MNB

címke rss

Különleges témák, jelentős évfordulók az MNB 2022-es emlékérmeprogramjában

Gazdaság2021.06.03, 11:44

A Magyar Nemzeti Bank az emlékérme-kibocsátási program tematikákra vonatkozó nyilvános konzultáció eredményét figyelembe véve, összeállította a 2022-es programját. Jövőre tizenöt témában tervez emlékérmét kibocsátani a jegybank, hét korábban megkezdett sorozatot folytat, és két új sorozatot indít. Két arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékpénz szerepel a programban, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai is érkeznek a következő évben.

A válság alatt jól vizsgázott bankrendszernek a kilábalásban is fontos szerepe lesz

Gazdaság2021.06.03, 10:49

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is erős. 2020 második félévében tovább javult a szektor tőkehelyzete, miközben a bankok likviditása a korábbi magas szintjéről is bővülni tudott. A bankrendszert az elhúzódó járványhelyzetben is kiegyensúlyozott finanszírozási szerkezet jellemzi. A szektor stabil helyzete mellett a bankok képesek biztosítani a vállalatok és háztartások számára a szükséges forrásokat, támogatva a gazdaság újraindítását, írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Tudományos központ nyílik a fenntartható fejlődésért - képek

Gazdaság2021.06.02, 18:51

Befejeződött a budai Várban, az Úri utca 72. alatt található sarokház felújítása. Ezzel a Magyar Nemzeti Bank és alapítványa már a Várnegyed második ikonikus épületét menti meg és adja át az egyetemi, tudományos élet számára.

Fenntarthatósági mandátumot kapott az MNB

Gazdaság2021.06.02, 11:47

Az Országgyűlés döntése nyomán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényben rögzített céljai közé került a környezeti fenntarthatóság előmozdítása. Az első zöld mandátumot megszerző európai jegybankként az MNB folytatja eddigi erőfeszítéseit a hazai pénzügyi rendszer, és ennek révén a teljes gazdaság klímabarát pályára való átállítására - írja közleményében az MNB.

Elképesztő mértékű az NHP Hajrá kihasználtsága

Gazdaság2021.06.01, 13:51

Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A közel 2.600 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, több mint egyharmaduk pedig új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013-as indulása óta 73 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította.

MNB: Érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága

Gazdaság2021.05.27, 11:49

A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2021-es FinTech és digitalizációs jelentésében csütörtökön.

Nem változtatott az alapkamaton az MNB

Gazdaság2021.05.25, 16:08

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott, két széle mínusz 0,05 százalékon és 1,85 százalékon maradt - közölte a jegybank. Jelentősen erősödött a forint, miután a kamatdöntő ülésről kiadott közleményben a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanács megerősítette, hogy "az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen áll a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására".

Az MNB visszavonta egy pénzügyi szolgáltató tevékenységi engedélyét

Gazdaság2021.05.17, 11:37

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a MikroCredit Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó engedélyeit és elrendelte a vállalkozás végelszámolását - közölte a jegybank.

Emlékérmét bocsát ki az MNB a nyári foci-Eb-re

Sport2021.05.15, 13:01

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) "XVI. UEFA Labdarúgó-Európa-bajnokság" megnevezéssel 10 000 forintos címletű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki egy hónappal az első Budapesten megrendezendő, Európa-bajnoki mérkőzés előtt.

Így teheti kiszámíthatóbbá pénzügyeit az MNB ingyenes online kalkulátoraival - Pénzügyi sarok

Gazdaság2021.05.15, 10:14

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelemet az MNB online kalkulátora segítségével választottam ki, most az új otthonunkra lakásbiztosítást is kötnék. Van még hasonló, ingyenesen elérhető program?" (L. Éva, Százhalombatta). A témában dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese válaszol.

Már több mint 2200 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a vállalkozások az NHP Hajrában

Gazdaság2021.05.05, 09:50

Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 34 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A 2220 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013-as indulása óta 70 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította - olvasható a Magyar Nemzeti Bank közleményében.

Kettős védelem a befektetési alapok ügyfeleinek - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2021.05.01, 11:35

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: "Jó feltételekkel egy befektetési alapot ajánlottak nekünk, de aggódom: ezeknél is van olyan garancia baj esetére, mint a banki betétbiztosítás?" (S. Tamás, Rajka). A témában Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője válaszol.

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Gazdaság2021.04.27, 15:26

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.

Negyedmilliárd forintnyi jogosulatlanul elvont pénz került vissza a fogyasztókhoz

Gazdaság2021.04.27, 10:33

Az MNB fogyasztóvédelmi felügyeleti intézkedései nyomán 2019 eleje óta a bankok mintegy 246 millió forint jogosulatlanul elvont összeget térítettek vissza a fogyasztóknak. Az MNB fogyasztóvédelmi ellenőrzései és a folyamatos felügyelése során feltárt fogyasztói érdeksérelmek rendezése érdekében számos esetben az eredeti állapotot helyreállító elvárásokat is megfogalmazhat a pénzügyi intézményeknek. E visszatérítési kötelezések, elvárások közvetlenül hozzájárulnak a fogyasztókat ért anyagi érdeksérelem rendezéséhez.

Tovább bővülhetnek az elektronikus fizetési megoldások

Gazdaság2021.04.27, 10:11

A felhalmozási célú készpénzállomány növekedésével párhuzamosan az elektronikus fizetési szolgáltatások iránti igényt is felerősítette a pandémia, és ez a járvány enyhülésével is magas szinten maradhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb tanulmánya szerint.

A MNB idén 250 milliárd forint osztalékbefizetéssel segíti a költségvetést és a járványügyi védekezést

Gazdaság2021.04.23, 14:34

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-hez hasonlóan 2020-ban is kiemelkedő, 255,4 milliárd forint nyereséget ért el. Az Igazgatóság április 23-i döntése értelmében a nyereségből a jegybank – megegyezően a 2020-as befizetéssel - 250 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe. Az MNB a gazdasági szereplők széles köre számára forrást biztosító, célzott programokon túl ezzel a többletforrással is hozzájárul a koronavírus-járvány következtében kialakult válság kezeléséhez és a gazdaság sikeres újraindításához.

Több tízmillió forintos bírságot kapott több biztosítási vezető

Gazdaság2021.04.08, 11:01

Az MNB összesen 36 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG EMABIT három korábbi felsővezetőjére és két korábbi, illetve egy jelenleg is a biztosítónál szakmai vezetőként foglalkoztatott személyre a biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciabiztosítási tevékenységhez kötődő személyi felelősségük miatt, áll az MNB közleményében.

Háromszorosára nőtt Magyarország aranytartaléka

Gazdaság2021.04.07, 11:21

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát. Az MNB jelen döntésével folytatta az aranytartalék 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, aminek következtében az aranytartalék nagysága alapján 2021 márciusára Magyarország a nemzetközi rangsor középmezőnyéből annak felső harmadába lépett elő.

A Növekedési Hitelprogram Hajrá keretösszege 3 ezer milliárd forintra nő

Gazdaság2021.04.06, 16:56

A Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá keretösszege 500 milliárd forintos emeléssel 3 ezer milliárd forintra nő - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi online sajtótájékoztatóján Patai Mihály alelnök. Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 31 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz az Nhp Hajrá konstrukció keretében.

Erőre kaphat a lakossági hitelpiac

Gazdaság2021.04.01, 13:48

A kilábalás korai jeleit mutatta a lakossági hitelpiac februárban az MNB közlése alapján. A lakáshiteleket és a babaváró hiteleket azonnali visszapattanás jellemezte a gyenge januári adatok után, a személyi hitelek folyósítása pedig utoljára tavaly márciusban volt magasabb. Összességében mindhárom fő hiteltípus alatta maradt még a koronavírus előtti szinteknek, de talán megtették az első lépést a kilábalás felé.

Kárpótlási jegyekkel manipulálta a tőzsdét, tízmilliós bírság járt érte

Gazdaság2021.03.31, 10:41

Az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A magánszemély a vizsgált időszakban a Magyar Állam által kibocsátott kárpótlási jegyekre vonatkozóan számos alkalommal hajtott végre önkötést eredményező tőzsdei tranzakciókat, valamint nagy volumenben adott be – valós kereskedési szándék nélkül –, majd vont vissza rövid időn belül ügyleti megbízásokat. Mindezzel hamis, félrevezető jelzéseket küldött a befektetőknek az értékpapír keresleti-kínálati viszonyairól.

Kalkulátorral segíti az MNB a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közötti tájékozódást

Gazdaság2021.03.29, 10:27

Az MNB honlapján kialakított új ingyenes kalkulátorral is támogatja az ügyfelek számára a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közti tájékozódást. Az online felület segítségével a minősített fogyasztóbarát lakáshitel és személyi hitel után az otthonbiztosításoknál is kiválasztható az ügyfelek számára leginkább megfelelő termék, mely az adott biztosítónál megköthető.

Érdekes eredményt hozott az elmúlt egy év készpénz-áramlásának elemzése

Gazdaság2021.03.26, 14:20

A koronavírus-járvány a készpénzkeresletre kétirányú, egymással ellentétes hatást gyakorol: a készpénzkereslet jelentősen nőtt, különösen a világjárvány hazai megjelenésének első hulláma alatt, miközben a tranzakciós készpénzhasználat, azaz a készpénzes fizetések nagy mértékben csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI érdeklődésére.

Az MNB internetes keresőprogramon is harcol a pénzügyi csalókkal

Gazdaság2021.03.25, 07:20

A befektetőket védő üzeneteket jelentet meg az MNB a legismertebb internetes keresőportálon a pénzügyi csalók hirdetései mellett. A kampány nyomán immár tízezernyi ügyfél ellenőrizte a jegybank gyanús cégeket felsoroló feketelistáját - mondta Kandrács Csaba MNB alelnök.

Az infláció enyhén emelkedhet, de nem fognak elszabadulni az árak

Gazdaság2021.03.23, 16:57

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbinál valamivel magasabb, 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9 százalékos inflációt vár 2021-re legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint.

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Gazdaság2021.03.23, 14:20

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.

Rangos nemzetközi elismerésben részesült a jegybank

Gazdaság2021.03.22, 14:50

Az Azonnali fizetési rendszer 2020. március 2-i sikeres bevezetése, és a nemzetközi színtéren is egyedülálló magyar modell elismeréseként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. március 22-én a Central Banking Institute magas presztízsű díjában részesült a pénzforgalom és piaci infrastruktúrák fejlesztésének kategóriájában.

Új témákkal bővítette az MNB a 2021. évi emlékérme-kibocsátási programot

Gazdaság2021.03.19, 11:22

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) három új témával bővítette a 2021. évi emlékérme-kibocsátási programját, így idén összesen tizennyolc témában, három korábbi sorozatot folytatva, két újat indítva, 31 emlékérme kibocsátását tervezi. Két arany, tizenegy ezüst és hat önálló színesfém emlékérme, valamint a nemesfém emlékérmék színesfém változatai szerepelnek a kivételesen gazdag idei programban - számol be arról az MNB.

Januárban javult az ország külfölddel szembeni finanszírozási képessége

Gazdaság2021.03.17, 10:29

Januárban szerény, 81 millió euró aktívumba fordult a folyó fizetési mérleg a decemberi 41 millió eurós, szintén csekélynek tekinthető deficitből. Az ország külső finanszírozási helyzetének alakulására a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számított úgynevezett külfölddel szembeni finanszírozási képesség a decemberi 42 millió euróról 331 millió euróra javult - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett előzetes adataiból.

Kiemelkedően teljesített tavaly a hitelpiac

Gazdaság2021.03.12, 13:44

A hitelpiac a koronavírus-járvány ellenére kiemelkedően teljesített tavaly, a vállalati és a lakossági hiteldinamika alapján egyaránt az uniós élmezőnyben van Magyarország - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője pénteken online sajtótájékoztatón.

Februárban nőtt a forgalomban lévő készpénz átlagállománya

Gazdaság2021.03.12, 10:52

A Magyar Nemzeti Bank közzétette 2021 februárjára vonatkozó statisztikai mérlegét előzetes adatok alapján.

Több tízmillió forintos bírságot kapott egy hazai bank

Gazdaság2021.03.11, 11:27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 46,25 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, egyebek közt a felügyelő bizottság és a belső ellenőrzés működése kapcsán feltárt problémák, továbbá betétbiztosítási, hitelkockázati, illetve az IT-biztonságra és a tőkeszámításra vonatkozó hiányosságok miatt. A jogszabálysértéseknek nincs hatásuk a bank biztonságos működésére és az ügyfelekre.

Ezeket kéri az MNB a hazai bankoktól

Gazdaság2021.03.09, 10:04

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az újabb vírushullám okozta veszélyhelyzet időszakában is szorgalmazza, hogy a hitelintézetek – a fertőzésveszély csökkentésére tett folyamatos intézkedések mellett – tartsák nyitva fiókjaikat és szükség esetén fogadják a személyes panaszokat is.

Százmilliós bírságot szabott ki a jegybank jogosulatlan pénzkölcsönzés miatt

Gazdaság2021.03.05, 10:30

Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti székhelyű F-hold Kft.-re és véglegesen megtiltotta, hogy jogosulatlanul üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtson. 

Mutatjuk, milyenek lesznek a nyáron forgalomba kerülő 5 forintos érmeváltozatok

Gazdaság2021.03.04, 15:15

A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából az MNB különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani 2021. augusztus 1-jén. Az érmék képi megjelenéséről 2021. február 1. és 2021. február 22. között közönségszavazást tartott az MNB, melyet nagy érdeklődés övezett.

Már több mint 1800 milliárd forintnyi hitelt vettek fel az NHP Hajrában

Gazdaság2021.03.02, 14:58

Tavaly április óta 28 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. Az 1836 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013 óta közel 66 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Egy éve indult el egy, az egész világon egyedülálló fizetési rendszer Magyarországon

Gazdaság2021.03.01, 12:13

Kedden egy éve, hogy Magyarországon elindult az azonnali fizetési rendszer (afr). A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kezdeményezett fizetési rendszer unikálisnak számít a világban, ugyanis más országokkal szemben Magyarországon a teljes bankrendszer átállt a hét minden napján, 24 órában, maximum 5 másodperc alatt lebonyolódó átutalásokra – a legtöbb helyen a világban ez a szolgáltatás önkéntes alapon zajlik, a csatlakozók az ügyfeleik jobb kiszolgálása érdekében döntenek az azonnali átutalás bevezetéséről - olvasható a Világgazdaság cikkében.

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

Gazdaság2021.02.23, 15:28

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott - közölte kedden az MNB.

Ezekkel az új trükkökkel akarják ellopni a pénzt a bankszámlákról

Gazdaság2021.02.22, 13:09

Új módszerekkel, a banki ügyfélszolgálati telefonszám meghamisításával, az ügyfelek számítógépére vagy mobiltelefonjára távoli elérést biztosító kémprogramok telepítésével, illetve ismert internetes szolgáltatókra hivatkozva próbálják csalók megszerezni az ügyfelek bankszámla- vagy kártyaadatait, hívja fel a figyelmet a veszélyre a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A banki műveletekhez szükséges erős ügyfél-hitelesítés, a fogyasztói tudatosság és a jegybank szigorú IT-felügyelése révén e kísérletek megelőzhetők, kivédhetők.

A lakossági megtakarítások segíthetik a gazdaság növekedését

Gazdaság2021.02.17, 10:57

A koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági krízis több sajátos jelenség kialakulását hozta magával, többek között a lakosság megtakarítási rátájának emelkedését is. A bővülő tendencia a 2020-as évre és akár már az idei esztendő első heteire is jellemző, s főként a háztartások fogyasztásának visszafogása miatt következett be. A gazdaság újranyitásának időszakában azonban sokat segíthetnek az előző időszak megtakarításai.

Elárulták az MNB-nél, mit gondolnak a digitális jegybankpénzről

Gazdaság2021.02.12, 12:30

A digitális jegybankpénz, mint törvényileg kibocsátott fizetőeszköz, a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Külügyi és Külgazdasági Intézet pénteki online kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.

40 millió forintos bírságot kapott a CIB Bank hibás ügyféltájékoztatásért

Gazdaság2021.02.10, 11:24

Az MNB határidők kitűzésével felszólította a bankot a jogszabályi kötelezettségei teljesítésére és a jogsértések megszüntetésére. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését.

Tőzsdei manipuláció miatt tett feljelentést a Nemzeti Bank

Gazdaság2021.02.09, 11:37

A jegybank 9 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipuláció miatt, és feljelentést is tett az ügyészségen - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A közleményben kiemelték, hogy az MNB hivatalból, a hozzá érkezett bejelentéseket is figyelembe véve járt el az ügyben.

Matolcsy György szerint a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság a 21. század döntő tényezője

Gazdaság2021.02.08, 15:57

Átalakulnak a felzárkózás feltételei, a gazdasági siker eddigi követelményei újakkal bővülnek a világban - írta a növekedés.hu oldalon hétfőn közölt jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Ennyivel nőttek tavaly a kötelező biztosítások díjai

Gazdaság2021.02.08, 13:08

Az MNB új KGFB-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak alakulásáról. Tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44.523 forintra nőtt. 2019-ig többnyire együtt mozgott a kár- és díjindex, ám a járvány miatt csökkent forgalom, kevesebb baleset miatt tavaly szétnyílt az olló – derül ki a KGFB-indexből, amit negyedévente fognak közzétenni. A KGFP-biztosítások piacán kialakult jelenséget a biztosítási szektor egyszeri hatásként kezeli.

Az MNB 41 millió forintra büntetett egy céget, valamint egy magánszemélyt

Gazdaság2021.02.05, 11:32

A társaság és a magánszemély mintegy 50-50 hazai fogyasztó részére végzett szabálytalanul alkuszi tevékenységet, megbízási és sikerdíj fejében tárgyalásokat folytattak különböző pénzügyi intézményekkel azért, hogy azok módosítsák az adott ügyfelekkel korábban megkötött hitelszerződéseket.

Országos átlagban tavaly a harmadik negyedévben emelkedtek a lakásárak

Gazdaság2021.02.03, 14:34

Országos átlagban a lakásárak 1,6 százalékkal drágultak a harmadik negyedévben, míg az éves növekedési ütem az előző negyedéves 9,6 százalékról 7,9 százalékra mérséklődött 2020-ban - írja az MNB előző évi III. negyedéves "Lakásárindex" tájékoztatója.

Szavazzon ön is a legújabb forintérmékről!

Gazdaság2021.02.01, 15:46

A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. augusztus 1-jén. Az érmék képi megjelenéséről a ma induló közönségszavazás útján kíván dönteni a jegybank, hívja fel a figyelmet az intézmény honlapján.

Alkuszként hirdette magát, de szinte csak egy biztosító termékeit kínálta

Gazdaság2021.02.01, 12:43

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a LIC Független Biztosítási Közvetítő Kft.-re. Bár a társaságnak alkuszként ügyfelei megbízásából kellett volna – kellő számú ajánlatot összehasonlítva – a legjobb életbiztosítást megtalálni, összesen két biztosító termékeit mutatta be, és jellemzően csak egyikükét kínálta, lényegében annak ügynökeként eljárva.