MOB

címke rss

A MOB-elnök leginkább a pontnak örülne

Sport2014.02.09, 14:07

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elsősorban a rövidpályás gyorskorcsolyázókban bízik a szocsi olimpián, és nagyon örülne, ha a magyar küldöttség pontot szerezne a téli játékokon.

Negyvenkétmilliós állami megrendelés a szégyenlistás cégnek

Archívum2014.01.31, 10:51

Hamar elterjedt, hogy mennyire csúnya formaruhában vonulnak majd fel a magyar sportolók a téli olimpián. Most az is kiderült, hogy a ruhákat gyártó cég tulaja rajta van a NAV szégyenlistáján.

16 magyar sportoló utazhat a téli olimpiára

Sport2014.01.27, 12:55

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése hétfőn elfogadta a 2014-es költségvetést, illetve a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára utazó magyar csapat összeállítását, majd s sportolók letették az olimpiai esküt.

"Próbálok nem gondolni a fenyegetésre" - magyar készülődés a téli olimpiára

Sport2014.01.23, 07:57

A Szocsiba készülő magyar sportolók és sportvezetők egyelőre csak találgatnak, mennyire kell komolyan venni a téli olimpia terrorfenyegetettségét. A híreket nyugtalanítónak tartják, de egyelőre nem félnek, az pedig eszükbe sem jutott, hogy emiatt kihagyják a játékokat.

MOB: Kamu a terrorfenyegetés

Sport2014.01.22, 13:54

A téli olimpia szervezői elemezték a Magyar Olimpiai Bizottsághoz érkezett terrorfenyegetést, és arra jutottak, hogy az nem valós, valaki össze-vissza küldözgetett üzeneteket.

Borkai: Komolyan kell venni a terrorfenyegetést

Sport2014.01.22, 13:19

A MOB komolyan veszi a szocsi terrorfenyegetést, a TEK is figyel, de kiemelt vészjelzést még nem kapott Oroszországból.

Terrorral fenyegető levelet kapott a MOB

Sport2014.01.22, 08:59

Angol és orosz nyelven írt e-mailt kapott a Magyar Olimpiai Bizottság, amelyben terrorcselekménnyel fenyegették meg, ha sportolóink indulnak a szocsi téli olimpián.

Jobban el kell adniuk magukat a nem olimpiai sportágaknak

Sport2013.12.23, 20:39

Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke szerint lassan a nem olimpiai sportágak is számíthatnak arra, hogy jelentős állami támogatást kapnak, legalábbis az eredmények erre predesztinálják.

Ismét büszkék lehetünk Gyurta Dánielre

Life.hu2013.10.06, 11:37

Gyurta Dánielt beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tájékoztatása szerint a nemzetközi Fair Play-díjas Gyurta hatalmas többséggel került be a nyolctagú testületbe a poreci közgyűlésen.

Majdnem a felére vágták a magyar himnuszt

Sport2013.09.23, 16:24

A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra összesen 25 milliárd forintot érő beruházások lesznek Győrben, ahol több új csarnok és egy atlétikai pálya is épül. A Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn köszöntötte az idei fesztiválon szerepelt érmes ifjúsági sportolókat, az ünnepségen felcsendült a magyar himnusz legújabb, 90 másodperces változata is.

Schmitt: Felálltam a padlóról

Sport2013.09.17, 10:46

Schmitt Pál úgy érzi, neki is volt köze azokhoz a sikerekhez, amelyeket a magyar sportolók a tavalyi, londoni olimpián értek el, és a plágimügyet végképp lezárta magában, felállt a padlóról, ahova igazságtalanul kényszerítették.

Borkai meg tudott bocsátani Janicsnak

Sport2013.04.22, 22:40

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy az olimpiai programban tartsa a birkózást, a megfelelő helyeken folyamatosan lobbizik érte - jelentette ki Borkai Zsolt.

A beígért 15 milliárdnál is több jut a kiemelt sportágaknak

Sport2013.04.08, 11:16

Borkai Zsolt szerint 15 és 20 milliárd között lesz a 16 kiemelt sportág állami támogatása.

A Telekom a MOB platina fokozatú támogatója lett

Sport2013.03.11, 15:01

A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn együttműködési szerződést írt alá, a 2016. év végéig szóló megállapodásban foglaltak szerint a Magyar Telekom platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését.

300 millió feletti támogatást kapnak a kajakosok és az úszók

Sport2013.02.05, 19:39

A kajak-kenu és az úszás kapja a legnagyobb összegű sportszakmai támogatást a Magyar Olimpiai Bizottságtól, derült ki a MOB kedden nyilvánosságra hozott táblázatából. A két sikersportág közül a kajak-kenu 303 millió, az úszás pedig 302,3 millió forinthoz jut. A harmadik helyen a vívás áll 194,9 millióval.

Nem lesz kiemelten támogatott sportág a súlyemelés

Archívum2013.01.29, 16:24

Várhatóan nem kerül be az államilag támogatott kiemelt hazai olimpiai sportágak közé a súlyemelés, ezzel együtt is számíthat központi anyagi segítségre.

Székelyföldi sportkomplexumról tárgyalt a MOB

Sport2013.01.21, 19:39

A Csicsói Hargitára tervezett magashegyi sportkomplexumról tájékozódott Székelyföldön a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) küldöttsége hétfőn.

Sporttáplálkozás terén is fel kell zárkózni

Sport2012.11.05, 20:45

(T)egyél mindennap azért, hogy bajnok lehess!, ez a szlogenje a Magyar Olimpiai Bizottság most induló rendezvénysorozatának, amellyel a kétszázezer hazai utánpótlás sportolóhoz szeretnék eljuttatni a tudatos sporttáplálkozás fontosságát.

Méltó helyére kerülhet a röplabda

Sport2012.10.26, 06:40

Úgy tűnik, fellélegezhet a röplabdás társadalom: a sportág 2013-ra a kiemeltek közé kerül Magyarországon, és állami támogatása megsokszorozódik. Orbán Viktor miniszterelnök egy parlamenti egyeztetésen tizennégy sportági szakszövetség vezetőit fogadta, köztük Tóth Tamást, a Magyar Röplabda Szövetség elnökét. A találkozót követően bejelentették, hogy jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesülnek a tizennégyek.

A partra vetett Janics

Vélemény2012.10.26, 14:22

Janics Natasa nemcsak annyit érdemelne meg, hogy sok sikert kívánjunk neki a továbbiakra, hanem azt is, hogy méltányosságból ne törjük derékba a pályafutását. Még akkor sem, ha távozásával nagy veszteséget okoz a magyar kajak-kenunak, és ha a szövetség valóban sokat költött a felkészítésére. Ugyanis ezt bőven meghálálta az országnak, erre illenék emlékezni akkor is, ha most sokak szemében hálátlannak tűnik.

Belekötöttek a lengyelek az olimpiai bajnok magyar kajakos londoni részvételébe

Archívum2012.10.12, 17:06

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) álláspontja szerint a négyesben aranyérmes Fazekas Krisztina kajakos magyar állampolgárként jogszerűen képviselte Magyarországot a londoni olimpián.

Szabó Bence lett Molnár Zoltán helyett a MOB főtitkára

Sport2012.10.12, 13:56

Szabó Bence eddigi sportigazgatót választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának Molnár Zoltán helyett.

Mennyit ér egy magyar világbajnok?

Sport2012.10.09, 11:28

Magyarországon csak az olimpiai érmeseknek jár havi fizetés, aki Eb-t vagy vébét nyer, az nem reménykedhet ilyenben. Ez is motiválta azokat a kajakosokat, akik országot váltva ezentúl máshol versenyeznek majd. A rendszert kritizáló Deák Bárdos Mihály birkózó szerint többen sportolnának, ha nem csak egy jó olimpiával biztosíthatnák a jövőjüket, a Magyar Olimpiai Bizottság szerint azonban minden arra érdemes élsportoló kiemelt bánásmódban részesül itthon is.

Már csak Orbán Viktor maradt a magyar röplabdának

Sport2012.09.24, 07:52

A Magyar Olimpiai Bizottság sportágfejlesztési koncepciója halálra ítélte a röplabdát, de a szövetség még lát kiutat a válságból - ehhez miniszterelnöki segítséget is várnak a vezetők. Ha a lobbi nem ér célt, a londoni olimpia egyik legnézettebb sportága Magyarországon végleg amatőrstátusba süllyed.

Több mint húszmilliót kaphat egy magyar olimpiai bajnok

Sport2012.08.14, 10:27

Borkai Zsolt szerint sikertörténet a magyar csapat szereplése a londoni olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ugyanakkor úgy véli, a magyar sport nem ennyire erős, ezért fontos a támogatási rendszer kiépítése. Az aranyérmesek nagyobb jutalmat kaphatnak, mint Pekingben.

London az egyik titka a jó magyar szereplésnek

Sport2012.08.11, 17:48

Borkai Zsolt az olimpia előtt azt mondta, hogy három aranynak nagyon örülne, négy esetén pedig boldog lenne. A kajak-kenu versenyek helyszínén az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy dupla boldogságot érez a kiváló szereplés miatt, és örül, hogy a lólengés korábbi olimpiai bajnokaként Berki Krisztiánnak átadhatta a stafétát.

Ha minden napra jut érem, elégedettek leszünk - Borkai Zsolt és Czene Attila örül a rajtnak

Archívum2012.07.29, 18:25

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is elégedett azzal, ahogy a magyar csapat rajtolt a londoni olimpián.

Fazekas készül az olimpiára, és perrel fenyeget

Sport2012.07.17, 19:12

A Magyar Olimpiai Bizottság a múlt szerdán úgy döntött, hogy Fazekas Róbertet nem nevezi az olimpiára, a doppinggyanúba keveredett diszkoszvető viszont továbbra is úgy készül, mintha indulna Londonban. A B próba eredményéig nem lehet doppingvétségről beszélni, a 37 éves atléta ügyvédje szerint jogi következménye lesz annak, ha a MOB nem engedi az olimpiára Fazekast.

Biros viszi a magyar zászlót a londoni megnyitón

Sport2012.06.16, 12:58

Döntöttek a londoni olimpiai és paralimpiai csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, és az is eldőlt, hogy a játékok július 27-ei megnyitóján Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó viszi majd a magyar zászlót.

Csak London után derül ki, hogy mennyit kapnak az olimpikonok

Sport2012.05.18, 17:34

A londoni játékok zárása után dönt majd a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), mennyivel jutalmazza az olimpikonok eredményeit.

Borkai Zsolt maradt a MOB elnöke

Sport2012.02.26, 15:00

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése vasárnap elfogadta a sporttörvény előírásait tartalmazó alapszabály módosítását, amely szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A szervezet új vezetőséget választott, az elnök Borkai Zsolt maradt.

Sportdiplomáciai baki miatt úszott el a Világjátékok a MOB-alelnök szerint

Sport2012.01.16, 15:27

Magyar sportdiplomáciai bakinak tartja Gémesi György, hogy nem Budapest és Gödöllő, hanem Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat, az olimpián kívüli sportágak négyévenkénti csúcseseményét. A  MOB alelnöke, illetve a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke szerint a legjobb pályázat ellenére azért is estünk el rendezéstől, mert Győr városa az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is bejelentkezett. 

Együtt ápolták az olimpiai eszmét Schmitt-tel a dolgozatát jelesre értékelők

Itthon2012.01.12, 18:23

Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfő plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette. Az egyik bíráló szerint rendben volt Schmitt lábjegyzeteket mellőző dolgozata, és politikai támadás az egész ügy.

Edzésről is örökre kitilthatják a magyar doppingolókat

Sport2011.12.05, 20:53

Az eddigi öt helyett január 1-jétől egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) irányítja a magyar sportéletet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A sporttörvény erről rendelkező módosítását hétfőn fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat, így a doppingvétség miatti szankció akár örökös eltiltás is lehet.

Joel Bouzou az Olimpikonok Világszövetségének új elnöke

Sport2011.11.28, 13:24

Joel Bouzou ötkarikás bronzérmes, világbajnok öttusázót választotta elnökévé az Olimpikonok Világszövetsége (WOA).

Borkai: Három arany, összesen tíz érem a londoni cél

Sport2011.11.09, 13:51

Borkai Zsolt 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése a kitűzött cél - a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezt az országgyűlés sport- és turizmus bizottságának szerdai ülésén mondta el, melyen az ötkarikás felkészülés állása volt az egyik napirendi pont.

Borkai Zsolt a NOB-hoz fordul Pars érdekében

Sport2011.10.04, 11:23

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiáll Pars Krisztián mellett, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál keres védelmet a kiváló kalapácsvető érdekében, a fehérorosz atléták mintáinak újraelemzését kérve - tájékoztatta a MOB az MTI-t hétfőn este.

Nőtt az olimpikonok ösztöndíja, Talmácsit is támogatja a MOB

Sport2011.09.09, 17:48

Negyvenezer forinttal megemelték az olimpiai indulási jogot szerzett sportolók ösztöndíját a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki elnökségi ülésén. Eddig 66 magyar versenyző jutott ki a londoni játékokra. Az Olimpikon Életútprogram keretében a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor is támogatásban részesül.

Borkai: A 2012-es még nem a mi olimpiánk lesz

Archívum2011.08.29, 12:37

Százhatvan fős londoni olimpiai csapattal elégedett lenne Borkai Zsolt. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint az új állami támogatási rendszer eredménye a 2016-os és a 2020-as olimpián érződhet először.

"Érezzük, hogy fontosak vagyunk" - a MOB-főtitkár szerint a sport stratégiai ágazat lesz

Archívum2011.07.01, 09:55

A sportirányítási rendszer átalakításának következményei, így a nagyságrendekkel megnövelt állami támogatás pozitív hatásai inkább csak a 2016-os riói nyári olimpián jelentkezhetnek, a jövő évi londoni játékokon még nem - mondta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára pénteken a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Budapesten lesz az olimpia előtt az Európai Olimpiai Bizottság kongresszusa

Sport2011.05.07, 15:31

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nyerte el az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) jövő évi, 33. olimpiai kongresszusának rendezési jogát.

Fényes magyar szereplést jósol Londonra az olimpiai szimulátor

Sport2011.04.04, 19:40

Hét aranyat, összesen huszonegy érmet jósol a magyar sportolóknak a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program a jövő évi nyári olimpiára. Az éremfigyelő szerint egyéni sportokban tarolhatunk, férfi pólósaink csak ötödikek lesznek, kézicsapataink ki se jutnak Londonba. Molnár Zoltán MOB-főtitkár szerint jelen pillanatban két-három arany a realitás.

Nem fizet állami pénzt a MOB az úszószövetségnek

Archívum2011.03.21, 13:47

Az illetékes állami szerv kérésének megfelelően a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem utal állami támogatást a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ), amíg a vizsgálatok le nem zárulnak a MÚSZ gazdálkodásával kapcsolatban, jelentette be Molnár Zoltán MOB-főtitkár  a Digi Sport Reggeli Start című hétfői műsorában.

Aláírták a MOB hatmilliárdos támogatásáról szóló szerződést

Sport2011.03.19, 16:38

Gémesi Györgyöt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A közgyűlésen Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke aláírta azt a hatmilliárd forintos pénzügyi támogatásról szóló szerződést, amelyet a MOB az államtól most átvett feladatok ellátására kapott.

Újabb megállapodást kötött a MOB és a Magyar Telekom

Sport2011.03.10, 17:03

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Telekom megerősítette csaknem két évtizede tartó kapcsolatát. Az új együttműködési megállapodás értelmében a távközlési szolgáltató 2012 végéig Aranyfokozatú támogatója lesz a szervezetnek. Az esemény sajtótájékoztatóját rendhagyó módon a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea vezette, Janics Natasa és Cseh László pedig videoüzenetben számolt be felkészüléséről.

Szabó Bence a MOB új sportigazgatója

Sport2011.03.01, 13:07

Szabó Bence lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új sportigazgatója. A kétszeres olimpiai aranyérmes vívót kedden mutatták be a szervezet rendkívüli munkaértekezletén.

Igaly: Néhány lövés után mindig kijött a rendőrség

Sport2011.02.10, 14:40

Két év kihagyás után visszatér Igaly Diána. A 2004-es athéni olimpia skeetlövő bajnoka saját lőterén nem tudott edzeni, mert néhány lövés után mindig megjelent a rendőrség.

Csak a pólósok és a kajak-kenusok morognak az olimpiai támogatás miatt

Sport2011.01.31, 17:54

Idén már nem a sportági szövetségek, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság dönt az olimpiai felkészülési támogatások elosztásáról, valamint a sportolói és az edzői ösztöndíjakról. A MOB számításai alapján a kajak-kenusok kapják a legtöbb pénzt, a sportág képviselői szerint azonban 20 millióval kevesebb jut nekik, mint tavaly. A párbajtőrözőket irányító Kulcsár Győző szerint végre eljött az ideje annak, amikor nem kell másodállásban is dolgozniuk a sportolóknak, Kemény Dénes szövetségi kapitány viszont meglepődött azon, hogy nem nőttek a pólósok juttatásai. Sidi Péter sportlövő-világbajnok örül, hogy idén már nem csak azok kapnak pénzt, ...

MOB: közel egymilliárddal több jut az olimpiai felkészülésre

Sport2011.01.24, 18:42

Elfogadta a 2011-es évi olimpiai felkészülési támogatásokról készült elosztási javaslatot a MOB elnöksége, továbbá megszavazta a Gerevich-ösztöndíj-rendszer átalakításáról szóló előterjesztést.

Borkai Parsról is beszélni akar a NOB elnökével

Sport2011.01.10, 16:52

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a doppingolás miatt egy évre eltiltott Kiss Balázs londoni indulásáról és Pars Krisztián máig meg nem kapott pekingi érméről is beszélni akar Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével januári találkozójukon.

"Foggal-körömmel harcolni kell Kiss Balázsért és Szepesi Nikolettért!"

Sport2011.01.07, 16:57

Struhács György, a magyar kötöttfogásúbirkózó-válogatott szövetségi kapitánya szerint küzdeni kell mindenkinek azért, hogy Kiss Balázs, a sportág 25. magyar világbajnoka részt vehessen a londoni olimpián.

Három arannyal elégedett lennék Londonban - interjú Borkai Zsolt MOB-elnökkel

Sport2010.12.29, 10:11

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság nemrégiben megválasztott elnöke szerint nagyon régen nem volt ilyen rossz helyzetben a magyar sport, és nem volt véletlen, hogy a pekingi olimpián csak három aranyérmet szerzett a magyar küldöttség. A győri polgármesterként is tevékenykedő Borkai három arannyal már elégedett lenne Londonban is, és azt mondja, jelen pillanatban nem mondana le, ha hasonló doppingbotrányba keverednének magyar sportolók, mint Athénban.

A hetvenéves Kiss Lászlót köszöntötték Egerszegiék

Sport2010.12.11, 16:12

Olimpiai bajnok tanítványai, az ötszörös egyéni aranyérmes Egerszegi Krisztina és a 2000-ben Sydneyben győztes Kovács Ágnes személyesen, Schmitt Pál köztársasági elnök pedig levélben köszöntötte szombaton Kiss László mesteredzőt, az úszóválogatott szövetségi kapitányát, aki hétfőn lesz hetvenéves.

Nyolcszoros áron lehet drukkolni a londoni olimpián

Sport2010.12.07, 14:27

30 ezer jegyet igényelt a londoni olimpiára a Pegazus Sport Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája, amely márciustól árulja a jegyeket. A játékok 652 eseményére összesen 8,8 millió belépőt árulnak, melyek átlagban nyolcszor kerülnek majd többe, mint Pekingben.

Berki megkapja a lovat a MOB-tól

Sport2010.12.04, 15:25

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének álláspontja szerint egyértelmű cél, hogy a sportolók a lehető legjobb körülmények között készüljenek fel a londoni olimpiára.

Borkai a MOB-hoz terelné az állami pénzeket

Sport2010.12.01, 12:46

Változtatásokat szeretne a sporttörvényben, illetve a jövő évi költségvetésben, s ehhez kért támogatást szerdán az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságától Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke, aki azt szeretné, hogy az állami pénzek egyenesen a MOB-hoz kerüljenek.

MOB-elnökké választották Borkai Zsoltot

Sport2010.11.20, 12:32

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése szombaton Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Az olimpiai bajnok tornász és győri polgármester az egyetlen jelölt volt az elnöki posztra, 141 igennel és három nem voks mellett választották meg. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lett.

Borkaiból szombaton MOB-elnök lehet

Sport2010.11.19, 10:04

Szombaton kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésére, amelyen várhatóan Borkai Zsoltot választják a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lesz.

Csak Borkai Zsolt pályázik a MOB elnöki posztjára

Sport2010.11.10, 16:29

Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, jelenlegi alelnök az egyetlen jelentkező a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjára. Az elnökválasztó közgyűlésre november 20-án kerül sor.

Segít a MOB az utazásban a legendás röplabdaedzőnek

Archívum2010.09.28, 10:40

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) segítségével Kotsis Attiláné, a magyar röplabdázás legendás alakja részt vehet azon az ünnepségen, amelyen a sportági Hírességek Csarnokába iktatják be.

Schmitt túlzott nacionalizmustól óvja az ifjúsági olimpia résztvevőit

Sport2010.08.19, 09:54

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a sportolóknak meg kellene tiltani, hogy felvigyék országuk zászlaját a dobogóra eredményhirdetéskor. A szingapúri ifjúsági olimpián tartózkodó korábbi MOB-elnök javaslatáról - a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség honlapja szerint - tájékoztatta Jacques Rogge-ot, a NOB elnökét is.

Az ezüstös elnök - Schmitt Pál útja a Sándor-palotáig

Itthon2010.08.06, 18:26

Ért ahhoz, hogyan szerettesse meg magát, a konfliktusokat hajlamos kikerülni, és ha mégis belefut egybe, ellenfeleit igyekszik nem ellenséggé tenni. Hivatalba lép az új köztársasági elnök, Schmitt Pál, aki már fiatal sportolóként magas hivatalokról álmodott, és felesége tanácsaival felvértezve építette karrierjét, amelyben a tévétornának és a nyakkendőknek is fontos szerep jutott. Az elnök pályájának fordulópontjai.

Október 10-e után választanak új MOB-elnököt

Sport2010.08.06, 10:13

Október 10-e után választható meg a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke - mondta pénteken Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, aki Schmitt Pál megválasztott államfő lemondása után átmenetileg gyakorolja az elnöki jogkört. 

Megérkezett a MOB számlájára a 700 millió forint

Sport2010.08.06, 14:37

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a Magyar Olimpiai Bizottságnak a plusz 700 millió forintos támogatást, az összeg pénteken már megjelent a MOB számláján.

Schmitt lemondott MOB-elnöki tisztségéről

Sport2010.08.05, 08:46

Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök lemondott MOB-elnöki tisztségéről, és a hazai olimpiai bizottság új vezetőjének megválasztásáig Molnár Zoltán főtitkárt bízta meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával.

"Rosszabb a helyzet, mint Trianon után" - interjú a MOB elnöki posztjára pályázó Kovács Istvánnal

Sport2010.07.30, 13:30

Kovács Istvánt sokan már elkönyvelték mint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) következő elnökét, pedig még el sem jött a jelölés ideje. Kovács ettől függetlenül felvállalja, hogy a magyar sport irányítója akar lenni, már a tévézéstől is búcsúzni készül emiatt, de csak akkor pályázik a posztra, ha ő lesz az egyetlen olimpiai bajnok a jelöltek között. Elnökként megszabadulna a magyar sportot bénító dilettánsoktól, és bár szerinte a kormány nem kommunikálta megfelelően a sportot érintő új adótörvényeket, azokat a felvirágzás zálogának tartja.

Kovács István jelölteti magát MOB-elnöknek

Sport2010.07.19, 15:23

Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője vasárnap bejelentette, le fog mondani MOB-elnöki posztjáról. Utódaként olimpiai bajnokok neve merült fel: az ökölvívó Kovács István biztosan jelölteti magát, de komoly támogatottság esetén a kenus Vaskuti István is vállalná a feladatot. Gyulay Zsolt szomorúnak tartja, hogy a fontos feladatok helyett hetek-hónapok óta folyik a találgatás az utódlásról.

Schmitt megerősítette, hogy lemond MOB-elnöki posztjáról

Sport2010.07.18, 18:20

Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője a debreceni öttusa Európa-bajnokság zárónapján tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy le fog mondani MOB-elnöki posztjáról.

Hatmillió forintot adtak Schmitt Pál Harley Davidsonjáért

Itthon2010.07.07, 17:46

Hatmillió forintért kelt el Schmitt Pál 1942-es Harley Davidson motorkerékpárja egy jótékonysági árverésen. Schmitt az árvízkárosultak javára ajánlotta fel a muzeális, de működőképes motort.

Amíg el tudja látni feladatát, marad MOB-elnök Schmitt

Sport2010.05.20, 10:26

Amíg el tudja látni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztét, addig marad ebben a funkciójában Schmitt Pál.

2012: hét-nyolc olimpiai arany a magyar terv

Sport2010.05.19, 14:14

Nyolcszáz nappal a 2012-es londoni játékok előtt elsősorban az anyagi nehézségeket taglalta, ugyanakkor derűlátó elvárásokat fogalmazott meg Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója.

Schmitt Pál egy fiatalnak adná át a MOB elnöki székét

Sport2010.05.17, 13:11

Schmitt Pál szerint 21 év után nyugodtan átengedheti a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztségét egy fiatalnak, "talán éppen egy olimpiai bajnoknak".

"Ennyi ésszel én is tömjénezném magam" - portré Berényi Jánosról

Sport2010.03.20, 18:08

Volt munkatársai hiú és öntömjénező embernek látják, van, aki a rengeteg pozíciója miatt felszínes vezetőt ismert meg benne, más szerint azonban már akkor energikus és felkészült menedzser volt, amikor ezt a szót még nem is ismerték Magyarországon. Berényi János a magyar sportvezetés jolly jokere, többek között irányította már a Hungaroring Sport Rt.-t és a Nemzeti Sportszövetséget is. Nemrég hagyta el a kosárlabdázókat, ahol úgy érezte, nem becsülik meg, és rövidesen visszatérhet a teniszszövetség élére. Noha mindkét helyen arra panaszkodtak, hogy üres pénztárat hagyott maga után, szerinte eddig mindig teljesítette a vállalásait.

A köztévét bírálja a MOB

Sport2010.03.19, 16:15

A vancouveri téli játékokról, a 2010-es költségvetésről és a sportágak állami támogatására tett felosztási javaslatról tárgyalt pénteken, idei első rendes ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A testület három jelentős sportesemény közvetítéséért kampányol az MTV-nél.

Pazarló koldus a magyar sport

Sport2010.01.06, 13:21

Roskadozó sportlétesítmények, balesetveszélyes sportszerek, elégtelen orvosi háttér az egyik oldalon, a nyugat-európainál arányaiban kétszer-háromszor magasabb személyi juttatások, dél-afrikai és floridai edzőtáborok, hatalmas pénzeket felemésztő sportszövetségek a másikon. Orbán Viktor kedden több költségvetési pénzt ígért a magyar sportnak és azt mondta: nemzeti ügy, hogy Magyarország az olimpiai éremtáblázat első tíz helyzettje között szerepeljen. Tény ugyanakkor, hogy az állami finanszírozás növelése önmagában egyáltalán nem garancia az olimpiai eredményességre.

1,3 milliárd póttámogatást kérnek az olimpiai sportágak

Sport2009.11.11, 19:52

Egymilliárd 300 millió forint pótlólagos forrás folyósításához kérik a miniszterelnök közreműködését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kibővített gazdasági bizottságának rendkívüli ülésén megjelent sportszövetségi vezetők.

Szerény magyar célok a téli olimpián

Archívum2009.11.11, 08:27

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pontszerzést vár a 14-18 fős magyar csapattól a 94 nap múlva kezdődő vancouveri téli ötkarikás játékokon. Ezt Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója jelentette be az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtt. A 2006-os torinói téli olimpián a magyarok öt pontot gyűjtöttek.

Elhunyt Greminger János

Archívum2009.10.19, 19:27

Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Greminger János, a második világháború utáni időszak legjobb magyar kosárlabdázója, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert válogatott, valamint a Bp. Honvéd sokszoros bajnokcsapatának vezéregyénisége.

Schmitt: 90 milliárd kellene a magyar sportnak

Sport2009.09.26, 13:28

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőre előirányzott 15,1 milliárd forint helyett évi 90 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes maradjon.

Új főigazgatót akarnak a Sportkórház orvosai

Sport2009.03.19, 19:27

Berkes István helyett új vezetőt szeretnének a Sportkórház élére az intézmény orvosai, mivel szerintük lehetetlenné vált a további együttműködés a főigazgató főorvossal.

44 milliót spórol saját működésén a MOB

Sport2009.02.27, 17:52

Jelentősen lefaragja idei működési költségét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Schmitt Pál elnök elmondta, hogy a büdzsé megtervezésénél a takarékosságot tartották szem előtt, különös tekintettel arra, hogy a bevételi oldal nagymértékben függ a szponzorok támogatásától, amely előreláthatólag kisebb lesz, mint az elmúlt években.

Cortina: Kicsit álmodozni is kell

Sport2009.02.05, 07:16

Az olimpiai részvétel nagyobb eredmény lenne, mint az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása, legalábbis így gondolja a Magyar Jégkorong Szövetség vezetősége. A válogatott szerdán utazik Rigába, hogy csütörtök és vasárnap között megmérkőzzön Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával. A MOB által nem támogatott selejtező célja Vancouver, a 2010-es téli olimpia.

Sztárcsapat ellen rajtol a hokiválogatott

Sport2009.02.05, 12:28

Magyarország és Lettország jégkorong-válogatottja egyaránt három-három alkalommal szerepelt korábban téli olimpián, a nagy kérdés az, melyik fél tud esetleg negyedszer is eljutni az ötkarikás játékokra. A rigai olimpiai selejtező csütörtöki nyitányán az A csoport meghatározó tagja ellen kezd Pat Cortina együttese, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, a válogatott tett már csodát máskor is.

A túlversenyeztetés is okozhatta a pekingi kudarcot

Sport2008.09.30, 16:28

A sport átrendeződött teljesítménytérképe és a hazai versengés hiánya is azon okok között szerepel, amelyek miatt a magyarok gyengébben szerepeltek a pekingi olimpián.

Edzés helyett doppingellenőrzésre vitték női kéziseinket

Archívum2008.08.03, 11:38

A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. A MOB beszámolója szerint délután négy óra előtt húsz perccel - magyar idő szerint 9.40-kor - egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon választotta ki az alanyokat.

Ezer gyerekfutballista gálázott az Albert-stadionban

Sport2008.06.28, 20:50

Nagy sikerrel, szép gólokkal és örömfutballal zárult a Samsung Focizoom-kupa idei kiírásának döntője az Albert-stadionban, amelyen az U7-es korosztálytól az U17-esekig ötvenhárom csapat vett részt. A ferencvárosi stadionban a közel ezer gyerekfutballista tizenegy pályán küzdött a győzelemért, a legjobbak pedig a Samsung, az adidas és a MOB értékes ajándékaiból részesültek.

Berki nézőként ott lesz Pekingben

Sport2008.05.21, 16:41

Bár a torna sportág sokat bírált kvalifikációs rendszeréből adódóan az olimpiai kvótáról vb-ezüstérmével is lemaradt, a háromszoros Európa-bajnok Berki Krisztián a MOB vendégeként mégis ott lehet Pekingben, és nézőként megtekintheti a versenyeket.

Két olimpiai érem vízilabdázóink célja

Sport2008.04.29, 12:58

"Teljesítettük, amit a legutóbbi egyeztetés során ígértünk" - jelezte Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke a MOB-ban folytatott olimpiai konzultáción, hogy a várakozásoknak megfelelően a férfi és a női válogatott is ott lesz Pekingben.

Erős csapattal mehetnek Pekingbe úszóink

Sport2008.04.29, 11:37

Kihangsúlyozva, hogy csak tájékoztató jelleggel, de a Magyar Úszó Szövetség a MOB rendelkezésére bocsátotta az A és B szinttel rendelkező versenyzőkből formálódó pekingi válogatott összeállítását, az egyes számokra lebontva.

Elhunyt Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelő

Sport2008.04.29, 12:09

Hosszú, súlyos betegség után, ötvenhat éves korában elhunyt Baczakó Péter olimpia bajnok, a magyar súlyemelősport egyik kiemelkedő egyénisége. Baczakó Pétert a MOB, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a BKV Előre saját halottjának tekinti.

Kovács Ágnes szurkoló lesz Pekingben

Archívum2008.01.22, 16:11

Bár a nyári ötkarikás játékokon versenyzőnként már nem vesz részt Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a MOB meghívottjaként jelen lesz a kínai fővárosban, és emellett kedden csatlakozott a Peking Szurkolói Klubhoz is.

Csodaszámba megy az öt sportlövő-kvóta

Sport2007.10.16, 16:29

Öt sportlövő indul kilenc versenyszámban - további nyolc egy körrel vagy koronggal maradt le a kvalifikációról: ez a mérlegük a honi sportlövőknek, amire büszkék lehetnek, különösen, ha azokra az egészen elképesztő állapotokra is tekintettel vagyunk, amelyek között megszülettek ezek az eredmények, hangzott el a MOB olimpiai egyeztetésén.

Csak az aranyért jár prémium a pólósoknál

Sport2007.05.15, 15:31

A férfiak már kvalifikálták magukat, a nők elsősorban a jövő februári világselejtezőben bíznak - pekingi szemszögből röviden így értékelték a vízilabdázók helyzetét a MOB soros olimpiai konzultációján.

Peking 2008: Korea távol a közös csapattól

Sport2007.01.10, 17:19

Nincs előrelépés a két Korea között a pekingi olimpián indítandó közös csapat ügyében, a januári téli Ázsiai Játékokon viszont várhatóan együtt vonulnak majd fel Észak és Dél sportolói. Erről a Reuters adott hírt szerdán a dél-koreai olimpiai bizottság egyik tisztségviselőjére hivatkozva, akinek a nevét azonban - az érintett kérésére - nem közölte.

Nehéz helyzetben a vívók és a tornászok

Sport2006.12.12, 19:39

Miközben a kivívható 16 pekingi helyből 11-12-t próbálnak megszerezni a magyar versenyzők, a mind súlyosabb anyagi problémák gyakorlatilag szövetség kontra klubok csörtévé alakítják át a vívósportot - derült ki a MOB olimpiai konzultációján.

Gyászünnepség a Puskás Ferenc-stadionban

Sport2006.12.08, 14:27

A MOB elnöke, Schmitt Pál azt mondta, december 9-én az egész magyar nemzet vesz búcsút a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

Sikeres vb-re és olimpiára készülnek pólósaink

Sport2006.12.05, 17:09

"Előrébb járunk a riválisoknál a csapat kialakításában, és most sokkal inkább az olimpiai aranyérem számít a legfőbb célnak, mint az eddigi két ciklus során" - fogalmazta meg a lényeget Kemény Dénes szövetségi kapitány a MOB olimpiai konzultációján. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabda-válogatott mestere közölte, ebben az évben már kirajzolódott az a csapat, amelyik a pekingi olimpián is aranyeséllyel száll vízbe: "Nyomós ok kell arra, hogy ebbe a keretbe valaki még bekerüljön."

Hírek érkeztek otthonról

Melbourne 19561956.11.16, 10:08

Végre híreket kaptak otthon maradt családtagjaikról a világ másik felén készülő magyar sportolók. Legutóbb prágai tartózkodásuk alatt kaptak üzeneteket szeretteiktől, ám azóta eltelt két hét. A november 4-i szovjet támadás nagyon nyugtalanította az olimpikonokat, így mindannyian örültek, amikor végre híreket kaptak Magyarországról. A családtagok által küldött üzeneteket a MOB és az OTSB gyűjtötte össze és továbbította Melbourne-be. A sportbizottság tervezi, hogy az egész olimpia alatt közvetíti a táviratokat az olimpikonok számára.

Úszóink vb-szereplését a Forma-1 is zavarja

Sport2006.11.14, 16:50

Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, amelynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a MOB-ban folyó olimpiai konzultációk e heti ülésén kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe: nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszószövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.

Kilenc emeleten lakhatnak olimpikonjaink

Sport2006.09.21, 13:37

Visszatért Pekingből a MOB olimpiai előkészítő bizottsága: a négynapos látogatás során Kamuti Jenő főtitkár, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár a játékok szervezőivel folytatott tárgyalásokat, továbbá igyekeztek némi "előnyre szert tenni" a szállásfoglalásoknál.