Miskolc

címke rss

Két nőt akart megerőszakolni egy férfi Miskolcon

Itthon2019.01.28, 14:59

Egy 30 éves, miskolci férfi két nőt próbált meg megerőszakolni vasárnap hajnalban. Mindkét áldozat el tudta kergetni a támadót, akit a rendőrség nem sokkal később elfogott.

Kirúgta egy idős asszony kezéből a mankóját, majd megverte a miskolci szatír

Itthon2019.01.28, 11:59

Egy 26 éves miskolci férfi többször is az utcán maszturbált, ezen kívül a szatír rátámadt egy nőre és egy idős asszonyra is.

Novemberben is nőttek a hazai bérek, Miskolcra újabb óriásberuházás érkezett

Gazdaság2019.01.27, 11:41

A héten felpörögtek az események a Renault-nál, miután a botrányba keveredett vezérigazgató végül lemondott, utódját máris kinevezték. Magyarországra újabb óriásberuházás érkezett, ezúttal Miskolcra, a Mastercard pedig gigabírságot kapott. A hét gazdasági összefoglalója.

Kilencmilliárdos nagyberuházást adtak át Miskolcon

Gazdaság2019.01.24, 14:32

Az innovatív technológiájáról ismert GS-Yuasa tavaly év elején jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát. Most felavatta 8600 négyzetméteres új csarnokát.

Vonatkimaradásokra, késésekre kell számítani a miskolci, szolnoki vonalakon

Itthon2019.01.21, 20:06

Jelentős késésekre, akár vonatkimaradásokra is számítani kell a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon hétfő este, mert a Rákos állomást műszaki hiba miatt lezárták.

Alkoholszondát lopott egy tolvaj

Itthon2019.01.19, 10:13

A miskolci rendőrség lopás miatt eljárást indított egy idős férfi ellen, akiről fotót is mutattak - derül ki a police.hu-ról.

Felborult egy sört szállító teherautó Miskolcnál - videó

Itthon2019.01.16, 15:02

Egy pótkocsis teherautó haladt sörrel megpakolva Miskolc felé, amikor leakadt a kamion pótkocsija, a szállítmány pedig az útra borult - írta az esetről a Boon.hu.

Autóipari óriásberuházást indít Miskolcon egy német világcég

Gazdaság2019.01.11, 15:13

Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben, a 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek - jelentették be a cég vezetői Miskolcon.

Tudja-e, melyik volt a legtöbb halottat követelő magyar árvíz?

Tudomány2019.01.10, 20:15

A síkvidéki Kárpát-medence Európa második legnagyobb folyama a Duna, valamint az ugyancsak bő vízhozamú Tisza és mellékfolyóik vízgyűjtő területe. Egy-egy jelentős áradás még napjainkban is komoly fenyegetést jelent, mint amilyen legutóbb a 2013-as nagy árvíz volt, a múltban, a folyamszabályozás és a korszerű vízgazdálkodás előtti időszakban pedig nem egyszer okozott pusztító katasztrófát az áradó víz zabolázatlan ereje.

Ma indul a 100 óra csillagászat című programsorozat

Travelo2019.01.10, 14:59

Csütörtöktől vasárnapig tart a 100 óra csillagászat elnevezésű sorozat, melyet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) megalapításának 100. évfordulójának alkalmából rendeznek meg, olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Több településen romlott a levegő minősége

Itthon2019.01.10, 12:56

Több településen – köztük a fővárosban – tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön.

Őrizetbe vették a miskolci rablógyilkost

Itthon2019.01.03, 16:00

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki karácsony másnapján meggyilkolt egy idős férfit Miskolcon.

Kiraboltak egy nőt a Király utcában

Itthon2019.01.02, 11:26

Egy 23 éves férfi Miskolc belvárosában, a Király utcában támadt rá egy nőre december 31-én, azért hogy megszerezze a telefonját. A rendőrség másnap elfogta a támadót.

A miskolci kórházban akartak kirabolni egy nőt

Itthon2018.12.28, 14:21

Egy 25 éves tállyai férfi megpróbált kirabolni egy nőt a miskolci kórházban. A nő éppen befejezte a munkáját a kórházban és hazafelé indult, amikor a férfi rátámadt.

Ismét egészségtelen a levegő Miskolcon és környékén

Itthon2018.12.27, 11:18

Három településen is romlott a levegő minősége a szálló por miatt. 

Tömegkarambol az M3-ason

Itthon2018.12.19, 13:51

A Miskolc felé vezető oldalon, az 50-es kilométernél csak a leállósávban halad a forgalom - számolt be honlapján a katasztrófavédelem.

Jégpalotává változott a miskolci villamos

Travelo2018.12.11, 20:59

Idén is elindult a kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett miskolci Adventi Villamos, amelyet hetedik éve készítenek lelkesen a város közlekedési vállalatának dolgozói.

Kigyulladt egy szolárium Miskolcon

Itthon2018.12.11, 08:37

A miskolci Hunyadi János utcában a tűzoltóknak két vízsugárral sikerült eloltaniuk a lángokat.

Egy nagymama támadt rá egy miskolci ápolónőre

Itthon2018.12.10, 14:54

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 66 éves miskolci nővel és 14 éves unokájával szemben. Azzal gyanúsítják őket, hogy megfenyegettek egy ápolónőt. Azt mondták neki, megölik, az asszony meg is ütötte a nőt. 

Továbbra is több helyen rossz a levegő minősége

Itthon2018.12.09, 15:03

Továbbra is több helyen kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt. Az ÁNTSZ kéri, hogy figyeljenek a megfelelő tüzelőanyagok használatára.

Hatalmas ipari beruházás érkezik Miskolcra

Gazdaság2018.12.05, 09:54

A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátorkompetencia-központot hoz létre, és bővíti szerszámgép-összeszerelő kapacitását Miskolcon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatón.

Erre az áruházára költött a SPAR majdnem 2 milliárd forintot

Gazdaság2018.11.29, 08:50

Mintegy 1,7 milliárd forintot költött az áruházlánc egyetlen üzletére. Mutatjuk, hol nyílik újra az átalakított egység.

Templomból lopott perselyt egy miskolci férfi

Itthon2018.11.22, 13:50

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki október 29-én Miskolcon, a Mindszenti téri templomban letört és ellopott egy adománygyűjtő perselyt.

A magyar Creppy a világ 20 legígéretesebb-franchise koncepciója közt

Gazdaság2018.11.19, 11:43

A több száz jelentkező közül a miskolci Creppy franchise koncepciója is helyet kapott a világ legjobb 20 feltörekvő, innovatív franchise vállalkozása között. A Creppy jövőre magyar vállalkozásként öregbítheti Magyarország hírnevét az International Franchise Association megmérettetésén Las Vegas-ban az Egyesült Államokban.

Gyorsétteremnél maszturbált a miskolci szatír – videó

Itthon2018.11.14, 13:03

Egy miskolci férfi egy gyorsétterem előtt, majd az autójában is kielégítette magát. A rendőrség egyelőre keresi a szatírt.

Lefújták a szmogriadót Miskolcon

Itthon2018.11.12, 12:51

Javult a levegő minősége Miskolc fölött, ezért megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.

Egyre rosszabb a levegő Miskolcon

Itthon2018.11.09, 14:33

Tovább romlik a levegő minősége Miskolc fölött. Az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért Kriza Ákos polgármester pénteken elrendelte a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát.

Baleset történt Miskolcon

Itthon2018.10.31, 07:29

Két kocsi ütközött össze Miskolcon, a Kiss Ernő utca és a Thököly Imre utca találkozásánál – tudatta a Katasztrófavédelem.hu.

"Megmondtam, hogy megdöglesz, szétütöm az agyadat!"

Itthon2018.10.25, 12:24

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség gyilkossági kísérlet miatt kezdeményezte a 21 éves és az 57 éves férfi, valamint az 50 éves és a 29 éves nő letartóztatását.

Majdnem halálra vertek egy embert Miskolcon

Itthon2018.10.22, 13:12

Őrizetbe vettek a rendőrök Miskolcon két férfit és két nőt, akik szóváltás után baseballütőkkel bántalmazták ismerősüket, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Gránátot találtak egy Miskolcra tartó vonaton

Itthon2018.10.09, 20:58

Egy Budapestről Miskolcra tartó InterCityn találták meg az elrozsdásodott gránátot hétfő délután, amikor az egyik szerelvényt takarították.

Szörnyethalt az idős asszony, akin két autó is áthajtott

Itthon2018.10.07, 10:39

Tragikus baleset történt Mátészalkán egy munkába igyekvő idős nővel. Az asszony egy busz mögül lépett ki az útra, amikor elütötte egy kenyérszállító kisbusz, majd az ütközéstől átrepült a szembe sávba, ahol egy másik autó is elgázolta. A TV2 hírműsora, a Tények úgy tudja, a nő azért dolgozott, hogy legyen pénze beteg fia ápolására.

Bravúros napja volt a miskolci esetkocsi mentőseinek

Itthon2018.10.02, 15:34

Miskolcon igazi nagyüzem volt tegnap a mentősöknél. Az egyik rohamkocsit rövid időn belül két olyan beteghez is riasztották, akiknek már csak hajszálon múlt az életük. A mentősök gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően mára mindkét páciens túl van az életveszélyen - számolt be közösségi oldalán a miskolci mentőszolgálat.

Eb-selejtező: győzelem hajt a magyar asztalitenisz-válogatott

Sport2018.10.01, 15:14

Ugyan a portugálok a legerősebb csapatukkal érkeznek Miskolcra, de a magyar férfi asztalitenisz-válogatottnak egyértelműen a győzelem a célja a keddi Európa-bajnoki selejtezőn, amelyet a Miskolci Egyetem Körcsarnokában rendeznek.

Előzetesben a miskolci pincéket feltörő férfi

Itthon2018.09.28, 18:05

Letartóztatták azt a férfit, aki egy óra alatt hat pincébe tört be  tegnap éjjel egy miskolci társasházban. 

Volt felesége torkát akarta átvágni, amíg a nő aludt

Itthon2018.09.27, 18:51

A Miskolci Törvényszék ma hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében első fokon, aki álmában akarta elvágni volt felesége torkát, majd megpróbálta a saját nyakát is átvágni. Az ítélet nem jogerős.

Halálos gázolás miatt másfél órát késnek a miskolci vonatok

Itthon2018.09.24, 12:59

Meghalt az a 47 éves férfi, aki a tilos jelzés ellenére felhajtott a sínekre, és elgázolta a Miskolc-Hidasnémeti között közlekedő vonat. 

Nőket és gyerekeket vertek a szlovák szurkolók Miskolcon

Itthon2018.09.22, 17:22

Verekedés tört ki a DVTK Jegesmedvék-HKM Zvolen mérkőzésen pénteken. A szlovák szurkolók a szünet után rátámadtak a biztonsági őrökre, majd a családi szektorhoz is betörtek. Nőket, gyerekeket és időseket sem kíméltek. 

Lopott bankkártyát próbált használni, a rendőrség keresi

Itthon2018.09.17, 14:28

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy nő azonosításában, aki Miskolcon egy lopott bankkártyát próbált használni egy ATM-nél - írja a police.hu.

Szurikáták születtek Miskolcon

Itthon2018.08.22, 14:48

Három szurikátakölyök született a Miskolci Állatkertben júliusban. Szurikáták 2002 óta élnek Miskolcon, de a most született kölykök anyja tavaly érkezett a brnoi állatkertből.

Ez a két férfi megvert egy utast az egyik miskolci villamosmegállóban

Itthon2018.08.19, 21:27

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik a két 18-20 év körüli férfi azonosításához.

Árokba csapódott egy teherautó Miskolc közelében

Itthon2018.08.13, 13:07

Árokba csapódott és felborult egy teherautó az M30-as autópálya 23-as kilométerénél, a miskolci lehajtónál - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Rátámadtak egy utasra a villamosmegállóban

Itthon2018.08.08, 13:40

A miskolci rendőrök keresik azt a két férfit, akik egy helyi villamosmegállóban rátámadtak egy utasra. Garázdaság miatt indult ellenük eljárás. 

Késnek a vonatok a miskolci vonalon

Itthon2018.08.08, 09:13

Letört egy vonat áramszedője szerda reggel Rákosliget és Pécel között, ezért 30-60 perccel hosszabb a menetidő a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon. Egyes gödöllői, hatvani elővárosi vonatok ki is maradhatnak a menetrendből.

Hatmillió forintnyi kábítószert találtak Miskolcon

Itthon2018.08.08, 08:10

Csaknem hatmillió forint piaci értékű, Spanyolországból behozott kábítószert foglaltak le Miskolcon a rendőrök.