MOB

címke rss

44 milliót spórol saját működésén a MOB

Sport2009.02.27, 17:52

Jelentősen lefaragja idei működési költségét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Schmitt Pál elnök elmondta, hogy a büdzsé megtervezésénél a takarékosságot tartották szem előtt, különös tekintettel arra, hogy a bevételi oldal nagymértékben függ a szponzorok támogatásától, amely előreláthatólag kisebb lesz, mint az elmúlt években.

Sztárcsapat ellen rajtol a hokiválogatott

Sport2009.02.05, 12:28

Magyarország és Lettország jégkorong-válogatottja egyaránt három-három alkalommal szerepelt korábban téli olimpián, a nagy kérdés az, melyik fél tud esetleg negyedszer is eljutni az ötkarikás játékokra. A rigai olimpiai selejtező csütörtöki nyitányán az A csoport meghatározó tagja ellen kezd Pat Cortina együttese, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, a válogatott tett már csodát máskor is.

Cortina: Kicsit álmodozni is kell

Sport2009.02.05, 07:16

Az olimpiai részvétel nagyobb eredmény lenne, mint az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása, legalábbis így gondolja a Magyar Jégkorong Szövetség vezetősége. A válogatott szerdán utazik Rigába, hogy csütörtök és vasárnap között megmérkőzzön Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával. A MOB által nem támogatott selejtező célja Vancouver, a 2010-es téli olimpia.

A túlversenyeztetés is okozhatta a pekingi kudarcot

Sport2008.09.30, 16:28

A sport átrendeződött teljesítménytérképe és a hazai versengés hiánya is azon okok között szerepel, amelyek miatt a magyarok gyengébben szerepeltek a pekingi olimpián.

Edzés helyett doppingellenőrzésre vitték női kéziseinket

Archívum2008.08.03, 11:38

A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. A MOB beszámolója szerint délután négy óra előtt húsz perccel - magyar idő szerint 9.40-kor - egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon választotta ki az alanyokat.

Ezer gyerekfutballista gálázott az Albert-stadionban

Sport2008.06.28, 20:50

Nagy sikerrel, szép gólokkal és örömfutballal zárult a Samsung Focizoom-kupa idei kiírásának döntője az Albert-stadionban, amelyen az U7-es korosztálytól az U17-esekig ötvenhárom csapat vett részt. A ferencvárosi stadionban a közel ezer gyerekfutballista tizenegy pályán küzdött a győzelemért, a legjobbak pedig a Samsung, az adidas és a MOB értékes ajándékaiból részesültek.

Berki nézőként ott lesz Pekingben

Sport2008.05.21, 16:41

Bár a torna sportág sokat bírált kvalifikációs rendszeréből adódóan az olimpiai kvótáról vb-ezüstérmével is lemaradt, a háromszoros Európa-bajnok Berki Krisztián a MOB vendégeként mégis ott lehet Pekingben, és nézőként megtekintheti a versenyeket.

Két olimpiai érem vízilabdázóink célja

Sport2008.04.29, 12:58

"Teljesítettük, amit a legutóbbi egyeztetés során ígértünk" - jelezte Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke a MOB-ban folytatott olimpiai konzultáción, hogy a várakozásoknak megfelelően a férfi és a női válogatott is ott lesz Pekingben.

Erős csapattal mehetnek Pekingbe úszóink

Sport2008.04.29, 11:37

Kihangsúlyozva, hogy csak tájékoztató jelleggel, de a Magyar Úszó Szövetség a MOB rendelkezésére bocsátotta az A és B szinttel rendelkező versenyzőkből formálódó pekingi válogatott összeállítását, az egyes számokra lebontva.

Elhunyt Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelő

Sport2008.04.29, 12:09

Hosszú, súlyos betegség után, ötvenhat éves korában elhunyt Baczakó Péter olimpia bajnok, a magyar súlyemelősport egyik kiemelkedő egyénisége. Baczakó Pétert a MOB, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a BKV Előre saját halottjának tekinti.

Kovács Ágnes szurkoló lesz Pekingben

Archívum2008.01.22, 16:11

Bár a nyári ötkarikás játékokon versenyzőnként már nem vesz részt Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a MOB meghívottjaként jelen lesz a kínai fővárosban, és emellett kedden csatlakozott a Peking Szurkolói Klubhoz is.

Csodaszámba megy az öt sportlövő-kvóta

Sport2007.10.16, 16:29

Öt sportlövő indul kilenc versenyszámban - további nyolc egy körrel vagy koronggal maradt le a kvalifikációról: ez a mérlegük a honi sportlövőknek, amire büszkék lehetnek, különösen, ha azokra az egészen elképesztő állapotokra is tekintettel vagyunk, amelyek között megszülettek ezek az eredmények, hangzott el a MOB olimpiai egyeztetésén.

Csak az aranyért jár prémium a pólósoknál

Sport2007.05.15, 15:31

A férfiak már kvalifikálták magukat, a nők elsősorban a jövő februári világselejtezőben bíznak - pekingi szemszögből röviden így értékelték a vízilabdázók helyzetét a MOB soros olimpiai konzultációján.

Peking 2008: Korea távol a közös csapattól

Sport2007.01.10, 17:19

Nincs előrelépés a két Korea között a pekingi olimpián indítandó közös csapat ügyében, a januári téli Ázsiai Játékokon viszont várhatóan együtt vonulnak majd fel Észak és Dél sportolói. Erről a Reuters adott hírt szerdán a dél-koreai olimpiai bizottság egyik tisztségviselőjére hivatkozva, akinek a nevét azonban - az érintett kérésére - nem közölte.

Nehéz helyzetben a vívók és a tornászok

Sport2006.12.12, 19:39

Miközben a kivívható 16 pekingi helyből 11-12-t próbálnak megszerezni a magyar versenyzők, a mind súlyosabb anyagi problémák gyakorlatilag szövetség kontra klubok csörtévé alakítják át a vívósportot - derült ki a MOB olimpiai konzultációján.

Gyászünnepség a Puskás Ferenc-stadionban

Sport2006.12.08, 14:27

A MOB elnöke, Schmitt Pál azt mondta, december 9-én az egész magyar nemzet vesz búcsút a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

Sikeres vb-re és olimpiára készülnek pólósaink

Sport2006.12.05, 17:09

"Előrébb járunk a riválisoknál a csapat kialakításában, és most sokkal inkább az olimpiai aranyérem számít a legfőbb célnak, mint az eddigi két ciklus során" - fogalmazta meg a lényeget Kemény Dénes szövetségi kapitány a MOB olimpiai konzultációján. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabda-válogatott mestere közölte, ebben az évben már kirajzolódott az a csapat, amelyik a pekingi olimpián is aranyeséllyel száll vízbe: "Nyomós ok kell arra, hogy ebbe a keretbe valaki még bekerüljön."

Hírek érkeztek otthonról

Melbourne 19561956.11.16, 10:08

Végre híreket kaptak otthon maradt családtagjaikról a világ másik felén készülő magyar sportolók. Legutóbb prágai tartózkodásuk alatt kaptak üzeneteket szeretteiktől, ám azóta eltelt két hét. A november 4-i szovjet támadás nagyon nyugtalanította az olimpikonokat, így mindannyian örültek, amikor végre híreket kaptak Magyarországról. A családtagok által küldött üzeneteket a MOB és az OTSB gyűjtötte össze és továbbította Melbourne-be. A sportbizottság tervezi, hogy az egész olimpia alatt közvetíti a táviratokat az olimpikonok számára.

Úszóink vb-szereplését a Forma-1 is zavarja

Sport2006.11.14, 16:50

Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, amelynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a MOB-ban folyó olimpiai konzultációk e heti ülésén kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe: nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszószövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.

Kilenc emeleten lakhatnak olimpikonjaink

Sport2006.09.21, 13:37

Visszatért Pekingből a MOB olimpiai előkészítő bizottsága: a négynapos látogatás során Kamuti Jenő főtitkár, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár a játékok szervezőivel folytatott tárgyalásokat, továbbá igyekeztek némi "előnyre szert tenni" a szállásfoglalásoknál.

Bobosaink még harcban Torinóért

Sport2006.01.30, 12:56

Szűk egy hónappal a XX. téli olimpiai játékok előtt tizennégy versenyzőnk indulása biztos Torinóban. Műkorcsolyában öt, rövid pályás gyorskorcsolyában négy kvótát szereztünk, de még bobosaink is kivívhatják a részvételt.

Emlékezés Hajós Alfrédra

Sport2005.11.07, 09:40

Szombaton lesz ötven éve, hogy elhunyt Hajós Alfréd, a magyar sport első olimpiai bajnoka, aki az 1896-os athéni játékokon úszásban két győzelmet aratott. Halálának évfordulója alkalmából a MOB hagyományőrző bizottsága és a bajnok nevét viselő iskolák több megemlékezést is rendeznek.

Eddig hat magyar jutott ki a téli olimpiára

Sport2006.01.30, 13:32

A nemzeti olimpiai bizottságoknak, így a MOB-nak is hétfőn kell leadnia a még csak tájékoztató jellegű, de már név szerinti nevezéseket a február 10-én kezdődő torinói téli olimpiára. Eddig hat magyar versenyző kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.

Íjászokkal és atlétákkal egyeztet a MOB

Sport2005.09.09, 11:59

A létesítményhelyzet okozza az egyik legnagyobb gondot a felkészülés során - derült ki a MOB-nak az atlétikai és az íjászszövetséggel tartott olimpiai egyeztetése során.

Gémesi György maradt a vívószövetség élén

Sport2005.03.19, 09:48

Továbbra is Gémesi György, a MOB alelnöke, az MDF elnökhelyettese irányítja a Magyar Vívószövetséget (MVSZ). Gödöllő polgármestere a pénteki közgyűlésen egyedüli jelöltként kapott újra bizalmat, mandátuma a 2009-ben esedékes tisztújításig szól. Az egykori vívó 1998 nyarán került az MVSZ élére.

Pars és Kővágó NOB-oklevelet kapott

Sport2005.03.01, 17:06

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság február 21-i keltezésű levelében értesítette a MOB-ot, hogy megküldte az olimpiai diplomát a diszkoszvetésben ezüstérmes Kővágó Zoltán és a kalapácsvetésben ötödik Pars Krisztián részére.

Harminc magyar is indulhat a téli olimpián

Sport2006.01.30, 13:51

Amennyiben a magyar versenyzők szánkóban és bobban teljesítik a szigorú kvalifikációs szinteket, s a korcsolyázó, illetve síszövetséghez csatlakozva nevezésre javasolják őket, akkor a MOB hozzájárul indulásukhoz a 2006-os torinói téli olimpián.

Vöröst és Radulovicsot kitüntették Lausanne-ban

Sport2004.10.18, 21:57

Az öttusázó Vörös Zsuzsanna és a kézilabdázó Radulovics Bojana is elismerésben részesült hétfőn este a sportcsillagok díjazása (SportStar Awards) keretében, a lausanne-i Olimpiai Múzeumban.

Annus makacskodik, Murofusi új aranyat kap

Sport2004.09.21, 18:37

Megérkezett a japán fővárosba az az aranyérem, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság postázott a férfi kalapácsvetésben Annus Adrián kizárását követően olimpiai bajnokká avanzsált Murofusi Kodzsi címére. A magyar versenyző ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy nem adja vissza az érmét, amelytől az utólagos doppingellenőrzés megtagadása miatt fosztották meg.

MOB: Nem tudjuk kiirtani a doppingot a sportból

Itthon2004.09.10, 17:13

Az érintett szakszövetségek felelősek a magyar doppingügyekért - mondta a MOB főtitkára a parlamenti bizottsági meghallgatáson, aki szerint a magyar sportból nem lehet kiirtani a doppingot, legfeljebb csökkenteni. Schmitt Pál MOB-elnök szerint a gyanúba keveredett sportolókat nem lehetett megmenteni, mivel nem voltak hajlandóak együttműködni. 

Női kéziseink és a kajakosok is megkezdik a felkészülést Athénra

Sport2004.06.14, 15:48

A kézilabdásoknál a női válogatott szerdán, a férfi együttes pedig június 28-án kezdi el a felkészülést az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára, a kajakosok és kenusok jövő hétfőtől edzőtáboroznak az év csúcseseményére fókuszálva - hangzott el a MOB által szervezett hétfői háttérbeszélgetésen, amelynek vendégei Mocsai Lajos, Skaliczki László és Angyal Zoltán voltak.

Földön, vízen, levegőben védik Athént

Sport2004.05.27, 16:48

A görögök minden szükséges és lehetséges intézkedést megtettek az ötkarikás játékok biztonsága érdekében - erről számolt be Gáll Mariann, az athéni nagykövetség első titkára, a magyar csapat olimpiai attaséja, aki a MOB képviseletében vett részt az olimpia biztonságáról Athénban tartott háromnapos nemzetközi konferencián.

Kovács Antal viszi a zászlót Athénban

Sport2004.04.28, 22:41

A férfi és női vízi-, illetve kézilabdacsapat mellett 139 további versenyző, azaz összesen 195 magyar sportoló vehetne részt az athéni olimpián, ha holnap kezdődne - hangzott el a MOB szerda délutáni elnökségi ülésén.

Éremért megy Athénba a magyar atlétacsapat

Sport2004.04.26, 16:05

Nagy csapattal, egy-két érem és az 1-6. helyezések alapján 11-13 olimpiai pont megszerzésének reményében készül az athéni ötkarikás játékokra az atlétikai válogatott. Mérei László szakmai igazgató a MOB hétfői kapitányi háttérbeszélgetésén elmondta, hogy 32-35 versenyző részvételére számít.

A magyar sport és az internet

Sport2004.03.09, 13:40

Két év alatt nagyot javult az internet nyújtotta lehetőségek kihasználtsága a magyar sport szempontjából, de a szolgáltatások még korántsem nevezhetők kielégítőnek, már csak azért sem, mert a hazai sikersportágak közül az úszás, a vívás és a birkózás illetékesei még csak most tervezik beindítani, illetve megújítani honlapjukat - többek között ez a következtetés vonható le az MTI által készített összeállításból.

Májusra készülhet el az olimpiai sportkomplexum

Sport2004.03.01, 14:02

Szűk hat hónappal az athéni olimpiai játékok megnyitója előtt még mindig komoly a görög szervezők elmaradása, derült ki a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete (ANOC) jubileumi 25. közgyűlésén. Schmitt Pál, a MOB elnöke szerint a szervezők az utóbbi időben rendkívüli előrehaladást értek el.

Elhunyt Papp László, a bokszlegenda

Sport2003.10.17, 07:21

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében elhunyt Papp László háromszoros olimpiai, kétszeres Európa-, hétszeres magyar bajnok ökölvívó.

Olimpia: nehezen mondja ki a nemet a kormány

Itthon2003.03.06, 17:01

Az eddig közöl információk alapján meglepő lenne, ha a kormány támogatná az olimpiai pályázatot, de nehéz lesz ezt a döntést meghoznia. A MOB elnöksége már egyhangúlag támogatásáról biztosította az esetleges pályázatot, a fővárosi közgyűlés is hamarosan dönt majd erről. Ráadásul Medgyessy Péter is alárta tavaly tavasszal az olimpiát támogató ívet.

MOB: 25 ezer dollárral a dopping ellen

Sport2003.03.02, 13:41

Hétfőn kezdődik Koppenhágában a sportvilág doppingellenes harcának legújabb fejezeteként a WADA világkonferenciája. A tiltott teljesítményfokozók totális visszaszorítása érdekében a NOB által alapított szervezetet a tagországok tartják fenn, Magyarország idén is, jövőre is 25-25 ezer dollárral járul hozzá a költségekhez.

63 milliót kapnak a kézisek az olimpiára

Sport2003.02.03, 22:10

Az 1976-os, montreali olimpia óta jövőre lehet először olyan ötkarikás viadal, amelyen ismét négy magyar csapat (a férfi- és nőivízilabda-válogatott, valamint a férfi- és nőikézilabda-együttes) vesz részt. A portugáliai kézi-vb sikere kapcsán sok kérdés felmerült, vajon mennyiből gazdálkodhat a Magyar Kézilabda Szövetség. Nos, a MOB másfélmilliárd forint szétosztásáról döntött, ebből 63 millió forint jut a kéziseknek.

Schmitt Pál szerint életben marad az öttusa

Sport2002.11.28, 14:26

"Néhány napos itt-tartózkodásom alatt meggyőződtem arról, hogy az öttusát a NOB-tagok többsége Coubertin báró hagyatékának tekinti, a hagyományok miatt tiszteli és becsüli. Érzésem szerint Pekingben változatlan marad a sydneyi műsor, azaz az öttusázók 2008-ban is ott lehetnek az olimpián" - jelentette ki Schmitt Pál, a MOB elnöke, a NOB egyik magyar tagja Mexikóvárosból. A közép-amerikai ország fővárosában Vicente Fox államelnök helyi idő szerint szerdán késő este ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 114. teljes ülését.

Kárpótlást kaphatnak az evezősök

Sport2002.09.18, 07:35

A reményfutamból a második helyen jutott tovább Székely Viktória a sevillai evezős-világbajnokságon. A MOB és az edzőtábor vezetői igyekeznek kárpótolni azokat a versenyzőket, akik a dunavarsányi szalmonellafertőzés miatt nem vehetnek részt a vb-n.

Harcolni kell sikersportágainkért

Sport2002.08.30, 13:42

"Az öttusa és a kötöttfogású birkózás törlése fájdalmas és elfogadhatatlan javaslat a magyar sport számára, ezért az ugyancsak NOB-tag Aján Tamással együtt mindent elkövetünk, hogy nemzetközi összefogást teremtve megmentsük a két sportágat" - mondta Schmitt Pál, a MOB elnöke a 2008-as program előkészítésével foglalkozó testület javaslataival kapcsolatban.

Polyák Imre hetvenéves

Sport2002.04.17, 07:14

Polyák Imre olimpiai és világbajnok birkózót Schmitt Pál és Aján Tamás, a MOB elnöke és főtitkára táviratban köszöntötte hetvenedik születésnapján.

Hidegkuti Nándort örök nyugalomra helyezték

Sport2002.03.04, 15:25

Hidegkuti Nándor vasárnap lett volna nyolcvanéves, de nem érte meg ezt a kerek évfordulót: február 14-én szív- és keringési elégtelenségek következtében hunyt el az ötvenes évek legendás Aranycsapatának középcsatára, akit hétfőn délben helyeztek örök nyugalomra az Óbudai temetőben.

Előző
Következő