MiZo Pécs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- foci
- magyar foci
- női kosárlabda
- férfi kosárlabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tizedszer nőikosár-bajnok a Pécs
Harmadszor védte meg címét a MiZo Pécs a nőikosárlabda-bajnokságban, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a vendég MKB-Euroleasing Sopront, s ezzel összesítésben 3-0-ra diadalmaskodott.
Elmozdult a kiesőhelyről a Fradi-verő REAC
A REAC legyőzte a vendég Ferencvárost a labdarúgó Borsodi Liga, 26. fordulójában, ezzel a bennmaradást jelentő 14. helyre került. Az élmezőnyben lévő csapatok közül a Debrecen odahaza verte a Tatabányát, míg a Fehérvár a Hungária körúton győzött, így mindkét gárda tapad az éllovas Újpestre. Pécsett és Győrben nem termett babér a vendégcsapatoknak, a Csank-csapat 4-0-ra kiütötte a Kaposvárt, míg a Mecsekaljáról a Sopron távozott vesztesen.
Sopronban is nyert a Rátgéber-csapat
A nőikosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén, Sopronban is győzni tudott a Mizo Pécs együttese. A fordulatokban gazdag találkozón az MKB-Euroleasing egészen az utolsó nyolc percig szorossá tette a döntő második mérkőzését, de a Pécs a végén jobban bírta fejben és erővel, így 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.
A pécsi Johnson a WNBA legjobbjai között
A MiZo Pécset erősítő Vickie Johnson is szerepel azon a 30-as listán, amely az észak-amerikai női profi bajnokság (WNBA) történetének legjobb kosarasait tartalmazza.
Bajnoki botlás és anyagi problémák a Vadkakasoknál
Feszült hangulatú sajtótájékoztatót tartott a Debreceni Vadkakasok férfi kosárlabdacsapata, amely szerdán hazai pályán 86-81-re alulmaradt a Péccsel szemben a bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén.
A Pécs simán nyert a kosárdöntő nyitányán
A címvédő Mizo Pécs került előnybe a női kosárlabda NB I három győzelemig tartó döntőjében, miután a sorozat első mérkőzésén, hazai pályán magabiztosan győzte le riválisát, az MKB-Euroleasing Sopront.
Hármat számolt a Vasasra a Fradi
A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Vasas csapatát a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Tatabánya otthon verte a Pécset, a REAC Sopronban, az MTK Kaposvárott, a Diósgyőr pedig a Bozsik-stadionban, a Honvéd vendégeként diadalmaskodott.
Klub-vb-selejtezőt rendez a MiZo Pécs
A nőikosárlabda klubvilágbajnokság egyik selejtezőjének ad otthont nyár elején a MiZo Pécs együttese.
Hetet vágott a Honvédnak az Újpest
Kiütéssel nyert a listavezető Újpest a vendég Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Borsodi Liga 24. fordulójában, Mészöly Géza csapata 7-0-ra verte a kispestieket. A Fehérvár 3-0-s vereséget szenvedett Kaposvárott, így a lilák öt ponttal vezetik a tabellát. A bajnok Debrecen 2-0-ra győzött Pécsett, a Győr egy négyest rúgott a sereghajtó Pápának, a másik kiesőjelölt, a REAC otthon szenvedett vereséget a Tatabányától. Az MTK gólzáporos meccsen 6-3-mal küldte haza a Zalaegerszeget.
Az utolsó percben mentett pontot a Vasas
A Vasas Waltner Róbert 90. percben szerzett góljával mentett pontot Tatabányán a labdarúgó Borsodi Liga, 23. fordulójában. Az MTK Pápán, a Fehérvár emberhátrányban otthon a Pécs ellen gyűjtötte be a három pontot, a Győr Kispesten, vérzett el, míg a Kaposvár meglepetésre Zalaegerszegről hozta el a pontokat. A Sopron is nyert 2-1-re a Diósgyőrrel szemben.
Megszenvedett az Újpest a Sopronnal
A Borsodi Liga 22. fordulójában az Újpest 2-1-re legyűrte a Sopront, és mivel a Fehérvár döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel, így a lilák három ponttal vezetnek riválisuk előtt. A Debrecen a Vasas ellen megszakította hárommeccses nyeretlenségi sorozatát, a Diósgyőr pedig a Tatabánya ellen megszerezte első tavaszi győzelmét. A Kaposvár a 89. percben szerzett találattal verte 1-0-ra a Pápát, a REAC az utolsó pillanatokban mentett pontot a Pécs ellen.
Nagy csatában elődöntős a BSE kosárcsapata
A nőikosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, a BSE öt ponttal verte a ZTE gárdáját, így bejutott az elődöntőbe. A végig fordulatos mérkőzést a hajrában az addig pont nélkül álló Vida döntötte el, így a fővárosi együttes lesz az elődöntő negyedik résztvevője a már bejutott Pécs, Sopron és a DKSK mellett.
Ivkovic szakmai igazgató lesz Pécsett
Szakmai igazgató is lesz ezentúl a PVSK-Pécs EXPO férfikosárlabda-csapatánál, az új posztot keddtől a még 41 évesen is aktív Stojan Ivkovic tölti be.
Cseh győzelem a női kosarasok Euroligájában
A házigazda cseh Brno diadalmaskodott a női kosárlabda Euroligában, miután a döntőben 14 ponttal nyert a címvédő orosz Szamara ellen, és ezzel visszavágott az elmúlt esztendőben elszenvedett vereségért. A sorozat tavalyi végjátékát szintén ez a két együttes vívta. A legjobb nyolc között a MiZo Pécset 2-1-gyel búcsúztató litván Vilnius a negyedik lett.
Ismét pontokat veszített az Újpest
Pécsi vereségét követően a Debrecent legyőzte ugyan az Újpest együttese a Borsodi Ligában, azonban soron következő idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni a lila-fehér alakulat: a 21. forduló szombati játéknapján a Tatabánya otthonában döntetlent ért el Mészöly Géza csapata.
Tíz emberrel ikszelt a Fradi
A Borsodi Liga 20. fordulójában három helyszínen nem láthattak gólt a nézők, Kaposvárott az FTC tíz emberrel szerzett pontot, Zalaegerszegen nem bírt egymással a ZTE és a Honvéd, Diósgyőrben pedig a Pécs ért el 0-0-s döntetlent. Az MTK a Sopront, a Fehérvár a Pápát győzte le 2-0-ra, a REAC pedig a Vasas ellen mentette ikszre a mérkőzést Polonkai góljával.
Pécsett is hengerelt a női Dream Team
A szerdai, magyarok elleni győzelme után a MiZo Pécs vendégeként is hengerelt az olimpiai és világbajnok amerikai nőikosárlabda-válogatott.
- címkék:
- kosárlabda
- Pécs
- MiZo Pécs
- Dream Team
- Címkefelhő »
A Vasas és a Fehérvár is MK-elődöntős
A Vasas és a Fehérvár FC is kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Az angyalföldiek a Pécset, míg a székesfehérváriak a Kaposvárt búcsúztatták. Sopronban a negyeddöntő első találkozóján gól nélküli döntetlen született.
Újra Magyarországon a kosárlabda Dream Team
Szerdán Győrben a magyar válogatottal, míg két nappal később Pécsett a Mizo Pécs ellen lép pályára az amerikai nőikosárlabda-válogatott, amely kevesebb, mint egy hónappal soproni vendégjátéka után játszik ismét Magyarországon.
Megvédte címét a Magyar Kupában a Pécs
A címvédő MiZo Pécs nyerte a nőikosárlabda Magyar Kupát, miután a négyes döntő fináléjában remekül hajrázva nyert a hazai közönség előtt szereplő MKB-Euroleasing Sopron ellen.
Pécsen bukott a listavezető Újpest
2-0-s vereséget szenvedett a listavezető Újpest együttese a Pécs otthonában, a Borsodi Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. Az MTK mindhárom pontot elvitte Tatabányáról, így öt pontra megközelítette az éllovast.
Az 50. Magyar Kupáért kosaraznak hétvégén
Mindkét Euroligából kiesett csapat, a címvédő MiZo Pécs és a házigazda MKB-Euroleasing Sopron is javíthat renoméján az 50. nőikosárlabda Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjében.
A Pécs lemosta a Sopront a kosárrangadón
A címvédő MiZo Pécs nyerte meg a 20 fordulós alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben, miután az utolsó forduló rangadóján magabiztos győzelmet aratott a vendég MKB-Euroleasing Sopron felett.
Rajczi két góllal segítette az Újpestet
Nem botlott meg a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában sem az Újpest együttese, amelyben az aktuális gólfelelős, Rajczi Péter ismét két találatot szerzett, a lilák 2-0-ra verték a REAC gárdáját. Idegenben nyert a Vasas, amely Diósgyőrből hozta el a három pontot. Nem bírt egymással a Kaposvár és a Tatabánya, illetve a Pécs és a Győr, míg a Sopron Zalaegerszegen ikszelt. A Budapest Honvéd-FC Fehérvár mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.
Zsákolás és európai siker a pécsi kosárgálán
Az európai válogatott 19 ponttal legyőzte az Európán kívülieket a női kosárlabda Euroliga első, Pécsen rendezett All Star-gáláján.
Nem óvja meg a Pécs a Vilnius elleni meccset
Nem óvja meg a MiZo Pécs a litván Vilnius ellen szerdán hazai pályán 63-59-re elveszített nőikosárlabda Euroliga-találkozót.
Kétgólos hátrányból fordított az Újpest
A listavezető Újpest FC kétgólos hátrányból fordítva nyert a Vasas otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A Tatabánya-ZTE és a REAC-Győr mérkőzésen szintén egygólos vendéggyőzelem született. A Sopron könnyedén, a Debrecen kicsit nehezebben tartotta otthon a három pontot, a forduló eddigi egyetlen döntetlenjét pedig az MTK pécsi vendégjátéka hozta.
A Pécs idén nem jutott Final Fourba
A MiZo Pécs hazai pályán vereséget szenvedett a remekül hajrázó litván Vilniustól a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így nem sikerült sorozatban harmadszor bejutnia a Final Fourba.
Zsinórban harmadszor juthat Final Fourba a Pécs
Szerdán játsszák a nőikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjében zajló magyar-litván párharc harmadik, egyben utolsó mérkőzését Pécsett, ahol a Vilnius legyőzésével a bajnok MiZo kiharcolhatja sorozatban harmadik Final Fourját.
Otthon juthat Final Fourba a Pécs kosárcsapata
A MiZo Pécs vereséget szenvedett a litván Vilnius vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga két győzelemig tartó negyeddöntőjének második mérkőzésén, így a párharc szerdán, Pécsen ér véget. A másik magyar érdekelt, az MKB-Euroleasing Sopron már búcsúzott, Natalia Hejkova tanítványai hazai pályán 74-69-re kaptak ki a francia Valenciennes-től, így 2-0-ra elvesztették a párharcot.
Az Újpest nem hibázott a tavaszi futballrajton
A listavezető Újpest hazai pályán a hajrában kiengedve 3-2-re verte a Diósgyőrt a Borsodi Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A Győr az utolsó utáni pillanatban csikarta ki a győzelmet a Vasas ellen, a Pécs pedig 2-0-s hátrányból mentett pontot Kaposvárott. A Tatabánya már a szünetig ötgólos előnyt szerzett a Pápa vendégeként, amit aztán meg is őrzött, míg a Sopron ugyancsak magabiztos győzelemmel térhetett haza kispesti vendégjátékáról. A havazás miatt késve kezdődött budapesti derbin az MTK minimális különbséggel bizonyult jobbnak a REAC-nál.
Már a Final Fourért küzd a Pécs és a Sopron
Némi bravúrral idén akár két magyar résztvevője is lehet a nőikosárlabda-Euroliga Final Fournak, ehhez a MiZo Pécsnek a pályaelőnnyel élve, az MKB-Euroleasing Sopronnak viszont idegenben kezdve kell továbbjutnia a kedden rajtoló negyeddöntőből.
Egy lépessel közelebb a Final Fourhoz a Pécs
Kemény, harcos mérkőzésen szerzett előnyt a MiZo-Pécs a nőikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjében a litván Vilnius ellen, és megtette az első lépést a Final Four felé. Az MKB-Euroleasing Sopron sima vereséget szenvedett a francia Valenciennes vendégeként.
A MiZo Pécs is nyolc között az Euroligában
A MiZo Pécs hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a lengyel Gdynia felett a nőikosárlabda-Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének harmadik, utolsó mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a litván Vilnius vár rá.
Magyar kosarasok az Euroliga All Star-gálán
A város csapatát erősítő Iványi Dalma személyében egy magyar, továbbá klubtársa, Vickie Johnson és a soproni Nikki Teasley révén két magyarországi légiós kapott helyet az internetes szavazás eredményeként a női kosárlabda Euroliga pécsi All Star-gálájának mezőnyében.
Nyolc között a Sopron, kikapott a Pécs
Bejutott a legjobb nyolc közé a nőikosárlabda Euroligában az MKB-Euroleasing Sopron, mivel az oroszországi 80-77-es sikerét követően hazai pályán is nyert - méghozzá 89-79-re - a Jekatyerinburg ellen az egyik csapat második győzelméig tartó nyolcaddöntős párharcban. A MiZo Pécs kikapott Lengyelországban a Gydnia vendégeként, így harmadik mérkőzésre kerül sor, amit szerdán rendeznek a baranyai városban.
Kettős magyar kosárdiadal az Euroligában
Az MKB-Euroleasing Sopron nagy meglepetésre nyert az orosz Jekatyerinburg vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének 1. mérkőzésén. A MiZo Pécs a papírformát igazolva hazai pályán verte a lengyel Lotos Gdyniát.
Euroliga: otthon a Pécs, idegenben a Sopron
A csoportkör befejeztével kedden megkezdődik a nőikosárlabda Euroliga immár kieséses rendszerű nyolcaddöntője: a két győzelemig tartó párharcokban a MiZo Pécs otthon a lengyel Gdynia, míg az MKB-Euroleasing Sopron az orosz Jekatyerinburg vendégeként kezd.
Hétpontos előnyt szerzett a Szeged a DKSK ellen
Félórás csúszással kezdődött a Szeged és a Diósgyőr csatája a nőikosárlabda Magyar Kupában. Az eredetileg kiírt időpontban csak az egyik palánk működött, a másik gyűrű csak nagy nehezen ereszkedett le a mennyezetről. A technikai baki nem zavarta meg a csapatokat, színvonalas találkozót láthattak a nézők a negyeddöntő első felvonásán.
Sztyepanova a legjobb női kosaras
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Európai Szekciójának közlése szerint az orosz Marija Sztyepanova lett a 2005-ös év legjobbja a női mezőnyben. Az MKB-Euroleasing Sopront erősítő szerb-montenegrói Ivana Matovic hetedikként végzett.
Megvan a Pécs és a Sopron Euroliga-ellenfele
A csoportkör befejeztével eldőlt, hogy a hazai pálya előnyét élvező MiZo Pécs a lengyel Gdyniával, az idegenben kezdő MKB-Euroleasing Sopron pedig az orosz Jekatyerinburggal találkozik a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjében.
A Sopron és a Pécs is nyert az Euroligában
Az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs is győzelemmel zárta az alapszakaszt a női kosárlabda Euroligában. A soproniak az olasz Schio ellen nyertek 78-63-ra, míg a pécsiek Prágában győztek 66-64-re.
Szerdán zárul az Euroliga csoportköre
A csoportküzdelmek 10., utolsó fordulójára kerül sor szerdán a nőikosárlabda-Euroligában, a már biztosan nyolcaddöntős két magyar résztvevő közül az MKB-Euroleasing Sopron otthon az olasz Schio ellen, a MiZo Pécs pedig a cseh USK Praha vendégeként fejezi be az alapszakaszt.
Ismét saját uszodájában a pécsi pólócsapat
November vége óta volt kénytelen az akkor használhatatlanná vált hazai medence helyett "albérlőként" egészen mostanáig másutt edzeni a Pécs ob I-es férfivízilabda-csapata, amely pénteken ismét birtokba vehette a városi uszodát, miután az ősszel részben beomlott tetőszerkezetet ideiglenesen helyreállították.
Küzdelmes pécsi siker az Euroligában
A MiZo Pécs hazai pályán küzdelmes győzelmet aratott a francia Mondeville ellen a nőikosárlabda-Euroliga 9. fordulójában.
Francia napok a nőikosár-Euroligában
A 9. forduló mérkőzéseivel kezdődik meg a nőikosárlabda-Euroliga 2006-os szakasza, a nyitányon mindkét magyar résztvevő francia ellenféllel csap össze: az MKB-Euroleasing Sopron szerdán Bourges-ban lép fel, a MiZo Pécs csütörtökön a Mondeville-t fogadja.
Iványi Dalma a tavalyi év 4. legjobb játékosa
A bajnok és kupagyőztes MiZo Pécset erősítő, egy évvel korábban "ezüstérmes" Iványi Dalma a negyedik helyen végzett 2005 európai női kosárlabdázóinak rangsorában, amelyet a tekintélyes La Gazzetta dello Sport tett közzé.
Pécsi Euroliga-siker Belgiumban
A Mizo Pécs 68-60-ra nyert a sereghajtó belga Namur otthonában a női kosárlabda Euroliga A csoportjának 8., idei utolsó fordulójában.
Vasárnap Kelet-Nyugat kosárgála az Arénában
A Papp László Sportarénában vasárnap rendezik meg a hagyományos hazai All Star Kelet-Nyugat kosárlabdagálát, amely idén is egy egésznapos program része lesz. A sportág ünnepén délután ötven legendás játékost és tíz edzőt köszöntenek, akiket az internetes szavazás során a rajongók a kosárlabda hazai történetének legnagyobbjaivá választottak.