MKP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- Híd-Most
- szlovák politika
- Smer
- Bugár Béla
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Orbán-Radicova: nincs egyetértés a kettős állampolgárság ügyében
Továbbra sincs egyetértés a határon túli magyarok könnyített honosítása kérdésében Szlovákia és Magyarország között - derült ki a két kormányfő tárgyalása után. Orbán Viktor találkozott Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével is.
Beindította a magyarokat a szlovák választás
A Magyar Koalíció Pártja a szlovákok felé is nyitott, a Híd pedig erőteljesen bizonygatta, hogy hatékonyan képviseli a magyar érdekeket a szombati önkormányzati választásokat megelőző kampányban. A magyarok voksaira hajtó két párt hivatalosan nem működik együtt, de közel kéttucatnyi településen közös jelöltet támogat. A legtöbb helyet országosan várhatóan a korábbi kormányfő, Robert Fico pártja szerzi majd meg.
Újabb csaták Szlovákiában
November végén önkormányzati választások lesznek Szlovákiában: a Híd és a már nem egyedüli magyar párt, az MKP nem csupán saját fennmaradásáért, illetve stabilizálódásáért harcol, hanem egymással is konfrontálódik két városban. De eleshet a liberális-jobboldali Pozsony is. Hol várható valódi változás, mit jelent és milyen irányba mutat?
Szlovák bíróságon folytatódik Bugár és Csáky csatája
A bíróságnak kell igazságot tennie két szlovákiai magyar politikus között. Bugár Béla, a Híd elnöke azért perelte be Csáky Pált, a Magyar Koalíció Pártjának volt elnökét, mert az a választási kampányban azt állította: a szlovák-magyar pártot Robert Fico korábbi kormányfő és pártja érdekében hozták létre.
Kisvárosi háborúk főszereplője volt a megölt szlovákiai magyar politikus
Határozott, keményfejű embernek ismerték az ógyallaiak Basternák László helyi magyar politikust, akit múlt pénteken lőttek fejbe saját háza előtt. A helyiek csak találgatják, mi állhatott meggyilkolása mögött, bár Basternáknak rengeteg konfliktusa volt. Keményen támadta politikai ellenfeleit, önkormányzati ellenőrként pedig több szerinte gyanús ügyben indított vizsgálatot, egy csatornaépítés miatt azonban ő is gyanúba keveredett.
- címkék:
- Basternák László
- Ógyalla
- gyilkosság
- MKP
- Címkefelhő »
Elfogták a Basternák László meggyilkolásával vádolt férfit
Elfogták Basternák László gyilkosát - erősítette meg a szlovák rendőrség. Az előkerült bizonyítékok alapján már hétfőn vádat is emeltek a férfi ellen, de azt nem tudni, miért lőtte agyon a szlovákai magyar politikust pénteken a dél-szlovákiai Ógyallán.
Feltételeket támasztott az MKP megválasztott elnöke
Berényi Józsefet megválasztották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) új elnökévé a párt szombati rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen. A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt, aki eleinte feltételeket támasztott az elnökség elvállalásához, de később elfogadta a posztot.
- címkék:
- szlovákiai választás
- MKP
- Címkefelhő »
Szlovák tévé: Örizetbe vették Basternák vélt gyilkosát
A Basternák László szlovákiai magyar politikus meggyilkolásával gyanúsítható férfit vett őrizetbe a szlovák rendőrség szombaton a dél-szlovákiai Bős közelében. Ezt a pozsonyi Joj televízió adta hírül szombat esti híradójában.
Meggyilkoltak egy szlovákiai magyar politikust
Pénteken saját háza előtt meggyilkolták Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) komáromi járási elnökét, a város korábbi polgármesterét. A politikust korábban már több alkalommal próbálták megölni. A szlovák belügyminiszter szerint korai arról beszélni, milyen indítékok állhatnak a gyilkosság mögött.
- címkék:
- Szlovákia
- gyilkosság
- MKP
- Címkefelhő »
Szlovákiai képviselő: Állítólag megvan Basternák gyilkosa
Halász Béla Nyitra megyei képviselő szerint "állítólag már elfogták Basternák László szlovákiai magyar politikus gyilkosát". A szlovákiai magyar politikust saját háza előtt lőtték le péntek este.