Miskolc

címke rss

Forró víz ömlött két kisgyerekre Miskolcon

Itthon2021.08.31, 10:58

Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolták meg azt a nõt, aki miatt forró víz ömlött két gyerekre egy borsodi házban. A nõ nem segített a kicsiknek, inkább a saját kisfiát etette meg. Szerdán áll bíró elé. 

Két nõt vitt fel a lakására szexelni a miskolci férfi, de azok a közös fürdés elõtt begyógyszerezték, majd kirabolták

Itthon2021.08.22, 19:21

A férfi elõzõ hét pénteken ült be a városi Tiszai pályaudvar sörözõjébe, ahol két nõvel is megismerkedett. Az este alatt együtt iszogattak, majd úgy döntöttek, hogy a szórakozást a férfi lakásán folytatják tovább.

Begyógyszerezett és kirabolt egy férfit két nõ Miskolcon

Itthon2021.08.19, 16:30

A miskolci rendõrök õrizetbe vették azt a két asszonyt, akik nyugtatót raktak egy férfi italába, majd pénzt, és egy játékkonzolt loptak el a lakásából.

Új drogbûnözõ jelent meg Miskolc utcáin, 500 forintért árulta a varázsdohányt - fotók

Itthon2021.08.19, 09:48

Ismét felütötte a fejét az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bûnözés Miskolc számozott utcáin, a rendõrség azonban azonnal közbelépett.

Lopással egészítette ki a bérét egy takarítónõ Miskolcon

Itthon2021.08.16, 14:58

A miskolci rendõrök eljárást indítottak azzal a 65 éves nõvel szemben, aki takarítani járt egy miskolci lakásba, ahonnan két év alatt több, mint 5 millió forintot lopott el.

Több embert is kirabolt egy miskolci testvérpár

Itthon2021.08.13, 16:31

A testvérpár Miskolc Lyukóvölgy városrészében raboltak ki négy idõs embert, valamint rátámadtak tizenéves fiúkra is, de õk el tudtak menekülni.

Kényszerleszállást hajtott végre egy sportrepülõ Miskolc közelében

Itthon2021.08.10, 13:38

Légi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendõrség, miután hétfõn egy sportrepülõgép kényszerleszállást hajtott végre egy naproforgó táblán Miskolc közelében.

Brutálisan meggyilkoltak egy férfit Miskolcon

Itthon2021.08.09, 16:25

Egy 41 éves férfi pénzt akart szerezni a távoli ismerõsétõl, egy 70 éves férfitól. Korábban a férfinak kellett volna visszaadni az ismerõsnek a lakáskulcsait, de egyet magánál tartott. 2018-ban, karácsonykor felment az ismerõséhez és halálra késelte, majd elvette a pénzét.

Kislány barátnõjét futtatta egy miskolci férfi

Itthon2021.08.03, 16:14

Egy miskolci férfi éveken keresztül futtatta prostituáltként a 13 éves barátnõjét, akinek idõközben gyereke is született. A lányt gyakran megverte, ha nem akart dolgozni.

Biciklis futár gázolt halálra egy nõt Miskolcon - videó

Itthon2021.08.02, 14:57

Egy 47 éves nõt ütött el egy biciklis futár Miskolcon. A kerékpáros a járdán hajtott, amikor a nõ kilépett az egyik kapualjból. Az elgázolt gyalogos belehalt a sérüléseibe – adta hírül a TV2 hírmûsora, a Tények.

Albérletpiaci körkép: Budapest, Gyõr, Miskolc, Kecskemét

Unilife.hu2021.07.28, 10:58

A felvételi ponthatárok kihirdetése után általában beindul az albérlet keresési dömping. Sokakban felmerülhet, hogy mely szempontok alapján érdemes nézelõdni. Ebben segítünk nektek, az Ingatlanbazárral közösen!

Álhirdetésekkel szerzett pénzt egy miskolci nõ

Itthon2021.07.28, 19:43

A miskolci nõnek nem volt bevétele, ezért a közösségi oldalakon hirdetett eladásra telefonokat és játékkonzolokat, amik valójában nem voltak a tulajdonában. 29 embertõl közel félmillió forintot szerzett meg.

Utoljára Miskolcon látták ezt a férfit

Itthon2021.07.23, 14:01

Egy középkorú férfit keresnek a rendõrök. Fél éve nem találják. Ha tud valamit, jelentkezzen!

Szíven szúrta élettársát egy miskolci nõ

Itthon2021.07.20, 13:57

Féltékenység miatt veszett össze egy miskolci pár. A férfi rátámadt egy késsel az élettársára, megvágta a kezén, aztán a nõ is kést ragadott, és szíven szúrta a párját.

Majdnem agyonverte a szomszédjait egy miskolci testvérpár

Itthon2021.07.19, 15:10

Egy miskolci férfi rossz viszonyban volt a szomszédjával, többször vitatkoztak egymással. Az egyik ilyen alkalom után a testvérével elhatározták, hogy átmennek a szomszédba és rájuk ijesztenek. Az ötletbõl az lett, hogy kapanyéllel és karóval kis híján halálra verték õket.

Ismeretlen nõ holttestére bukkantak Miskolcon - a rendõrség a lakosság segítségét kéri

Life.hu2021.07.20, 10:56

Holttestre bukkantak egy miskolci lakásban - a rendõrség a lakosság segítségét kéri.

Súgógépet használ Karácsony Gergely - fotó

Itthon2021.07.12, 15:07

Karácsony Gergely, a Gyurcsány-show egyik miniszterelnök-jelöltje (és kijelölt gyõztese) a miskolci kampányolása során súgógép segítségével olvasott fel egy rövid – magyar nyelvû – szöveget, mivel önállóan nem volt képes elmondani. Az Origo egy hónapja megkérdezte a fõpolgármestert, hogy használ-e súgógépet, és hogy aláírattak-e titoktartási nyilatkozatot a súgógép kezelõjével. Akkor Karácsony zavarodott fejmozgásán látszott, hogy nem fejbõl mondja el három mondatát. Karácsonyék tagadták. Most egyértelmûen bizonyítja a fotó, hogy információink helyesek voltak.

Elfutott az igazoltatás elõl egy sofõr Miskolcon

Itthon2021.07.09, 15:14

Egy 27 éves miskolci férfit eltiltottak a vezetéstõl, ennek ellenére beült a volán mögé. Útközben igazoltatták a rendõrök. Amikor meglátta õket, leállt a kocsival és egyszerûen elfutott.

A nemi szervét mutogatta egy kamasz Miskolcon

Itthon2021.07.06, 10:24

A Miskolci Járási Ügyészség szeméremsértés miatt emelt vádat azzal a 17 éves kamasz ellen, aki nõk elõtt mutogatta magát.

Sorozatbetörõket fogtak Miskolcon

Itthon2021.07.05, 16:39

A miskolci rendõrök lopás miatt nyomoznak egy 17 éves kamasszal, és egy 36 éves férfival szemben, akik több hétvégi házba is betörtek Miskolcon, és ami a kezük ügyébe akadt, azt magukkal vitték.

Kõvel és husánggal támadt szomszédjára egy férfi, miután macskái miatt összevesztek

Itthon2021.07.01, 17:28

Pénzbüntetést kapott az a férfi, aki a macskái miatt kialakult vita hevében támadt a szomszédjára Miskolcon.

Kiszabadult a börtönbõl, a hazafelé úton ellopott egy telefont

Itthon2021.07.01, 16:16

Tavaly nyáron szabadult a börtönbõl egy férfi, aki már a hazafelé úton újra bajba keverte magát. Tette után újra elítélte a bíróság, a férfi fellebbezett a döntés ellen, ezért az még nem végleges.

Életbiztosítása miatt ölhette meg a férjét - videó

Itthon2021.06.29, 08:43

Életbiztosítása miatt verhette agyon 75 éves orvos férjét egy miskolci nõ, aki azt állítja, a férje csak elesett és ezért halt meg - számolt be róla a TV2 Tények.

Megvertek egy férfit Miskolcon – videó

Itthon2021.06.23, 15:43

Az egyik miskolci aluljáróban esett neki a támadó egy férfinak, többször megütötte. A rendõrök még most is keresik a férfit.

Három hónapja keresnek egy kamasz lányt a miskolci rendõrök

Itthon2021.06.23, 13:29

A miskolci rendõrök a 15 éves Lázi Martina Réka eltûnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Kirabolta kortársát három kamasz Miskolcon

Itthon2021.06.22, 16:18

Rablás miatt indult eljárás a Miskolci Rendõrkapitányságon egy 16 éves és egy 13 éves helyi fiúval, illetve egy 16 éves helyi lánnyal szemben.

Telefonok eladásával csalt ki pénzt emberektõl egy nõ

Itthon2021.06.15, 17:12

Egy nõ olyan telefonokat és játékkonzolokat árult a közösségi oldalakon, amik valójában nem voltak a tulajdonában. A pénzt elõre kellett neki utalni, majd elérhetetlen lett.

Bûnügyi felügyelet közben is dílerkedett egy miskolci férfi

Itthon2021.06.15, 17:00

Bûnügyi felügyelet alatt állt, ennek ellenére drogot árult egy miskolci férfi. Családtagjai is besegítettek neki az új pszichoaktív szerek eladásában. A férfi letartóztatását a miskolci bíróság ma egy hónapra elrendelte.

Pénzt és ruhákat lopott egy férfi egy étterem konyhájáról

Itthon2021.06.15, 16:44

60.000 forintot, és ruhákat lopott egy férfi egy miskolci étterembõl. Bement, aztán egész egyszerûen kisétált az értékekkel. 

Három férfi rabolt ki egy idõs asszonyt Miskolcon

Itthon2021.06.14, 16:23

Az utcán támadt rá három férfi egy 77 éves asszonyra Miskolcon. Kitépték a kezébõl táskáján, majd a benne talált pénzen megosztoztak.

Még egy kislány megszökött a miskolci gyerekotthonból

Itthon2021.06.09, 17:34

A miskolci rendõrök a 15 éves, kázsmárki Kálló Jázmin ügyében nyomoznak, a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Ruhabolt kasszájából lopott két férfi, keresik õket

Itthon2021.06.09, 17:18

A miskolci rendõrök lopás miatt nyomoznak két ismeretlen férfi után.

Eltûnt egy kamaszlány egy miskolci gyerekotthonból

Itthon2021.06.09, 16:33

A miskolci rendõrök a 15 éves, helyi Galyas Evelin eltûnése ügyében nyomoznak, a lakosság segítségét kérik a fiatal lány megtalálásához.

Hármas karambol történt Miskolcon

Itthon2021.06.08, 08:05

Összeütközött három személyautó Miskolcon, a Futó utcában, a Kapitány utca találkozásának közelében.

Nyilvános lánykérés Miskolcon – Ilyen romantikusan tette fel a nagy kérdést Norbi - Videó

Life.hu2021.06.01, 15:46

Romantikus pillanatnak lehettek a szemtanúi a miskolciak, ugyanis egy férfi egy óriáskivetítõn kérte meg szerelme kezét.

Veréssel utasította rendre az egyik vendéget egy biztonsági õr Miskolcon

Itthon2021.06.01, 12:17

Garázdaság miatt emeltek vádat egy 31 éves férfi ellen, aki egy szórakozóhelyen megütött egy vendéget.

A nyála is folyt az Alsózsolcán elfogott drogos sofõrnek

Itthon2021.05.28, 14:16

Egy férfi vette észre, hogy a fiatal sofõr bizonytalanul vezet, hívta a rendõröket.

Álmában támadtak meg egy miskolci nyugdíjast

Itthon2021.05.26, 16:53

Tizenegy évnyi börtönre ítélte a Miskolci Törvényszék elsõ fokon azt a férfit, aki álmában tört rá egy idõs asszonyra Miskolcon 2019 tavaszán. Az áldozatot életveszélyes koponyasérüléssel vitte el a mentõ.

Látványos felvételek egy különleges magyarországi híd kivitelezésérõl - galéria

Gazdaság2021.05.26, 14:55

Újabb fontos szakaszához érkezett az Y-híd építése Miskolcon: a Vörösmarty utca – Tiszai pályaudvar tengelyén a föld alatt elkészült a cölöpalapozás, és már a hídpillérek is szemmel láthatók.

Metzker Viki menyasszony lett: különleges helyen kérte meg a kezét szerelme - Fotó

Life.hu2021.05.25, 08:38

Óriási örömhírt osztott meg rajongóival a gyönyörû Metzker Viki: a hosszú hétvége utolsó napján párja eljegyezte õt.

Stabil az állapota a megkéselt ápolónõnek

Itthon2021.05.14, 17:10

Már stabil az állapota annak a nõvérnek, akit egy nyugdíjas késelt meg egy miskolci kórházban, miután az ápoló ellátta. Nemcsak a rendõrség indított nyomozást a nõ ellen, a kórházban is belsõ vizsgálat indult az ügyben.

Megkéseltek egy ápolónõt egy miskolci kórházban

Itthon2021.05.13, 17:57

A miskolci rendõrök közfeladatot ellátó személy elleni erõszak és testi sértés miatt nyomoznak egy 69 éves nõvel szemben.

Megerõszakolt egy lányt egy miskolci férfi

Itthon2021.05.11, 11:50

Egy miskolci férfi becsalt egy erdõbe egy lányt, akinek kést fogott torkához és arra kényszerítette, hogy szexeljen vele. Az aktus után azt mondta neki, hogy nem mondhatja el a történteket senkinek, különben meg fog halni. 

Belehalt a baba az otthonszülésbe

Itthon2021.05.07, 17:36

Nem sírt fel egy kisbaba szerda délelõtt egy budaörsi dúlalakásban. Az otthonszülést pártoló Csilla a második gyermekével vajúdott, amikor autóba ült Miskolcon. A 200 kilométeres úton még érezte a kisfia mozgását, ám a szülés tragédiával zárult - számolt be a történtekrõl a Bors.

Egy miskolci férfi két gyerek társával rabolta ki az ismerõsét

Itthon2021.05.05, 15:45

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki két kiskorú társával együtt kirabolta az egyik ismerõsét az utcán Miskolcon.

Kiderült a vagyonnyilatkozatából, hogy nem mond igazat Miskolc baloldali alpolgármestere

Itthon2021.05.04, 18:26

Egy nap elteltével sem reagált az Origo megkeresésére Miskolc momentumos alpolgármestere, Szopkó Tibor, helyette a Miskolci Önkormányzat Sajtó és Kommunikációs Osztályán keresztül küldött egy fenyegetõ jellegû közleményt, amely hemzseg a valótlanságoktól. Az alábbiakban a momentumos politikus vagyonnyilatkozata alapján megcáfoljuk a közlemény tartalmát.

Kigyulladt egy üzemcsarnok Miskolcon

Itthon2021.05.04, 11:38

Tûz van Miskolcon, mert kigyulladt egy üzem. Több egység is a helyszínen oltja a lángokat.

Illegálisan foglalkoztathatja pizzériája alkalmazottait Miskolc baloldali alpolgármestere

Itthon2021.05.03, 17:54

Az Origo információi alapján Miskolc egyik baloldali alpolgármestere, a momentumos Szopkó Tibor tavaly a karácsonyi ünnepek idején és az újév napján munkavégzésre kötelezte a pizzériájában dolgozó futárjait, elbocsátással, fizetéscsökkentéssel és a címpénz megvonásával fenyegetve õket, amennyiben a két és fél napból legalább egyet nem dolgoznak le teljes egészében. Úgy tudjuk, hogy az ünnepnapokon történõ munkavégzésért a momentumos politikus nem adott pluszjutalékot sem. Ráadásképpen Szopkó egyik alkalmazottja szerint õ és a munkatársai egy része nincs bejelentve, magyarán a baloldali alpolgármester illegálisan foglalkoztatja õket.. ...

Hármasikrek születtek Miskolcon

Itthon2021.04.29, 15:32

Hármasikrek születtek Miskolcon, az édesanya terhességének 34. hetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház szülészet-nõgyógyászati osztályán.

Gereblyével támadt az élettársát megbilincselõ rendõrökre egy miskolci nõ

Itthon2021.04.28, 11:31

A Miskolci Törvényszék helybenhagyta annak a nõnek a büntetését, akit a Miskolci Járásbíróság december 12-én hivatalos személy elleni erõszak miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

Villamosvezetõre támadt egy férfi Miskolcon

Itthon2021.04.26, 12:58

Közfeladatot ellátó személy elleni erõszak miatt emeltek vádat az ellen a 31 éves férfi ellen, aki novemberben részegen megütött egy villamosvezetõt, amiért az leszállította a jármûrõl.

Rablás miatt került javítóintézetbe két fiatal

Itthon2021.04.07, 17:29

Miskolc belvárosában támadt két kamasz egy harmadikra, majd elvették a zsebében lévõ hangszórót. A bíróság április 6-án elrendelte a letartóztatásukat.

Útonálló fiatalok raboltak ki három tizenévest Miskolcon

Itthon2021.04.04, 13:33

A rendõrök elkapták a 15 és 17 éves fiúkat, akik útonálló módszerrel akartak kirabolni három tizenévest. Egy hangszórót zsákmányoltak a fiatalok, amit herbálra cseréltek el. A rendõrök õrizetbe vették õket.

Felni garnitúrát és cipõt loptak a miskolci betörõk

Itthon2021.03.27, 13:28

A bejelentés után nem sokkal elkapták a rendõrök a két betörõt, majd az ellopott holmik is elõkerültek.

Ajtó-és ablakcserét ígért, majd lelépett az elõlegbe kapott pénzzel

Itthon2021.03.19, 15:40

Csalás miatt emeltek vádat azzal 34 éves, miskolci férfival szemben, aki nyílászárók cseréjével vert át embereket.

Egy fiú és egy férfi verekedett össze egy miskolci kocsma elõtt

Itthon2021.03.10, 10:07

Egy fiú és egy férfi összeverekedett egy kocsma elõtt Miskolcon, a járókelõk sem tudták õket lefogni. Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellenük.

Ok nélkül törte be egy taxi szélvédõjét egy miskolci férfi

Itthon2021.03.03, 14:29

A miskolci rendõrök rongálás miatt folytattak eljárást egy 44 éves, helyi férfival szemben.

Két férfi verekedett össze Miskolcon

Itthon2021.03.02, 11:22

Két férfi verekedett össze Miskolc belvárosában, az egyik villamosmegálló közelében. A rendõrök látták a térfigyelõ kamera felvételeit, õk vetettek véget a verekedésnek.

Világháborús légibombát találtak Miskolcon - képek

Itthon2021.02.24, 16:29

Világháborús légibombát találtak Miskolcon szerdán - tájékoztatta a Magyar Honvédség tûzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Továbbra is országszerte magas a légszennyezettség

Itthon2021.02.23, 15:19

Továbbra is országszerte magas a légszennyezettség a szálló por miatt. Északkeleten négy településen is elérte a veszélyes szintet.

Ezeken a hazai településeken a legrosszabb a levegõ

Life.hu2021.02.20, 13:36

A Nemzeti Népegészségügyi Központ térképén már Budapest, Tököl, Százhalombatta, Várpalota, Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok és Hernádszurdok is a veszélyes levegõminõséget jelzõ piros színnel szerepel. Emellett Oszláron, Egerben, Salgótarjánban, Szolnokon, Kecskeméten, Vácon, Tatabányán, Székesfehérváron, Gyõrben és Szentgotthárdon egészségtelen a levegõ.

Két gyereket is magával vitt egy bevásárlóközpontba egy nõ lopni

Itthon2021.02.17, 16:39

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendõrkapitányság egy 35 éves taktaharkányi nõvel, a 14 éves lányával és egy 12 éves gyerekkel szemben.

Ezekben a magyar városokban a legrosszabb a levegõ: veszélyes lehet a kinti munka

Life.hu2021.02.14, 13:32

Az ország nagy részén csökkent, de északkeleten továbbra is magas a légszennyezettség a szálló por miatt.

Az ónos esõ több városban is megbénította a tömegközlekedést: itt voltak fennakadások

Life.hu2021.02.11, 14:02

Debrecenben a csütörtök hajnali ónos esõ fennakadást okozott a tömegközlekedésben, Miskolcon a havazás miatt késnek a járatok.

Ebben a hazai nagyvárosban enyhítenek a közterületi maszkviselésen

Life.hu2021.02.08, 18:04

Február 9., kedd 0 órától enyhülnek a közterületi maszkviselés szabályai Miskolcon, jelentette be Veres Pál polgármester.

Zökkenõmentes az idõsek beoltása

Itthon2021.02.07, 15:08

Zökkenõmentesen halad az idõsek beoltása a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon és Székesfehérváron - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Bejelentették egy régen várt körforgalmi csomópont megépítését

Gazdaság2021.02.05, 14:26

Megépülhet a 26-os számú fõút miskolci kivezetõ szakaszán a szirmabesenyõi elágazáshoz tervezett körforgalom - jelentette be Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyûlési képviselõje sajtótájékoztatón.

Fák dõltek ki, vezetékek szakadtak le: viharos szél tombol ebben az országrészben

Life.hu2021.02.04, 14:40

Viharos erejû szél kísérte az átvonuló hidegfrontot az ország északi, északkeleti részén, fõleg Miskolcon, ahol fák dõltek ki, vezetékek szakadtak le csütörtökön - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Fák, oszlopok dõltek ki, tetõt bontott meg a szélvihar Borsodban

Itthon2021.02.04, 16:22

Viharos erejû szél kísérte az átvonuló hidegfrontot az ország északi, északkeleti részén, fõleg Miskolcon, ahol fák dõltek ki, vezetékek szakadtak le csütörtökön. Hétvégére az idõjárás várhatóan esõs lesz, és 15 fok is lehet napközben a hõmérséklet.

Új hírt közölt a rendõrség a megerõszakolt magyar modell ügyében

Life.hu2021.02.04, 08:53

Új fejlemények kerültek napvilágra Vascsák Kitti megerõszakolása kapcsán. 

Összevert egy kisgyermekes anyuka egy másikat: játszótéri konfliktus Miskolcon

Life.hu2021.02.02, 12:46

Egy miskolci játszótéren, a kisgyermek közti konfliktust az anyukák tetlegességgel oldották meg.

Brutálisan megvertek egy anyát Miskolcon

Itthon2021.02.01, 11:52

Egy férfi és egy nõ rátámadt egy anyára Miskolcon, miután a gyerekeik összevesztek az egyik játszótéren.

Eltemették Kriza Ákost

Itthon2021.01.30, 18:50

Eltemették Kriza Ákost, Miskolc volt polgármesterét. A búcsúztatón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, aki köszönetet mondott mindazért, amit Kriza Ákos a közösségért és a városért tett. A szertartáson a miniszterelnök kiemelte, Kriza Ákos visszaadta Miskolc jövõjét.

Bozótvágóval és gázfegyverrel akarta visszaszerezni a telefonját egy miskolci férfi

Itthon2021.01.25, 17:04

Egy miskolci férfi azt hitte, hogy ellopták a telefonját a kocsmában, ezért a nevelt fiával együtt elindult, hogy visszaszerezze. Vittek magukkal egy bozótvágót és egy gázfegyvert is.

Árokba sodródott kamion miatt lezárták a 3-as utat

Itthon2021.01.25, 12:21

Árokba sodródott kamion mûszaki mentése miatt lezárták a 3-as utat Miskolc és Szikszó között.

Rátámadtak egy villamoson utazó férfira Miskolcon

Itthon2021.01.22, 17:14

Tavaly õsszel egy 19 éves férfi kifigyelt egy részeg férfit a villamoson. Pénzt akart kérni tõle, de a részeg férfi elõször nem állt szóba vele. Késõbb 500 forinttal adott neki, hogy megszabaduljon tõle, de közben a fiatal férfi kifigyelte, hogy több pénz van a részeg férfi tárcájában, ezért rátámadt.

Igazi fegyverarzenált tartott otthon egy miskolci nyugdíjas

Itthon2021.01.22, 13:10

Több, engedély nélkül tartott élesfegyvert és lõszert foglaltak le a rendõrök egy idõs, miskolci férfitõl.

Felgyújtotta egy család házát egy miskolci nõ, életfogytiglanit kaphat

Itthon2021.01.19, 15:59

Egy miskolci nõ úgy akart végezni egy helyi családdal, hogy felgyújtotta a házukat, amíg õk odabent aludtak. A bíróság meghosszabbította a letartóztatását.

Lefejeltek egy férfit a villamoson Miskolcon

Itthon2021.01.19, 11:45

Egy szabadnapos rendõr vetett véget egy támadásnak Miskolcon, ami a villamoson kezdõdött és aztán az utcán is folytatódott. Bíró elõtt állnak verekedõk a Miskolci Járásbíróságon, ahol akár már ma ítélet születhet az ügyben.

Orbán Viktor: Jól harcoltál, Barátunk! Mindent köszönünk! Isten Veled!

Itthon2021.01.19, 09:36

Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere 2021. január 18-án a késõ esti órákban meghalt.

Fidesz: Kriza Ákos vezetése alatt történelmi léptékben fejlõdött a város

Itthon2021.01.19, 08:40

Közleményt adott ki a Fidesz Kriza Ákos volt miskolci polgármester halála után.

Kikapott a DVTK a szlovák jégkorongligában

Sport2021.01.17, 19:52

A DVTK Jegesmedvék 3-2-re kikapott a Besztercebánya csapatától a szlovák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi, zólyomi mérkõzésén.

Tûz volt egy miskolci társasházban - Több mint 80 lakót menekítettek ki a tûzoltók

Life.hu2021.01.15, 06:53

Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában.

Tûz volt egy miskolci társasházban, több mint 80 lakót kimenekítettek

Itthon2021.01.15, 04:05

Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában.

Ruhaboltban verte meg a feleségét egy férfi

Itthon2021.01.12, 11:28

Egy 30 éves miskolci férfi rátámadt a feleségére egy helyi ruhaboltban, amikor a nõ a gyerekükkel együtt vásárolt.

Többfelé ismét jelentõsen romlott a levegõminõség

Itthon2021.01.09, 14:53

Többfelé ismét jelentõsen romlott a levegõminõség a szálló por magas koncentrációja miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-t.

45 millió forint értékben foglaltak le luxusautókat két, álnéven élõ férfitól - videó

Itthon2021.01.09, 07:28

Álnéven béreltek lakást a XI. kerületben, itt laktak és ezt használták droglabornak azok a dílerek, akiknél a rendõrök egy lakásbetörés-sorozat nyomozása kapcsán marihuánát, amfetamint és 45 millió forint értékben luxusautókat találtak.

Elkezdõdött az idõsotthonokban az oltás, elsõként az ország négy legnagyobb szociális intézményében

Itthon2021.01.07, 19:30

Az idõsotthonokban is elkezdõdött a koronavírus elleni védõoltások beadása, elsõként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.

Eltûntként kerestek egy miskolci nõt, de kiderült, hogy megölték

Itthon2021.01.07, 13:41

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyomozók másfél hónap után, egy idõben találták meg egy gyilkossági ügy gyilkosát és áldozatát. Egy erdõben bukkantak rá egy eltûntként keresett, középkorú, miskolci nõ holttestére, akivel egy férfi végzett. 

Megvertek egy férfit, mert nem tetszett neki, hogy akadályozzák a forgalmat

Itthon2021.01.07, 11:33

Miskolc belvárosában az út közepén sétált két férfi, amikor ezt számon kérte egy arra elhaladni akaró autós, akkor összeverekedtek vele. A Miskolci Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat két férfival szemben.