Mobile World Congress

címke rss
Inkább a robotot küldjük magunk helyett a veszélyzónába

Inkább a robotot küldjük magunk helyett a veszélyzónába

Megkezdődött a visszaszámlálás az 5G felé, legalábbis a Deutsche Telekomnál mindenképpen. A Magyar Telekom anyavállalatának vezetői a barcelonai MWC-szakkiállításon az ötödik generációs mobil adatátvitelről beszéltek a legtöbbet – aki eddig nem értette, miért lesz fontos az 5G, az most talán könnyebben képbe kerülhet –, de szóba került az idén Magyarországon is bevezetésre kerülő új hálózati technológia és az okosszemüvegek is.

Olyat tehet az Apple, amit eddig még soha

Archívum2016.10.20, 11:22

Kiszúrták az Apple-t a következő Mobil Világkongresszus kiállítóinak listáján, bár amint a hír elterjedt, azt gyorsan törölték is. Ez lenne az első alkalom, amikor az Apple részt vesz a világ legnagyobb mobilos rendezvényén.

Mercedes: Szükségünk van Hamiltonra, de neki is ránk

Archívum2016.02.29, 00:36

A világbajnoki címvédő és a Mercedes technikai vezetője is ellátogatott a barcelonai Mobile World Congress szakkiállításra, ahol kiderült, nem csak a hajtáslánc áll az F1-es fejlesztések középpontjában.

Ezzel a Forddal már beszélgethet a sofőr

Archívum2016.02.23, 21:48

Szokatlan helyszínen, a Barcelonában zajló Mobil Világkongresszuson (MWC) mutatta be a frissített Kugát a Ford. Nem véletlenül.

Megérte fizetőssé tenni a felhőt

Archívum2016.02.23, 11:43

Magyar cégek adják idén a barcelonai Mobil világkongresszus résztvevőinek 0,33 százalékát: a 2100 startupból 7 magyar. Nincs ennél jelentősebb esemény a mobil iparágban.

Csak egy szabály van arra, kit vesz fel a Facebook

Archívum2015.03.06, 19:14

A héten véget ért mobil világkongresszuson Barcelonában Mark Zuckerberg egyetlen mondatával feldobta a labdát a HR-eseknek.

Ezekbe a számokba beletörik az agyunk

Archívum2015.03.06, 16:58

Tíz elképesztő tény az idei World Mobile Congressről, Barcelonából.

Ezermilliárdok mehetnek el 4G-s fejlesztésekre

Archívum2015.03.01, 12:03

Már csak egyet kell aludni, és indul a mobilvilág legfontosabb éves eseménye, az MWC azaz a GSMA Mobile World Congress. A konferencia legfontosabb szereplői továbbra is az okostelefonok lehetnek, ugyanakkor nagy hangsúly helyeződhet a hálózatfejlesztésekre is.

Kivetítős mobil lehet az év sztárja

Archívum2012.02.27, 17:16

Filmet, képeket vagy prezentációt is képes kivetíteni a falra a Samsung legújabb, beépített projektoros mobilja, amely várhatóan nem lesz elviselhetetlenül drága. A mobilgyártók barcelonai seregszemléjén a Nokia is bemutatta első olcsó windowsos mobilját.

Bemutatták a Windows Mobile 7-et

Archívum2010.02.15, 18:39

A Windows Mobile 7 letisztult grafikus felülete a Zune zenelejátszó örökségét hordozza magában, és csak karácsonykor kerül piacra.

Előző
Következő