Missouri

címke rss

A Pokémon-játékkal csalták félre áldozataikat a rablók

Techbázis2016.07.11, 13:50

Missouri bűnözők a Pokémon Go nevű mobiljátékkal tereltek magukhoz játékosokat, hogy kizsebelhessék őket. Nem ez az első bizarr eset, ami a pár napja kiadott játékhoz kapcsolódik.

Szexuális erőszakkal vádolják Missouri kormányzóját

Nagyvilág2018.04.12, 16:19

Eric Greitenst az USA Missouri állama kormányzójának 2016-ban választották meg, olyan nagyratörő politikusi tervei vannak, hogy még az ericgreitensforpresident.com domainnevet is megvásárolta (Eric Greitenst elnöknek), vagyis elnöki ambíciója is volt. Most azonban súlyos dolgokkal vádolják és karrierje komoly veszélybe került.

Diákjával szexelt egy amerikai igazgatóhelyettes

Nagyvilág2018.05.24, 11:35

A teljes döbbenet uralkodik abban az amerikai kisvárosban, ahol a helyi középiskola igazgatóhelyetteséről kiderült, hogy többször is rávetette magát tinédzser diákjára.

Tizenegyen meghaltak egy hajóbalesetben Missouriban

Nagyvilág2018.07.20, 07:41

Kétéltű turistajármű, úgynevezett kacsahajó szenvedett balesetet csütörtök este az amerikai Missouri állam egyik taván, információk szerint legkevesebb tizenegyen vízbe fulladtak.

Tizenhét halálos áldozata van a missouri hajókatasztrófának

Nagyvilág2018.07.21, 07:28

A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja.

Donald Trump az abortuszról: Az élet védelme mindennél fontosabb

Nagyvilág2019.05.20, 08:12

Donald Trump amerikai elnök véleményt nyilvánított az abortusztörvények megszigorításának ügyében: több Twitter-bejegyzésben az élet védelme mellett állt ki, de jelezte, hogy nem ért egyet minden részlettel.

Legalább hárman meghaltak a tornádók miatt Amerikában

Tudomány2019.05.23, 11:32

Tornádók pusztítanak napok óta az Egyesült Államok középső részén elterülő Texas, Oklahoma, Missouri és Kansas államban. A missouri Joplin város közelében hárman meghaltak és sokan megsérültek.

25 év után megtalálták a pedofil gyilkost, aki egy 9 éves lánnyal végzett

Itthon2019.06.11, 20:07

Hátborzongató dolgokon kellett keresztül mennie egy 9 éves kislánynak: napokig kínozta, verte és zaklatta egy pedofil gyerekrabló, majd egy parkban végzett vele. A férfi 25 évig bujkált a rendőrök elől, most kiderült az igazság - írja a Blikk az nbcnews cikkére hivatkova. 

Elment szabadságra, mikor hazaért, egy óriáskígyó várta a kamrájában

Nagyvilág2019.06.12, 16:47

Egy missouri nő az Egyesült Államokban éppen szabadságáról tért haza, amikor hatalmas meglepetésére egy piton várt rá konyhája kamrájában. Az eset Ballwin településen történt, kb. 20 mérföldre keletre St. Louistól.