MNB
címke rss- kapcsolódó címkék:
- jegybank
- gazdaság
- Magyar Nemzeti Bank
- alapkamat
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jövőre is erős bérnövekedésre számíthatunk
Jövőre közel kilenc, 2019-ben pedig további hét százalék körüli béremelkedéssel számolnak a Magyar Nemzeti Bank szakértői, derül ki a jegybank most kiadott inflációs jelentéséből. Az MNB szerint az infláció csak 2019 közepére érheti el a három százalékot, míg a gazdasági fejlődést pedig idén 3,6, jövőre pedig 3,7 százalékosra becsülik. A növekedés motorját a fogyasztás és a beruházások adják.
Matolcsy György: A tudás- és tőkealapú gazdasági modell követendő
A skandináv gazdasági modell lehet követendő Magyarország számára, mert a munka- és tőkeközpontú gazdaság után a tudásalapú gazdaság irányába haladnak, erről beszélt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) konferenciáján Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az állami vállalatoknak minél nagyobb számban kellene megjelenniük a tőzsdén, hogy jobban lehessen mérni a teljesítményüket.
- címkék:
- növekedés
- Matolcsy
- BÉT
- MNB
- Címkefelhő »
Nem változott a jegybanki alapkamat
Változatlan maradt a jegybanki alapkamat mértéke a monetáris tanács döntése nyomán. Az egynapos MNB-betét kamata ugyanakkor tovább csökkent.
- címkék:
- alapkamat
- MNB
- gazdaság
- Címkefelhő »
Nincs megállás, újabb bank kapott minősítést
Az UniCredit Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, a minősített termékek forgalmazását a hitelintézet akár azonnal megkezdheti.
Újabb bank kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket
A CIB Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, a minősített termékek forgalmazását a hitelintézet akár azonnal megkezdheti.
MNB: a hitelkiváltással több ezer forintot lehet spórolni
A régebbi, kedvezőtlen hitelek kiváltásával több ezer forintot lehet spórolni havonta, érdemes több pénzintézet kínálatát összehasonlítani – mondta Fülöp Zsuzsanna az MNB felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
- címkék:
- hitel
- hitelkiváltás
- MNB
- Címkefelhő »
Így kerültünk ki a tíz legsérülékenyebb ország közül
Ha Magyarországnak nincs meg a nemzeti fizetőeszközzel járó mozgástere, akkor nem tudta volna sikeresen kezelni a tíz évvel ezelőtt kezdődött pénzügyi, gazdasági és társadalmi válságot – mondta az 55. közgazdász vándorgyűlésen Matolcsy György. A jegybank elnöke arról is beszélt, hogy a monetáris politika átalakításával csak idén 600 milliárd forint kamatkiadást spóroltak meg az államnak, és 2013 után a magyar gazdasági növekedéshez jelentős mértékben hozzájárultak jegybank programjai.
- címkék:
- Matolcsy György
- válságkezelés
- MNB
- Címkefelhő »
A Magyar Nemzeti Bank pert indít az mno.hu ellen
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevének felhasználásával hamis állítások jelentek meg a jegybank nemzetközi irodáiról. Az MNB állítása szerint az mno.hu hírportál valótlan tájékoztatást adott a „Bűncselekménnyel magyarázza a jegybank a manhattani irodanyitást” című cikkében.
- címkék:
- gazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
Akár 230 milliárd forint hitelt is kihelyezhetnek a bankok
Az MNB az NHP kivezetési szakaszával és a Piaci Hitelprogram (PHP) elindításával piaci alapon kívánja ösztönözni a bankok hitelezési aktivitását a kkv-szektorban. A program keretében a jegybank a kereskedelmi bankokkal hosszú futamidejű, piaci alapú hitelezésre irányuló ösztönzési rendszert alakított ki - mondta Oláh Zsolt, az MNB vezető elemzője a Piac és Profitnak.
- címkék:
- MNB
- Címkefelhő »
Jelentősen bővült a lakossági és vállalati hitelállomány
A lakossági és a vállalati hitelállomány is jelentősen bővült a második negyedévben - mondta Oláh Zsolt vezető elemző a Magyar Nemeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján, amelyen a Hitelezési folyamatok című kiadvány augusztusi számát mutatták be.