Miskolc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Magyarország
- krimi
- Budapest
- legfrissebb
- legrégebbi
Kiprich új diósgyőri csapatot toboroz
Augusztus másodikán Kuti István, a Balaton FC-t Siófokról - Pápán keresztül - Diósgyőrbe költöztető tulajdonos eladja sportvállalkozását Varga Zsoltnak. A tranzakció híre szombaton vált ismertté, jóllehet már napok óta rebesgették Miskolcon. Varga érkezésével új edzője lesz a csapatnak, Kiprich József váltja Détári Lajost. Illetve, ez a megfogalmazás talán nem is pontos, ugyanis két különböző kft.-ről, két különböző csapatról van szó, habár a közönség mindkettőt DVTK néven ismeri.
Özönvízszerű eső zúdult Miskolcra
Múlt péntek után hétfőn ismét özönvízszerű eső zúdult Miskolcra. A sár ezúttal is elzárta az egyik útszakaszt, a viharos szél pedig fákat döntött ki Borsod megye több pontján.
Átadták az első magántőkéből épült kollégiumot
Az ország első magántőkéből épült egyetemi diákszállóját adta át vasárnap Debrecenben az oktatási miniszter. Hamarosan Miskolcon és Veszprémben is lesz magánkollégium, majd további 15 helyszínen épülhetnek a magánkollégiumok, amelyek összesen 17 ezer tanuló számára biztosítanak szállást.
Már látható a párducbébi Miskolcon
Mától a nagyközönség is láthatja azt a feketepárduc-kölyköt, amelyik augusztusban született a Miskolci Vadasparkban.
- címkék:
- Miskolc
- nagyközönség
- Címkefelhő »
Szépülnek a nőikézilabda-Eb csarnokai
Szeptember végére befejeződhetnek a rekonstrukciós munkálatok a magyarországi nőikézilabda Európa-bajnokság helyszínein, azaz az előírt terv szerint zajlanak az előkészületek a decemberi kontinensviadalra. Nyilvánosságra hozták a jegyárakat is, a legolcsóbb tikett 8, a legdrágább 35 euróba kerül majd. A magyar találkozók lesznek a legdrágábbak.
Egressy Diósgyőrbe igazolt
Diósgyőrött a klub tulajdonosa és szakmai vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy az Arany Ászok Liga utolsó helyén pont nélkül szerénykedő együttest megerősítse. A fáradozások friss eredményeként péntek délután bemutathatták a sajtó képviselőinek a volt válogatott Egressy Gábort, aki 2006. június 30-ig szóló szerződést írt alá.
Csecsemőt találtak az utcai inkubátorban Miskolcon
- címkék:
- Miskolc
- kórház
- baba
- inkubátor
- Címkefelhő »
Mentőautó ütközött Miskolc határában
Mentőautó ütközött személyautóval Miskolc határában; a péntek este történt karambolban hatan sérültek meg.
- címkék:
- Miskolc
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Turi vezet, Aschenbrenner kiesett
A hét verseny után összetettben éllovas Turi Tamás, Kerék István (Skoda Octavia WRC) kettős vezet a Miskolc környéki SZK Transzport-ralin. Második a címvédő Benik Balázs, Rácz Bence (Ford Focus WRC) duó, harmadik a még szintén bajnokesélyes Herczig Norbert, Tóth Imre páros szintén ugyancsak Skodával.
Egészségügyi dolgozók tüntettek Pécsett és Miskolcon
Egészségügyi dolgozók és szimpatizánsaik tüntettek kedden este Pécsett és Miskolcon, hogy felhívják a figyelmet az ágazatot sújtó problémákra. A demonstrációkat mindaddig folytatni kívánják, míg követelésüket a kormány nem teljesíti.