Archívum2008.02.21, 15:44

A Nokia és a Google világszerte Google Search keresővel szereli fel készülékeit.

Multimédiás újdonság az Ericssontól

Archívum2008.02.21, 10:38

Az Ericsson új felhasználói felületével az interneten használt szolgáltatások mobilon is új és fejletteb módon válnak elérhetővé.

Tetszett a mobil-tv a tesztelőknek

Archívum2008.02.20, 12:23

Száz felhasználónak nyílt lehetősége arra idén januárban, hogy egy Nokia N77 társaságában kipróbálhassa a valódi digitális mobiltelevíziózást.

Ötvenszer drágábbak lehetnek a nemzetközi adattarifák

Techbázis2008.02.20, 16:25

Egy telekommunikációs tanácsadó értékelte a mobilszolgáltatók adatroaming díjainak csökkentésére irányuló lépéseit. Szerinük a beígért díjak közel ötvenszer drágábbak, mint az indokolt lenne.

Pataki Zita: nem csak az időjárást látja előre

Techbázis2008.02.19, 12:09

Az RTL Klub időjósa nem csak az időjárást látja előre; a technológiák elterjedésére és azok fontosságára is ráérzett néhány évvel ezelőtt. Persze addig is begyűjtött néhány diplomát, és doktorált az ELTE jogi karán. Ma pedig kihasznál minden lehetőséget, amit az élet és a csúcstechnológia kínál számára. Pataki Zitával arról beszélgettünk, hogyan boldogul a mobilinternet világában, mennyire segíti a világháló a munkáját, és hogy viszonyul a modern technika vívmányaihoz a mindennapokban.

Feljövőben a mobilbankolás

Archívum2008.02.19, 15:31

Az elsősorban banki technológiák fejlesztésével foglalkozó IND Group bemutatta legújabb banki szoftverét, melyet szélessávú mobilinternet-kapcsolattal rendelkező okostelefonokra és PDA-kra optimalizáltak.

T-Mobile-bejelentések Barcelonában

Techbázis2008.02.18, 10:39

A T-Mobile legfrissebb bejelentései között számos, a mobilinternettel kapcsolatos hír látott a napokban napvilágot a barcelonai 3GSM-konferencián - ezek közül emeltük ki a legfontosabbakat.